Zanza!

turkalo-fokuszA turkálás nem a ruha beszerzésére irányul, sokkal inkább egyfajta perverz szenvedély – csinálja ügyvéd, politikus, ismert színésznő, mert be kell mennie legalább egy percre, kicsit megtúrni, egyszerűen nem tud ellenállni a kísértésnek.

És ezentúl még kevésbé, mert egyre másra nyílnak a használt ruhákat árusító áruházak. Már a Belvárosba is betörtek. A Váci utca nyüzsgőbb részén ugyanúgy ott vannak, mint a Petőfi Sándor utcában. Igaz, még a plázák mentesek (egyedül) e műfajtól.

A turkálóba járás nem elsősorban ruhák beszerzésére szolgál, ez ugyanis gyakran szenvedély. Sok esetben nem azért vásárol itt valaki, mert nagy szüksége volna az adott holmira. Vadászatról van szó – egyrészt, másrészt figyelemelterelésről: a delikvens úgy érzi, ez neki jár, ennyi időre el akarja felejteni a gondjait, és a „mert én megérdemlem” reklámszlogent kölcsönvéve gyarapítják e mániában szenvedők a talán hasznos, de a legtöbbször fölösleges cuccok tömegét.

A dolog olykor veszélyes méreteket ölt: otthon már nincs hová rakni az új pólót, egy idő után a család elől is titkolja némelyik nőtársunk e szokást. Van, aki munkahelyi szekrényében tartja egy csinos kis iratdobozban, hogy egy darabig „aszalja”, majd bemutatja otthon, mint régi, most előkerült holmit.

(Nagyon kevés a turkálómániás férfi, ők más – gyakran költségesebb és ártalmasabb – függőségekben szenvednek.)

 

Igazi hungarikum

Emocionális ügyről van tehát szó – és életformáról –, ahol logikának, észérveknek helye nincs. A kisebb üzletek esetén némelyek a társaság kedvéért nyitnak be – a legtöbb környékbeli betérő nő ismeri egymást, tegeződnek az eladóval, kávét hoznak neki, pitével tömik, elmennek neki a közeli kínaiba ebédért. Mindenki tud mindent a másikról.

Ez addig biztos jó, amíg nem nyit be egy „idegen” vevő, aki kirekesztve érzi magát, mintha egy ismeretlenként esne be egy házibuliba. Vele más hangon beszélnek, és egy idő után rájön, nem is tud bekapcsolódni a hangzavarba. Ilyen a világon nincs, ez igazi hungarikum.

Léteznek nők, akik irtóznak attól, hogy second hand ruhát vagy bármi mást vegyenek, mások ezt csak szelektív nem bírják, azaz fehérneműt, cipőt nem vásárolnak ilyen helyen. Akadnak, akik csak pólóra specializálódnak, mások főleg nadrágokat keresnek, mert nem kapnak a méretükre a magyar reguler kereskedelemben. Az idősebbek között sokan a szegénység szinonimájának tekintik a használt cikkek vásárlását, mert fiatalabb korukban még nem léteztek turkálók Magyarországon.

 

Csak a jól értesülteknek

Illetve léteztek, de vagy állami égisz alatt – lásd a ma már zálogházakra specializálódott Bizományi vagy a Temaforg hajdani, félig titkos lelőhelyei. Kevés beavatott tudta, mikor érkeznek a vidéki vasútállomásra a vagonok a géprongynak behozott ruhákkal. Aki tudott róla, és hozzáfért, annak szerencséje volt.

A rövid nercbundakeppet (még ma is megvan…) nem géprongynak használták persze az üzemekben… Mert ilyen is akadt a halomban. Akkor még különösen nagy volt a különbség a külföldről beérkező, divatos, „levetett” holmi és a magyarországi akkori konfekció színvonala, divatossága, minősége között…


Darabra vagy kilóra?

Az egyik legnagyobb, villámgyorsan terjeszkedő, magyar secondhand-cég kilóra és darabra is kínál ruhafélét, tényleg olcsón. A kiszolgálás azonban gyakran kritikán aluli. Ráförmednek a vevőre, mert nem hajol le a vállfáról leesett darabért, az egész személytelen, „örülj, hogy ott vásárolhatsz” alapon működik. Az eladónak csúfolt alkalmazottak egymás között beszélgetnek, vihognak és állandóan panaszkodnak, hogy dolgozni kell.

Lehet, hogy úgy gondolják – tévesen! –, hogy ennyi pénzért ez van és kész, ha nem tetszik, menj máshova. Tipikus magyar kereskedelmi mentalitás, amely a világon sehol nincs, nálunk viszont ez a jellemző, és ennek semmi köze a kereset –  és a kereslet! – nagyságához. Ez a bunkóság az úrhatnámság, a butaság időszaka, amikor kinevetik azt a kollégát a többiek, aki szeret dolgozni, aki kedves a vevővel.

Az árucseréknél előfordul, hogy óriási tömegben vásárolnak ilyenkor náluk – nyilvánvalóan – viszonteladók, akik az ott beszerzett cuccot kétszer olyan drágán adják majd el a város „jobb” helyein, kicsit máshogy adjusztálva.

 

Fiataloknak retró

Az elegánsabb budapesti kerületekben nyíltak már igazi, külföldi mintát követő, elegánsabb second hand butikok, többnyire egy-egy árukörre specializálódva. Vannak, akik a hatvanas évek stílusának megfelelő holmikat gyűjtik össze, és kifejezetten drágán adják, a tehetősebb, a retró fogalmával tisztában lévő, főleg fiatal vásárlói körnek. De még mindig olcsóbban, mintha hasonlót méregdrága dizájnboltokban vennének a huszonévesek, ezért elkél a holmi, viszonylag gyorsan.

Az elegánsan öltöző felnőtt nők klasszikus ízlésére apellál néhány polgári stílusú üzlet, amelynek tulajdonosa, úgy vélem, naponta tesz egy-két kört, és összeszedi a többi boltból a szebb sálakat, jobb blézereket, kivasalja azokat, majd új táskákkal, cipőkkel, divatos bizsukkal kiegészítve kínálja. Megérdemli a pluszprofitot ez a munka, akad is vevője.

 

Folytatjuk…

 

Kapcsolódó anyagunk:

Gyakorlati turkálótippek egy bennfentes csajtól térképpel és képekkel » Egy vérprofi turkáló műhelytitkai

 

Blogmustra