Újra divatba jöhetnek a külön lány- és fiúiskolák

Zanza!

Sokáig nyugvópontra jutott a kérdés a koedukált iskoláztatás bevezetésével, de az utóbbi években újra megnyílt a vita arról, hogy melyik az üdvözítőbb oktatási forma: a koedukált avagy az egynemű? A Parents megkérdezte a téma egyik szakértőjét, Dr. Rosemary Salomone egyetemi oktatót, az "Ugyanolyan, különböző, egyenlő: az egynemű iskoláztatás újragondolása" című könyv szerzőjét a leggyakrabban tárgyalt kérdésekről.

Tökéletlen felmérések

Salomone azt állítja, hogy még eddig egyetlen tanulmány sem bizonyította, hogy az egynemű oktatás jó vagy rossz hatással lenne a gyerekekre.

"A témában csak tökéletlen felmérések vannak, amelyek részben támadják, részben támogatják, hogy legyenek külön leány- és fiúiskolák" - jelentette ki.

Másképp tanulnak a lányok és a fiúk?

A viták nagy része az elképzelés jogi alapját tárgyalja, vagyis, hogy egyáltalán lehetséges-e ilyen oktatást felajánlani az állami iskoláztatás rendszerén belül (mivel a magániskolákra nem vonatkoznak ilyen szabályok).

A nem jogi jellegű érvek között gyakorta előfordul, hogy arról értekeznek, hogy a lányok és a fiúk agya nagyon eltér egymástól, és ezért nagyon különböző módon megy végbe náluk a tanulási folyamat. Ez a leegyszerűsítő magyarázat nem sok támogatásra talál vonatkozó tudományos körökben, és az is bizonyított, hogy sok lány és fiú alapvetően ugyanúgy tanul.

"Az egynemű iskolák ellenzői viszont arra hivatkoznak, hogy ez a fajta oktatás csak szűk területeken mutat fel sikereket. Ilyen például a tesztek eredményesssége. Fontos lenne tehát megvizsgálni, hogy az egynemű oktatás tud-e felmutatni más fontos eredményeket, mint például azt, hogy ezáltal több lány fogja jobban tudni a reáltárgyakat, vagy hogy több fiú fog-e idegen nyelveket tanulni" - mondta Salomone.

Ami előny, az itt is, ott is az

Az iskolakutató véleménye szerint az egynemű iskolák előnyei ugyanazok, mint a koedukáltaké. A kisebb létszámú osztály vagy a tanulást elősegítő pozitív légkör mindkét rendszer sajátja lehet.

A szülőknek kevésbé fontos az a szélsőségekre is hajlamos vita, ami az egynemű oktatás előnyeit (például a fiúk és a lányok alapvetően eltérő tanulási stílusáról szóló megalapozatlan elképzelést), vagy hátrányait (a nemi sztereotípiák felerősödéséről szóló, szintén nem bizonyított feltételezést) taglalja. Amikor gyerekeiknek iskolát választanak, sokkal inkább érdekli őket az iskola általános szellemisége, a tanterv minősége, a tantermek mérete, és hogy mennyi a tanulmányi átlag.

Megbízható kutatási eredmények hiányában a végén úgyis csak egy kérdés marad: Mi most a legmegfelelőbb iskola a gyerekemnek? A szülő pedig használni fogja az összes rendelkezésére álló eszközt, hogy választ tudjon adni magának.

Blogmustra