Magamat okoltam, amiért nem voltam ügyes - A szüléstől való félelmek leküzdése

Zanza!

A szülés, születés alapvetően természetes folyamat, a legtöbben mégis félünk/féltünk tőle.

A csecsemőknek meg kell születniük, így vagy úgy, de mindannyian kijönnek az anyjuk hasából. Míg régen a szülés kifejezetten veszélyesnek számított, ma már elenyésző a komplikációk aránya. A félelem azonban mélyről jön, és nem könnyű megküzdeni vele, különösen ha a média minden egyes tragikus esettel mélyrehatóan foglalkozik.

Ma már nem a szülés túlélése miatt aggódnak leginkább a kismamák, hanem ezer új és új „parát” találnak fel maguknak. Félünk a fájdalomtól, attól, hogy majd nem tudjuk elviselni. Félünk az ismeretlen helyzettől, attól, hogyan fogunk benne mi viselkedni, hogyan viszonyul hozzánk majd az orvos, a kórház személyzete.

Én például legjobban a császármetszéstől rettegtem, tulajdonképpen megmagyarázhatatlanul. És minél többet olvas utána az ember, annál jobban bonyolódik bele a félelmei hálójába. Az ember elolvas ezer meg ezer szüléstörténetet, és nem tudni, mi árt jobban: a horrorisztikus rémtörténetek vagy a pillanatok alatt, fájdalom nélkül születő babák meséi. De valahol mélyen a legnagyobb hatást mégiscsak saját anyánk elbeszélései, illetve a gyerekkorunkban hallott szüléssel kapcsolatos mendemondák, elejtett félmondatok gyakorolják ránk, akár tudatalatti módon hatva.

Az első szülésem előtt meggyőztem magam arról, hogy mindennek természetesen kell mennie, alternatív szülőszobáról meg illatos olajokról gondolkodtam. Ehhez képest magas vérnyomás lett belőle, oxitocinos rásegítés meg egy csapat orvos segédlete kellett a gyermek megszületéséhez. Hihetetlenül hangzik, de csalódott voltam. Magamat okoltam, amiért hagytam, hogy felszökjön a vérnyomásom, amiért nem voltam „ügyes”. Két év és egy újabb szülés kellett ahhoz, hogy túllendüljek ezen. Mert másodszor már azt éreztem, hogy én irányítom az eseményeket. Meglepő módon ezúttal sokkal kevésbé éreztem a fájdalmat, viszont sokkal tudatosabban figyeltem a saját testem és a baba jelzéseire.

Időközben sok-sok kismama ismerősöm lett, elkerülhetetlen, hogy az ember kitárgyalja a szülés körülményeit is. Megtapasztaltam, hogy nem csak én éltem meg kudarcként, hogyha nem az eltervezetteknek megfelelően alakult a szülés. A kismamák igenis képesek mély depresszióba zuhanni attól, ha úgy érzik, nem „teljesítették” az önmagukkal szemben támasztott – vagy a környezetük ébresztette – elvárásokat. Van, aki a császármetszés miatt küzdött évekig lelkiismeret furdalással, van, aki önmagát okolta a gyermeke koraszülöttsége miatt.

Csak koca pszichológusként és gyakorló anyukaként tudok a dologgal foglalkozni, de úgy vélem, a félelmeink és csalódásaink kibeszélése gyógyír lehet. Sőt, meglepő módon a második – általában sokkal könnyebb – szülés is sok gátat felold az emberben.

Ha nincs sorstárs vagy megértő segítő a közelben, ne féljünk pszichológushoz fordulni. A szülés előtti félelmek rendkívüli módon befolyásolják a szülés körülményeit, érdemes tehát foglalkozunk vele. Keresni egy olyan orvost, aki nem csak kutyafuttában foglalkozik velünk, találni egy tapasztalt barátnőt, aki megnyugtat, hogy minden rendben lesz. Ha pedig kezelhetetlenné válik a rettegés, hozzáértő segítségre van szükség.

Blogmustra