Anya, főzés helyett foglalkozz velem!

Zanza!

Megint karácsony, és ha most lenne tévém, és benne adás, - ami a költözés miatt most nincs - akkor ismét végihallgathatnám huszadrangú celebek szájából, hogy milyen gyarló a világ, és karácsonykor mindenki csak a plazmatévé után rohan, ahelyett, hogy odafigyelne felebarátaira. Meg egymásra, meg azokra, akiknek nincs. És legördül egy könnycsepp is.

Talán a tévé hiánya az oka, talán valami más, de most először néhány pillanatra magaménak érzem ezeket a közhelyeket. Talán azért, mert most először van itt egy gyerek, aki már nem csak úgy elvan, hanem velem akar lenni, velem akar játszani és rám van szüksége, meg arra hogy elmeséljem negyvenszer is a kukacos mesét, mert most éppen az a kedvence.

Ehelyett le van passzolva szerencsétlen ide meg oda, mert ugye bölcsi már nincs, az apja meg épp halért rohangál, az anyja meg káposztát teker. Mert az anyja szeret főzni, istenem, hát ez van, és szereti megadni mindennek a módját, ezt hozta magával. Aztán, ha meglesz a kajával, elmegy vásárolni, hogy mégse maradjon ajándék nélkül szenteste az a szerencsétlen gyerek, aki azt sem tudja még, hogy mi az a karácsony, és magasról le is szarja. Remélhetőleg addigra hazaér majd az apja, és át tudja venni a felügyeletet fölötte, hacsak nem merül el túlzottan a vásárlásban ő is, mert nagy a család, kell ajándék mindenkinek.

Mindegy, addig legfeljebb másodszor is benyomom a lejátszóba az Elmót, és leülök listát írni, hogy mi is kell még a halászléhez, és kinek nem vettem még semmit, és mellesleg felhívom a cukrászdát, hogy tegyenek már félre néhány bejglit, mert idén nem volt időm sütni, örülök, ha a zserbóval megleszek. És ha már úgyis leültem, megváloszolok néhány e-mailt is, mert dolgozni muszáj. Ahelyett, hogy elmesélném végre a kukacosat.

És azzal nyugatom magam hogy ez az egész csak a költözés miatt van így, és jövőre, jövőre minden más lesz. Jövőre már december elején becsomagolva állnak majd az ajándékok, illatozva kerülnek ki a sütőből a közösen sütött sütemények, és nem lesz más dolgunk a gyerekemmel meg az apjával, mint mosolyogva bámulni a hóesést a meleg lakásból, és sajnálni azokat, akik még csak most rohannak a plazma után. Tisztára, mint a tévében.

Blogmustra