SZÜLŐSÉG

Hét gyerekkel sűrű a szeptember

2013. szeptember 8., vasárnap 12:29

Korábban már szólt egy cikkünk Eszterről és Gáborról, a hétgyerekes házaspárról. Most, az iskolakezdés kapcsán újra leültünk beszélgetni, az érdekelt, hogy zajlik az iskolakezdés egy ekkora családban, és milyenek a hétköznapi, iskolás reggelek.

A kép illusztráció
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock

Eszter a már mindent látottak nyugalmával mesél az életükről, ami logisztikai kihívások tekintetében azért jócskán felülmúlja azt, amivel mi, hétköznapi egy-két-háromgyerekesek szembesülni szoktunk.

Hogyan készültök a szeptemberre?

Eszter: Általában nem kezdünk hamarabb készülni, mint mások. De az idei év két, sőt, tulajdonképpen három okból is különleges lesz. Az első, hogy a legkisebb lányunk, Sára is ovis lesz, vagyis az utolsó pici is "kirepül", ráadásul új helyre, mert költözik az óvoda. A második nagylányunk, Adél gimnáziumba megy, és elsőként a csapatból világi iskolát választott magának. Ez újszerű élmény, mert az egyházi általános iskolánkban szinte mindenki ismeri egymást, tudjuk, hogy mire számíthatunk, és ez többé-kevésbé a legnagyobb lányunk, Réka szintén felekezeti fenntartású gimnáziumára is igaz. (Az új környezetért cserébe viszont az új giminkben olyan részletes tájékoztatást kaptunk a gólyatáborról, hogy az alapján még egy óvodás is elboldogulna.) A harmadik változás az lesz, hogy ősztől én is dolgozom, tanítani fogok.

Az általános iskolánk minden évben egy összerázó kirándulással kezd, ez sokat segít nekik, hogy jókedvvel készüljenek az évnyitóra.

A beszerzéseket ennyi gyerekkel már nem úgy intézem, mint amikor még csak 1-2 volt iskolás. Most nekiindulok, veszek 20 ilyen füzetet, 40 olyat, aztán később jön a finomhangolás. Úgyis egy csomó minden csak az első szülőik után derül ki. Ami kivétel, hogy ha van elsős, azzal mindig kettesben elmegyünk, hogy kiválaszthassa magának a kedve szerinti ceruzákat, zsírkrétákat, ilyesféle apróságokat.

Főszabályként ilyenkor, iskolakezdés előtt a kicsik egy hétre a nagynénémhez mentek nyaralni, hogy legyen idő mindent megszervezni. Idén ez eltolódik néhány héttel, a saját felkészülésemhez most pár délelőttöt tudok szabaddá tenni.

Mennyire vagytok stresszesek ilyenkor?

Gábor: Most sokkal könnyebben vesszük az akadályokat, mint amikor még csak a három legnagyobb volt iskolás - elsős, másodikos, negyedikes -, és itthon volt két pici és egy újszülött, na, akkor majdnem belezavarodtunk, mire mindent lezongoráztunk. (Igaz, akkor egy emeleti lakrész is készült éppen.) Szerintem egyébként nem stresszesek vagyunk, viszont néha annál álmosabbak.

Eszter: Az első három iskolás különóráit volt a legnehezebb összeszervezni, illetve az viselt meg a legjobban. Mostanra jobban belejöttem, bár a különféle iskolán kívüli tevékenységek összesimítása még most is kihívás minden ősszel. Mindig úgy van, hogy letárgyalunk egy időpontot, ahhoz igazítjuk az összes többit, aztán az első megváltozik, és kezdhetünk mindent előlről.

Nézd, van ez a táblázatom [és mutat egy sűrűn teleírt, minden gyerek minden elfoglaltságát összefoglaló, kódokkal és utazási sorrendekkel teli táblázatot], egy ilyenbe írom bele minden év elején, hogy ki mikor hol van, innen tudom, kiért mikorra ki megy és hova, ki kivel közlekedik, és ilyenek.

A kerületi zeneiskolába jár két gyerek, a belvárosba, zeneiskolába egy harmadik, emellett van néptánc, jazzbalett és klasszikus balett, az iskolában énekkar és sportfoglalkozások. Réka cserkészvezető, vele és Zsoltival együtt, aki az idén kezd, öten cserkészkednek.

Hét gyerek hétszer több feladat, mint egy?

Eszter: Azt szoktam mondani, hogy az egész élet egy ajándék, de a legnagyobb ajándék az, hogy nincsenek ikreink. Viccen kívül, szerintem a legtöbb anyuka, aki belepistul a gyereknevelésbe, azok közül kerül ki, akiknek nincsen segítsége, akinek nincs lehetősége arra, hogy időnként elég hosszú ideje legyen egyben a dolgaira, az intéznivalókra, saját magára.

A kép illusztráció
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock

Gábor: Az ikerügyet nem akarjuk sokat magyarázni, mi úgy érezzük, nehezen győznénk az ezzel járó többletterhet. De látjuk, hogy sokan nagyszerűen megoldják ezt.

Eszter: Mi nagyon szerencsések vagyunk, a család és a barátaink miatt is. A sógornőmmel 11 éven keresztül működött az a rendszer, hogy a két család 3 év alatti gyerekei (ez egyszerre 2-3 gyereket jelentett) minden héten egy napot nálam voltak, egy napot pedig nála. Így mind a kettőnknek volt fixen heti egy szabad napja az intéznivalókra, és furamód még az is nagy könnyebbség volt, amikor nálunk voltak az unokatestvérek, ez sokkal izgalmasabb volt, mint amikor csak magunk voltunk. Az iskolások is rendszeresen alszanak egymásnál. Gábor öccse, a szülei, az én apukám is mind sokat segítenek. Ez a hátország nagyon sokat jelent.

A tavalyi év logisztikai bravúrja pedig az volt, amikor összefogtunk a balettre járó lányunk három barátnőjének családjával, és a négy család felváltva vállalt egy-egy alkalmat, és mindenki hazahozta a többieket is. Ez óriási könnyebbség volt, a lányoknak is buli volt ez a "vetésforgó", és mi is élveztük a társaságukat.

Minden gyerek zenél. Kötelező zenélni nálatok?

Eszter: Igen, kicsit kötelező. Mind a ketten zenélünk, zenéltünk, éneklünk, Gábor kórust is vezetett, több hangszeren is játszunk (bár az is igaz, van gyerekem, aki szerintem nem is tudja, hogy fuvolázni is tudok, mert most kevés idő jut rá). Ez nekünk nagyon sokat jelent, de felnőtt fejjel mindketten jobban tudjuk értékelni, mit kaptunk a zenétől. Úgyhogy van ilyen presszió, de remélem, ez még nem minősül a lelki egészségük elleni véteknek. A legnagyobbak lassan abbahagyják. Ezt nem sajnáljuk, ha úgy látjuk, hogy más értékes elfoglaltságok lépnek a helyébe. Ilyen Rékának a néptánc, Adélnak a fotózás és a jazzbalett.

Gábor: Tavaly Rékával a zenetanulás folytatásának kérdéséről beszélgettünk. A legjobb mondat ez volt: "Édesanya mindig szeretett fuvolaórára járni, ezért ő nem érthet meg engem". Hát, így javítsuk visszamenőleg az empátiás készségünket.  . 

Hogy lehet ennyi gyerekkel az iskolakezdést bírni pénzzel?

Eszter: A tankönyveket ingyen kapjuk, ez persze nem ilyen egyszerű, tehát sokat megveszünk. A füzetekből nem veszem meg a 300 forintosat, de a 17 forintosat sem. És olyan sok minden kerül valahonnan! Óriási a család. 27 unoka van, mindjárt jön a 28., sok ruha, egyéb vándorol az unokatestvérek között. Az újrafelhasználás kicsit elvi kérdés is, erről beszéltünk múltkor is.

Ez is illusztráció
Ez is illusztráció
Fotó: Shutterstock

Gábor: A tavalyi iskolakezdéskor a pincében találtunk egy jó íróasztalt a pincében. Öcsémé, örömmel adta kölcsönbe Barninak. Dorkának pedig egy muzeális darabot újítottunk fel – szintén a pincéből. Másfelől a nagyok ruhabeszerző köreinek amolyan anya-lánya kapcsolatépítő szerepe is van, ez nekem nagyon tetszik! 

Gyakran ütköznek a programok? Évnyitók, szülőik, ilyesmik?

Gábor: Az év eleje nem kritikus, két esemény már volt egy időben, de három még soha, vagy megoldottuk (a szülőtárs elmesélte, mi volt a szülői értekezleten). Ebből a szempontból az év vége szokott a nehezebb lenni, anyák napja, évzárók, ballagások, fellépések, ott már volt, hogy még megosztva sem tudtunk minden eseményt lefedni. De tavaly ősszel például abban a luxusban is részünk volt, hogy két szülőin is ott tudtunk lenni mind a ketten.

Mennyit vállalnak a gyerekek?

Eszter: Ez nehéz kérdés. Tudod én úgy vagyok ezzel, hogy nem akarok túl sok mindent rájuk tolni, mert nem tartanám igazságosnak, hogy azért jusson nekik gondoskodásból kevesebb, házimunkából több, mert nekik ilyen sok testvérük van. Amikor a legkisebb született, akkor volt néhány hét, amikor mindenki magának csinálta a tízórait, de nem szerettem volna ezt állandósítani. Engem is "kiszolgált" az anyukám, ezt a gondoskodást én is szeretném nekik megadni. Tehát itthon, azt gondolom, nincsen több feladatuk, mint más, egy-két gyerekes családokban szokásos.

A logisztikában viszont rengeteget segítenek. Tavaly négy gyerekünk járt ugyanabba az általános iskolába, Zsolti elsős volt, és nagyon sokszor megoldották, hogy valaki hazahozza őt is. (Mondjuk úgy, hogy csak kétszer felejtették ott.) Sőt, úgy jött ki a lépés, hogy Adél gimnáziumi beiratkozását Réka intézte, akkor éppen ő volt az egyetlen a családból, aki Budapesten volt. Ilyen dolgokban nagyon lehet rájuk számítani.

Hogy néz ki nálatok egy hétköznap reggel?

Eszter: A reggel legkritikusabb része az, hogy mindenkivel megbeszéljem, tudja-e, hogy aznap mi a dolga, hova megy, kivel megy, kivel jön. Ideális esetben ezt már este végigtárgyaljuk, de persze sokszor átcsúszik. A technikai lebonyolítás nem annyira vészes. Én csinálom az uzsonnákat, a gyerekek, a legkisebbek kivételével maguk készülnek el.

Gábor: Az ovisokat általában Eszter viszi. Az általános iskolások egy csapatot alkotnak, a busz itt áll meg a sarkon, és az iskola előtt teszi le őket. De sokszor én viszem be őket, útba is esik a munkahelyem felé. A két gimnazista pedig szintén önállóan közlekedik.

Ez is ügynökségi kép
Ez is ügynökségi kép
Fotó: Shutterstock

És a délutánok, esték? Végig kell ellenőrizni minden leckét? A táskákat?

Eszter: Szerencsére nem kell nagyon ellenőrizgetni semmit, abba belebuknánk. Olyan szabályok vannak, hogy gép elé például akkor lehet leülni, ha a gyerek már a szemünkbe mondta, hogy készen van mindennel. Különben nyilván este 11-kor derülne ki, hogy holnap biosz tz, és még meg kéne kérdezni az osztálytárs Emmát, hogy miből. De persze az sem működik, hogy be sem kapcsolhatják a gépet, mert csomószor már a lecke is Facebook csoportokban van feladva, vagy továbbadva. Tanuljuk a rugalmasságot.

Gábor: Az is eszköz, hogy nálunk szabad gépek nincsenek, van két számítógép, de mindkettő jelszóval, nekünk kell belépni. És bár a telefonokon van wifi, de hétközben nincs hozzáférés, adatcsomagra nem költünk. Amúgy is az a véleményünk - és ezt sajnos magunkon is tapasztaljuk -, hogy ezek az eszközök teljesen kivonják az embert a családól.

Jut mindenkire elég figyelem a hétköznapokban?

Eszter: Az biztos, hogy akinek szüksége van időre, az kiharcolja magának. Az mindig kibukik. De persze az ideális az lenne, ha nem kibukna, hanem az élet menetében megkapná mindenki azt, amire szüksége van. Amikor valakinek kifogyott a puszizsákja, akkor megtöltjük. És az is biztos, hogy egymáshoz is gyakran fordulnak.

Gábor: Kialakult már az a menetrend, hogy a napközben, a délután a legkisebbeké. Aztán jönnek a nagyobbak, és amikor ők is ágyban vannak, akkor a legnagyobbak. És az ideális napokon még az is belefér, hogy kettesben elmenjünk Eszterrel egy fél-háromnegyed órára sétálni este, és mi is átbeszéljük a napot.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2013.09.08 13:18:03fénycsepp

    nehéz elképzelni, hogy hogyan lehet ennyi gyereket nevelni, mindenkinek figyelmet szentelni. Ismerek négy gyerekes családokat: az egyik apa szerint ez a felső határ:) Egy öt gyerekes apa (egy tüneményes fickó) csak anyósi, apósi segítséggel bírja a strapát. Ha az apák ennyire fáradtak, próbálom elképzelni az anyákat :D Lehet ezt egyáltalán a család segítsége nélkül megcsinálni?És itt nemcsak a pénzre gondolok.

  • 2013.09.08 13:37:20SzabóIstván

    Egyszer majd képeket is adjatok, mert így még azt hiszi az ember, hogy kamu a cikk a 7 gyerekes családról. Amúgy érdekes ez, ahogy szinte már standard lett a 7 gyerekes család, legalábbis a médiában. Esti félnyolcas hazug híradó rendszeresen leadja, hogy a 10 százalékos rezsicsökkentéssel évi 100 ezret spórol egy átlag magyar család. Ez nekem sehogy sem jön ki. Erre a héten kijön a híradó egy 7 gyerekes családdal, akinél a havi rezsi 140 ezer(!), na ők tényleg spórolnak évi 100 ezret. Csak egy pici baj van ezzel, a 7 gyerekes család nem átlagos ma Magyarországon, Nota bene egy volt osztálytársam sem jött 3-nál több gyerekes családból.

  • 2013.09.08 14:11:51bungics

    SzabóIstván, a rezsin lehet, hogy megspórolunk némi aprópénzt, de mi minden drágult, milyen új adók lettek, stb, arról nem szól a híradó. Na, de ez nem ide tartozik.

    Nekem mindig az jut eszembe, ha nagycsaládosokat látok, hogy milyen vicces, hogy ki hogyan akarja túlélni az életet minél könnyebben. Az ilyen nők/férfiak ezzel ússzák meg az önismeretből fakadó kétségeket, vívódásokat, ami az életet magát jelenti. A nagycsaláddal járó szerevezés, házimunka, annyira kitölti az életüket, hogy nem kell morális kérdéseken agyalni, nem kell felelősséget vállalni másokért (a világért), nem kell a magukkal hozott lelki nyavalyákat megoldani. Ráadásul a sok gyerek viszi tovább, sőt újabb "csomagot" kap lelki sérülésekből, elfojtásokból. De nem baj, nem az ő bajuk, majd egyszer valamelyik felmenő megküzd velük, de az nem az ő dolguk. Ha a gyerekek felnőnek ott lesz 20 unoka, az is kitölti a mindennapokat oszt jónapot. Le van tudva a földi pályafutás.

  • 2013.09.08 14:36:01gwr

    "A nagycsaláddal járó szerevezés, házimunka, annyira kitölti az életüket, hogy nem kell morális kérdéseken agyalni, nem kell felelősséget vállalni másokért (a világért), nem kell a magukkal hozott lelki nyavalyákat megoldani."

    ritka nagy marhaságot mondtál

  • 2013.09.08 14:44:39pantlikaskiralylany

    bungics: áruld már el milyen morális kérdéseken szoktál agyalni amiben meggátol a gyerek? :-O

  • 2013.09.08 15:07:13intézetis utcagyerek

    Hát mondjuk olyanokon, hogy ki a fasz is vagyok én? Mit is akarok? Hova tartok? Jó ez így nekem? Vagy csak azt teszem amit, belém sulykoltak. Ezt láttam otthon is, tehát ez így van rendjén. Hova tart a világ? Miért is szaporodjunk? Milyen jövő vár gyermekeimre? Mi lesz a földdel? Mi van a túlnépesedéssel? Boldog vagyok? Mi lesz ha meghalok? Mi haszna volt élnem? Milyen pluszt adtam hozzá?
    /cogito ergo sum

  • 2013.09.08 18:15:57P.Boby

    Én irigylem az ilyen normális nagycsaládokat. Nem azokat, akiket néha mutogatnak a tv-ben 18 gyerekkel 2 szobában, minimálbérből, segélyből, turkálóból...

  • 2013.09.09 01:33:38anothernick

    Irigyelni lehet, én főleg az egészségért. Én ezért nem mernék ekkora családot, mert látom, hogy akár egy komolyabb tartós betegség milyen terhet jelent. Az azért érdekelne, hogy hogyan jut mindezen logisztika közben elég idő minden gyerekre. Az egyéni gondjaik megbeszélésére. Nekem ez a legnehezebben elképzelhető.

  • 2013.09.09 08:14:05zizi77

    Azt írják van segítségük. Ettől függetlenül nagyon nehéz lehet, és mégis a leírtak alapján a társadalom számára is értékes embereket próbálnak nevelni. Elismerésem a szülőknek!
    Lehet, hogy ezeknek a gyerekeknek ugyanolyan értékes a havi 1 privát beszélgetés, mint ahol az 1-2gyerekre non-stop van idő, mégsem értékeli a gyerek.

  • 2013.09.09 08:37:01Blog.hu-s nickname

    Szerintem több gyereket az vállal, akinek az első 1-2 sem okozott nagyobb nehézséget. (Szót ért vele, tudja tanítani, nevelni, ergo a gyereknevelés az egyik - de nemfeltétlen egyetlen! - hobbi.)

    A többedik gyerek már nemcsak a szülőktől, hanem a nagytestvérektől is sokat "kap". Mindezalatt a nagytestvérek is sokat tanulnak, tapasztalnak.

    Nem vagyok biztos abban, hogy egy egygyermekes családmodellben a gyerekre több időt szánnak, többet kap (tapasztalatot, törődést, szeretetet), mind egy "nagycsaládos" modellben. Nagyon sok "egykét" egyenesen sajnálok!

  • 2013.09.09 08:42:41durbintss

    mindenképpen nagyszerű ennyi gyereket vállalni, de talán nem ésszerű.
    Mi 3 gyereknél tartunk, de +2-t még el tudnék képzelni, ha anyegilag úgy állnánk.
    De mivel nem ez a helyzet, ezért itt asszem megálltunk. De ez se semmi.

  • 2013.09.09 10:13:21csincsilla72

    Nagyon nem ésszerű ennyit vállalni. De ez az ő gondjuk.

  • 2013.09.09 10:32:50AZZ

    Én úgy képzelem, ennyi gyereknél a szerepek közt átjárhatóság van, nagyobb gyerekek szülői szerepbe is kerülnek egyben, hogy jó-e ez, lehetne vitatkozni.
    nekem kettő van, és nekem is vannak amolyan "intézetis utacagyerek" féle aggályaim néha.
    Talpreaesett, energikus embernek gondolom magam, mégis végünk lenne,ha nem lenne nagyszülői segítség,mert reggel megy az ovi,meg a suli,de a munkaidőm vége esélyt sem ad az elhozatalra.
    Ráadásul mindkét gyerek kétemberes. Ha olyanok lennének, hogy nyugton maradnának egyszer-egyszer 10 percre, lehet én is elgondolkodtam volan mégegyen...

  • 2013.09.09 11:14:32bungics

    intézetis utcagyerek, köszönöm, látom valaki megértette amit írtam.

  • 2013.09.09 12:41:43eino.

    Nekem csak egy testvérem van, de amióta eszméltem, vágtam a centit, mikor kerülünk külön szobába. Ez 15 éves koromra jött el.
    Nem akarnék nagycsaládban a negyedik testvér lenni, vagy a hatodik, de az első sem. Nem azért, mert több figyelmet akarnék a szülőtől (sose voltam az a szülőnyúzó típus), hanem mert utálom, ha nincs privát szférám. Ha két gyerekem lenne egy helyett, akkor gipszkartonnal szakítanék mindegyiknek külön kis kuckót, vagy valami hasonló módon választanám le a részüket. 7 gyerek mellett mindig nagy a nyüzsgés, amit szerintem nem minden embertípus tolerál, lehet, hogy épp a negyedik nem. De amikor ilyen nagycsaládokról olvasok/hallok/látok, kiderül(?), hogy jééé, mindenki bírja ezt, igaz, néha van egy kis zűr, de hol nincs stb. .

  • 2013.09.09 13:19:21kököjszi

    "Jut mindenkire elég figyelem a hétköznapokban?
    Az biztos, hogy akinek szüksége van időre, az kiharcolja magának"
    Hát én nem szeretnék olyan családban élni, ahol így működnek a hétköznapok. Ki kell harcolnom a figyelmet? És mi van ha egy szerda este 5 testvérnek egyszerre lenne szüksége privát beszélgetésre. Sorszámot tépnek?
    Persze, most lehet jönni a szélsőséges példákkal, hogy néhol az egykékkel sem foglalkoznak, na de nem az az általános.
    És teljesen egyetértek eino-val: privát szféra. Vagy van 8-9 szoba (félszoba)? Ez nem derül ki.

  • 2013.09.09 13:43:30babó

    nekünk három gyerekünk van, napi szintű segítség nélkül (nagyszülők szuperek csak 200 km-re) és úgy érzem, ez a felső határ. persze kinek mennyi, de én nem vagyok egy nagyon pörgős alkat :)))

    @bungics
    tudod, ez gyereken innen így tűnhet, de amikor ott az orrod előtt egy emberi lény, akit teljes egészében a hatalmadban tartasz, akár egy mozdulattal megsemmisíthetsz (érzékeny lelkűektől elnézést), és ebből szeretnél egy minden tekintetben teljes felnőttet "létrehozni", na akkor szembesülsz igazán a felelősséggel és a legmélyebb morális, emberi kérdésekkel. MINDENT újra át kell gondolni, hogy milyen ember vagy, mitől lettél ilyen, jó vagy-e a szó legtágabb értelmében, és ha a válasz egy gyenge talán, akkor mi legyen. igen, ez mind logisztikába, gyakorlati teendőkbe ágyazva, de nagyon súlyosan benne van. más kérdés, hogy vannak akik elbliccelik, és csak eszetlenül rombolnak, de ők sajnos gyerek nélkül is kb ugyanezt csinálnák az életükben (és nem váltanák meg morális síkon a világot) max kevesebb kárt okoznának.

    eino.
    vannak barátaim, akik szintén így voltak vele, de megkapargatva a felszínt, mindig az jött ki, hogy a szülők valamit durván elszúrtak a testvérek nevelésében. kivételezés, közös élet erőltetése, felelősség testvérre tolása stb. persze esetedben ez csak tipp.

  • 2013.09.09 13:45:34babó

    ja, és még valami. én egyke vagyok, sok szeretetet, törődést kaptam, de nem kényeztettek el (nagyon), és felnőttként mégis rengeteg hátrányát látom. évekbe került, míg úgy ahogy lefaragtam a szociális készségekben felhalmozott hátrányom nagy részét.
    szal utólag örülnék ha lett volna tesóm.

  • 2013.09.09 14:45:23Blog.hu-s nickname

    AZZ: "Én úgy képzelem, ennyi gyereknél a szerepek közt átjárhatóság van, nagyobb gyerekek szülői szerepbe is kerülnek egyben, hogy jó-e ez, lehetne vitatkozni."

    Ne képzeld, tudjad! Egy (nagyobb) gyerek sosem kaphat szülői szerepet! Tilos! Segíthet, de a "segítségből" ki kell szedni a kötelességet, és felelősséget!! Azt sosem szabad a gyerek vállára terhelni a szülő helyett!! Sokkal szívesebben (és sokkal többet) fog segíteni!! :-)

    Minden felelősség nélkül is segíthet lekötni a nagyobb a kisebb gyereket (pl: játszani vele, tanítgatni, közösen összepakolni vele, stb...), amíg kedve van hozzá! Lehet "jutalmazással" ösztönözni is,de kötelezni nem szabadna (pláne felelősséggel társítva!).

    Nagycsaládnál (is) megoldható a külön szoba. Érdekes, sokszor nem is igénylik a külön szobát!! (Sokkal jobban tudnak idomulni, együtt élni másokkal. Toleránsabbak.).

    Nem a gyerekek számától függ, hogy jó-e a gyerekkor. A szülőktől. Vannak egykék, ahol "lerí", hogy sok az egy is (persze van nagycsaládos is, de mint írtam, a harmadiknál már tudják, mit vállalnak. Aki nem bírja a gyerekeket, az ritkábban vállal többet.)

  • 2013.09.09 15:50:27Blog.hu-s nickname

    Eino: Nagyon sajnállak, hogy ilyen vélemény alakult ki benned. Nem a te hibád, ami veled történt.

    Mellesleg a nagycsaládban felnövő gyerekek semmivel sem kevésbé zűrösek, mint a többiek. Legalább annyi probléma van ott is. Csak jobban/hamarabb megtanulják ezeket a "zűröket" kezelni, tolerálni.

  • 2013.09.09 16:53:48csibe111

    @bungics, intézetis utcagyerek

    Nekem erről a gondolkodásról magamról és az élet nagy dolgairól mindig a Tunyacsáp jut eszembe:) Általában olyanok ezek a gondolatok:) Itt nyilván nem a nagy filozófusokat stb. szeretném gúnyolni..

  • 2013.09.09 19:18:18durbintss

    a privát szféráról jut eszembe, hogy elidegenedett világunkban ez milyen fontossá vált sokaknak. Nagycsaládban ezt felejtsük el. Itt nem lesz időd magaddal foglalkozni (túl sokat). Ez jó, mert nem érsz rá "ön sajnáltatni", meg mi egymásra.
    Akinek annyira fontos a privát szférája, hogy ezért inkább lemond a több gyermek
    vállalásáról, azt mélyen sajnálom, mert boldogtalan ember.

  • 2013.09.09 21:54:11csincsilla72

    durbintss
    Aki nagy privátszférát igényel, az sok gyermekkel lesz boldogtalan. Ergo, nincs is sok gyermeke.

  • 2013.09.09 22:07:51dukeekud

    Hat en is ugy gondolom, hogy ehhez valami specialis megszallottsag kell. Ugy gondolom, meg 1 gyerek tiszteseges felnevelese(nem anyagi ertelembe) is nagyon komoly feladat. Elkepzelni sem tudom, hogy lehet 7 gyereket epp esszel megelni.

  • 2013.09.13 12:35:21II. Gábor

    SzabóIstván: tényleg létezünk, de nem a saját nevünkön szerepelünk a két cikkben. Privátban írhatsz, válaszolok; házunk minden jószándékú érdeklődő előtt nyitva áll (bármily dagályosan is hangzik ez).
    A kormányzat gazdaságpolitikájával egyébként számos ponton vitatkozom, ideértve egyes, számunkra rövid távon kedvező (vagy annak látszó) intézkedéseket is, ezért szerintem nem belőlünk lesz a rezsicsökkentés reklámfigurája.
    Gimnáziumi osztályomban 3,00 volt a családonkénti átlagos gyermekszám, Adél előző osztályában 4 körül, de ott volt 8 és 11 gyerekes családból jövő osztálytárs is.

  • 2013.09.13 15:44:05eino.

    babó, nem volt semmi elszúrva, jó testvérek vagyunk a mai napig, bár nyilván gyerekként veszekedtünk is, mint a legtöbb testvér, leginkább a közös szoba miatt... De én olyan vagyok, aki imádja ugyan a társaságot, csak nem minden nap és főleg nem minden pillanatban. Így születtem. Ezért nagyon örültem, amikor végre külön szobám lett, olvashattam hajnalig, hallgathattam jazzt, gitározhattam, énekelhettem stb. . Ebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni.

    Blog.hu- nem történt velem semmi. Utálom a nagy és állandó nyüzsgést, és azok közül a nagycsaládok közül (5 vagy azon felüli gyerekszámra gondolok), akiket ismerek, mindenhol van 1-2 ilyen gyerek. Őróluk nincs szó a tévében meg pöpec kismama oldalakon, valahogy sose kapnak szót, figyelmet. Amúgy felőlem mindenki annyit szül, nevel, amennyit akar, főleg ha ilyen szép és értelmes gyerekekről van szó, egyszerűen leírtam az én szempontjaimat. Másnak meg mások a szempontjai. Még jó.

    csincsilla2: már miért lenne boldogtalan, aki privátszférát igényel? Tudom, rossz ősember lennék, de amúgy? Bocs, ha kissé férfiasan érzek, de ez nem a boldogtalanságból fakad, hanem születési ,,hiba" (bár én nem érzem annak). Viszont figyelek arra, hogy én is megadjam másnak - pl. a gyerekemnek- ugyanezt. A privátszféra nem örökös zárt ajtókat jelent.

  • 2013.09.13 15:45:22eino.

    Mármint olyan gyerek van a az 5+-os nagycsaládokban, akik szintén kimaradnának egy kicsit a nagy nyüzsiből. Csak nem feltétlenül tudnak...

  • 2013.09.20 17:24:14II. Gábor

    fénycsepp: szerintem a felső határt (négy-öt-??) az egyéni tűrő-, szervező- és egyéb képességek eltérő volta miatt nem lehet meghatározni. Egy távoli példa: olvastam egy tudós visszaemlékezését (a nevére nem emlékszem), aki pályája kezdetén Neumann János tanársegédje volt Princetonban. Amikor új helyre nevezték ki, az egyetem négy (!!!) emberrel töltötte be a pozícióját. A gyermekek életkori eloszlásától, különleges törődést igénylő helyzetétől (betegség stb.) is sok függ. Mi ezt, így győzzük, és szívesen csináljuk, és ez most elég is.
    Ami a segítséget illeti: sokszor gondolok arra, hogy a mai szülők teljesíthetetlen (vélt vagy valós) elvárásokkal szembesülnek. Sokan érzik úgy, hogy „totális szülővé” kell válniuk, mindent nekik kell biztosítaniuk a gyermekeiknek, mindentől nekik kell megvédeniük őket stb. Ennek pedig nagyon nehéz megfelelni. Mi a nagycsaláddal és közösségeinkkel (iskola, cserkészet, egyházközség stb.) nagyon sok terhet megoszthatunk. Ez nem azt jelenti, hogy levesszük a gyermekről a kezünk, nevelje az iskola vagy más. Inkább azt, hogy tudjuk: a rokonoknál, az iskolában stb. ugyanazokat az értékeket tartják fontosnak, ugyanattól igyekeznek távoltartani gyermekeinket stb., mint mi. A családunk nem oldódik fel egy nagy masszában, de egy nagyon erős támogató közeg vesz minket körül. Így sokkal könnyebb.
    Természetesen nem mondom, hogy így kell csinálni. Nekünk ez adatott meg, ezért erről mesélünk. A helyzetünk, az egész életünk ajándék, ahogy Eszter mondta.

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta