SZÜLŐSÉG

Nejlon az ételben, dohos, állott: ilyen a menza

2013. március 1., péntek 20:37

Közétkeztetésben résztvevő gyerekintézményekben vizsgálta az ebédet szúrópróbaszerű ellenőrzésen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Január 18 és február 14 között 44 intézményben vizsgálták meg érzékszervi szempontok alapján a kaját, amiről aztán részletes értékelést is adtak. (Magyarországon csaknem 10 ezer gyermekétkeztető helyszín van.)

A jó hír az, hogy több helyen jó a kaja, mint ahány helyen kifejezetten pocsék. A rossz meg az, hogy szép számmal vannak átlag alatti minősítést kapott menük, sőt, egy nem megfelelő is akadt. És akkor azon ne is akadjunk fent, hogy a közétkeztetés vonatkozásában az átlagos tulajdonképpen mennyire jó.

Miért vizsgálnak, mit vizsgálnak, hogy vizsgálnak?

Zoltai Anna, a Nébih Vendéglátás és Étkeztetés Felügyeleti Osztály vezetője elmondta, hogy az utóbbi hetekben kiemelkedően nagy számban érkeztek panaszok a gyermek közétkeztetésben kitálalt ételek minősége kapcsán, ezért döntöttek a vizsgálat megindításáról, és a vizsgálati eredmények közzétételéről. A vizsgálat során szakembereik meglepetésszerűen érkeznek az intézménybe, ahol kitálalnak számukra egy menüt. Ezt lefotózzák, de a kóstolás nem a helyszínen zajlik. Egy másik adag ételt mintavevő dobozokban azonnal laboratóriumba szállítanak, ahol azt már várja az érzékszervi vizsgálatra kiképezett, és akkreditált módszerekkel minősítő bizottság.

A legfontosabb, hogy mindenki megértse, nem a megszégyenítés, a bűnbakkeresés a cél. Azt viszont látni kell, hogy a gyermekétkeztetés nem éri el a célját, ha a gyerekek nem eszik meg az ételt. Nem büntetnek, hiszen a büntetéssel is erről a területről vonnák el a pénzt. Azt szeretnék elérni, hogy a folyamatban résztvevők vizsgálják meg, hol lehetne javítani, tette hozzá Zoltai Anna.

Persze azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a helyi adottságoktól függően egy gyerek napi étkezését 300-1000 forintból kell megoldani, a magasabb összegek ott jellemzőek, ahol az önkormányzat képes kiegészíteni az étkezésre fordított keretet. Napi 300 forintból három étkezést biztosítani nyilvánvalóan nem lehet Michelin csillagos színvonalon. Fontos lenne az is, hogy a szülőnek egyfelől legyen egy reális elvárása, mennyit fizet, és abból mi hozható ki. Viszont a belátás mellett az érdeklődés, a szülői odafigyelés is fontos lenne, együtt gondolkodni azon, hogyan lehetne javítani a rendszer működését - magyarázta Zoltai Anna.

A Nébih ellenőrzései, megállapításai azt a célt szolgálják, hogy a felelősök megkeressék többek között azokat a megoldásokat, amik a helyzeten javítanak, amik például pénzbe nem is igazán kerülnek, de mégis hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gyerekek szívesebben egyék meg a menzakaját. Azok a paraméterek, amelyek alapján általában elutasítanak egy ételt (rágós, szétfőtt, szálas-fás, nem átfőtt) korrigálása nem kerül pénzbe, csak odafigyelésbe. Az, ahogyan kitálalják nekik a menüt, az étkezéshez biztosított eszközök, a műanyag terítő, az étkezésre fordítható rövid idő - szintén nem javítja az étvágyukat. Mint ahogy az sem, hogy a legtöbb gyermekintézményben például a pedagógusok nem ülnek le a a gyerekekkel együtt enni, pedig az is hasznos lenne - fogalmazott az osztályvezető asszony.

A vizsgálat során olyan paraméterek szerint értékelik a menüt, mint a gyerekek, vagyis az érzékszervi jellemzők alapján. Hogy néz ki? Milyen illata van? Milyen az íze, állaga? Amikor az adott ételeket osztályozzák, nem felejtkeznek meg arról, hogy ez menza, nem egy csúcsétterem szintjét várják el. Ugyanakkor ezeknek az ellenőrzéseknek nem célja azt vizsgálni, hogy a menüsor összeállítása harmonikus-e, hogy az ételek beltartalmi értékei szinkronban vannak-e a gyerekek táplálkozási szükségleteivel. Nem vizsgálják a felhasznált alapanyagok minőségét sem, de az ételek összetevőit utólag bekérik. Vizsgálják viszont, az étlap szerinti “kiírás” valóságtartalmát. Például, ha sonkástészta van az étlapon kiírva, hiba, ha darált löncshússal készült étel kerül a tányérba, az is hiba, ha az étlapon túrórudi szerepel, helyette pedig a nem tejből készült “frissnasi” kerül a gyerekek elé.

És mire jutott az ellenőrzés?

44 intézmény menüjéből

3 Kiváló
9 Átlag feletti
23 Átlagos
8 Átlag alatti
1 Nem megfelelő

Nem tudom, véletlen-e, vagy sem, de a táblázat alapján a 19. kerületben a legrosszabb gyerekként enni, a 8 átlag alatti menüből 4 ebben a kerületben van. Mindenesre Kispesten már ősszel kipattant a menza-botrány, amikor az egyik oviba penészes felvágottat szállítottak. A civilek (szülők) küzdenek az ügyben. Megkérdeztem a kispesti polgármestert, Gajda Pétert az ügyben, aki elmondta: a jelenlegi ételszállítóval kapcsolatban már ősszel is számos problémát jeleztek a kerület intézményei. Átmeneti javulás után decemberre ismét rengeteg volt a gond, ekkor jelezték a Pensio-nak, hogy ha nem lesz változás, felbontják a szerződést. Az önkormányzat, a szülők, a fentebb linkelt civilek és dietetikusok együtt "étkezési bizottságot" hoztak létre, ez február eleje óta folyamatosan monitorozza a közétkeztetést, azóta két találkozó volt velük, melyeken javulásról számoltak be. A polgármester azt is elmondta, az elmúlt három hétben ő maga is a Bólyai általános iskola menzájára fizetett be, és ott étkezett, hogy megtapasztalja, milyen a menü. Ő azt mondta, nem volt komoly panasza az ellátásra. A polgármester honlapján egyébként rendszeresen beszámol a menza-ügy részleteiről. Kispesten egy gyerek napi étkezési költsége 300 forint.

A harmadik kerület szerezte meg az egyetlen nem megfelelő menü kétes dicsőségét, és oda is becsúszott egy átlag alatti is. Szerettem volna megkérdezni az óbudai polgármestert is az ügyben, különös tekintettel arra, hogy a kerület tekintélyes összeggel támogatja meg a szülők által befizetett ebédpénzt, amiért a gyerekek februártól elvileg "emelt szintű" étkeztetésben részesülnek. A kérdéseimre mostanáig nem érkezett válasz. Annyit mindenesetre lehet tudni, hogy egyfolytában folynak az egyeztetések az ételszállítókkal, hogyan lehetne jobbá tenni az ellátást.

A sok átlagos kaja mellett azért az ellenőrök itt-ott olyan apróságokra is bukkantak, mint kis nejlondarab a kajában, illetve a dohos vagy állott szagú, esetleg kifejezetten büdös, kellemetlen ételek.

Hány neve van a rántott levesnek?

A gyerekeknek szállított kaja minőségére nem csak a triviális okokból érdemes figyelni. A mi, februárban ellenőrzött átlag alatti minősítést kapott óbudai ovinkban (és az ellenőrzésben nem szereplő iskolánkban) például nagy örömmel jelentették be, hogy februártól az önkormányzat emelt normatívát fizet a szállítónak, amiért a gyerekek egészségesebb menüt kapnak majd. Ugyanazt a kaját egyébként a kerület számos ovijában és iskolájában eszik a gyerekek. A korrektség kedvéért leírom, hogy mindkét gyerekem viszonylag elégedett az ovis, iskolai ellátással, ritkán számolnak be arról, hogy kifejezetten rossz volt a kaja.

A kirakott étlap alapján valóban egy csomó érdekes ételt kapnak, csak az óvónő mesélte el, hogy egy hét alatt kétszer volt rántott leves, mindenféle hangzatos név mögé bújtatva. Mint ahogy azt is elmondta, hogy nagyon nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, amikor úgy lehet egészségesebbé tenni a menüt, hogy a gyerekek azt ne utasítsák el. Mert a teljeskiörlésű kenyér, a zabkása, a nagy adag zöldsaláta vagy sült padlizsán tök jó, csak nem csúszna le a csoportban.

Kik, hova, milyen kaját visznek?

Gondosan kiírogattam magamnak, melyik intézmény mit kapott, kinek melyik cég szállít, aztán rájöttem, hogy ugyanaz az ételszállító cég adott napon, adott intézményben adott menüvel kaphatott átlag alatti minősítést, aztán más napon, más helyen, más menüvel meg mondjuk átlag felettit vagy éppen kitűnőt.

De azért érdekes, hogy melyik szállító mit tud, így lássuk az átlag alattiakat és átlag felettieket, a csak átlagos minősítést szerzett cégekre most nem térnék ki.

Familiar Foods Kft.

Az egyetlen nem megfelelő menüt (Andor Ilona Ének Zene Általános iskola, Bp, 3. kerület) szállító Familiar Foods Kft. például elvitte a három kitűnő egyikét is (Pál Apostol Katolikus általános iskola és gimnázium, 17. kerület). Átlagos menüjük nem volt. Szerettem volna megkérdezni a céget is, de ez mostanáig nem sikerült.

Pensio Minőségi Közétkeztetés Kft.

Az átlag alatti kategóriában taroló Pensio (8-ból három átlag alatti menü az övék volt - Erkel Ferenc, Bólyai János és Kós Károly általános iskola, mindhárom Bp, 19. kerület ) két átlag felettit is szállított (Ady Endre és Baross Gábor általános iskola, Bp, 19. és 22. kerület), és összesen egy átlagosat.

Sodexho Magyaország Kft.

Nem áll túl jól a nagyobb szállítók összevetésében a Sodexho sem. Ők két átlag alatti menüt produkáltak (Meseerdő Óvoda, Bp, 3. kerület és Kincskereső Óvoda, Bp 14. kerület), és öt átlagosat, ennél följebb viszont nem jutottak.

Junior Vendéglátóipari Zrt.

A Junior szállított egy átlag alattit (1. számú összevont Óvoda, Bp, 23. kerület) és egy átlag felettit (Liget óvoda, Bp, 4. kerület), más menüjük nem volt.

Kinder F és K Vendéglátó Kft.

Átlag alatti menüvel értékelték őket egy helyen (Hungária általános iskola és kollégium, Bp, 19. kerület), átlag feletti menüjük nem volt, átlagos értékelést négy helyen kaptak.

HunGast-Mecsek Kft.

Ez a cég három helyen szerepelt az értékelésben, ebből két esetben átlagos, egy esetben átlag alatti minősítést kapott (Álmos Vezér gimnázium és általános iskola, Bp, 14. kerület)

Dicsőségfal, akik csak jó kaját szállítanak

Elamen Zrt.

Az Elamen négy intézménybe szállított az ellenőrzöttek közül, egy helyen kitűnőt kaptak (Kindergarten Cseperedő Ovi, Bp, 17. kerület), két helyen átlag felettit (Elte Radnóti Gyakorló ált. isk és gimnázium, Bp, 14 kerület és Fasori Kicsinyek Óvodája 6. kerület). Egy átlagos menüjük volt, annál rosszabb értékelést nem kaptak.

D+M Vendéglátó Kft.

Három helyre szállítottak ők a 44-ből, és a 13. kerületi Gyöngyszem ovival megcsípték az egyik kitűnőt, a másik két kajájuk átlagos volt.

Iz-land Kft. és Rostási Hagyományos Konyha Kft.

Mindkét cég egy-egy menüje szerepelt az ellenőrzésben, és mindkettő átlag feletti értékelést kapott. Iz-landék kajáját eszik a Molnár Ferenc általános iskolában (Bp, 9. kerület), Rostási Hagyományos konyháját pedig a székesfehérvári Kodály általános iskolában.

Balatonalmádi és Alsónémedi

A balatonalmádi iskolaotthonos óvodáknál ételszállítóként is ez volt feltüntetve, a menü áltag feletti, csakúgy, mint az Alsónémedi Szivárvány Napköziben, ahová Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata van beírva ételszállítónak.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2013.03.01 22:09:32efi

    Mi az istennyila az a kitálal? Idáig úgy tudtam az, ha a maffiózó feldobta a cimboráit.

  • 2013.03.02 05:50:00Dr Jozef Vengloš

    Ugyan már! Én annak idején a fakanál egy kis darabját találtam a főzelékben. És még jól jártam, mert a haverom meg a súrolódrótból kapott kicsit. :)

    Különben meg "ke'nek is sürü a levese?"

    Komolyabbra fordítva a szót: nem(csak) osztályozni kéne a menzákat, hanem keményen büntetni. Az ejnye-bejnye lepereg róluk.

  • 2013.03.02 08:04:54Andi1234

    Hasznos lenne ez a cikk, de engem nagyon zavar, hogy a komolynak szánt tartalom ellenére, az ételt kajának nevezi a szerző (még ha sok helyen ezt a jelzőt sem érdemli meg, amit felszolgálnak a gyerekeknek).

  • 2013.03.02 10:20:25A Tyne folyó déli partja

    Andi1234: nekem is ez tűnt fel, meg az előbb olvastam a sütitesztet, hát ott tele van "tök vastag", "ilyen szart még nem ettem", stb. kifejezésekkel. könyörgöm, ha internetes is, de ez elvileg egy újság. nem lehet jelentkezni, ilyen színvonalú "riportot" én is tudok írni.

  • 2013.03.02 15:50:23Goo

    Bár bőven több mint 10 éve volt, de akkor az Elamen rendszeresen meghányatott. Hála az égnek, voltak nagyszülők, akik elkezdtek rám főzni, miután egy 5 centis hernyó mászott szembe a salátámon. Egy átlag kínai gyorsétteremben 600 forintból már isteni adagokat lehet kapni, de a munkahelyi menzán is 530 forintból meg lehet kényelmesen ebédelni, úgy, hogy 3 menüből tudok választani. Nem tudom elhinni, hogy kis pénzből ne lehessen gyerekeknek tetsző menüt készíteni. Oké, hogy nem lehet minden nap gyorsfagyasztott hasábburgonya, de a heti két főzeléken és egy húson is bőven túl kéne tudni lépni.

  • 2013.03.02 18:56:18szbszig

    Goo, az azért csak 500-600 forint egy ebédre. Itt ha elosztod hárommal a megjelölt összeget, akkor 100-300 forint jut egy étkezésre, és abból is jellemzően inkább az előbbi. Oké, egy gyereknek nem kell akkora adag, mint egy felnőttnek, de még így is jóval rosszabb lesz az az étel, amit ennyi pénzből kell összeállítani.

  • 2013.03.03 09:39:57plüss_Teknős

    A bölcsinkben ~550.-Ft/fő a napi 4x étkezés...
    És a zeller- vagy karalábéfőzelék nem tudom, melyik menzán fogyna(nejlonnal vagy anélkül), a csoportban legalább az egyik van 1x egy héten. Vagyis hetente egyszer a csoport gyakorlatilag nem ebédel, csak gyümölcsöt... :-/

  • 2013.03.04 14:20:33Zka77

    Amitől a legjobban falnakmentem kiskoromban az az almaszósz párolt hússal, paradicsomos káposzta, meg a finomfőzelék. Finom a k anyád, az. Le merem fogadni, még mindig ezt a 3 szemétrevaló moslékot variálják szerencsétlen gyerekeknek.

  • 2013.03.04 16:33:49cfvgbhnj

    Az a baj, hogy ránézésre is gusztustalanok ezek a kaják. A képsorból én egyet találtam, amihez hozzányúlnék.

  • 2013.03.05 08:42:48OdettésaMacskák

    Engem érdekelne az is, hogy melyik mennyibe került. Mert ha 300-ból kell kihozni, valószínűbb, hogy szar lesz az étel. Kispesten pl. kiváncsi lennék, hogy a Mi Petink ad e támogatást az étkeztetésre, vagy nem.

  • 2013.03.05 08:45:39OdettésaMacskák

    Istenem a finomfőzelék milyen kib.szott undorító volt... Te jó ég! Rémálmaimban köszön vissza

  • 2013.03.05 21:16:55Almandin

    Amikor én voltam menzás-4 évig, gimiben-20 évvel ezelőtt elég jól főztek. Lehet, hogy nekem "rossz" az ízlésem, mert sok társamnak nem ízlett. Valóban volt, hogy fás volt a zöldség, de komolyabb gondok nem voltak. Nekem pl. a paradicsomos káposzta, finomfőzelék is ízlett. Mostanában is szoktam olyanokat enni. A főzelékfélék, ha jól vannak elkészítve, nagyon finom ételek. Én almaszószos húsra nem emlékszem, de meggyszószos husira igen-én szerettem. Ma is főleg étkezdékben ebédelek, egy-két éve egyik kínálatában volt pont meggyszószos marhaszelet, olyat kértem, nekem nagyon ízlett. Amúgy is szeretek gyümölcskörettel (ananász, barack) enni húsféléket. A gyümölcsszószos húsokat lehet, hogy sokan azért nem szeretik, mert a sós és az édes ízek keverednek benne (pedig sok külföldi konyha használ ilyen keverést, szerintem jó, én ettem már kínai étkezdében isteni csokiszószos csirkét is).

  • 2013.03.06 14:26:30belekotyogok

    Ezek az ételek borzalmasan néznek ki (a pocsolyabarna szín valamiért az összes fogásra jellemző, nem értem, mert otthon nálunk a kelkáposztafőzeléken kívül soha semmi nem volt barna...el sem tudom képzelni, hogy milyen konyhatechnológiával lehet ezt elérni....), az elmúlt 20 évben sem a kínálat, sem a minőség nem változott, ahogy elnézem. (Azonosíthatatlan, egyforma színű főzelékek, zsírkarikás levesek.)

    Érdekelne, hogy a 3. képen mi is az ebéd, illetve, hogy a barna leveshez vagy a piros leveshez szánták-e a céklát (ha egyáltalán cékla van a képen...), viszont szerencsére az egészet le lehet fojtani egy kis kenyérrel, ha eleged van a kétféle levesből.

  • 2013.03.07 23:24:51MoMoni

    Azt honnan vették, hogy Kispesten 300 Ft egy gyerek étkezésének napi költsége? Az óvodában 366 Ft a szülők által fizetendő napi összeg (ez a nyersanyagnorma), ehhez tesz hozzá az önkormányzat - ha jól tudom - még 45%-ot. Ez akárhogy is számolom, 530 Ft körül van. Az óvodások meg nem esznek sokat. Az iskolában nem tudom, mekkorák a pontos összegek.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta