Manna rakétaként robbant a világra

Zanza!

manna3

Fél hétkor fájni kezdtek az összehúzódások, stop. Háromnegyed hétkor bementünk a kórházba, stop. Hétkor megvizsgált a szülésznő és hívta az orvost, stop. Négyujjnyi voltam, rendszeres fájásokkal, stop. Hét tizenötkor burkot repesztettek, stop. Hét negyvenötkor harmadik tolófájásra megszületett Manna, stop. Körülbelül ennyi történt aznap este, még megijedni sem volt időm. Aki kíváncsi a részletekre, kattintson tovább.

Te is szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!

Hétfő délután kettőkor jelenésem volt a kórházban ctg vizsgálatra, majd utána megvizsgált a szülésznő, aki belelkesült: méhszáj bő kétujjnyi, teljesen laza. Menjek nyugodtan haza, de ha sűrűsödnek a már megszokott fájásocskák, vagy erősebbnek érzem őket, azonnal menjek vissza, mert gyors szülés lesz. Hazamentem, közben betoltam egy pizzaszeletet, elintéztem a gyógyszertárat és tettem-vettem egy kicsit otthon. Közben 5-6 percenként keményedett a hasam, de nem fájt jobban, mint eddig. Mire elindultam, hogy összeszedjem a gyerekeket a suliból-oviból, már 3-4 percenként görcsöltem, úgyhogy jobbnak láttam felhívni a férjem, hogy induljon hazafelé. (Jelszó: barack.)

Öt után értem haza a gyerekekkel, még beszélgettünk kicsit, egy óra múlva kezdett durvulni a helyzet. Férjem ekkor állt neki császármorzsát csinálni, közben meg leste a fejemet, hogy mennyire torzul. Időnként felvetette, hogy talán be kéne menni a kórházba lassan, de közöltem vele, hogy addig egy tapodtat sem mozdulok, amíg nem ettem a császármorzsából. Fél hétkor aztán betoltam egy hatalmas adagot belőle, az utolsó falatot már alig bírtam lenyelni a fájdalomtól. Ekkor hívtam a szülésznőt és jeleztem a férjemnek, hogy itt az idő. Lányok felöltöztek és izgatottan ugrabugráltak a kocsi felé. Miközben a kórházba mentünk (cirka 5 perces az út), havazott. „Látjátok, lányok? Mondtam én, hogy akkor születik meg Manna, ha már esni fog a hó."

Tízpercesen
Tízpercesen

A család egészen a szülőszobáig kísért, majd a megbeszéltek szerint hazamentek. A szülésznő megvizsgált, majd hívta a dokimat, hogy azonnal jöjjön. Ekkor voltam négyujjnyi és már eléggé fájt. Hét óra múlt néhány perccel. Adminisztráció, átöltözés a szexi kórházi hálóingbe, gyors helyzetjelentés a Facebookon, majd felküzdöttem magam a szülőágyra. A szülésznő mindent úgy magyarázott, mintha első szülő lennék, elmondta, hogy jobb, ha nem feszítem össze magam, ha jön a fájás, mert úgy könnyebben jön le a baba és a helyes légzéstechnikára is felhívta a figyelmem. Ez nagyon hasznosnak bizonyult. 7.15-re beért a doki is, aki megállapította, hogy a méhszáj eltűnt és egy fájásnál megrepesztette a burkot. Ebből semmit nem éreztem, csak annyit, hogy meleg lé folyik belőlem.

Ezután felültem, hogy a gravitáció is segítsen, fájásokkor pedig úgy szorongattam a lábtartót, mintha az életem múlna rajta. Két fájás között egy pillantást vetettem a piros-sárga csíkos zoknimra és megjegyeztem, hogy biztos voltam benne, hogy ez a zokni lesz rajtam szüléskor. Bár kicsit korainak tűnt, de nemsokára úgy éreztem, itt vannak a tolófájások. Nosza, láb fel a tartóba, doki odapattant, hogy akkor próbáljunk meg nyomni. Próbáljunk. Jött a fájás, próbáltam nyomni, de nem ment, mintha nem is én irányítanám a testem. Sírva fakadtam. A doki meg a szülésznő nyugtattak és folyton dicsértek. A következő fájásnál a szülésznő megtámasztotta a fejem és nyomtunk. „Ez az, Tündi, nagyon ügyes” – mondta az orvos – „próbáljon kicsit hosszabb ideig nyomni.” (Próbáljon, akinek hat anyja van – tiltakoztam belül) Szerettem volna elsunnyogni az egészet, és legszívesebben elmenekültem volna, de aztán rájöttem, hamarabb szabadulok, ha préselek.

manna2

Úgy éreztem, szétszakadok, de csak nyomtam, nyomtam behunyt szemmel, a végén úgy kellett rám szólni, hogy talán vegyek levegőt is. Önkívületben voltam. „Már látom a fejét, nagyon ügyesen nyom, mindjárt kint a baba” – mondta a doki, majd úgy döntött, csinál egy icipici gátmetszést. Semmit nem éreztem belőle, szemem csukva volt, félig ülő helyzetben kezemmel szorítottam az ágy kapaszkodóját és csak nyomtam, mint egy gőzgép. „Tündi, itt a feje, tele van hajjal” – kiáltott fel a szülésznő. Odanéztem egy pillanatra és valóban láttam a lábaim között egy hajas-csatakos babafejet. Visszacsuktam a szemeim és nyomtam tovább elkeseredett fejjel. „A többi babának is ennyi haja volt?” – kérdezte a szülésznő. (Hagyj békén, fájok.) „Tündi, a többi lányod is sok hajjal született?” – jutottak el hozzám a hangfoszlányok. (Nem akarok válaszolniiii!!!)

„Remekül csinálja, már kint van a feje” – simogatott meg a doki, majd megkértek, hogy ne toljak annyira. Ekkor már fél szemmel azt néztem, ahogy kicsusszan a lányom teste. 7.45-öt mutatott az óra és az eufórikus boldogság és megkönnyebbülés mellett az „ezt nem hiszem el”-érzés is megjelent. Ennyi volt az egész? Az egy órája elpusztított tetemes mennyiségű császármorzsa is majdnem visszaköszönt. Manna éles hangon méltatlankodott, amikor kiszívták az orrváladékát, majd békésen elnyugodott a mellkasomon.

Elvitték felöltöztetni és ekkor jött a feketeleves. Már Pötyi születése után is nehezen viseltem a lepényi szakot és a varrogatást, ám most különösen rosszul esett a piszkálás. Behunytam a szemem és egy Balaton közepén ringatózó hajóra képzeltem magam. Néha felszisszentem, ahogy a gátsebem varrták, közben rá-rápillantottam a gyűrött fejű lányomra, akit közben odatoltak mellém. Amikor megmondták a súlyát, azt hittem, leesek az ágyról. 3400 gramm és 56 centi. A másik két lányom 2500 és 2200 grammal születtek, hozzájuk képest óriásbébit szültem.

Nővéreihez hasonlóan már a szülőágyon rácuppant a mellemre és porszívóként szívta az előtejet. Közben felhívtam a férjem, hogy háromszoros apa lett, és hallottam, hogy a lányaim ujjonganak, hogy végre megszületett a kistestvérük. Férjem 10 percen belül már ott állt mellettünk és nézte a legkisebb lányát, majd azt mondta: „Nem is látszik rajtad, hogy szültél.” Ez a mondata végképp meggyőzött, hogy jól tettem, hogy nem ragaszkodtam hozzá, hogy végignézze, amint kipréselek magamból egy gyereket.

Blogmustra