SZÜLŐSÉG

Ha két nagyi van, becsüld meg!

2012. július 23., hétfő 20:43

Szerencsések azok a gyerekek, akiknek két nagymamájuk van. Az unoka-nagyi viszony sokszor idilli, a tőle elválaszthatatlan anyós-meny (anyós-vej) viszony viszont sokszor nem az. Hogyan kapjon eleget a gyerek mindkét nagymamából, ha közben nem lángol túlzottan a szeretet?

stockfresh 1627497 happy-grandchild-with-grandmother sizeM

Olvasónk, Móni arról ír, hogy nem kell feltétlenül legjobb barátságban lenni az anyósunkkal ahhoz, hogy az unoka-nagyi viszony ne sérüljön. Csak finoman, diplomatikusan. Észrevettétek már, mennyivel több embernek van baja az anyósával, mint az apósával?

Múltkor hallottam egy nőt a tévében, aki arról mesélt nagy meghatottsággal, hogy milyen jó, ha vannak nagyszülei egy gyereknek, mert szerinte csak tőlük lehet igazán tanulni. Neki is a nagyi intelmei hatottak csak igazán, s nem a szüleié. Ez lehet, hogy kicsit túlzás, de azért az én esetemben is, főként haláluk után, a nagyi és a mama ikonikus, szép és hiányzó darabjai lettek életemnek.

Emlékszem, milyen jó volt a nagyinál vagy a mamánál kiskoromban. Vártam, hogy találkozzunk, s bár a velük töltött idő olykor unalmas volt, mégis valahogy jó volt így, s elbúcsúzva már vártam is a következő alkalmat. Így, utólag meg különösképpen felértékelődnek ezek a dolgok.

Bár egészen mások voltak, valahogy mégis ugyanúgy szerettem őket, nem is volt kérdés.  A nagyi igazi sütős-főzős nagymama volt, a mama kevésbé volt tehetséges a konyhában, tőle mást kaptam: a vicces meséket és a balatoni hegyoldalban töltött nyaralásokat. Az egyikük csendes volt, a másikuk szeretett csacsogni, kuncogni. Az egyik gyárban volt szakmunkás, a másik igazgatónő egy iskolában. Az egyik legfeljebb a piacra vitt, a másik sokszor a Balatonra.

stockfresh 1654863 grandma-and-home-helper sizeM 46b252

Most, hogy én lettem anyuka, és a szülők is nagyszülőkké váltak, sokszor próbálom felidézni, vajon az én szüleim milyen viszonyban voltak az én nagymamákkal, s gyerekként érzékeltem-e bármit is ebből. És azt kell, hogy mondjam, csak felnőttként vettem észre, hogy egyik oldalon sem égnek a szeretet hullámok.

Anyukám és az ő anyósa, a mama, nem voltak valami nagy barátságban, ami úgy tűnt fel, hogy sosem beszélnek telefonon, pedig apukám hetente többször is hívta, s valahogy mindig úgy jött ki, hogy évente egyszer-kétszer találkoztak csak. De egyikükön sem látszott semmi. Ha találkoztak, megvolt a kölcsönös tisztelet, kedvesség, igaz, egyikük sem volt túlbuzgó. De a nagyi és apukám között is hasonló volt a viszony, hiába laktak egy udvarban, a lakásába csak évente párszor ment át apukám.

A nagymamák halála után beszéltünk csak erről, s kiderült, hogy mindkét oldalon volt valami rossz emlék, egy rosszul elsült mondat, ami miatt bár harag nem volt, de a rokoni kötelező szereteten és összetartáson, a gondoskodáson túl nem is alakultak ki pluszok. Azt gondolom, mindez mindenki részéről elismerendő diplomatikussággal lett megoldva. Soha egy beszólás, egy utalás, egy sértés vagy bármilyen piszkálódásra, sértettségre utaló jel nem volt.

Sajnos már nincsenek közöttünk. Sokszor eszembe jutnak, s fáj, hogy egyikük sem ismerte még a férjemet sem, pedig tudom, hogy jókat nevetgéltek volna vele is, és biztosan örömmel készült volna el a kedvenc étele. Lemaradtak arról is, hogy dédinek szólítsák őket. Nagy fájdalom, igazán aranyos kis dédik lettek volna.

Ez csak azért jutott eszembe, mert azzal, hogy nálunk megszületett az első gyerek, aki egyben az első unoka, s az anyósomból nagymama lett, addigi nagyon jó viszonyunk egyszerűen összeomlott. Volt egy pont, amikor elszakadt nálam a cérna, azóta is úgy vélem, jogosan. Hiába kértem bocsánatot (bár inkább csak tiszteletből), s hiába küzdöttem magammal, hogy fátylat borítsak a múltra, már minden más, már nem javítható.

