A növények éreznek, tanulnak, kommunikálnak – csak máshogy

GettyImages-184105087

„Azért vagy itt, hogy elmeséld a történeteinket” – mondta neki egy tölgyfa, miközben az erdőben sétált. Dr. Monica Gagliano hallgatott a sugallatra, és mára a növényi viselkedés egyik legismertebb kutatójává vált. Egyesek szerint csak egy őrült különc, akinek beütöttek az őslakosok által kevert főzetek, mások viszont üdvözlik a munkáját, mert olyan évezredes emberi tapasztalatokat helyez új megvilágításba, amik csak a nyugati világtól ennyire idegenek. Lehet-e tanulni a növényektől? És ha igen, mit tudnak, amit mi nem?

Az Észak-Olaszországban felnőtt Monica Gagliano eredetileg tengerbiológusként szerzett diplomát. Hónapokat töltött a víz alatt, hogy apró halak életét tanulmányozza. Az évek során egyre erőteljesebbé vált benne a felismerés, hogy a kopoltyús állatok valószínűleg többet megértenek a körülöttük zajló történésekből, mint ahogy ő azt eredetileg feltételezte. Például azt is, hogy Gagliano fel fogja boncolni őket. 

Ez a megfigyelés komoly szakmai válságot idézett elő a fiatal tudós életében, aki közeget váltva inkább egy gyógynövényklinikán kezdett el önkénteskedni. Az Amazonas vidékén élő őslakosok útmutatásai szerint böjtölt és követte azokat a szertartásokat, amelyek képesek olyan tudatállapotba juttatni az embert, hogy érzékelni tudja a növények üzenetét. Misztikus élményekről van szó? Vagy csak nem értjük őket eléggé? A The New York Times újságírója, Ellie Shechet ezeknek az izgalmas kérdéseknek eredt a nyomába.

Ne becsüld le a természetet! 

A küszöbön álló klímakatasztrófa és a technológia térnyerésének idején minden eddiginél fontosabb, hogy képesek legyünk rácsodálkozni a természetben rejlő komplexitásra. A prérikutyák képesek például úgy kommunikálni egymással, hogy jelzős szerkezeteket használnak. Egy közép-európai egérfaj egyedei udvarias csipogással beszélgetnek, a varjak képesek előre tervezni, a levélvágó hangyák pedig több millió évvel előttünk találták fel a gazdálkodást, tárolják a hulladékot, és kukásaik is vannak. Az iszappenészek képesek döntéseket hozni, és olyan hatékonyan találják meg a legrövidebb útvonalat két forrás között, hogy segíthetnének nekünk az utak megtervezésében. 

Halaszthatatlanná vált, hogy újragondoljuk a természethez fűződő viszonyunkat
Halaszthatatlanná vált, hogy újragondoljuk a természethez fűződő viszonyunkatPaper Boat Creative / Getty Images Hungary

A növények nem dekorációk

Bár sokunk lakhelyét teszik otthonosabbá, a növényeket nem érdemes pusztán élő díszletként kezelni. Ennél sokkal bámulatosabb élőlények, már csak azért is, mert egy csomó olyan dolgot tudnak, amire mi nem vagyunk képesek. Például képesek egy olyan szuperorganizmussá klónozni magukat, hogy teljesen azonos genetikájú egyedeik egy 1000 holdnyi, azaz mintegy 4,047 km² nagyságú földterületet foglaljanak el. Az önvédelemben is nagy újítóknak számítanak, hiszen a kukorica a darazsakat is be tudja vonzani, hogy megóvja magát a hernyók okozta kártól. 

Képesek kommunikálni, érezni, tanulni

Sok szakember egyfajta romantikus áltudományos fellángolásnak tekinti a biológia új irányzatát, amely a növények tudatát kutatja. Azonban számos kutatás bizonyítani látszik a növények és az emberek közti hasonlóságokat anélkül, hogy a túlzott antropomorfizáció (emberi tulajdonságokkal való felruházás) kelepcéjébe esne. Kiderült többek között, hogy a növények képesek megosztani egymás között a táplálékot, felismerik a rokonaikat, csattogó hangok kiadásával tudnak kommunikálni egymással, számolnak, és azt is érzik, ha megérinted őket.

Annyi tehát mindenképpen elmondható, hogy a tudomány mai állása szerint a növények sokkal szofisztikáltabb módon képesek reagálni a környezetükre, mint azt pár éve gondoltuk. „Mivel nincsenek idegsejtjeik, nem merném egyértelműen intelligensnek nevezni őket. De abban biztos vagyok, hogy rendelkeznek egyfajta tudattal” – nyilatkozta például Ted Farmer, a Lausanne-i Egyetem botanikusa.  

A növények bámulatosan komplex lények
A növények bámulatosan komplex lényekshanecotee / Getty Images Hungary

Gagliano és a szemérmes mimózák

A növényi szenzoros biológia úttörőjeként Gagliano szellemes kísérletben mutatta be, hogy a növények is képesek a tanulás egyik legelemibb formájára, a habituációra. A habituáció azt jelenti, hogy képesek vagyunk figyelmen kívül hagyni olyan ismerős ingereket, amikről megtanultuk, hogy nincs ránk nézve komolyabb következményük. Éppen ezt csinálja a szemérmes mimóza is, amely onnan kapta a nevét, hogy minden érintésre összehúzza a leveleit. A kutatás során Gagliano egy ártalmatlan anyagot csepegtetett a mimózára. A növény először azonnal összezárta a leveleit, ám idővel már egyáltalán nem reagált az ingerre. Ez nem azért volt, mert elfáradt, hiszen amikor megrázták a cserepet, automatikusan képes volt védekezést mutatni. Amikor pedig hónapokkal később megismételték a csepegtetést, teljesen nyugodt maradt. Emlékezett arra, hogy ez az inger nem jelent számára veszélyt. 

A szemérmes mimóza emlékszik arra, amit megtanult
A szemérmes mimóza emlékszik arra, amit megtanultyogesh_more / Getty Images Hungary

Beszélnek hozzánk, ha képesek vagyunk figyelni

A növényekkel való kommunikáció számos kultúrában a tanulás egy régóta fennálló formája, amelyhez jól dokumentált szertartások kapcsolódnak. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy teszel egy kényelmes sétát az erdőben, és akkor egyszer csak megveregeti a válladat egy fa. Szigorú protokollja van annak, hogy miként érheted el azt a tudatállapotot, amelyben létre tud jönni a növényekkel való párbeszéd. A perui őslakos hagyomány szerint böjtölnöd kell, ami nem ritkán azt jelenti, hogy hónapokig egyetlen növényből készült főzetet lehet fogyasztani, teljes magányban. Ez a tisztítókúra és az elme lecsendesítése szükséges ahhoz, hogy a spirituális interakciókra sor kerüljön, nem ritkán álmok, látomások vagy dalok formájában, sámánok segítségével, illetve pszichoaktív szerek hatására. 

Létrejöhet az ember és növény közötti párbeszéd?
Létrejöhet az ember és növény közötti párbeszéd?gremlin / Getty Images Hungary

A tudomány nehezen kezeli a spiritualitást

Bár Gagliano korai munkásságában talán érződik az ayahuasca nevű hallucinogén növény okozta inspiráció, a Sydney-i Egyetemen végzett kutatásaira korántsem lehet azt mondani, hogy ne ugranák meg a tudományosság nyugati világ által felállított kritériumait. Az olasz származású szakember tavaly megjelent könyvében amúgy nem kifejezetten törekszik a tudomány és a spiritualitás merev szétválasztására: őszintén vall arról, hogy a növényekkel történő szokatlan élményei miként egyengették az eddigi karrierjét. Az akadémikus körök részéről érte is emiatt kritika jócskán. A mérsékelt álláspont szerint érdemes külön kezelni, hogy mi az, ami bizonyítható és mi az, ami egy szubjektívebb szinten igaz. Persze kérdéses, hogy az ismereteink bővülésével hol is húzódik ez a határ. 

Képtelen őrültség lenne ez az egész? 

Tanácsokat kapni egy fától, csecsemőként ringatózni egy páfrány lelkével, láthatatlan medvék hátán lovagolni elsőre elég bizarr élményeknek tűnnek. Még akkor is, ha sok múlik azon, hogy ezeket a jelenségeket a természettől teljesen elidegenedett, nyugati ember szemével vizsgáljuk. Mindenesetre Monica Gagliano munkássága számos kutatásra hatott ösztönző módon, és azt is fontos látnunk, hogy a klímaválság idején elengedhetetlen a természettel való viszonyunk új alapokra helyezése, a szakrális jelleg visszaállítása. Arra a kérdésre pedig, hogy eszébe jutott-e valaha, hogy kezd megőrülni, Gagliano nevetve csak ennyit válaszolt: „Persze, még most is gondolok erre időnként. De hiszek abban, hogy szabadon kellene tudnunk beszélni ezekről a tapasztalatokról. Szerintem az, hogy nyitottak vagyunk a felfedezésre és a tanulásra, nem az őrültség, hanem a bölcsesség jele. A kettő persze nagyon hasonlít egymásra.”

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek