SZÜLŐSÉG

Az anyaságot bántam meg, nem a gyerekeimet!

2015. május 26., kedd 13:01

Még óvodás sincs a gyerekem, de bevallom, előfordult már, hogy megbántam az anyaságot. Kétszer bántam meg, mindkettő hajnali három körül történt, sok nap kialvatlanságot követően, kezemben a fogzó, nyűgös, visító gyerekkel. Ha akkor megkérdezik, kérem-e vissza a régi életemet, gondolkodás nélkül kértem volna.

Mindkét megbánás körülbelül negyed óráig tartott, és reggel már egyáltalán nem értettem, mégis mi ütött belém az éjszaka. Ezek persze apróságok, hiszen a gyerek, majd a felnőtt gyerek élete során biztosan lesz még néhány (vagy rengeteg) nehéz pillanat, kamaszként leordítja a fejemet, elveri a pénzemet drogra meg okostelefonra, aztán a végén idősek otthonába dug, ki tudja.

Viccet félretéve, egy nemrég napvilágot látott felmérés szerint az anyák meglepően nagy része megbánja az anyaságot az élete egy pontján. És itt nem a hajnali hármas pillanatnyi elbizonytalanodásról van szó, hanem valódi, komoly kétségekről és megkérdőjelezésekről.

Egy izraeli szociológus majdnem harminc nővel készített mélyinterjút, akik hajlandóak voltak a nehéz és tabunak számító érzésekről nyíltan beszélni. Persze, csak név nélkül. A résztvevők közül öten már nagymamák voltak, és voltak köztük vallásosak és ateisták, egyetemet végzettek és kétkezi munkások, dolgozó anyák és háztartásbelik egyaránt. A gyermekeik száma egy és négy között volt, a résztvevők gyermekei közül pedig egyéves volt a legfiatalabb és negyvennyolc éves a legidősebb.

shutterstock 114569563

Az ellentmondásosság normális

Az anyasággal kapcsolatos ambivalencia a szakértők szerint teljesen normális. A témával foglalkozó pszichológusok nagyjából egyetértenek abban, hogy az anyaságnak része a szeretet és a gyűlölet, az öröm és a szomorúság, a lelkesedés és a gyász (mármint a régi életünk elvesztés emiatt érzett gyász) is.

Vagyis nagy átlagban elmondható, hogy sem a babaruha-katalógusok cukin mosolygó kismamái, sem a gyermekvállalást mazochizmusként lefestő vélemények nem mutatják a teljes realitást. A valóság ugyanis mindkettő. A legtöbb anya bizonyos rendszerességgel fantáziál arról, hogy milyen jó lenne csodával határos módon visszatérni átmenetileg vagy örökre a gyermekmentes élethez, és ez teljesen normális, része az anyaság ambivalens érzésvilágának.

Az anyák túlnyomó többsége ugyanakkor mégsem tenné meg ezt a valóságban, csupán a fantázia szintjén szeret eljátszani vele. A tanulmány résztvevői nem ezek közé tartoztak: a kutató kifejezetten olyan anyákat keresett, akik a "ha visszamehetnél az időben, vállalnál-e gyerekeket?" kérdésre határozott nem-mel válaszoltak.

Az anyaságot bánom, nem a gyerekeimet

A mélyinterjúk során a tanulmány résztvevői hasonló válaszokat adtak. Szinte mindannyian tökéletesen biztosan állították, hogy ha visszamehetnének az időben, nem vállalnának gyerekeket, mert maga az anyaság, az anyaszerep távol áll tőlük, nem erre számítottak, nem érzik jól magukat benne, és nem akarnának anyák lenni. Ugyanakkor hozzáteszik, hogy a gyerekeiket nem bánták meg, mert a gyerekek (köztük a felnőtt gyerekek és a kicsik is) nagyon szerethetőek, jó fejek vagy értékes emberek.

"Nézd, én tudom, hogy ez bonyolult" - nyilatkozza az egyik anya. - "Mert igen, bánom, hogy anya lettem, de a gyerekeimet, az ő személyiségüket, akikké ők váltak, azt nem bánom. Szeretem őket, mint embereket. Bár egy idiótához mentem hozzá, még azt sem igazán bánom, mert ha máshoz mentem volna, akkor most másik gyerekeim lennének, én meg ezeket szeretem. Ugyanakkor bánom, hogy gyerekeket vállaltam és hogy anya lettem. Tudom, hogy ez ellentmondásos és nehezen megmagyarázható. Mert azt nem akarnám, hogy ők ne létezzenek, csak éppen én nem akarok anya lenni."

A kutatás egyik fő tanulsága pontosan ebben az ellentmondásban rejlik: hogy az anyasággal kibékülni nem akaró, azt nem élvező nők attól még ugyanúgy szerethetik a gyerekeiket, a két dolog megfér egymás mellett. Mi több, a fordítottját is el tudjuk képzelni: lehet, hogy valakinek nagyon bejön az anyaszerep, de egyik-másik gyerekét mégsem igazán kedveli.

shutterstock 13318435

Az anyaszerep nem csak a gyereket jelenti, sőt!

Mégis hajlamosak vagyunk ezt a két dolgot összemosni: ha egy barátnőnk azt mondaná, hogy megbánta az anyaságot, biztosan arra gondolnánk, hogy nem szereti a gyerekét, nem igaz? Holott az anyaszerep nem kizárólag a gyereket jelenti - lehet, hogy az illető a megváltozott testképét, a felelősséget, a szeretettel együttjáró szorongást, a karrierjének elvesztését, a párkapcsolatamegváltozását, a kötöttségeket vagy éppen az éjszakázást nem szereti. A gyereket meg igen. Ráadásul az anyaszerep kulturális kontextusban is értelmezendő, vagyis az egyes országokban, kultúrákban mást és mást várnak el egy anyától - lehet, hogy a megbánás részben az adott ország anyaszerepének szól.

A tanulmány szerzője is kiemeli ezt a különbséget. Szerinte az anyasággal kulturálisan elfogadott, kötelező érzelmek járnak együtt, azaz meg van írva, anyakánt mit szabad érezni és mit nem. A megbánás nem tartozik éppenséggel a széles körben elfogadott érzések közé, mi több, az anyaszerepet megbánó anyákat hajlamosak vagyunk egyúttal közönyösnek, undoknak, elhanyagolónak és/vagy agresszívnek gondolni és titulálni. A tanulmányban szereplő nők egyike sem ilyen volt: szerették a gyerekeiket és rendesen gondoskodtak róluk, csak éppen ha tudták volna előre, milyen anyának lenni, akkor nem ezt választották volna. Nehéz látni a különbséget? Nem véletlen, hiszen kényes és egyben ellentmondásos kérdésről van szó. A legjobb bele sem gondolni az ilyesmibe, hiszen a végén még kiderül, hogy a mi anyánk is megbánta.

Önök hogy vannak ezzel? Volt olyan, hogy megbánták? Csak pillanatokra? Ha vissza lehetne csinálni, visszacsinálnák? Vagy nehéz az anyaság, de akkor is bőven megéri?

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2015.05.27 09:30:46connector

    A magát elhanyagoló anyához:
    A pasik szeretik ezt hangoztatni, aztán ha a nő tényleg tesz magáért valamit, akkor rájönnek, hogy (1) az pénzbe kerül (ruha, fodrász, kondibérlet, futócipő stb.), (2) nekik többet kell vállalni a gyereknevelésből és a háztartási munkákból. Na, itt dől el, hogy melyik férfi az "elméleti szakember" (csak pofázni szeret, de nem csinál semmit), és melyik az, aki tényleg szeretné, hogy a párja jól érezze magát és jól is nézzen ki.
    Meg lehet tippelni az arányokat.

  • 2015.05.27 09:49:42Noeuddebois

    szívemből beszélt ez az írás. köszönöm.

  • 2015.05.27 09:49:51Haloperidol

    "Ben77, laci_52: Nick nélkül is lerí hogy férfiak vagytok. Én is az vagyok, de ennyire hím-soviniszta hozzáállás elég nevetséges. Fő feladata??? Aki nem szeretne gyereket vagy megbánja, annak nem normális a lelki világa? MIVAN?!??!?"

    Igen, hölgyek, akár tetszik, akár nem, a két nem, a férfi és a nő azért alakult ki, azért találta ki ezt az evolóciót, hogy a nők szüljék az utódokat, a férfiak meg nemzzék őket, és gondoskodjanak a gyerekekről. Ha ez nem lenne így jól, akkor hímnősek lennénk, mint a csigák, vagy szűznemzéssel is szaporodhatnánk, mint a levéltetvek.

    És ezért létezik az anyai ösztön is a kutyákban, a macskákban és a normális nőkben is. Akiben ez nem létezik, nem alkalmas a biológiai feladatára, tehát hibás, degenerált, beteg, alkalmatlan. Ahogy tetszik. Ugyanúgy persze - nehogy hímsovinizmussal vádoljanak - vannak apának alkalmatlan férfiak is, akik nem tudnak vagy akarnak gondoskodni a gyerekeikről és az anyjukról. És, ha belegondoltok pl. az ilyen férfiakat milyen kommentekkel szokták illetni ezeken a fórumokon, talán egyetérthetünk, hogy nem csak a szaranyákat illeti társadalmi megvetés, hanem a szarapákat is.
    Éljen az evolóció!

  • 2015.05.27 09:51:02purpleghost

    @ST83 @Törökátok

    Vicces, hogy mert azt írtam, nincs időm fodrászhoz és kozmetikushoz járni, azt hiszitek, hogy igénytelenül nézek ki, ráadásul megy a sztereotípia, hogy a férjem akkor biztos ráugrik egy másik csajra.

    Nem azt írtam, hogy felszedtem 30 kilót és zsíros hajjal ülök a kanapén az otthonkámban. Csak megnövesztettem a hajam hosszúra és nem kell járnom havonta levágatni, a kozmetikus meg amúgy is fölösleges pénzkidobás volt, komolyan szerintem semmi értelme/semmit sem változtatott a kinézetemen.

    Amúgy ez a szemlélet, hogy "el ne hagyd magad" mert a férjed otthagy, ez annyira tipikus itthon, és iszonyú visszamaradott. Most tényleg minden férfi ugrásra készen vár, hogy nehogy "elhagyja magát" a nő, mert akkor azonnal lép? Arról miért nincsen szó, hogy a férfi ne hagyja el magát?
    Egyrészt szerintem ritkán ilyen felszínesek az emberek ha nincs más baj a kapcsolattal. Ha tényleg egyre rosszabbul néz ki valaki, a párja inkább segít, hogy jobb formába hozza magát, nem elhagyással fenyegetőzik.
    Másrészt, ha a párom el akarna hagyni mert beleszeret valaki másba, akkor menjen, szabad ember. Nyilván akkor valami nem stimmelt köztünk. Biztos nem azért hibáztatnám magamat, hogy miért nem festettem szőkére a hajamat, és végképp nem az anyaságra kenném, inkább megnézném, hogy mi volt a baj a kapcsolatunkkal.
    Aki meg tényleg ezzel indokolja a lelépést, hogy szülés után máshogy néz ki a felesége, hát az egyrészt menjen nyugodtan, másrészt nőjön fel.

  • 2015.05.27 09:52:23benőjenő

    Kuoni pásztor:

    "Mi az hogy a gyerekvállalás krízis?! Miért lenne az?! Elköltözni a szülőktől nem az? Összeköltözni valakivel nem az? "

    De, mindkettő az. A krízist itt pszichológiai értelemben kell érteni, nem feltétlenül negatív ez a szó. Fordulópontot jelent az ember életében, nagy változást, ami után semmi sem lesz ugyanolyan. Jobb is lehet, rosszabb is ezután, de ugyanolyan nem marad az ember élete és a párkapcsolat sem, és ennek az elfogadása, feldolgozása mindenkinél más. Van, akinél könnyebb, van, akinél nehezebb, egyik sem rosszabb a másiknál. De mindenki csak akkor tudja meg, hogyan fog rá reagálni, ha odakerül.

  • 2015.05.27 10:01:15fghjk

    hát nem tom, nálunk asszony nem tudom h csinálja, de szült 4 gyereket, háztartást inkább ő viszi, főzni is szokott, eljár sportolni, törődik magával, és visszament melózni nem mellesleg többet keres mint én... szóval néha elgondolkozok h h csinálja... na jó persze én is ott vagyok, de érezhetően kevesebb erőt/energiát tudok a családért befektetni

  • 2015.05.27 10:06:07trev

    seahawks: "a nejem is teljesen megváltozott, most egy másik nőt kéne szeretnem..."

    Kéne?

  • 2015.05.27 10:12:38encir

    Az anyaság valami iszonyatos felelősség. Hogy létrehoztál (no, azt nem egyedül, de a férfiak sokszor szeretik elfelejteni), kihordtál egy önálló lényt, akinek ki tudja milyen lesz az élete.Lehet, hogy borzasztó lesz...akármiért...mert testi vagy szellemi fogyatékos, vagy nem jól neveled, vagy a külső körülmények miatt vagy akármi miatt, de talán szenvedni fog, talán a környezete fog tőle szenvedni. A gyilkosokat is anyák szülték. És ha azt mondja, hogy "anyám, minek szültél engem," mit tudsz válaszolni?
    És a kedves hozzászóló férfiaknak, akik szerint egy nő nem érezhet így....amikor krónikus beteg a gyerek, vagy esetleg 4-5-ös ikerpár születik...érdekes megnézni, pár év múlva hány "családfő" pattan meg és hagyja magára az anyát.

  • 2015.05.27 10:34:54indapass

    @fghjk

    Engem érdekelne, hogy csinálja, meg tudod kérdezni tőle?
    Kicsi gyerekek mellett, minden családi vagy fizetett segítség nélkül?
    (Nyilván Te is ott vagy, de mint írod, kevesebbet teszel bele, mint ő).

  • 2015.05.27 11:33:53Kulics

    @encir:
    A gyilkosokat is anyák szülték. És ha azt mondja, hogy "anyám, minek szültél engem," mit tudsz válaszolni?
    Azt, hogy egy jó embert vártam nem egy ilyen szardarabot, mint te. Ezt kell válaszolni, ha egy gyilkos ilyet kérdez az anyjától. Mert ezzel a kérdéssel elutasít mindenféle felelősséget magától. Tipikus szarember viselkedés.
    Ezen a kérdésen nem meghatódni kell, hanem jól pofánvágni a kérdezőt.

  • 2015.05.27 11:37:12Kulics

    @purpleghost
    Teljesen normálisan gondolkodsz, egyetértek veled. Nem is nagyon illesz az itteni törzsközönségbe :-)

  • 2015.05.27 11:42:55atvitt ertelem

    Én értem a cikk felvetését (bár paradoxon), csak nem értek egyet vele. Azt állítja, ezek a nők szeretik a gyerekeiket, csak nem mindig szeretnek anyák lenni. Vagyis egy komplex helyzetben az egyik, a jó részt elfogadják (a gyerek személyét), a rosszabb részt (az anyasággal járó kényelmetlenségeket, korlátokat, feladatokat) pedig nem kérik. Hát sajnos ezt nem lehet ketté választani!

    Az ilyen járjon ki a játszótérre néha, vagy látogasson rokon gyerekeket, és nézegesse őket, mondjuk havonta egyszer-kétszer, amúgy meg élje a világát.

    Ez olyan, mint amikor valaki szeretne híres filmszínész(nő) lenni, szép és gazdag, kéri az evvel járó külsőt, a sok zsozsót, a hírnevet, de nem kéri az evvel járó sok melót, a 20 órás forgatásokat, a kényelmetlen magassarkú cipőket, a koplalást, az edzéseket, a lesifotósok zaklatását, csak a jó részt. Eléggé éretlen hozzáállás, szerintem.

    Az teljesen normális egyébként, ha egy szülő kimerül néha, és elege lesz a kölykeiből, mert fáradt, és szívesen eltöltene egy kis időt gyerekek nélkül. És fontos is, hogy legyen saját ideje, akár férfi, akár nő. De ez még nem egyenlő a fent említett esetekkel, hogy konkrétan bánja, hogy anya lett.

  • 2015.05.27 11:48:17benőjenő

    atvitt ertelem:
    nem, nem erről van szó. az érzelmek meg az érzések bonyolult dolgok, és irracionálisak is. és attól, hogy az anya imádja a gyerekeit, utálhatja, h nincs magára ideje, utálhatja, h évek óta kialvatlan, és utálhat folyamatosan aggódni is, stb.. ez a cikk épp arról szól, hogy az anyaságnak vannak szép oldalai is (a gyerek létezése, szeretetet pl vitathatatlanul az) és vannak szar oldalai is. és a kettő egymás mellett van, és nem lehet eltagadni egyiket sem. csak aki nem jár ebben a cipőben az nagyon könnyen ítélkezik.

  • 2015.05.27 12:01:58Kuoni pásztor

    Benőjenő: Te ertetted meg egyedül amit irtam. Koszi.

    A tobbi hulyegyereknek aki kiragadott mondatokat a kommentembol:
    Az anyasagot megbanni pedig szerintem tovabbra is kommunikacios hulyeseg. Nem azt banod, hogy anya vagy hanem azt hogy nem keszultel fel az anyasagra es emiatt az anyasaggal jaro kulonbozo helyzeteket neheznek vagy akar lehetetlennek erzed megoldani. Ez meg baromira nem ugyanaz mint magat az anyasagot banni.

    Senki nem banja az osszekoltozest valakivel pedig ott is egy megvaltozott elethezetrol van szo aminek a korulmenyeit nem szoktak banni a felek. Sot orulnek neki, igyekeznek a problemakat ha vannak megoldani. Aztan jon egy baba es hirtelen rajuk szakad, hogy az eletuk mar soha nem lesz ugyanolyan mint elotte?! Az elet mar csak ilyen. Aki a jol bevalt gyermektelen problemamentes eletet akarja vissza es emiatt depresszios az keressen fel egy szakembert, mert az tud segiteni, hogy maskepp tekintsen (tobb optimizmussal es pozitiv hozzaallassal) az eletere, ne pedig azon keseregjen posztokon keresztul hogy jaj de banom az anyasagot.

  • 2015.05.27 12:05:58Kuoni pásztor

    Atvitt ertelem: Maskepp fogalmaztad meg, de egy velemenyen vagyunk!

  • 2015.05.27 12:08:22atvitt ertelem

    benőjenő
    Ezt most nagyon benézted! 3 gyerekem van, tudom, miről beszélek!
    ÉS örülök, hogy bár ellent akartál mondani nekem, ugyanazt írtad le szó szerint, amit én. Figyelj!

    Idézet tőlem:
    "Azt állítja, ezek a nők szeretik a gyerekeiket, csak nem mindig szeretnek anyák lenni. Vagyis egy komplex helyzetben az egyik, a jó részt elfogadják (a gyerek személyét), a rosszabb részt (az anyasággal járó kényelmetlenségeket, korlátokat, feladatokat) pedig nem kérik. Hát sajnos ezt nem lehet ketté választani!"

    Idézet tőled: "ez a cikk épp arról szól, hogy az anyaságnak vannak szép oldalai is (a gyerek létezése, szeretetet pl vitathatatlanul az) és vannak szar oldalai is. és a kettő egymás mellett van, és nem lehet eltagadni egyiket sem"

    Legközelebb, ha kritizálni akarsz valakit, javaslom előtte az értő olvasást. :-)

  • 2015.05.27 12:47:02fizetekmegegysort

    Szerintem meg a nők elfogadják a rossz és jó oldalt is. Amit nem szeretnek, az az, hogy az egész feladat - roppant igazságtalanul - csak a nők nyakába van sózva. Azt, hogy míg a társadalom tőlünk elvárja, hogy a szaros pelenka felett öt-hat fárasztó, kialvatlan év, és három izgága gyermek mellett is csak angyali mosollyal beszéljünk a szent anyaságról, addig a pasiktól simán elfogadja, hogy "kevés az időm a családra", "fontos a karrierem", "az asszony dolga" hozzáállást. Az egész anyaságban az a legigazságtalanabb, hogy a gyerek "legyártásához" kettő ember kell ugyan, de utána a felnevelésének felelősségét már többnyire akkor is az anyák nyakába sózzák, ha nem csonka családról beszélünk. Mert persze természetes, hogy a karriert az anya adja fel, az is, hogy a munka mellett ő vezeti a háztartást, a beteg gyerekkel ő marad otthon, ő megy gyesre. Pedig a törvények már az ellenkezőjét is engedik. Mégis, a kolléganőm, aki a fél éves gyereke mellől visszajött dolgozni (mert sokszorosát kereste a férje fizetésének), mindenki szemében szar anya volt, mindenki elítélte, pedig az ő esetükben a legracionálisabb döntést hozták apa otthonmaradásával. De a szerepek felcserélését nem tűri a társadalmunk. Nekem ez a legnehezebb: hogy bármit teszek, én NEM DOBHATOM VISSZA ezt a feladatot, én NEM BÚJHATOK A KARRIEREM VAGY A PÉNZKERESÉS mögé, míg a pasik ezt simán megtehetik. És meg is teszik. Na ez az anyaság súlya!

  • 2015.05.27 13:02:09aranea

    Kulics
    "És ha azt mondja, hogy "anyám, minek szültél engem," mit tudsz válaszolni?"
    Nem vagyok gyilkos, s amint szóra nyitottam számat, ezerszer is kérdezgettem anyámat, hogy minek szült engem? Semmi értelmes, racionális indokot nem tudott előrángatni azóta sem. Ez így nagyon gáz.

  • 2015.05.27 13:08:15benőjenő

    atvitt ertelem: én sem kritizálni, sem vitatkozni nem akarok, csak beszélgetni. viszont amennyiben azt mondod, hogy ugyanarról beszélünk, akkor nem értem, hogy te mit vitatsz a cikken? a cikk pont azért íródott, hogy reálisan lássák már az emberek az anyaságot, ne úgy, mint amit nyakonöntöttek cukorsziruppal. és a realitáshoz hozzátartozik a szar is. néha szó szoros értelemben is :D és az is hozzátartozik, hogy igen, a gyerekeim kellenek, de a nyűg az nem. azt írod, h az ilyen az menjen gyereket nézni játszótérre. pedig az tök normális, ha így érez egy anya. mert ő is emberből van. nyilván meg fogja csinálni a kellemetlen dolgokat is, amit a háta közepére sem kíván, mert a gyerek az első, csak nem kell letagadni, hogy ez nem esik jól neki. szerintem jó, hogy előkerül ilyen nyíltan ez a téma, mert a kezdő kismamákat a környezetük előszeretettel nyomasztja indirekten olyasmikkel, hogy ha ez meg az nehezére esik, akkor ő szar anya.

  • 2015.05.27 13:18:43fizetekmegegysort

    benőjenő: pontosan így van ahogy írod! Nekem a szülés előtt egy anyuka elmesélte, mennyire szar volt a szülés után neki, és egyáltalán nem vicces gátsebbel ugrálni a gyerek körül, a szoptatás először fáj, hogy üvöltenél, stb. A saját férje is szó szerint leüvöltötte a lány fejét, hogy hogyan lehet ennyire tapintatlan (!), hogy ilyesmit mesél nekem. Pedig a mai napig nagyon hálás vagyok neki, mert emiatt a beszélgetés miatt volt nekem könnyebb a szülés utáni időszak. Mert nem lepődtem meg azon, hogy nehéz, és tudtam, hogy kb mennyi időre számíthatok pl. míg a szoptatás nem lesz fájdalmas. Régen ezt kiválóan tudták a nők, hiszen a nagycsaládnak köszönhetően látott a lány anyát, nagynénit, unokatesót...stb szülni, szoptatni, gyereket nevelni. De ma már elszigetelten élünk, így a nők előtt nincs példa. Nem az anyai ösztönünk lett rosszabb, hanem úgy válunk anyává, hogy semmire nem láttunk korábban példát, és egyedül, elszigetelten kell kitalálnunk, mi a jó. Mindezt egy rendkívül kritikus, ítélkező, magas elvárásokat támasztó társadalomban.

  • 2015.05.27 13:21:53benőjenő

    fizetekmegegysort: ennyi.

  • 2015.05.27 13:26:44encir

    Ezt az "anyám, minek szültél engem"-et nem csak a gyilkosokra értettem. Bárkire, aki boldogtalan, aki nem érti,mit keres ezen a világon. Ez a felelősség, hogy létrehozunk valakit, aki nem kérte, hogy legyen, de önzőségből megcsináltuk, a saját életét kell élnie, saját lábára kell állnia, akkor is, ha nem akarja - ez borzasztóan nyomasztó.

    Van-e jogom egy élőlényt predesztinálni az életre? Arról már nem is beszélve, ha eldobom, elhanyagolom stb. Az anyaság végül is nem csak arról szól, hogy a fizikai, lelki szükségleteit kielégítem - ráadásul a legjobb szándék mellett is félrecsúszhat. Tulajdonképp életünk végéig aggódhatunk. S ha a gyerek végül is boldogtalan, szerencsétlen, lecsúszott lesz - hiába tehet ő is róla, saját magunkat kérdezhetjük: miért kellett ez?

  • 2015.05.27 13:39:52PiszkosFreddy

    Én is ezt szerettem volna egész életemben.
    ...csak a jó dolgokat átélni,és élvezni,a többi szart meg valaki más csinálja meg helyettem.
    Leginkább Királyfi szerettem volna lenni...vagy legalább herceg.
    Valószínűleg csak most nehéz anyának lenni,ez régen nem fordulhatott elő.

  • 2015.05.27 13:47:12Kulics

    @encir
    Teljesen hibás a nézőpontod, nagy kár hogy nem tudsz spirituális síkon gondolkodni. Mert a te esetedben csupa bűntudat és aggódás az élet. Szar lehet ez.
    A Földön azért alakult ki az élet, hogy éljen.. Ennek a legfontosabb állomása az új élet létrehozása. Ez egy naturális, természetes és kívánatos történés. Aki ebből bűntudatot tud kicsiholni az sima önsorsrontó. Még hogy nem akarta az életet az a gyerek... ezt a végtelen hazugságot honnan veszed ???!!

  • 2015.05.27 13:47:28Kuoni pásztor

    Az a gondom ezzel az egéssz témával, hogy a kommentelők nagy része általánosít. A szoptatás fáj, a gátseb fáj, ülni nem tudsz, az egész horror. NEM! Ez így nem igaz! Nektek/neked fájt! És az hogy Neked fájt és neked horror volt, az nem azt jelenti, hogy mindenkinek ilyen lesz!

    Nekem nem volt horror a szülés, nem fájt a metszés, se a varrás, se a gátseb, nem fájt a szoptatás se, pedig kisebesedett, és vérzett 1 napig, de nem tudom azt mondani, hogy húúúú mennyire fájt volna, mert az nem volna igaz. Kellemetlen volt, de hamar elmúlt és nem ezzel foglalkoztam, bekentem és pont. Nem voltam kialvatlan, mert aludtam én is, éjszaka is, kipróbáltunk sok mindent, hogyan válik be. Ha valami nem válik be, nem komfortos, nem szabad erőltetni. Ennyi. Rugalmasság, humor, optimizmus. Ezek sokat segítenek.
    Amúgy meg leszarom a társadalom elvárásait.

    Hozzáteszem tele van a youtube szoptatós videókkal, pelenkázós videókkal, komplett bébiellátás videókkal, itt beleértve a textilpelenkázást (vannak akik ehhez ragaszkodnak), bébi bebugyolálást takaróba, hogy ne karmolja össze magát, egy gyerek szoptatása, ikrek szoptatása, fejés kézzel, géppel, tandem fejés és a többi. Minden fent van, csak keresni kell.
    Mellesleg nagyon jó tanácsot ad a gyerekorvos és a védőnő is, csak kérni kell. Nem méltatlankodni, nem sipítozni, nem mártírkodni, meg jajgatni, hogy ez fáj, az fáj, nekem ezt senki nem mondta, senki nem tanította, jaj hát nincs nagy család (mekkora közhely lett ez), el vagyok szigetelve (ha nem lennél akkor meg az lenne a baj).

  • 2015.05.27 13:49:01inkompetencia

    Megértem ezeket az anyákat. Azt is amikor azt mondják, hogy a gyereket nem, csak az anyaságot bánták meg. A törődés ugyanis nagy teher, kinek nagyobb, kinek kisebb, de teher. Én ugyan nem bántam meg az anyaságot, sőt!, de akkor is szeretném néha, ha jönne valaki, aki lefutja helyettem a gyerek(ek)kel a kötelező köröket (úgy mint fogmosás, reggeli készülődés vagy szinte bármi), és én már csak játszhassak a gyerekkel (méghozzá valódi kedvvel!), élvezzük egymás társaságát. Ha hetente kétszer lenne egy ilyen angyalom, én tök boldog lennék.
    Mielőtt bárki feszegetné, hogy miért nem teszi meg ezeket az apa: igen, jó lenne, de én egyedül nevelem a gyereke(i)met.

  • 2015.05.27 13:49:25Kuoni pásztor

    encir: Szedsz valamit?
    Azonnal hagyd abba!

  • 2015.05.27 13:52:31encir

    Kulics, te így látod, én meg másképp. A tudattalan ösztönlények nem gondolkodnak, van-e az életnek értelme, továbbadják és kész. Mi már gondolkodunk, de azért az ösztönök dolgoznak, továbbadjuk. Hogy jó-e vagy nem , úgysem tudjuk eldönteni előre. Utólag meg valóban kár siránkozni, de azért mégis megtesszük ezt is. Ennyi már engedtessék meg.
    A spiritualitás nem az én világom.

  • 2015.05.27 13:58:03Kuoni pásztor

    inkompetencia:
    Úgy tűnik, mintha minden harc lenne nálad. Reggeli fogmosás, készülődést emelted ki mint kötelező körök és ez neked nagyon fontos. Feltételezem, különben nem írtad volna.
    Mi lenne ha elengednéd ezeket? Vagy átfordítanád játékba. Az nyer aki hamarabb mos fogat.
    Teljesítmény tábla, az a győztes aki a leggyorsabban készül el reggel - nyilván jutalom is kell, de azt mindenki találja ki maga, ismerve a saját gyerekét.
    Szerintem nem erről szól az anyaság. Nem csak a kötelező körökről, hanem a gyerekről. Aki bánja a kötelező köröket az bánja a gyereket is, a kettő nem választható szét.

  • 2015.05.27 14:20:29inkompetencia

    @Kuoni pásztor
    Sokszor harc, mert gyerek, aki még nem képes olyan együttműködésre, mint egy felnőtt. Persze, sokszor játékosak ezek a dolgok, de vannak nehezebb napok, helyzetek, például amikor valamelyikünk fáradt vagy beteg. Sőt, olyan is előfordul, hogy kevés az idő, akárhogy sakkozok is. De még az is előfordul, hogy esetleg nekem sincs kedvem mindezekhez, és teljesen kielégítene, ha egy órán át nézhetném a falat úgy, hogy senki nem akar tőlem semmit. Érzelmileg (is) rohadt fárasztó egyedül nevelni egy gyereket, és én is ember vagyok, nem pedig egy tökéletes anyalény.
    Az anyasághoz hozzátartoznak a kötelező körök IS. A nagynéniséghez, nagymamasághoz nem. Ez a különbség!
    Az pedig egyáltalán nem igaz, hogy bánom a gyereket. Tudom, a szarospelenkával szokták a "nincskedvem" kötelező köröket illusztrálni, de az a helyzet, hogy a neheze a pelenkás korszak után jön.
    Egyébként, mivel ez a cikk az anyaság megbánásáról szólt, én erre reflektáltam. Azaz nem írtam le, mennyire imádom a gyereke(i)met, mennyire szeretem megmutatni neki(k) a világot, mennyire érdekel az ő világuk, mennyire meghat és megtisztel a bizalmuk és a szeretetük.

  • 2015.05.27 14:30:48Kulics

    @encir
    Jól van nem kell spiritualizálódni. Meg persze lehet gondolkodni a gyerek vállaláson is. Előtte !
    De ha már eldöntötted és megszületett és mindent megteszel hogy szeretetben fogadd és ellásd, akkor UTÁNA lélekgyötörni azzal, hogy a gyerek nem is akart megszületni... áá ez önsorsrontás. Ezt se látod be ?

  • 2015.05.27 14:35:13benőjenő

    nem vagyunk ezekkel az érzésekkel egyedül :D :D :D :

    [link]

  • 2015.05.27 14:55:24encir

    Kulics, hiszel a lélekvándorlásban?

  • 2015.05.27 14:56:22encir

    Keresztény vagy?

  • 2015.05.27 15:37:00fizetekmegegysort

    Kuoni pásztor: Nem mártírkodtam. Tényeket írtam le, szubjektíveket, pont mint te. És Te pont a szubjektív tényeid alapján hirdeted, hogy más ne ríjjon.
    Egyébként egyetlen portontyommal nekem is maga volt a mennyország a babázás. Aztán jött a második, a harmadik... és baromira nem ugyanolyan. Rájöttem, az egyetlen elsőnél nem én voltam okos, ügyes, és rendkívüli humorérzékkel és rugalmassággal bíró szuperanya, hanem a gyerek volt baromi jó fej és könnyű, jó természetű gyerek. Mikor a második/harmadiknál ugyanazok a dolgok nem működtek, és mikor három gyerek követel valamit, akkor kurvára hiába vagyok rugalmas, az időm, a kezeim száma, és minden másom is véges. Egyetlen gyerekre simán elég volt, és rózsaszín és cukormázas volt minden. A többre már nem. És hiába minősíted divatnak vagy közhelyesnek a régmúltat a mához képest, az a helyzet, hogy a nagycsaládokban sima ügy volt mindig is vigyázni egymás gyerekeire. Nekem ma egy szülői értekezlet is megoldhatatlan bébiszitter és nagyi nélkül, mert ugye senki nem tolerál három rohangáló gyereket, a nagyik meg nem bírnak hárommal (koruk és energiájuk folytán). TEhát egy sima szülői kíván akkora szervezést, mint régen egy három napos haveri buli. Így meg hangyányit bonyolultabb, terhesebb a dolog. Nem rossz, nem bánom, de igenis van idegőrlő része.
    Végkövetkeztetés? Nincs. Ha csak annyi nem, hogy a gyerekek száma, természete, életkora igencsak meghatározza, ki mit gondol és tapasztal az anyaságról. Épp ezért igazad van, felesleges általánosítani, és talán hiba volt, hogy ezt tettem. Épp ezért neked sem kéne. Sem az alapján, hogy neked mekkora trauma volt, sem az alapján, hogy fájt-e a gátsebed. Szóval fogadd meg a saját jó tanácsodat szerintem, és ne általánosíts. Tök jó, hogy te szuperanya vagy, de azért ne vitasd el másoktól a jogot arra, hogy máshogy érezzenek. :)

  • 2015.05.27 18:43:23Kulics

    Encir:
    --hiszel a lélekvándorlásban?
    Értem a kérdésedet, de a lélek nem vándorol, csupán ugyanaz a lélek (isteni minőség) különböző földi alakzatokat ölt életei során. Igen, sok sok életünk van más más alakban és szerepben.
    Ha ezt az elvet nem teszed magadévá, akkor a halál egy végső megsemmisülés a számodra és nem magyaráz meg semmit. Az emberi élet meg totál céltalanság - hisz meghalunk és mindenünk elveszik. Az emberi életnek csak anyagi, materiális oldala van, csupán egy élménygyűjtő hely és az nyer ebben, aki a legtöbb élményt, boldogságot, gazdagságot össze tudja gyűjteni. Te e szerint élsz ?

  • 2015.05.27 18:48:16Kulics

    @fizetekmegegysort
    életkoromból következően négy generációra látok rá és azt kell mondanom a mai gyerekek baromian mások már és hihetetlen nyüzsgést produkálnak és eszméletlenül kizsigerelik a szüleiket. Az ingerek a végletekig vannak fokozva.
    Ezt a mai nagyszülők egyáltalán nem bírják, sokszor már a negyven felé közeledő kismamák SEM !

  • 2015.05.27 19:05:46fizetekmegegysort

    Kulics: igen, ezt tapasztalom. Én a későn szülők közé tartozom, és szerencsére bírok velük, de sok ismerősöm azért nem szült többet, mert egyetlennel is alig bír.

  • 2015.05.27 20:10:08[c]

    Haloperidol

    "Igen, hölgyek, akár tetszik, akár nem, a két nem, a férfi és a nő azért alakult ki, azért találta ki ezt az evolóciót, hogy a nők szüljék az utódokat, a férfiak meg nemzzék őket, és gondoskodjanak a gyerekekről"

    Imádom, amikor valaki előrángatja az evolúciót annak alátámasztásául, hogy miért is pofázik bele mások életébe.
    Alkalmazol valamilyen modern fogamzásgátlást? Akkor máris szembemész "az evolúcióval" - ahogy a terhességi szűrések is szembemennek az evolúcióval, az inszeminációról és a lombikról nem is beszélve -, úgyhogy csendben maradhatsz.
    Tudod, "az evolúcióra" hivatkozni csak addig ilyen kényelmes, amíg a fentiek közül valamelyik szopórollerre (pl. meddőség) fel nem kerülsz. Akkor majd a képedbe vágom, hogy ez az evolúció, bébi, fogadd el a helyzeted.

  • 2015.05.27 20:15:11[c]

    fizetekmegegysort
    "Nekem ez a legnehezebb: hogy bármit teszek, én NEM DOBHATOM VISSZA ezt a feladatot, én NEM BÚJHATOK A KARRIEREM VAGY A PÉNZKERESÉS mögé, míg a pasik ezt simán megtehetik."
    Ott a pont.
    Egyébként: amíg nők ítélkeznek a leghangosabban a "szaranyák" felett, addig ez nem fog megváltozni. De akkor sem, ha nem állunk a sarkunkra. Én telibeszarom az ilyen elvárásokat - most már. De eltartott egy ideig, míg leküzdöttem a megfelelési kényszeremet.

  • 2015.05.27 20:15:39[c]

    fizetekmegegysort
    "Nekem ez a legnehezebb: hogy bármit teszek, én NEM DOBHATOM VISSZA ezt a feladatot, én NEM BÚJHATOK A KARRIEREM VAGY A PÉNZKERESÉS mögé, míg a pasik ezt simán megtehetik."
    Ott a pont.
    Egyébként: amíg nők ítélkeznek a leghangosabban a "szaranyák" felett, addig ez nem fog megváltozni. De akkor sem, ha nem állunk a sarkunkra. Én telibeszarom az ilyen elvárásokat - most már. De eltartott egy ideig, míg leküzdöttem a megfelelési kényszeremet.

  • 2015.05.27 21:35:50encir

    Bizony ám,ez a helyzet, a teljes megsemmisülés..csak ezt oly nehéz elviselni, hogy az emberek kitalálták Istent, meg a többször élő lelkeket.

  • 2015.05.28 00:03:57uramfija

    Amelyik gyógyszernek nincs mellékhatása, annak garantáltan nincs hatása sem. Azokat az életvezetési döntéseket, amelyek megérintik az embert, azokat szükségszerű, hogy meg is bánja néha. Ha valaki sosem bánja, hogy anya lett, annak kár volt szülnie. Ha valaki sosem bán semmit, annak kár volt megszületnie.

  • 2015.05.28 11:49:18Mancikám Drága

    Ertem es megertem, de nekem meg nem jutott eszembe, hogy utaljam akar egy pillanatig is az anyasagot. Nem is vagyok igazan képes elvalasztani a gyerekeim kepetol. A cikket olvasva probaltam, de vhogy nem....meg én oregen szultem, volt idom annyi buliban/karrieres izen/pasizos alkalmon reszt venni, hogy nincs semmi acsingozos visszakivankozas. Talan majd amikor a fejemre kezdik borogatni a szaros bilit vagy utalatoskodnak valamiert.... de most meg nem pofaznak vissza, nem ulnek bilin, szoval, ugy jo az egesz, ahogy van (1,5 éves fiu ikrek). De lattam nagy megorulasokat a kornyezetemben az elso gyerekszuletesekor, ahol az anya evekig gyaszolta a multat es nagyon nagyon remeltem, hogy en nem ezt a lapot huzom.

  • 2015.05.28 13:15:25atvitt ertelem

    uramfija

    "Ha valaki sosem bánja, hogy anya lett, annak kár volt szülnie." WTF???? Ezt most így hogy????

    Bocs, de ezt egyáltalán nem tudom értelmezni. Segítenél??? Te tényleg el se tudod képzelni, hogy valaki úgy boldog, ahogy van, nem bánta meg, jó így neki?

  • 2015.05.28 13:24:30Csillandi

    Megmondom őszintén, én a legelején nagyon megbántam, hogy anya lettem, Szülés után nagy fájdalmaim voltak, majd post partum pszichózisom lett. 10 napos volt a lányom, amikor kórházba kerültem, ahol 10 napot töltöttem. Leszedáltak (véletlenül kétszer annyi szedatívumot adtak, mint kellett volna), elapasztották a tejemet. Amikor hazaengedtek, anyósom fúriaként viselkedett, nem hagyott anyaként kibontakozni, anyám gyakorlatilag leszart. A férjemben teljesen megrendült a bizalmam, amiért bevitt (pedig én is tudtam, hogy valami nagyon de nagyon nincsen rendben). Ez természetesen visszaépült. Ugyan, ki gondolta volna, hogy ez történik? És miért kellene lelkiismeret furdalást éreznem? Az egész napom abból állt, hogy pelenkáztam, altattam, tápszert kutyultam, amit utáltam adni, sterilizáltam. És közben rettegtem, hogy mibe fog belekötni anyósom (azóta szerencsére rengeteget javult a viszonyunk). A lányom 6 hetes korától ingázni kényszerültem Bp és Gödöllő között, mert a gyógyszer miatt nem éjszakázhattam a gyerekkel (szerencsére hamar leállhattam róla). Úgyhogy a két nagymama osztotta fel a feladatot, de anyukám nem akart leköltözni a kedvünkért a dombtetőről. Félre értés ne essék, imádom a lányomat, egy kis tündér, már kétéves elmúlt, de az indulást nem kívánom senkinek. Kövezzen meg az, aki hasonló helyzetben nem ugyanezt érezte volna.

  • 2015.05.28 19:43:43leftalone

    Gyerekvállalás előtt nekem nagyon visszatetsző volt az anyaság szinte vallásos szintre emelése. Még a terhesség alatt megfogadtam, hogy én ebben a játszmában nem veszek részt. A társadalom meg pukkadjon meg. Azzal is tisztában voltam, hogy lesznek helyzetek, amikor a szituációra fogok haragudni (pl. már órák óta sír a gyerek, fáj a dobhártyám és kezdek dühös lenni). Mivel tudtam, hogy ilyen reakció várható, egyszerűen letettem a gyereket az ágyába, én meg kimentem 5 percre sétálgatni. Az apja is teljes értékű szülő, így nincs is teljesen az én nyakamba varrva minden. Sokkal könnyebb a helyzetem így, hogy egyrészt nem görcsölök rá ("ha este még életben van a gyerek, sikeres volt a nap"), másrészt nem gondolom, hogy csak és kizárólag az én dolgom a gyerek.
    De önmagában az is hatalmas segítség, hogy kimondhatom adott helyzetben, hogy most aztán tele a tököm és fél órára szabadságoltam magam.

    Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a gyerek izomból meghúz pár szál hajat. Akkor ki merik mondani az emberek, hogy figyelj, ez most fájt/rosszul esett nekem, ne csinálj ilyet. De ha nem fizikai jellegű, akkor tabu azt mondani, hogy zabos vagyok a gyerekre az adott viselkedése miatt. Nem a személyére, hanem a viselkedésére. Azt látom, hogy sokszor ez ütközik emberekben (nőkben főleg). Ha negatív érzésük van, azt elnyomják, mert nem illik a képbe. Pedig szerintem minden emberi kapcsolatban, főleg a szoros kapcsolatokban megjelennek időnként negatív érzelmek. De jó esetben ez rendeződik és mindkét félnek lehetősége van kimutatni a haragját/dühét/csalódottságát anélkül, hogy a másik fél elutasításától, megvetésétől kelljen félnie. Igen, ez a gyerekeknél is fontos, ők is megharagudnak a szüleikre és jó esetben ezt ki tudják kommunikálni, ezáltal rendezhető is a feszültség.

  • 2015.05.30 06:02:51RonIQa

    Én is egy idiótához mentem hozzá (ez enyhe kifejezés volt), aztán egyedül nevelhettem a gyerekeimet, de legalább a tetves kurva állam szervei is belém rugdostak, ahol tudtak.
    Imádom a gyerekeimet, de ha újrakezdhetném, nem szülnék és a gyerekeimet is lebeszélem erről.

  • 2015.05.30 06:09:28RonIQa

    Nagy szerencsém, hogy áldott jó természetű, okos, jellemes gyerekeim vannak, emlékezetes hiszti és dac nélkül nőttek fel, szinte észre se vettem. (Ez nem csak az én elfogult véleményem.)
    Emberként is tisztelem és szeretem a gyerekeimet.

  • 2015.06.03 22:46:08csakférfi

    Komplyan hiszem hogy

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta