ZÖLD RÖVIDHÍR

A Földet 1883-ban is elpusztíthatta volna egy üstökös

2011. október 17., hétfő 14:12

Mexikói kutatók szerint az első fotó, amelyről azt hitték, hogy bizonyíték az ufók létezésére, egy akkora üstököst ábrázol, amely a dinoszauruszok kihalásához hasonló pusztítást végezhetett volna.

Nemrég nyilvánosságra hozták, hogy az a hatalmas üstökös, amely 8000 km-re közelítette meg a Földet 1883-ban, az egész emberiséget kiirthatta volna, ha becsapódik - írja a Daily Mail. Az említett jelenségről készült fotó az első olyan felvételként vonult be a történelembe, amely egy ufót örökít meg. Az Universidad Nacional Autónoma de México kutatói szerint az üstökös olyan hatalmas méretekkel rendelkezett, mint az, amelynek becsapódása a dinoszauruszok kihalásához vezetett.

A fotót egy mexikói csillagász, José Banilla készítette, amelyen az látszik, hogy valami elrepül a Nap előtt 1883. augusztus 12-én. „Hipotézisünk szerint Bonilla egy nagy mértékben széttöredezett üstököst örökített meg, amely majdnem érintette a Föld felszínét” – írja Hector Javier Durand Manterola, a jelentés vezető szerzője. Számításaik szerint a távolság, amely az objektumok és a Föld között volt, valahol 538 és 8062 km között lehetett, a darabok szélessége pedig 46 és 794 méter közé tehető. Az eredeti üstökös tömege akár a Halley-üstökös nyolcszorosát is elérhette. A jelentés állításait viszont sokan megkérdőjelezik, hiszen ha egy üstökös ilyen közel robban fel a Földhöz, meteoresőt kellett volna eredményeznie, de semmi ilyesmit nem észleltek a csillagászok.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta