Elég gyakran kapunk bizarr eseményekre meghívókat, de a Maui Jim napszemüvegbemutatója egyértelműen az év végi top 10-ben szerepelne. Álljon tehát itt a recept, ha a kedves olvasó is hasonló rendezésére adná a fejét egy napon.
Trópusi egzotikum? Őrület!
Először is végy egy márkát - jelen esetben ez volt a Maui Jim. Nem árt, ha kevesen ismerik errefelé, hiszen ezzel némiképp fel lehet piszkálni az érdeklődést, illetve jó, ha adunk valami homályos támpontot. Például, hogy Hawaiiról származik, ahol Lahaina strandján egy kis napszemüveg árusító bódéval indult – nahát, gondolja az egyszeri riporter, milyen egzotikus, nézzük meg, hátha lesz belőle valami.
Magyarország azonban különös hely, így biztosra kell menni, hogy a közönséget is érdekelje a dolog. Ehhez egyrészt illik belengetni azt, hogy itt valami borzasztóan exkluzív dolog történik, másrészt pedig olyan helyszínt kell hozzá keresni, ahova egy átlag magyar ember ritkán teszi be a lábát. A Kempinski Hotel bálterme pont megfelel a célra. Persze, ha már ötcsillagos hotel, akkor legyen svédasztal és koktélok is, szeret ingyen fogyasztani a magyar. További kellék még a műsorvezető, és a nyaraló szerkóban rizlázó cégvezető, akit tolmácsolni kell.
Celebek minden igényre
Legalább ilyen fontos azonban, hogy celebeket is hívjunk, méghozzá minél többet, hogy minden korosztály megtalálja köztük a kedvencét, és ha látja, hogy az hordja, magának is akarjon olyat, legyen az napszemüveg vagy gerincvédő. A magyar hírességek mindenesetre többen voltak, mint a közönség maradék része, egy adott pillanatban már-már mini Story-gálán éreztük magunkat, bár a Makány Márta ruhák hiányoztak. Ott hemzsegett a fiatal énekesnő, Lola, meg a sorozatszínész fiúja, Puskás Peti, Dombóvári Vanda, Geszler Dorottya, na és persze a Különleges Női Szívrabló Alakulat, Szabó Győző, Árpa Attila, Nagy Ervin, Kamarás Iván.
Aloha a bálteremben
De térjünk vissza a remek, izgalmas alapgondolathoz. Még az sem számít, ha az ál-lazáskodás ordító ellentétben áll a business casualbe kényszerített meghívottak megjelenésével és a szálloda hideg személytelenségével. A kérdés persze, hogy hogyan is tudnánk leghatásosabban kifejezni a cég üzenetét, nevezetesen, hogy Hawaii, napfény, óceán felől fújdogáló szellő? Természetesen csakis eredeti hawaii táncosok fellépésével.
Rájuk igazán nem is lehetett panasz, a táncoslányok és –fiúk sosem hervadó, de legalább őszintének tűnő mosollyal huláztak. Az biztos, hogy jobban jártak a szervezők, hogy ezt nem bízták az elég amatőrnek tűnő modellekre, ezzel viszont sajnos némiképp csökkent a bizarrsági faktor. Mindenesetre legyen csípőrázás, tűzzsonglőrködés, hadd ámuljanak a nézők! És persze rágjuk jól a közönség szájába, hogy ami most átjárja a szívét-lelkét, az nem más, mint a hawaii kultúra alaptétele, az aloha szpirit. A koktélok és a vendégek nyakába akasztott kagylónyaklánc is segítségünkre lehet ebben.
Így már az sem baj, hogy a bemutatott termékek valójában abszolút jellegtelenek, és leginkább arra hajaznak, ahogy egy nyugdíjas német turista álmodhatott a fejére pottyanó kókuszdiókról, mert a többi elviszi a hátán az egészet. Sok szerencsét!
