Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

A messzi Kanadába repülünk mai feladványunkban.

Mai helyszínünk Kanada Alberta tartományának második és az ország ötödik legnagyobb városa, illetve Észak-Amerika legészakibb, egymillió főt meghaladó lakosságú települése (agglomerációjával együtt közel másfél millió embernek ad otthont). A környék egyes feltételezések szerint már a jégkorszak idején, 12 ezer évvel ezelőtt lakott volt, a mai város elődjét viszont csak 1795-ben alapították brit telepesek, akik kereskedelmi őrhelyet létesítettek itt, hogy innen szállíthassák el a közeli Észak-Saskatchewan folyón keresztül az eladásra szánt prémeket.

Igazán csak egy évszázad múlva, a vasút érkeztével kezdett fejlődni a település, amely 1904-ben kapott városi rangot, egy évvel később pedig az akkor létrejött Alberta tartomány székhelyének nevezték ki. 1929-ben itt jött létre Kanada első állandó repülőtere (mely korábban, az első világháború alatt pilóták kiképzésére szolgáló légi bázis volt). A város nevezetességei közé tartozik az említett folyó partvidékén található 7300 hektáros parkterület, amely 30 különböző parkot fog össze, a kultúra iránt érdeklődő turisták körében pedig közkedvelt az évente megrendezett, tíznapos dzsesszfesztivál, illetve az utcai előadóművészek szintén tíznapos fesztiválja, amely a legnagyobb hasonló rendezvény Észak-Amerikában.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek