Zanza!

„Minden, amit tettem az életben, azért volt, mert nyerni akartam. A nyerni akarás alapvető motivációs erősségeim közé tartozik, ám az első gondolat, ami egy-egy sikerélmény után megfordult a fejemben, az az volt, hogy oké, megcsináltam, de ez még nem minden. A következő kör még keményebb lesz.” Miloš Forman csehszlovák születésű filmrendező, forgatókönyvíró és színész nem kevés megpróbáltatás árán lett a filmszakma világszerte elismert alakja, akinek sokszínű egyénisége és munkássága önmagában is megérne már egy dokumentumfilmet. Február 18-án ünnepli 85. születésnapját, ennek alkalmából Fordulatok – Emlékirataim című önéletírása alapján válogattunk a rendező szakmai vallomásaiból és személyes élményeiből.

Elveszett gyerekkor

Az ifjú Miloš Jan Tomáš Forman néven Császlóbanban látta meg a napvilágot egy pedagógus család harmadik fiúgyerekeként, ám testvéreivel fiatalon elárvultak. Mindössze nyolc éves volt, amikor náciellenes apját letartóztatta a Gestapo, nem sokkal később pedig anyját is elvitték, aki végül Auschwitzban halt meg. „A szüleim igazi patrióták voltak és valószínűleg ez volt az oka annak, hogy itt kellett hagyniuk minket” - írta később róluk. A már felnőtt rendező az 1960-as években tudta meg anyja egykori koncentrációs táborbeli cellatársától, hogy igazi apja nem is az a férfi volt, aki felnevelte, hanem egy zsidó építész, akivel anyja saját szállodájuk építése alatt találkozott. „Apám bizonyára soha nem tudta meg az igazságot. Ha mégis, annak jelét sem mutatta. Mindig úgy bánt velem, mintha a saját vére lennék. Rudolf Forman volt az én igazi apám.”

A háború alatt egy darabig Anna nagynénivel és Bolesláv nagybácsival élt Náchodban, majd egy helyi gázvállalat igazgatója, Hluchý vette Milošt a szárnyai alá. A sok törődésért cserébe igyekezett jó gyerek lenni és jól tanulni, bár előbbi nem mindig jött össze neki. A háború után Poděbradyban egy különböző politikai pártok jóvoltából háborús árváknak fenntartott bentlakásos iskolába került – valójában nagyrészt az elit, a miniszterek és diplomaták gyerekei tanultak itt – , ahol megismerkedett Ivan Passerrel (aki később a munkatársa lett) és Václav Havellel (ő pedig nemzetközi hírű író, és Csehország későbbi miniszterelnöke). Miután '48-ban a kommunisták átvették a hatalmat, egy gyerekes tréfa miatt Formant kicsapták az iskolából és máshol kellett folytatnia tanulmányait.

Így került a prágai filmművészeti iskolába

Formant gyerekkora óta elvarázsolta a színházak világa, azt azonban sokáig nem tudta eldönteni, hogy pontosan mi is szeretne lenni. Egyik bátyja, Pavel a Kelet-csehországi Operettszínháznak tervezett és épített díszleteket, és egy nap, amikor Náchodba vetődött a vándortársulattal, a kis Milošnak lehetősége adódott megnézni egy előadást, és azt is, hogy mi zajlik a kulisszák mögött. „Lehetnék mondjuk író vagy zeneszerző, gondoltam, ám ekkor egy idősebb férfi rontott be dühösen az öltözőbe, aki körül csak úgy forgolódtak a nők, hogy észrevegye őket. A bátyám láthatóan nem igazán kedvelte a rendezőt, én viszont megtaláltam a példaképemet. A társulat egy hétig maradt Náchodban, és miután továbbálltak, biztosan tudtam, mi leszek, ha nagy leszek.”

GettyImages-3354873
Fotó: Bjorn Elgstrand / Getty Images Hungary

Ezután csatlakozott egy helyi amatőr színjátszó csoporthoz, majd iskolatársaival megalapította a saját amatőr társulatát és színre vittek egy sikeres darabot, a Rongyballadát. Az akadémia színház szakára ugyan nem jutott be, a film szakra azonban felvették – itt tanára volt többek között Milan Kundera is –, és elkezdett forgítókönyvírást tanulni. „A filmakadémián vetített régi némafilmek közül kizárólag a vígjátékok és a dokumentumfilmek keltették fel az érdeklődésemet. A korszak komoly drámái inkább a filmtörténészek számára érdekesek, én abszurdnak és nevetségesnek tartottam őket, de egy egyszerű utcai életkép, egy csecsemőt szoptató anya, egy pipáját tisztító férfi 1899-ből úgy elkápráztatott, hogy órákig elnéztem volna. Már akkoriban elhatároztam, hogy ha valaha saját filmet csinálok, igyekezni fogok a lehető legközelebb kerülni a való világhoz” – emlékezik vissza Forman a Fordulatokban. 

Sportkommentátori munkáról is álmodozott

Egy időben felkeltette az érdeklődését a sportközvetítés is, de szerencsére az első nagyobb lehetőségek más irányba sodorták: már tanulmányai alatt számos cseh filmben játszott kisebb szerepeket, majd Alfred Radok társrendezőjeként dolgozott a Nagypapa autómobil című filmen. A következő évben már Ivo Novák mellett töltött be rendezőasszisztens pozíciót a Babák forgatásán (és ekkor találkozott első feleségével, Jana Brejchová színésznővel). Ezután Radok megkérte Formant, hogy dolgozzanak együtt a Laterna Magikán, ami az 58. Világkiállítást is megjárta és kasszasiker lett, ezért Prágába visszatérve már a folytatáson törték a fejüket. Közben Forman és felesége elváltak. 

1960-ban, az NDK-ban vette az első komoly kameráját

Ugyanebben az évben Ivan Passerrel és Miroslav Ondříčekkel elkezdett egy dokumentumfilmet forgatni a prágai Semafor színházról. Ekkor jött a Meghallgatás ötlete is, amelynek castingján az a Věra Křesadlová is részt vett, akivel Forman egy rock and roll buliban ismerkedett meg, és akivel nem sokkal ezután összeházasodtak, majd ikreik (Petr és Matej) születtek.

Forman első játékfilmjének forgatókönyvét, a Fekete Pétert Jaroslav Papousek novellája alapján írta, és miután a film elnyerte a nagydíjat a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon, a rendezőnek végre lehetősége adódott Amerikába látogatni és szerencsét próbálni. Az igazi nemzetközi sikert azonban csak a következő filmje, az Egy szöszi szerelme hozta meg számára, amelynek sztoriját az első házasságának zátonyra futása után egy fiatal lánnyal való találkozás ihlette meg. „A kofferes lány története valami miatt megfogott, sokszor eszembe jutott, nem tudtam szabadulni tőle... Valamennyi filmem közül az Egy szöszi szerelme az egyetlen, amelynél az élet inspirálta a művészetet, amely aztán visszahatott az életre, még ha ez a folyamat éveket is vett igénybe.”

Az Egy szöszi bemutatója után a híres olasz producer, Carlo Ponti is meghívta magához a rendezőt, hogy együttműködjenek, de Formannak más tervei voltak: egy, az önkéntes tűzoltók bálján alapuló keserű komédia előkészületeivel foglalkoztak éppen Passerrel és Papousekkel, amiből végül megszületett az Oscar-díjra jelölt Tűz van, babám!

Többször kellett a nulláról kezdenie

Forman 1967-ben engedélyt kapott rá, hogy az Egyesült Államokba utazzon és elkészítse az első amerikai filmet a Paramount Picturesnek. Rengeteg ígéretes ötlete volt - köztük Kafka Amerikájának filmadaptációja -, de otthon a kommunista filmhatóságok valamennyit visszautasították.

„Ma már tudom, hogy amikor 1967-ben filmes ambíciókkal New Yorkba érkeztem, kevés fogalmam volt arról, milyen nehéz idegen nyelvi környezetben dolgozni, egy teljesen más filmes hagyományra építve képet adni arról a kaotikus világról, amelynek a felszínét sem ismertem, nemhogy a mélységeit. Csehszlovákiában mindent elértem, amit lehetett, ezért a következő logikus lépésnek Hollywood látszott. Idővel azonban rá kellett jönnöm, hogy nem siettethetem a folyamatokat, mivel csak cseh filmes ösztöneim voltak és nem volt tapasztalatom amerikai filmgyártásban. Ezért utolsó cseh filmemet New Yorkban forgattam, angolul. Az Elszakadás után értettem meg, hogy ha tényleg Hollywoodban akarok forgatni, gyökeresen meg kell változtatnom munkastílusomat és tudatosítanom kell, hogy évekbe telik, amíg belesimulok az amerikai kultúrába” - vallotta Forman önéletírásában.

Az Elszakadás bukása után Forman a Chelsea Hotelbe költözött és napi egy dollárból élt, amit rendszerint egy konzerv chilis babra és egy doboz sörre költött. De soha nem fordult meg a fejében, hogy visszatérjen Csehszlovákiába. „Egy olyan ajánlatra vártam, ami majd gyökeresen megváltoztatja az életem, de közben minden apró lehetőségre ugrottam, ami akár csak egy ingyen ebédet is jelentett.”

Aztán 1972-ben felkértek nyolc feltörekvő és tehetséges rendezőt a Müncheni Olimpiai játékokról szóló dokumentumfilm, az Így látták ők (Visions of Eight) készítéséhez. Köztük volt Forman is, aki a tízpróbát mutatja meg sajátos, fanyar módon: filmjében egymást váltják a bajor népviseletben zenélő emberek és a jelentéktelen, nevetségesen ható momentumok bíróktól versenyzőktől. Ekkoriban sikerült egy régi álmát is megvalósítania: a Broadway színpadára vitte A kicsi fekete könyv című komédiát.

De csak ezután teljesült be a hollywoodi álom

1974-ben Forman kapott egy esélyt egy igazi amerikai film készítésére, amikor Michael Douglas színész és Saul Zaents független producer felkérték Ken Kesey regényének, a Száll a kakukk fészkére megfilmesítésére. Ám nem ez volt az első alkalom, hogy valaki megtalálta őt ezzel az ígéretes ajánlattal: „Egy vacsora közben kiderült, hogy Michael Douglas a híres Kirk Douglas fia, akivel egyszer találkoztam Prágában. Kirk látta a filmjeimet és azt hiszem, kölcsönösen megtetszettünk egymásnak. Nemrég a kezembe került egy izgalmas könyv. Szeretném, ha belenézne – mondta. Említette a könyv címét is, de akkoriban még nem beszéltem angolul, így rögtön el is felejtettem, viszont megadtam neki a címemet és vártam, hoz-e valamit a postás. Majd' egy évtizeddel később, miután Michael és Saul Zaentz szerződtettek, Kaliforniába mentem és Douglasék partiján összefutottam Kirkkel. Forman úr, hogy maga mekkora egy gazember! – mondta üdvözlés gyanánt. Amikor elküdltem önnek azt a könyvet, annyi válaszra se méltatott, hogy „Nyald ki a seggem!” De most, hogy itt él, kezét-lábát töri, hogy megrendezhesse! Akkor esett le a tantusz, hogy a könyv, amiyről annak idején Kirk Douglas beszélt, a Száll a kakukk fészkére volt, és minden bizonnyal lefoglalta a cseh vámhatóság, de erről egyikünket sem értesítették.”

A film végül hatalmas siker lett és a legtöbb fő kategóriában elnyerte a filmakadémia díját, ezzel pedig Forman szinte egy csapásra lett elismert amerikai filmrendező. „A Száll a kakukk után teljesen megváltozott az életem. Rendeztem egy hollywoodi kasszasikert, ezért nem voltam többé az a fura, avantgárd európai, aki inkább dolgozik civilekkel, mint sztárokkal, és meglehetősen csípős a humora.” Innentől kezdve rengeteg kecsegtető ajánlatot kapott, ám amire igazán vágyott, az a Hair című musical feldolgozása volt. 

A Hair megrendezése volt, amire életében a legtöbbet kellett várnia

Amikor Forman először New Yorkban járt, teljesen elvarázsolta a hippi mozgalom és a Hair című musicalt látva Jean-Claude Carriére francia forgatókönyvíróval úgy döntöttek, megfilmesítik a produkciót. Mivel azonban nem sikerült megszerezniük a jogokat a darabhoz, elkezdték inkább az Elszakadás forgatókönyvét írni.

„A Hair tulajdonjogai körül akkora volt az összevisszaság, hogy senki sem ismeri ki magát a történetben és egy idő után már én sem vettem komolyan az ajánlatokat. Aztán amikor Lester Persky felhívott, hogy még mindig érdekel-e a musical megfilmesítése, elöntött a hideg veríték. Nem voltak tapasztalataim a zenés műfajban, sosem dolgoztam koreográfussal, és sosem nyomta a vállamat egy nagy költségvetésű hollywoodi film felelősségének súlya. Tudtam, hogy azt a musicalt, amibe a hatvanas években beleszerettem, már sosem forgatom le. Az eltelt tíz év alatt kiveszett belőlem az az arrogáns ártatlanság, amellyel Amerikába látogató turistaként szemléltem a világot. Semmiképp sem tudtam volna használni azt a régi forgatókönyvet. De maga Amerika is sokat változott. 1967-ben Lyndon Johnson volt az elnök, a San Franciscó-i szerelem nyara még a jövőben rejtőzött, a musical pedig a szociális forradalom fáradt musztángján ügetett. Szabad szerelmet hirdetett, háborúellenességet, megértést, a virágok békéjét, ökológiát, a korszak dalai tele voltak ezekkel az üzenetekkel, amelyek akkoriban hiányoztak a társadalomból. 1977-ben már a bankárok és a jogászok is hosszú hajat viseltek, de Amerika viszonya a szexhez és az ökológiához gyökeresen megváltozott. A vietnámi háború és a hippik már a múltat jelentették, a marihuána és az LSD továbbra is tiltva volt, és senkinek nem volt kedve megkérdőjelezni a pénz hatalmát a társadalom életében. A Hair egy korszak lenyomata, a történelem egy darabja lett... Azután lehetett volna nosztalgikus film, miután a jogászok és a bankárok ismét tüskehajat kezdtek hordani... Ahogy így mérlegeltem az érveket és ellenérveket, ismét feltettem a régi, összekarcolt lemezt. Akárhogy is, azok a dalok még mindig nagy hatással voltak rám, és végül ez adta a löketet, hogy belevágjak. Hiába, a rendezés érzelmi dolog, és az én régi rajongásom visszatért." Forman végül megvette első saját otthonát; egy Central Parkra néző lakást, és szinte annak ablakából rendezte a filmet. 

Bár a Hair nem lett akkora (anyagi) siker, mint Forman korábbi filmjei, azért jó néhány díjra jelölték és megszilárdította a rendező amerikai karrierjét is. De a nagyközönség számára biztosan nem volt veszteség. 

"Az Amadeus egy hozzám hasonló hibrid"

"Egy Csehszlovákiában készült amerikai film, amely tízéves száműzetés után váltott nekem repülőjegyet Prágába..." - fogalmazott Forman, aki a Ragtime című filmdráma után az Amadeuson is Dino De Laurentiisszel dolgozott együtt, és a filmnek köszönhetően hosszú idő után visszatérhetett Csehszlovákiába. "Amikor forgatok, igyekszem ignorálni a pletykákat, melodrámákat és viszályokat, amelyek minden produkció velejárói. Az Amadeusnál különösen észnél kellett lennem. A cseh érzelmi tájkép túlságosan is gazdag volt, otthon is voltam meg nem is, szóval csak úgy szikráztak az indulatok a háttérben. Nehezebb volt összpontosítanom, mint valaha.” A Habsburgok udvari zeneszerzője, Salieri és Wolfgang Amadeus Mozart vetélkedéséről szóló drámát végül 11 Oscar-díjra jelölték és ebből nyolcat meg is kapott. 

GettyImages-2523140
Fotó: Evan Agostini / Getty Images Hungary

Botrányt is tudott okozni

Forman következő filmje, a Larry Flynt, a provokátor (1996) botrányosan népszerűre sikeredett. A film egy örök lázadó árnyalt portréja (Woody Harrelson kiváló alakításában), aki egy vitatható és sokat vitatott ügy képviseletében feszegette a szabadság határait. Miközben a film valós főhőse, Flynt, a hírhedt Hustler pornómagazin kiadója, akit százezrek istenítenek és milliók gyűlölnek, elszántan küzd a totális sajtószabadságért, ellenfelei brutális eszközökhöz nyúlnak ellene, és egy orvlövész golyója által tolószékre ítélik. A főhős hosszú kálváriája a Legfelsőbb Bíróságon teljes sikerrel ért véget. A film miatt leginkább egy amerikai feminista csoport lázadt, akik sértőnek találták, hogy a rendező mekkora sztárnak állítja be Flyntet.

A harmadik nagy szerelem

A rendező az 1990-es évek végén találkozott azzal a lánnyal, aki végül a harmadik felesége lett. Martina, a prágai akadémia filmszakos tanulójaként diplomamunkáját a cseh és az amerikai filmkészítés összehasonlításáról írta és tanácsért fordult Formanhoz. „Illedelmes és kedves hangvételű levele emlékeztetett fiatal önmagamra; arra a túlbuzgó Milošra, aki nem tartotta tiszteletben ennek a világnak a rendjét, amikor svájci tartózkodása során felajánlotta Charlie Chaplinnek, hogy ír neki egy forgatókönyvet. Tényleg azt reméltem, hogy vonzónak talál majd egy ajánlatot egy, a sztálini Csehszlovákiában élő ismeretlen rendezőtől, aki még semmit nem tett le az asztalra. Szóval eldöntöttem, hogy találkozom ezzel a lánnyal. Egy intellektuális külsejű, szemüveges, lezser pulcsis lányra számítottam, ám egy magas, vékony, elegáns szőke lány jelent meg előttem. Martinát ráadásul évekkel korábban láttam már, és emlékszem, már akkor is nagyon tetszett.” 1998-ban Formannak ismét fiú ikrei születtek, Andrew és James, egy évvel később pedig feleségül vette Martinát.

Az utolsó séta

Forman már huszonévesen eldöntötte, hogy egyszer filmet forgat majd a spanyol inkvizícióról, ebből az ötletből pedig mintegy ötven évvel később megszületett a rendező utolsó nagyjátékfilmje: egy hiteles és izgalmas történelmi dráma Fransisco de Goya festőről, a Goya kísértetei.

127723 0
Fotó: Fórum Hungary

Ezután a rendező visszatért Prágába, ahol idősebb fiaival, Petrrel és Matejjel közösen színre vitték a Jól fizetett séta című jazz operát, majd elkészítették annak mozgóképes átiratát is. Imádott a fiaival dolgozni: „Tény, hogy sokat vitatkoztunk, de mindig csak az apróságok, a részletkérdések miatt. Hogy kié volt az utolsó szó, azt mindig az egymás iránti tisztelet döntötte el. Petr és Matej tapasztaltak a színház világában és mindig is nagyszerű képzelőerővel voltak megáldva. Az volt a jó a közös munkában, hogy hárman veszekedtünk; mindenki mindenki ellen volt, vagy ketten egy ellen, így soha nem alakult ki patthelyzet.”

Amikor az Jól fizetett sétát bemutatták a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon, az akkor már majdnem 80 éves rendező a kedvenc szivarjára gyújtva így köszönt el a szakmától: „Kérdezzenek, amit csak akarnak, csináljanak rólam képeket ott, ahol akarnak, nem bánom. De kérem, ne várják el, hogy többé bármerre is sétálni induljak, ahhoz már egy kicsit túl öreg vagyok. Nincs több film. Mostantól szabin vagyok.”

Blogmustra