Az történt ugyanis, hogy az anyós kiharcolta, hogy ő legyen itt majd egy hétig, amikor hazajövünk a kórházból, s a saját anyukám emiatt csak az első napon volt itt velünk. Mindez persze az én hibám is, mert hiába nem az anyósomra vágytam, ennek nem adtam túl nagy hangot, s ráhagytam. Utólag már törvényszerűnek lehet mondani, hogy ebből baj is kerekedett.

Az ő túlzott lelkesedése, az állandó korszerűtlen és olykor nevetséges jótanácsai, az „én is felneveltem két gyereket” megmagyarázások amúgy is fáradt és érzékeny lelkemnél kicsapták a biztosítékot. Veszekedés, és mondhatni örök sérelem lett a vége.

Nálam akkora törés keletkezett emiatt, hogy évek múlva sem tudok ugyanúgy viszonyulni hozzá, mint régen, amikor még őszinte barátságban voltunk. Természetesen tisztelettel viselkedek iránta, segítek mindenben, hiszen ő a férjem anyukája, de ennél többre nem telik már.

stockfresh 1047060 generation-conflict sizeM

Az idő múltával már nem is magam miatt, hanem a közben ovis korú gyerek miatt érzem fontosnak, hogy tanuljak a szüleim viselkedéséből, s a gyerek érdekében elsajátítsam azt a türelmet, elfogadást, visszafogottságot, amellyel mindennél egyértelműbben látszik, hogy milyen jó, hogy nekünk két nagymamánk van, hogy a gyerek és a nagymamák viszonya ne lássa kárát.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2012.07.23 21:01:36Dmilla

    Nem "tisztelettel viselkedek", hanem "tisztelettel viseltetek".

    Amúgy jó cikk, és gondolom, nem csak nekem nagyon aktuális...Engem konkrétan már a víz kiver anyós állandó kioktatásától, beledumálásától. Valahogy az lenne jó, ha nem kéne ott lennem, amikor mondjuk több napról van szó, de a gyerek még kicsi...és az az elvem nekem is, hogy biztosítani kell a lehetőséget, hogy jó kapcsolat alakulhasson ki unoka és nagyi között. De már az idegeim rámennek ezekre a közösen töltött napokra. És hiába szóltam anyósnak konkrétan, hogy engem zavar, hogy felnőtt nő létemre olyan banális tanácsokat osztogat kéretlenül, mintha 6 éves lennék, ő csak röhög, hogy hát igen, a nagymamák már csak ilyenek. Szóval nem egyszerű ügy....

  • 2012.07.23 22:14:37franc0

    Mivel nem tudsz kezelni egy ilyen egyszerű helyzetet sem, valóban rászorulsz ezekre a tanácsokra. Gyerek vagy még. A szüleid közül pedig legalább az egyik alkesz volt.

  • 2012.07.23 22:58:51jarvo

    franc0

  • 2012.07.23 22:59:22jarvo

    hogy milyen emberek vannak manapság!

  • 2012.07.24 06:50:19Brékingnyuz

    Anyám alkoholista. Így a kislányom a lehető legkevesebbet találkozik vele. Anyósom viszont a lehető legtöbbet.

  • 2012.07.24 09:06:36janeayre

    Nincs fejlődés. A szüleid az őszinte szeretet helyett képmutatóak voltak, most Te is ezt csinálod. A család a legfontosabb dolog a világon.ha ott nincs rend, akkor mit várjunk a világtól.
    Az anyós-meny kapcsolat érzelmi intelligencia kérdése.

  • 2012.07.24 09:44:33angyalmentő

    @ janeayre: Szerinted mit kellett volna tenni? Mert sajnos a legtöbbször itt nem működik az "üljünk le és beszéljük meg"-módszer. Én úgy látom, hogy többnyire sajnos ez a megoldás: mindkét fél(!) nyel egy nagyot, és próbál jópofát vágni a másikhoz arra az időre, amit kénytelenek együtt eltölteni. Persze az sem árt(ana), ha odafigyeléssel megpróbálják elkerülni azokat a dolgokat, amiről tudják, hogy a másikat kifejezetten zavarja.
    Nehéz ügy. A környezetemben szinte minden anyuka - és pláne kismama - küzd az anyósával, de sokszor még a saját anyjával is - mármint ami a gyereknevelés témakörét illeti. Nagyon rossznak tartom, hogy általában az új anyukáktól várják el a több megértést, holott pont az idősebbek tudhatnák, hogy ez mentálisan nem éppen egy átlagos időszak. Nyilván ők már elfelejtették, milyen nem kívánt vendégekkel és kéretlen tanácsok tömkelegével szembesülni, miközben az ember azért küzd, hogy tudjon szoptatni, vagy (fel)ülni.

  • 2012.07.24 10:00:43Bartush

    Mielőtt megszületett a kislányunk, anyósfóbiám volt. Mondjuk tett is anyósom róla, hogy ne szeressem, próbált kioktatni, de nem hunyászkodtam meg. Érdemes udvariasan kiállni magunkért. Szóval ezt sikerült leszerelnem, és évente max 2szer találkoztam vele.
    Mióta gyerek van, sokkal normálisabb. Meglepő módon mindent megkérdez, ha náluk vagyunk, mit hogy szoktunk meg, ő s úgy csinálja, nem okoskodik. Egyébként elég depresszióra hajlamos, a baba kimozdította.
    Akivel nehéz zöldágra vergődni az anyám. Nem értem mi történt. A szülés után feljött egy hétre segíteni, borzalom volt. Épp hogy nem pakolta át a szekrényben a holminkat. ÁLlandóan beszélt, ugyanazt elmondta 25szor - és nem túlzok! Ha megkértem hogy maradjon csendben, megsértődött, viszont ha beszélt a baba nem aludt. 1 perc megállásom nem volt. Amikor végre haza ment, elképesztően boldog voltam és fáradtabb mint szülés után.

  • 2012.07.24 10:34:35oksimoksi

    Nálunk is hasonló a helyzet. Kiakasztó, a korábbi viselkedéséből teljesen kiforduló, túllelkes nagymama lett az anyósból. Akinek ha szólsz, csak dacosan mosolyog, ő nagymama lett, hagyjuk már élvezkedni. Egyszerűen azt képzeli, ez valami kitüntetés,amiért ő megdolgozott, kiérdemelte, úgyhogy én, a gyereknek csak az anyja, kussoljak, tűrjem el, mert ő meg nagymama. Az aztán valami. Egyetlen szerencse, hogy messze laknak, alig látjuk, úgyhogy olyankor elvonulok, kapnak enni, inni, kicsit beszélgetek, de kész. Ha baj van, segítünk, pénzt is kap, ha megszorul, de tőlem semmi barátságot nem tud elérni ezzel a stílussal, hiába is próbálja. Nem lehet tenni ez ellen, már 10 éve ismerjük egymást, legfeljebb ő is alkalmazkodik, simul, ha érzi, hogy kell, de megváltoztatni senkit nem lehet, és nem is kell....

  • 2012.07.24 10:36:31oksimoksi

    Szóval én is a posztíró konfliktuskezelő hozzáállását erősítem. Tényleg jobb kussolni,mint idegeskedni, megváltoztatni akarni, mert magunknak ártunk vele a legtöbbet.

  • 2012.07.24 10:43:53hotredchili

    Nagyon fontos lenne a nagyszülőkkel való kapcsolat szerintem. Nekem mindig hiányzott, és a sok bénázásomat a hiányának tudtam be. Nagyon irigyeltem azokat, akiknek van kapcsolata a nagyszüleivel és sóvárogtam ilyen kapcsolat után. A szüleim és a testvérem egy balesetben meghaltak, mikor középiskolás voltam, a nagyszüleim közül három addigra már nem élt (a nagyapáimat nem is ismertem) és az egyszem nagyanyámhoz költöztem Magyarországra, ő segített mindenben és sosem tudtam meghálálni neki, hogy igyekezett pótolni az egész családomat. Ezek után nagyon szerettem volna , ha a gyerekeimnek jó a kapcsolata a nagyszülőkkel, az apjuk szüleivel, bár velem nem alakult jól a dolog: apósomék (náluk ő a hangadó) szóvá tették, hogy befejeztem az egyetemet, mikor összeházasodtunk (rendes nő nem holmi tanulással vacakol a férje helyett:) és annak sem örültek, hogy a fiuk nem egy rendes magyar lányt vett el. Az unokáikkal is csak később lett jó a kapcsolatuk, de mostanra mind az öttel nagyon jó nagyszülők, és ennek én nagyon örülök.

  • 2012.07.24 10:45:20teach me

    @ janeayre: Őszinte szeretet? A rokonokat nem kell csak azért szeretni, mert a rokonom!!!! Ez csak egy vallásos maszlag. Hidd el, sokszor egy sima ismerős, egy barát szászorta rászolgál a szeretetre, mint a saját vérünk. A vér nem kötelez, aki bunkó, tiszteletlen saját rokonával, az megérdemli,hogy viszont kapja. Ebből vagy veszekedés, harag vagy a most bemutatott toleráns változat él. Fogadjunk, te csak magaddal küzdesz, bűntudatod van, mert szeretned KELL valakit, akit nehezen megy.

  • 2012.07.24 11:30:36tejcsokoládé

    nem olvastam végig, mert túl hosszú, csak átfutottam. de, ha valaki felnőtt fejjel nem tud kiállni magáért, hogy kórház után ne kelljen az anyósával töltenie egy hetet a saját anyja helyett, az meg is érdemli...

  • 2012.07.24 12:05:01teach me

    Tudjátok mit hiányolok innen? Azt a fröcsögősen utálkozós, gyűlölöm az anyósom hozzászólásokat. Pedig kisgyerekes blogokban, fórumokban ez teljesen megszokott. Talán mindenki a szíve mélyén érzi, a veszekedés, utálkozás nagyon is szar dolog...És talán szégyelli, hogy ő ebben asszisztál. Vagy jöjjön már valaki, és győzzön meg ennek az ellenkezőjéről :)))

  • 2012.07.24 12:29:52plüss_Teknős

    Anyu és az anyósom is áthidalható távolságban laknak tőlünk, de én közöltem velük, hogy a szülés utáni időszakban nem kérek belőlük. Mindkettőjüket megsértettem ezzel annak idején (bár nem mondták), de utólag mindenkinek így volt jobb. Örültem, hogy lyuk van a s#ggemen, nem hogy még azt magyarázzam, hol vannak a bögrék, meg hány cukorral kérem a kávét... Így senki nem sérült akkor.
    Ha jönnek hozzánk, mindketten 'okoskodnak' a maguk módján, kérésem ellenére kényeztetik és egyfolytában tömik valamivel a gyerekeket (ez valami reflex??), de magamban mantrázom, hogy néhány óráról van csak szó, addig meg meglapulok a háttérben. A gyerekek persze élvezik, ez a lényeg :-D

  • 2012.07.24 12:57:08Megideolog Iza

    Nagymamákrul :)[link]

  • 2012.07.24 14:04:56aztahétmeganyolcszázát

    Szerintem nekem jutott a világ legborzalmasabb anyósa. Fél évig nem is voltam vele beszélőviszonyba sem. Pedig még gyerek sem volt. Anyós és após, úgy gondolta, hogy az esküvő után, nekünk ne legyen saját életünk, majd ők beosztják a szabadidőnket. Elvárták volna, ha bálba mennek, a férjem furikázza őket -mindig (mert különben nem ihatna az após alkoholt...). Elvárták, hogy hétvégenként, hozzájuk, a kertbe menjünk segíteni. Én világ életemben városi voltam, egyértelmű, hogy nem kezdtem el földet túrni. Olykor-olykor nem tört le volna a körmöm segítségtől, de minden azt várták minden hétvégem áldozzan fel. A nagy túróst...Éniskoromtól fogva azt szoktam meg, hogy hétvégente kirándultam, stb., nekem ilyen nagyszüleim voltak, megszeretteték velem a természetjárást, stb. Nagy balhé volt, mikor közöltük, hogy mi a saját életünket fogjuk élni. Az apósom torka szakadtával üvöltözött, még az utcán is, hogy mi milyen semmirekellők vagyunk (persze alkohol is dolgozott benne). Mindketten főállásban dolgoztunk a férjemmel, hétvégén szerettünk volna lazítani, és hétvégén tudtam a saját lakásunkat is takarítani, stb. Szerintem nálunk mentehetlenül rossz a kapcsolat anyósomékkal. Nálunk nem lesz olyan, hogy gyerek hétvégente anyósnál, apósnál van. A férjemnek az én anyukámmal viszont emmi baja, mondta is, hogy a saját anyját nem szereti, az enyémet meg igen. Na, erre varrjatok gombot.

  • 2012.07.24 14:06:28aztahétmeganyolcszázát

    Elütésekért bocs.

  • 2012.07.24 14:12:04oksimoksi

    Az azért a "jobb" verzió, ha az anyóst, apóst a saját gyereke sem bírja, így a menynek nem kell kétfelé megfelelnie. Nálunk a férjemet nem zavarja, hogy hülye az anyja, nekem ezért duplán kell megküzdenem. Szar ügy ez is.

  • 2012.07.24 15:53:10kkkchris

    azért arra nagyon kíváncsi lennék hogy miért csak a feleségnek/barátnőnek van baja az anyóssal az esetek 90%-ában a férj/barátnak pedig jut a maradék 10%... főleg hogy írtátok hogy a gondok már a gyerek előtt is jelentkeztek.

  • 2012.07.24 17:25:22Mezőbándi

    A nők nem bírják egymást, ennyi....

  • 2012.07.24 17:32:06Mezőbándi

    Hmm... lenyelte a kommentemet... akkor megint leírom: azt vettem észre, hogy rendszerint az apai nagyszülőknek jut kevesebb az unokákból. Ha elváltak a szülők, akkor ugye azért, mert az anyánál van a gyerek.
    De ha nem is váltak el, akkor is, mert pl. az apa idősebb, mint az anya, tehát az ő szülei is simán lehetnek 10-15 évvel idősebbek az anya szüleinél. Mire jönnek a gyerekek már fizikailag sem bírnak annyit, mint az anyai nagyszülők.
    Mivel az apai nagymamák tovább is vártak az unokákra, így hajlamosak jobban úgy érezni, hogy "na végre, unkokák!", ami aztán ugye konfliktusokat szül.... Főleg, ha nincs idősebb lánytestvér, aki hamarabb "szállítja" az unoka-adagot.
    Aztán ugye az anyós-meny konfliktus...
    A férfiak rendszerint mobilisabbak is, tehát esélyesebb, hogy a férfi lesz az, aki a családjától távolabb alapít családot.

  • 2012.07.24 18:48:14kisr

    Mezőbándi: Nem azért lehetnek közelebb az anyai nagyszülők az unokájukhoz, hanem mert anyuka oda megy "haza", mert azzal a nagyival és nagyapával sokkal őszintébben, képmutatás nélkül lehet beszélni, könnyebben leállíthatóak, sokkal jobban ismeri őket, a hibáikat is. De még ők is tudnak sokak lenni. Nálunk és a környezetünkben mindenhol ez a helyzet.
    Az csak rossz találgatás, hogy az átlag családban apuka 15 évvel idősebb anyukánál, meg a szülőhelyétől távol alapít családot. És az sem általános, hogy az apai nagyszülők bolondulnak meg jobban. Csak az anya oldaláról anya könnyebben kezeli a saját szüleit.
    Nekem a kölcsönös tisztelet hiányzik sokszor: te mindig tiszteld az idősebbet, a gyermekedet, a kapcsolatukat (ez így mind rendben van), de a nagyik simán kioktatnak, hogyan neveld a gyereked, mivel etesd (nem árt neki egy kis kinderbueno meg túrórudi meg nápolyi, akkor sem, ha egy éves sincs), ne kötődj hozzá annyira, de ne engedd a csúszdára. Elmondják, hogy ők szülés után minden munkát maguk végeztek, vékonyak voltak, odaadók, házitündérek és jó munkaerők. A nagyikkal az a baj, hogy nem nagyik akarnak lenni, mint korábban az én nagyim volt, hanem anyuka 2.0-k, akik mindent be akarnak pótolni, amit velünk nem csináltak. A nagyapák a környezetemben szerencsére sokkal inkább kiteljesednek a nagypapa szerepben.

  • 2012.07.24 20:16:27oksimoksi

    kisr: Tényleg van abban valami igazság, amit mondasz arról, hogy most azért pörögnek annyira, mert most akarnak bepótolni mindenfélét. Asszem nálunk is van ilyen aspektusa, mintha az unonka az önmagának?, környezetének? egyfajta bizonygatás lenne, hogy ő milyen jól nevel. Az én anyám szinte uralja a gyerekem, ha vele van, megbolondul érte. Nevelgeti, betartja, amit én kérek, de mégis, ha nem vagyok velük, úgy csinálnak, mintha ő lenne az anyuka, s nekem olyanokat mesélnek, hogy mit hogyan tanított meg, csinált, mintha valamit feltalált volna, amit mostantól én is követhetnék. Mindegy, nem tudom úgy leíírni, ahogy tényleg van,de ezt érzem én is. A másik nagyszülők viszont siváran élték a szülői korukat, s nem is változtak, mert egyszerűen nem fogják fel, hogy van egy vérük, unokájuk, az a lájtos szeretgetés, ami tőlük jön, olyan, mintha egy szomszéd kisfiúnak szólna. Nem is találkozunk túl sokat. Szerencsére.

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta