Apokaliptikusan szakadt a BiTS labo debütáló kollekciója

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hangsúlyos és groteszk elemekkel felspilázott bemutatóval debütált az avantgárd divattervező csapat. Nézze meg az extravagáns, de szép szetteket!

Május 3-án, a Fuga Budapesti Építészeti Központban mutatta be első kollekcióját a BiTS labo elnevezésű avantgárd divattervező csapat. A Disturbia Show, azaz a 'zavaros, nyugtalan' fantázianévvel ellátott kollekció valóban okozott némi fejtörést a nézőknek: a lassított felvételként végigvonuló modellek fejére nem mindennapi plexi-műanyag fejdíszek/sisakok/propellerek is kerültek, amitől kissé Star Trek hangulatba kerültünk a profin megszervezett show után. A garantáltan feltűnő kollekció megtervezéséről és kivitelezéséről beszélgettünk Evgeny Avetisian tervezővel.

A bemutató lebonyolítása zavartalan volt, attól eltekintve, hogy a Fuga méretileg nem volt a legideálisabb helyszín a show számára, akinek nem jutott ülőhely, nagyobb hering-partiban találta magát, mint a kombínón. A bemutató azonban pontosan kezdődött, emelett profi fény- és látványtechnikáról is gondoskodtak a szervezők, utána pedig állófogadással és DJ-vel dobták fel az est hangulatát.

A divat kulturális mozgalom: sok művészeti irányt hoz össze a grafikustól kezdve a szervezőn és a netes gurun át a divattervezőig, ezt a Disturbia pedig tökéletesen alátámasztotta. A bemutató koncepcióját tudatosan építették fel a tervezők: a zene, a falra vetített grafikák és a fénytechnika is tökéletesen illeszkedtek a felvonuló ruhákhoz, a néző itt valóban megkapta a tervezők látásmódjából azt a fajta ízelítőt, amit az általuk elképzelt ruhák és a csapat szemlélete is tükröz.

Galéria ikon

21

Galéria: Disturbia Show

"Csoportos és macerás munka egy kollekció összerakása. Nagyon átgondoltuk a zenét, a látványt  és a stílust is, mindvégig arra törekedtünk, hogy organikusan érjen révbe az egész. Szeretek csoportosan dolgozni, együtt találtuk ki a logót, a címkéket és az alapvető koncepciót is" – mondta a Díványnak a BiTS labo tervezője, Evgeny Avetisian. "Szerettem volna valami izgalmasat csinálni, de mivel korlátozottak a lehetőségeim, így elég nehéz. Ettől függetlenül mindenképpen saját kollekcióban gondolkodtam, úgyhogy megnéztem, miből tudok dolgozni, és azokat az anyagokat használtam fel, így az ötleteim is kissé háttérbe szorultak és abszolút az anyagokhoz és a lehetőségeimhez mérten kellett dolgoznom. Először csak pólókban gondolkodtunk, de egy divattervezőnek ez nem kihívás, szeretek alkotni, így hamar továbblendültünk ezen."

"A kollekció nem tükrözi a személyes stílusomat, igazából kompromisszumok sorozatát lehetett látni a kifutón, hiszen csak azokból az anyagokból tudtam dolgozni, amik a rendelkezésemre álltak a stúdiómban. Az anyagok önmagukban nem izgalmasak, viszont mi nyomtunk rá mintákat, illetve a ruhák is többféle anyagból vannak összerakva. Az európai civilizáció stílusa untat, viszont rengeteget merítek a ősi japán Wabi Sabi filozófiából, ami szerint semmi sem örök és ideális. Igyekeztem ehhez mérten szabászatilag is izgalmas ruhákat tervezni: imádom a cápákat, nagyon tetszik az ívük, egyszerre agresszívnek és dinamikusnak tartom, úgyhogy játszottam egy kicsit a ruhák szűkítésével, ezért az elejük mindig hosszabb, mint a hátuk. Ez valószínűleg a védjegyemmé válik majd, mert a következő kollekcióban is sokat használom ezt a technikát."

Nem mindennapi szerelés a kifutón: Ön bevállalná a fejdíszt?

A Disturbia Show-ban talán az volt a legérdekesebb, mennyire másképpen hatottak a ruhák a futurisztikus, szándékosan arcot takaró fejkreációk nélkül: a kollekció tökéletesen reprezentálta, hogy egy kiegészítő alapjában véve mennyire megváltoztathat még egy olyan ruhát is, amit a hétköznapokban simán fel lehet venni.

"Nem tudom elképzelni, hogy mások valóban hordják is az utcán ezeket a fejdíszeket – mondjuk én szívesen felvenném – de úgy gondoltam, ha már bemutatót csinálunk, meg kell ünnepelni az extravaganciát és a szépséget, így mindenképpen kellettek oda. Saját kezűleg csináltuk őket a csapattal és az utolsó pillanatig variáltuk őket, hogy minél izgalmasabbak legyenek. Az alapkoncepciónk az arcok elrejtése volt, hogy minél ütősebb legyen, úgyhogy összekukáztunk plexiüvegeket, fémeket és műanyagdarabokat, amiket lefújtunk és összebarkácsoltunk. Még nevettünk is rajta, hogy elvileg divattervezők lennénk, aztán flexelünk a garázsban, mint a munkásemberek. Dehát szeretni kell barkácsolni, művészkedni, a divat erről szól, enélkül el sem tudnám képzelni az egészet."

A jövőbeli tervekről egyelőre szűkszavúan mesélt, az viszont biztos, hogy a Disturbiával nem áll meg az élet, a csapat már az októberi bemutatóra készül. "Két kollekció fejlődik párhuzamosan: az egyik a Disturbia, a másikat pedig majd ősszel tervezzük bemutatni, ez sokkal egyértelműbb lesz, de először mindenképpen a Disturbiával akartunk előrukkolni. Ettől függetlenül persze a következő kollekció is okozhat majd némi képi-hangzavart egyeseknél, viszont a koncepció itt sokkal egyértelműbb és visszafogottabb lesz: alapvetően a szocreál, elhagyatott építményekből inspirálódtunk és azt próbáltuk elképzelni, milyen ember illene melléjük. Emellett szeretném, ha csatlakoznának még hozzánk a jövőben, hiszen együttesen sokkal izgalmasabb és eredetibb ötletek születhetnek, mint amit egymaga elgondol az ember. Igyekszünk külföldre is "betörni", folyamatosan fejlesztjük a webshopunkat, fotózzuk be a mostani kollekciót is, valamint egy külföldi pályázatra is jelentkeztünk."

Ha felkeltette az érdeklődését a BiTS labo nyers formavilága, látogasson el a márka hivatalos weboldalára, ahol a bemutatott ruhákhoz is hozzájuthat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gr
gr
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.