SZÜLŐSÉG

Gyereket várok, de érzelmileg még mindig anyámtól függök

2011. április 29., péntek 14:43

Mindenki találkozott már olyan helyzettel, amikor utólag olyan jól meg tudta volna mondani a tutit. Amikor hazafelé tartva beugrott a tökéletes riposzt, amely segítségével felszegett állal, büszkén távozhattunk volna a helyszínről. Anyaként, kiszolgáltatott helyzetben (anyaice tudatmódosult állapotban) talán még többször van úgy, hogy nem jön az a riposzt, az a tuti mondat, és még inkább frusztráló az egész, kivált, ha közben arra kell gondolnunk: mit szól majd mindehhez a gyerek?! Olvasónk, Maresz önelemez.

Határok, melyek elválasztanak, illetve összekötnek a minket körülvevő emberekkel. Ennek legelső színtere a család, ahol legfőképp a generációs határok kijelölése és megtartása egyik legfontosabb feladatunk. Csak épp nem mindig tudunk róla. Vagy utólag jövünk rá. Vagy félünk meghúzni az elválasztó-összekötő vonalakat?

A határaink kérdésében egyik legfontosabb terület a család. A párkapcsolati határok, a gyermekeinkkel való határaink illetve a generációs határok világos és jól működő „védelmi vonalaink” megalkotása nagyon fontos feladat. Különösen nehéz vállalás ez a kiszolgáltatott élethelyzetekben, például az újszülött érkeztekor.

Milyen „veszélyekkel” számolhatunk?

Pár hónappal ezelőtt, még nem született meg a kisfiam, csak vártam a pocakomban. Közös, nagy családi színházélmény után, Tenessee Williams drámai szplínjét elemezgetve a villamoson történt az eset. Mivel nagyon kis büdzséből kell gazdálkodnom, ezért megvallom, nem tudom a közel tízezer forintos bérletet havonta megvásárolni. De a több mint háromszáz forintra rúgó vonaljegy se rentábilis két-három villamosmegállóra. Így hát a hétköznap esti nyugalomban el is felejtkeztem a jegy kilyukasztásáról. Mire anyám felcsattant: mire tanítod már most ezt a gyereket? Milyen példát mutatsz neki?

Ilyenkor én elkezdek számolni mint egy kitartó Lázár Ervin mesehős, és várom, hogy befelé elkezdjen emészteni, marni a ki nem mondott harag, düh, szomorúság, tehetetlenség – és következésképp meg sem szólalok.

Aztán rendre eszembe jut: hol vannak ilyenkor az én határaim? Hogyan képviselhetem ilyenkor magamat? Mit fogok tenni, ha már kint lesz a kisfiam és ő is szem- és fültanúja annak, hogy én még mindig nem voltam képes leválni érzelmileg a saját anyámról, szüleimről? Hogy tehetnék bármit is, hiszen számtalan hasonló helyzetben csak bénultan állok, vagy hebegek-habogok anyám előtt?

Várom a pillanatot, hogy egyszer azt tudjam neki mondani: „Anya, köszönöm, hogy figyelmeztettél, teljesen igazad van. A megfelelő nevelés egyik legfontosabb eleme, hogy hitelesek legyünk a gyermekeink tükrében is. Amit elvárok majd tőle, azt várjam el magamtól is. De a valóság az, hogy olyan egzisztenciális küzdelmet vívok, amelyben nem engedhetem meg magamnak azt, hogy autóm legyen, vagy havi bérletet vegyek: azaz, hogy nyugodtan, békésen, a pici érdekeinek is megfelelően kiegyensúlyozott, harmonikus, biztonságos közegben nevelhessem a fiamat, aki a te unokád. Segíts inkább kérlek, ahelyett, hogy még mindig nem bízol meg bennem, mint felnőtt, felelősségteljes emberben...!”

De sorolhatnék számtalan olyan helyzetet, példát, viszonyt, amelyben ugyanezt tapasztalom meg kiszolgáltatott életállapotban: nem tudom meghúzni a határaimat. Nem tudok kellő időben, kellő hatékonysággal nemet mondani. Nem tudom képviselni az érdekeinket. Vajon miért? Vajon miért van ezzel így nagyon sok más nő is, és mi az oka annak, hogy vannak lányok, asszonyok, hajadonok, akik pedig pont az ellenkezői tudnak lenni: határaik és egészséges érdekeik világos ismeretében képesek elfogadni, sőt kérni a segítséget – és képesek tudatosan irányítani és szervezni az őket körülvevő kapcsolatokat úgy, hogy ne sérüljenek közben folyamatosan a határaik?

Mi kell ehhez, hogy kellene csinálni? Tudja valaki?

maresz

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2011.04.29 21:19:07marketingmunkás

    hát én fordítva vagyok. én megmondom a frankót mindenkinek sajnos. túl hamar, persze. bár inkább túlfejlett igazságérzettől és nem egotól vezérelve. de dolgozom rajta. attól függ, anyagilag függsz-e tőle. nem? akkor pisáld körbe a területedet, sajna mézesmázosságot kapsz viszont, és az érzést, hogy most meg minek álnokoskodik. de anyóssal működött. csiszolódtunk, lecsitultunk, most már szent a béke, és ismerjük egymás tabutémáit.

  • 2011.04.29 22:33:09Jelen a

    Kedves Maresz!
    Miért is anyáddal jársz színházba, miért nem a gyerek apjával, a pároddal? ha ez így marad, soha nem fogsz érzelmileg függetlenedni tőle. A te családod a gyereked apja, te meg a gyerek. Hozzájuk sokkal erősebb érzelmi kötelék kéne hogy fűzzön - már az én konzervatív - és egyébként jól működő felfogásom szerint.

  • 2011.04.29 22:54:2635467

    A posztírónak azt tudnám mondani, hogy jó úton halad, tegye pontosan azt, amit leírt: mondja ki, amit már ilyen jól megfogalmazott. Semmilyen haszon nem származik a konfliktuskerülő hallgatásból. Persze, diplomatikusnak kell lenni, de ha a feszültség csak gyűlik, gyűlik, azzal magának és a családjának is árt. Egy kisgyereknek se jó, ha ilyen légkörben nő fel. Arról nem is beszélve, hogy a felgyülemlett indulat egyszer csak robbanhat, és esetleg olyat mond, ami elmérgesíti a helyzetet. Célszerűbb ezért nyugodtan leülni, és beszélni erről, mielőtt ez bekövetkezne.

    Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy felelősséget vállalunk saját magunkért, nézeteinkért, döntéseinkért. Ez anyagi helyzettől teljesen független. Ha nem tudunk színházbérletet venni vagy kocsit fenntartani, az nem ment fel a felelősség alól. És még valami: a szüleinkről való érzelmi leválás legnehezebb része az (és ez tetszik vagy nem, előbb-utóbb elkerülhetetlen), hogy a szüleinket leválasszuk saját magunkról. Nekik ez nem megy olyan könnyen, hiszen mindig az ő gyerekeik leszünk... Viszont megbarátkozhatnak azzal a gondolattal, hogy már önálló, felnőtt gyerekeik vannak. Azért persze színházba még elmehetünk együtt :)

  • 2011.04.30 09:37:07chipchup

    biztos, hogy ez az "érzelmi leválás"-ról szól?

    nekem inkább úgy tűnik, mintha az anya a saját anyaságát nem tartaná túl sokra: pillanatnyilag nem a te gyereked nem lyukasztott jegyet, hanem az övé.

    ejnye, ejnye, kitől tanulhattad...?

    ha tényleg így van, akkor arról aligha lehet meggyőzni, hogy ő jó anya volt, márpedig anélkül a te anyaságodat sem fogja tudni elismerni.

    most viszont te vagy/ leszel anya és ő csak másod hegedűs lesz, ha tetszik, ha nem. diplomatikusan vagy sem, meg kell szabnod a távolságot, ahonnan figyelheti ahogy te a gyerekedet neveled, mert az elkövetkező évek csak is rólad és a gyerekedről szólnak.

    a rossz hír az, hogy ezt neked kell csinálnod, neked kell azokat a szabályokat kialakítanod és betartatnod, ahol mindenki tudja, hogy hol a helye.

    sok sikert és boldogságot!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta