SZÜLŐSÉG

Magyar srác rajzolja a gyereked kedvenc meséit

2017. augusztus 3., csütörtök 18:51

Rajzfilmet mindenki néz, de tudod azt is, hogyan készül? Hogy mi izgalmas lehet a háttér rajzolásban, és egyáltalán: hogyan születnek a karakterek? Hogyan döntik el, hogy kék macska lesz, nem pedig zöld hörcsög?

Hogy mi azonos a Cartoon Networkon futó Gumball csodálatos világa című mesében, illetve a Macskafogó 2-ben? Az a Weigert Miklós, aki mindkettő alkotásában részt vett. Füzesgyarmaton született, saját elmondása szerint a helyi moziban nőtt fel, mert a szülei ott dolgoztak, és gyakorlatilag gyerekkora óta egyértelmű volt, hogy ez lesz a szakmája.

A rajzfilmek világáról, az alkotás folyamatáról és a modern rajzfilmekről beszélgettünk vele, miután egy csapatnyi gyereknek mutatta meg, hogy mi is az a storyboard rajzolás, és hogyan próbálhatják ki ezt ők is otthon.

Gyerekkorában mindenki rajzfilmrajzoló akar lenni. Ez nálad is így volt és ki is tartottál mellette, vagy hogyan valósítottad ezt meg?

Moziban nőttem fel, itt indult az egész, és onnantól kezdve nagyjából el is volt kapálva a sorsom. Anyukám pedig nagyon támogatta az elhatározásomat, és vitt mindenfajta sulikba. Aztán eljutottam egy képzőművészeti középsuliba, onnan bejutottam az Iparművészetire, ami ugye most már MOME, onnan pedig különböző stúdiókba kerültem.

Voltam egy darabig a Varga Stúdióban, voltam szabadúszó, Ternovszky Béla több projektjében is segítettem. Aztán felhívott a Cartoon Network, hogy egy rajzfilmen kellene dolgozni Londonban, én meg mentem. Azt utóbbi időben pedig a Disney stúdióban dolgoztam, rajzfilmeket fejlesztettünk. Ezek általában koprodukciók, több más stúdiót is bevonnak, ilyenkor én az egyik kisember vagyok a háttérben.

Terveztem karaktereket, dolgoztam hátterekben, kicsit rendezgettem is, de a storyboard rajzolás a legkedvesebb.

Mit csinál egy storyboard rajzoló?

A storyboard rajzoló az összekötő kapocs a rajzfilmeknél az animátorok és az írók között. Ő az, aki kockáról-kockára megrajzolja a forgatókönyv, illetve a rendezők elképzelése alapján, hogy melyik karakter hova megy, mit csinál ott, milyen a háttér, milyen maga a jelenet, majd az animátorok az ő részletes rajzai alapján készítik el a végleges animációt. Tulajdonképpen a storyboard rajzoló az, aki lefordítja képekre azt, ami a szövegírók vagy a rendező fejében van úgy, hogy az animátoroknak már ne kelljen másra koncentrálni, mint az animálásra. 

Azoknak a gyerekeknek, akik éppen a rajzfilmrajzolós időszakukat élik mit tanácsolsz, hogyan álljanak neki?

Egyszerűen élvezzék, amit csinálnak! Ha hülyeség, akkor legyen száz százalékosan hülyeség, és az a lényeg, hogy ne hagyd abba. Mindig találj valamit, ami érdekel, és lényegtelen, hogy az tetszik vagy nem tetszik az embereknek, legyen neked fontos! Alapvetően minden ember szeretné magát kifejezni így vagy úgy, és remélhetőleg mindenki megtalálja magának azt a módot, ami neki leginkább fekszik.

Ha valaki rajzolni és színészkedni szeret, akkor az animáció neki tökéletes lesz. Az egész arról szóljon, hogyan érzed jól magad, és hogyan tudod a legjobban kifejezni azt, amit szeretnél. Segít ha jól tudsz rajzolni, de attól még lehetsz animátor, hogy nem tanultál meg rendesen rajzolni, csak akkor úgy kell helyezkedni, hogy 3D animációkon dolgozz, mert ott a rajkészség mellett fontos a ritmusérzék, meg, hogy tudj színészkedni és bele tudd élni magad egy jelenetbe.

Nézőként viszonylag kevesen gondolnak bele, hogy a rajzfilmrajzolásnak mennyi ága van. Ezeket mind tudnod kell a munkádhoz?

Végigpróbáltam egy csomó mindent, ami legkevésbé ment az az animálás, mert ahhoz egy csomót kell dolgozni, és én ennyire nem vagyok lelkes. Rengeteg órát dolgozol rajta és a film közben azt se tudod kimondani, hogy “Ezt én csináltam!” mert addigra már vége is a jelenetnek.

Laikusként úgy gondolnám, hogy a háttérrajzolás a legunalmasabb, merthogy az két bokor meg egy ház. Ezzel szemben mi az igazság?

A háttér is része a történetnek, az is mesél. Mindenfajta technikák, kameraszögek és megoldások vannak arra vonatkozóan, hogy hogyan tudod megalapozni a történetedet egyetlen festménnyel, egyetlen háttérrel, úgy, hogy akár az is másodlagossá váljon mellette, ami mozog. A legfontosabb eleme, hogy egy bizonyos háttéren hol van a karaktered és milyen viszonya van a kettőnek. Ezzel te, mint néző már kapásból belekerülsz a történetbe. Erre már minden nagy stúdió óriási hangsúlyt fektet.

Ma már az animálás inkább számítógépes dolog, vagy megvannak még a klasszikus kézzel rajzolt animációk?

Amikor én kezdtem dolgozni, akkor még papíron dolgoztunk, és kiirtottunk egy kisebb erdőt, mire befejeztem a jelentemet, és az mondjuk egy másodperc volt, és ez nem volt annyira lelkesítő. Most már azért jobb a helyzet a számítógépekkel és a technológia is rengeteget segít nekünk. Ha elrontottál valamit, akkor most már nem kell a fejedet a falba verned, hanem visszamehetsz, kiradírozhatod, máshogy rajzolhatod, máshogy mentheted el.

Akkor te nem értesz egyet azzal, hogy ez a digitális világ megöli a klasszikus rajzfilmeket?

A kreativitást nem öli meg, azt csak segíti. A klasszikus filmek nem azért jönnek be nekem mert klasszikusak, hanem mert van mögöttük ötlet, történet és érdekes szereplők. A technika csak támogatja az ötletet, a történetet.

És azzal, hogy leegyszerűsödtek a karakterek? Mondjuk ha megnézel egy klasszikus Hófehérkét meg mondjuk Gumballt, akkor teljesen más a kettő.

Minden történetnek van egy vizuális nyelve, amin a legjobban szól, és azt a nyelvet kell megtalálnod. A Hófehérke időszakában is voltak egyszerűbb figurák, Lolka és Bolka sem volt egy komplex alkotás, mégis imádtuk, mert arra az üzenetre ez teljesen passzolt, míg egy Hófehérke szintű történethez egy Hófehérke szintű képi világ is kell.

Ha már itt tartunk mennyire fontos a karakterek tervezése és kitalálása?

A karakterek nagyon fontosak, az adja el a showt, az lesz az egésznek az arca, arról fogják a rajzfilmet felismerni. Ha ránézel egy kék macskára nagy fura szemekkel, akkor Gumball ugrik majd be akkor is, ha rosszul van megrajzolva vagy kitömve. Ennyire fontos a figuratervezés. Rengetegen dolgoznak benne, egy karaktert általában nem csak egy ember tervez. Van a rendező, van a karaktertervező, van aki csak körbeforgatja a figurát, van aki a kifejezéseket tervezi meg hozzá.

Mi ennek a folyamata, hogy döntitek el, hogy most az egy kék macska lesz, nem pedig egy zöld hörcsög?

A Gumball esetében ez egy közös kreatív folyamat volt, csomóan előálltak a saját ötleteikkel. Aki a kék macskával előállt, az Ben Bocquelet volt (a Gumball egyik alkotója), szerintem ez egyébként az ő rajzfilmesített változata, és Darwint a legjobb haverjáról mintázta, de ez csak az én elképzelésem.

Aztán ő volt az, aki beletette az összes többi karaktert, amik innen-onnan maradtak más projektekből, összetette őket, hogy akkor ők együtt járnak suliba és ez a koncepció bejött a Cartoon Networknek, és most már a hatodik évadát éli.

Azt értem, hogy a gyerekek imádják a rajzfilmeket, de szerinted miért lehet az, hogy a felnőtteknek szóló rajzfilmek is egyre népszerűbbek?

Az, hogy igazából sosem növünk fel. Úgy csinálunk, mintha felnőttek lennénk, de azért néha picit gyerekek maradunk. Illetve animációval egy csomó olyan dolgot is el tudsz mondani, amit élőfilmmel nem. Csomó mindent megúszhatsz, rengeteg poént el lehet röhögni, és egy csomó olyan üzenetet leadhatsz vicces formában, amit máshogy például túl komolyan vennél.

Szupertanár vagy? Jelentkezz!

A Dívány keresi az ország legkreatívabban dolgozó tanárát. Neked is van egy (vagy több) szuper, újszerű módszered, ami miatt a gyerekek imádnak az óráidra járni, és ami, nem mellékesen még eredményes is?

Ha ráadásul hajlandó vagy a kameránk elé állva bemutatni, jelentkezz! Mutassuk meg ország-világnak, hogy így is lehet tanítani, legyen a te módszered a példa rá, hogy az iskola nem unalmas, hanem nagyon is kreatív és haladó dolog! Mi nagyon kíváncsiak vagyunk!  

- jelentkezés írásban 1 oldalban vagy 3-5 perces videóval az irokaszerknek@divany.hu címre
- a jelentkezési határidő augusztus 14
- a 3 legjobbat szakértő zsűri választja ki
- majd közönségszavazással találjuk meg a legjobb módszert kiötlő tanárt

A legötletesebb pályázatokat bemutatjuk, a győztes nyereménye pedig a Lidl jóvoltából egy iPad mini 4 és egy 100.000 forintos Lidl vásárlási utalvány. Jelentkezz, mutassuk meg a világnak, hogy máshogy is lehet!

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta