SZÜLŐSÉG

Pandóra szelencéje, avagy a kamasz sérelmei

2016. szeptember 11., vasárnap 19:59

Ha egy tizenéves gyerek anyja, apja azt mondja, náluk egészen békésen zajlik a kamaszkor, az apróbb lázadási törekvések is elviselhetők, akkor jobb, ha felkészül, még váratnak magukra azok a beszélgetések, amik fájni fognak. Arról van szó, amikor a kamasz egyszer csak kinyitja azt a dobozt, hogy addigi életében milyen sérelmek érték, miért kérdés számára, hogy egyáltalán fontos-e a szüleinek, és mi az, amit végérvényesen elrontottak vele kapcsolatban.

Örüljön a kritikának!

Alig fordul elő, hogy egy szülő egyáltalán ne találkozzon ezekkel a visszajelzésekkel. Abban nagy különbségek vannak, hogy mi ennek a formája: lehet nagy lelkizés, vagy vita hevében odavetett mondat, esetleg viccbe burkolt csípős megjegyzés. És abban is nagyok az eltérések, hogy mikor kerül rá sor: papírforma szerint a kamaszkor az ideje, de van, akinél várat magára a lázadás, így a szülőkkel való szembefordulás is, és a kritika megfogalmazása.

shutterstock 170922554

De örökké nem lehet halogatni, lehet, hogy a húszas években, de az sem ritka, hogy több évtizeddel elcsúsztatva pótolja az ember. Olyankor ez tragikusabb: a lázadás elmaradása miatt nem válik le a fiatal érzelmileg, ennek következtében nem képes elköteleződésen alapuló felnőtt kapcsolatra, és egyszer csak, amikor mondjuk negyven évesen rájön, hogy ennek köze van ahhoz, ahogy a szüleihez viszonyul, mindent a nyakukba önt. Tehát örüljünk, ha kamaszkorban kritizál a gyerek, mert ez azt jelenti, azt teszi, ami életkora szerint a feladata.

Miért van erre szükség?

Mégis, miért törvényszerű, hogy a gyerek a szülő fejéhez vágjon egy csomó sérelmet? Miközben anya és apa mindent megtett, hogy boldog legyen a csemete gyerekkora, hogy megkapja, amire szüksége van, számos dologról lemondtak, és ez a hála... Nézzük a gyerek szemszögéből: óhatatlan, hogy gyerekként megélje az ember, most nem egészen arra reagált a környezete, ami benne zajlott. Mindenki életében előfordulnak hiányok, hogy többet szeretett volna apából, de ő későn járt haza, mert sokat dolgozott, hogy több bújás kellett volna anyától, de akkor született a kistestvér. Hogy azt hitte, el fogja bűvölni a családot a táncelőadásával, de ők nevettek (mert aranyosnak találták, de nem vették komolyan). Van, aki egész gyerekkorában arra vágyott, lehessen hosszú haja, de a szülei praktikusabbnak találták a rövidet, és nem értették, neki ez mennyire fontos, és van, aki mindig apja elismerésére áhítozott, de ő inkább öccsét dicsérte, mert ő volt az ügyesebb.

A fenti példákból érezhető, nem a bántalmazó, elhanyagoló családokról beszélünk, hanem olyan sérelmekről, kommunikációs félresiklásokról, amik bárhol előfordulhatnak. Csakhogy, a kisgyereknek még nincsenek eszközei, hogy ezeket megfelelően, a többiek számára érthetően kommunikálja. Hiszen ő sem érti, miért épp az a mondat vagy esemény fáj neki annyira. Egy négyéves, nyolcéves nem rendelkezhet egy felnőtt ember önismeretével és konfliktus megoldási repertoárjával. Tehát, ha a szülők nem veszik észre, hogy valami félresiklott, és nem segítenek oldani a rossz érzést, a bántódás ott maradhat. Előfordul, hogy az ember kamaszként vagy felnőttként akár úgy éli ezeket át újra, mintha csak tegnap történtek volna. Ez jelzi, hogy az élményt nem dolgozta még fel.

Amikor a gyerek vádak és panaszok formájában a szülőre önti ezeket az emlékeit, akkor ezt értelmezhetjük úgy, hogy segítséget kér a helyrerakásukhoz. Elsőre nehéz így felfogni: az ember védekezne a támadás ellen. Ott az a sok harag, ami adott esetben egy dühös ötéves indulata, toporzékolása. Ilyenkor próbáljuk meg félretenni hiúságunkat, azt, hogy igazságosnak vagy méltatlannak tartjuk az elhangzottakat, és együtt érezni a gyerekkel! Az egyetlen gyógyír az együttérzés. Ezt legjobb előre jól megjegyezni, mert ezen a ponton az esetek túlnyomó részében félrecsúsznak a párbeszédek.

Szörnyű szülők?

A szülői hárításnak számos formája van, de mindegyikből az sül ki, hogy eltávolodik egymástól szülő és gyerek, és mindketten sebzetten szállnak ki a vitából. Van, aki ignorálja a gyereket, legyint, hogy „hagyjál ilyen hülyeségekkel”. Van, aki elkezdi magát ostorozni, hogy ezek szerint szörnyű anya, apa, aki tönkretette a gyereke életét. A látszólag együttérző reakció célja valójában az, hogy őt kelljen sajnálni, azaz ne kelljen átélnie a gyerekkel a rosszérzéseit. Nem ritka, hogy a szülő egyszerűen nem emlékszik – persze, nem is lehet mindenre, de védekezésnek is „jó” taktika. És persze a dühös visszatámadás sem ritka, vagy annak a megmagyarázása, miért úgy kellett ennek lennie. Utóbbival az a baj, racionális szinten kezelünk egy érzelmi feszültséget. A gyerek nem intellektuális megértésre vágyik a szülői döntést illetően, hanem, hogy végre átélhesse: nincs egyedül azzal az érzelmével, amivel annak idején egyedül maradt.

shutterstock 112297604

Sok szülőnek azért megy nehezen az együttérzés, mert azt hiszi, ezzel vállalnia kellene, hogy hibázott. De másról van szó: arról, hogy hajlandó vagyok átélni a gyerek szempontját, belehelyezkedni az ő megélésébe. „Igen? Neked ennyire fájt, hogy akkor nevettünk? Nagyon sajnálom, hogy szomorú voltál emiatt.” Ezzel nem mondjuk, hogy rosszindulatból nevettünk, csak hogy együtt érzünk a bánatával.

Mindenki szeretne jó szülő lenni. Ehhez nem a sérelmek és fájdalmak elkendőzésén át vezet az út, hanem azon keresztül, hogy mindig nyitottak legyünk a gyerekünk megértésére, akár a múltbeli sebek gyógyítására.

Cziglán Karolina
pszichológus

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2016.09.11 23:07:43Ízfokott Légszárító

    @Aranyi Gábor: Benned is van fel nem dolgozott fájdalom? Beszéld meg a szüleiddel! Egyébként remélem nincs gyereked-- pusztán az ő érdekében.

  • 2016.09.12 06:11:17JoReggelt

    @Aranyi Gábor: kemény vagy, mint a kád széle. Csuda klassz dolog lehet a kölyködnek lenni.

    Az együttérzés, ha őszinte, tényleg működhet. Inkább voksolnék a megelőző beszélgetés(ek)re, mielőtt a gyerek robban. Őszinte érdeklődésre őszinte kritikát kaphatunk, csak legyünk képesek viselni...

  • 2016.09.12 08:21:04indapass

    Van egy gyerekem, aki minden apró sérelmét számon tartja. Szörnyű. Nem nagyon motivál, hogy azon igyekezzek, jó legyen neki, mert a végén úgyis talál benne kifogásolnivalót. Mindig más a hibás, ha a dolgok nem mennek tökéletesen. Nem várom, hogy kamaszodjon...

  • 2016.09.12 09:21:55Kovácsné

    Az ember középkorára eléggé bele tud kövesedni az életébe (: A gyerek azért jó, mert megkérdőjelezi azt, amit én már lustaságból hajlamos vagyok készpénznek venni. Ha bírja az ember idegekkel, ezek a viták kimondottan frissítő hatásúk. Amikor meg teljesen nyilvánvaló, hogy a gyereknek épp nem valós sérelme van, csak a feszkót akarja levezetni, vagy nem képes rátérni arra, hogy pontosan mi baja, ehelyett az élő fába (betonba, gipszbe, bármibe (: ) beleköt (férjként viselkedik (: (: (: ), akkor érdemes otthagyni a fenébe néhány percre, amíg lehiggad (:

  • 2016.09.13 01:18:37Baluci

    Hmm... Egy-két nyakleves mindenre megoldás!

  • 2016.09.13 05:12:34Gerberus

    Nyaklevest inkább neked kéne kapnod, bár úgy látom kaptál is, máskülönben nem írnál ilyen hülyeségeket! Tetszik vagy sem a gyereket alapvetően partnerként kell kezelni, miközben szeretjük, tanítjuk az élet dolgaira, és csak akkor szabad "keménykedni" vele, ha meg akarjuk értetni, hogy az ő érdeke, hogy ne nyúljon ötödszörre se a konnektorba! Persze pont ezért fontos, hogy ne éljünk vissza ezzel, mert akkor ott vagyunk ahol a part szakad: a szülőből egyfajta ellenség lesz, aki később sem számíthat sok toleranciára a lenézett, esetleg bántalmazott, de azóta öntudatra éberdt gyerekétől! Ezért kontra produktív mindenre a nyaklevest ajánlgatni, mert épp, hogy nem lesz hatásos, ellenben még nagyobb kárt csinál.

  • 2016.09.13 20:53:17R2D2 & C3PO

    Egy jó kis nyakleves szerintem is mindent megold. Én is gyakran főzök (hülyének szoknak nézni, mikor kérek másfél kiló csirkenyakat a bótban - 300 Ft...), körbe üljük, mindenki tömi a fejét...
    Nincs is szebb dolog a vasárnapi ebédnél. ;-DDD

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta