Leszállította a sofőr a buszon szoptató anyát

Zanza!

Nemrég írtunk arról – nagy vitát kiváltva – hogy a szoptatás és a pelenkázás helyszíne csak a négy fal (lehetőleg az otthon falai) közt van-e. Úgy tűnik, más országban is akadnak nézeteltérések ezzel kapcsolatban. A helyszín Nagy-Britannia, a történethez talán illik annyit hozzátenni, hogy bár a nyilvános szoptatás Nagy-Britanniában teljesen legális, az ottani szabályok és szokások miatt mégis számos nő áll vissza a munkába egy-két hónappal a szülés után, tehát gyakori a tejét gyógyszerrel elapasztó, szinte azonnal a tápszert választó nő, mivel a munkába járást a szoptatással nem tudják összeegyeztetni. A “munkába járás” pedig számos britnek akár napi három órájába is kerülhet, és sok helyen nem választhat, csak egyféle közlekedési mód áll rendelkezésére, ami lehet busz, vonat vagy gépkocsi.

A Daily Mail cikke arról számolt be, hogy a 22 éves Lauren McKenna, aki hathetes gyermekével, D'Marion-nal utazott egy busztársaság járatán, panaszt tett a vezetőségnél, mivel azzal fenyegette a sofőr, hogy leszállítja, amennyiben nem hagyja abba a szoptatást. “Mint máskor, felhúztam a pulóverem, lehúztam a trikómat, és a gyerek fejére borítottam egy takarót, tehát senki semmit nem láthatott” – így a kismama. “A sofőr a tükörből bámult, és az ancoats- i megállónál megkérdezte, szoptatok-e.  Amikor azt mondtam, igen, akkor azt mondta “rakja el azonnal (aminek nem volt sok értelme, mivel nem látszott semmi) vagy szálljon le”. Olyan dühös lettem, hogy inkább leszálltam, és több mint egy kilométert gyalogoltam a babával.” Amikor a Stagecoach nevű busztársaságnál a kismama panaszt kívánt tenni, a társaság női alkalmazottja azt mondta a telefonba: “Ugye tudja, hogy nem kéne ezt tennie”. A Mail kérdésére viszont a Stagecoach szóvivője úgy felelt, a cég teljes mértékben támogatja azt az anyát, aki szoptatni kívánja csecsemőjét, és a buszokon lévő biztonsági kamera felvételeit elemezve fogják az ügyet kivizsgálni. Márciusban már egy Amy Wootten nevű nő tett hasonló panaszt, akit azért szállítottak le a buszról, mert egy utastársa szerint illetlenül mutogatta magát, amikor szoptatott. Mivel kamera-felvételen nem találtak bizonyítékot, később a társaság azt állította, történetét csak kitalálta.

Érdekesek az ausztrál oldal kommentjei is – van, aki a baba jogaira hivatkozik (joga van táplálékhoz, amikor szüksége van rá) és a sofőr meg a másik alkalmazott kirúgását helyeselné, más azt idézi fel, hogy a tömegközlekedési eszközökön tilos ételt fogyasztani, még csecsemőknek is. Volt kommentelő, aki szerint a szoptatás a legtermészetesebb dolog az emlős-világban, akit ez zavar, oldja meg.

Blogmustra