SZÜLŐSÉG

Holnap minden más lesz

2009. június 11., csütörtök 11:09

Fekszem az ágyban, nem akarok még megmozdulni, nehogy más is felébredjen. Ma minden máshogy lesz, mint tegnap. Én sem rontom el, türelmet gyűjtök, veszek, tartalékolok, ha kell, lopok, csak nehogy széttörjön ez a csend és béke, ami körül vesz. Pittyen az óra és azt számolgatom, hogy mikor ronthattam el. Amikor nem gondoltam komolyan, hogy minden gyerek más és különbözően kell bánni velük, vagy amikor azt gondoltam, hogy ezt mind tudom és azt hittem, hogy tényleg különbözően bánok velük.

Fekszem az ágyban és hallgatom a meleg szuszogást. Nem akarok félni a gyerekeimtől. Nem akarok félni a saját reakcióimtól, látni, hogyan olvad le rólam az okos és következetes nevelés minden próbálkozása. Nem akarok félni attól, hogy félni fogok, azt akarom érezni, hogy jól csinálom, hogy nem ronthatom el. A tegnapi nap csak egy elhibázott valóság volt, nem is volt igaz, mert ma kezdődik minden, ami számít. Nem is üvöltöttem kétségbeesetten, hogy „ hagydmárabbanemértedhogynemszabad?!)"

Fekszem az ágyban és figyelek, keresem a sikerélményt magamban. Meleg puszik, jó szavak, integetés, ölelés, jó volt-kérdések, persze, játszunk-válaszok. Keresem a pontot, ahol elcsúszik a nap. Itt is van egy, pont tegnapi, még meleg:

Fekszik a földön és érzem, hogy megfájdul a fejem. Miért nem játszol? - kérdezem, miközben századszorra tolom le a kisautót a lejtőn. „Mert kaki. Vagy pisi.” És röhög, hogy átvert, hogy ennyit tud, pedig tegnap még Weöres Sándort is szavalt és azt mondta, elektromos mozdonyt fog vezetni. Mert tudja, hogy van olyan, hogy elektromos, meg azt is, hogy gőz. Nem megyek bele a trágárkodásba, kaka-pisi-hülye korszak, majd elmúlik. Nem adok reakciót, építek egy lego autót. Fekszik tovább, mint egy cserebogár, ő unja, én unom, mi unjuk. Társasozunk, pillanatnyi öröm. „Ne csalj, számold meg még egyszer, nem te jössz, nem annyi, nem nyertél, nem nyertem, igen, esik az eső.” Bunkert építünk, lopnék három percet pisilni. "Anyaaaaa, gyere!" Mindjárt. "De gyereeeeee!" Mindjárt, nem érek rá. "Deeeeeeeeee!!!!" És dühös. Én is. Rám telepedett a bezárt lakás beszorult levegője, fájnak az agysejtjeim, fáj négyévesen gondolkodni, szomjas vagyok bonyolult összefüggésekre és már ki is szaladt a számon: „Nem igaz, hogy nem tudsz két percet egyedül játszani!” Kész, kibillentettem a békét, nyíltan hadat üzentem. Bosszúszomjasan ténfereg a párnabunker körül. Vissza akarom hozni, de le kell vernie rajtam a sérelmét. „Nem játszom. Nem jövök. nem…” Ott hagynám, de menni kell. „Nem megyek! Maradjon ott a Panna az iskolában!” A cirkuszi törpe pofazacskója felfújódott, szemét becsukta, nevetnék szívem szerint, de átbillentem én is egy határon. Megfogom, dulakodás árán felöltöztetem, a francnak ilyen erős egy négyéves lába. Gyomorszájnál találat ér, lefogom, sír, megpuszilom, üvölt, fülébe duruzsolok, szeretem, ő nem szeret, mondja, de tudom, hogy már megbánta, megölelem, sír. Én is, ha lenne rá időm.

Hazafelé egyszerre mondják, nagyon hangosak. Nekem is, egymásnak is. Külön kell válaszolnom, egy idő után már nem tudják, hogy kinek szól a „De jó! Tényleg? És mi volt?” mondatok. Mindegyik saját idősávot akar, hiába. 15. perc, újabb front indítása: „Nem igaz, hogy nem tudtok egymásra is figyelni!” Mind a kettő utál, kudarc nekik, kudarc nekem. Elfáradtunk. A lakásba toppanva szétszakadok. „De gyere játszani, éhes vagyok, szomjas vagyok, miért nem jössz már, odaégett, leesett, mindjárt hozom, bent akarom inni, légy szíves, nincs olyan, hogy akarom, nem eszem meg, figyelj már, de hát figyelek….” Ott hagyom őket, figyelmem pillanatnyi győztese a vacsora, két paradicsom, vaj és némi kenyér. Nézem az órát, istenem, még két óra fürdésig. Esznek, isznak. Inkább isznak. néha előbukkan belőlünk a meleg család, találkozik a szemünk, mégiscsak jók vagyunk egymásnak. Fáradtan tolom a traktort a szőnyegen, ül és nézi, hogyan játszom, miközben nézem, ahogyan a nagy ül és játszik.

Fekszem az ágyon és simogatom a haját. Annyira szőke. Ha nyitva lenne a szeme, arra is rácsodálkoznék, mert az meg annyira kék. Beszívom a bőre illatát, onnan lopom a türelmet, mert ma lesz, több mint tegnap. A ma is elkezdődött.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.06.11 13:52:30ruju

    g.gabica, ne hallgass rájuk. ez a fajta "gond" igenis megszűnik, az aggodalom nyilván megmarad, de én már a 6 évesemen látom, hogy mennyire más minőségű az életünk attól a csipetnyi (ill. összehasonlítva hatalmas) önállóságtól, ami már van, és ami napról-napra több lesz. Már majdhogynek egyáltalán nincs nekünk kiszolgáltatva, kiszolgáljaő magát, már "csak" a szeretetünket akarja, és azt is teljesen másképp, mint mondjuk 1-2 v 4 évesen... és tényleg teljesen más az életünk már.

  • 2009.06.11 13:53:28Lexy

    Nagyon, hogy megírtad mindezt most! Mostanában én is sokszor marcangolom hasonló kérdésekkel kapcsolatban magam, és bevallom megnyugvással tölt el, hogy mások is ezeket élik meg. Nem mentség, de leagálább a remény, hogy nem feltétlenül csinálom rosszul. :) Ja, és ha valaki megtalálja a "türelem boltot", akkor szóljon, mert most, hogy itt a nyáriszünet, feltankolnám magam vele... :)))

  • 2009.06.11 13:55:27Lexy

    azt akartam írni, hogy nagyón jó, hogy megírtad ezt a posztot! :))) Bocsi, a lényeg kimaradt...

  • 2009.06.11 14:07:27Vowel

    vörös bor jó ötlet...:))) ma este megpróbálom.

  • 2009.06.11 14:30:33cozumel

    Heatherette

    tok igazad van, es alapbol nem is csinalok lelkiismereti kerdest abbol, hogy leorditom a fejet magamnak.
    De ettol meg par perc mulva nagyon szarul erzem magam, es megfordul a fejemben, hogy vajon ezt a szitut fogja-e majd a fogai kozt sziszegve ugy emlegetni, hogy "egyszer anyam....."

    nem akarom, hog igy emlekezzen a gyerekkorara, nem akarok tulloni a celon, es neha nehez latni, hogy hol a hatar....

  • 2009.06.11 14:55:52yukikoka

    Win,
    annyira jól megfogalmaztad az érzéseimet, én nem tudnám így szavakba önteni.
    Én kicsit elfáradtam az elmúlt közel 6 év alatt, és úgy érzem, egyre kevesebb türelmem van a gyerekeimhez, ami persze lelkiismeret furdalást kelt bennem, hisz nem ők akartak erre a világra jönni. Imádom mindhármat, és nem adnám őket semmi pénzért, és olyan jó, hogy vannak, hogy ilyen életrevalók és elevenek (mindegyik lány, ez nem nemfüggő). De nagyon próbára teszik a türelmem, és bár tudom, hogy később - amikor a kicsi már nem csecsemő lesz - valamivel könnyebb lesz, mondjuk 1-2 év múlva, de most akkor sem tudok mit kezdeni sokszor a pörgésükkel, ezzel a pisi-kaki kiabálós időszakkal, a feleseléssel, a lakás szétszedésével, a szüntelen veszekedésükkel, ami aztán át-átcsap anyahülyítő, idétlenkedő szövetségbe.
    Bár okosabb nem leszek tőle, azért mindenesetre biztató, hogy nem csak én vagyok "rossz" anya. Azért megpróbálok "elég jó anya" lenni, talán sikerül. Kitartás mindenkinek:)

  • 2009.06.11 14:56:38SereG

    Gratula ehez a remekműhöz, igazán jó írás lett!

  • 2009.06.11 15:00:43yukikoka

    "en szivesen biztositanek egesz nap szinvonalas programot a gyerekeimnek. szerintem, kepes is lennek ra. a problema csak az, hogy emellett meg fözni, mosni, takaritani, stb kell. en marha jo anyuka lennek, ha csak a gyerekekkel kellene foglalkoznom, igy viszont idönkent nalunk is kitör a botrany."

    Na ez nekem is nagy gond, két eleven, játszótér után ácsingózó "nagy" és egy csecsemő mellett, délelőtti-délutáni játszótér (vagy más program) biztosításával nem tudom ellátni rendesen a háztartást. A főzés ugye elengedhetetlen, némi takarítás is, de a többi... megyek is vasalni.

  • 2009.06.11 15:36:51csodaturmix

    az en edesanyam egy nagyon hangos, nagyon robbanekony asszony volt is, meg most is az lenne ha birna. a helyzetet - hogy folyton porgott - nehezitette az allando ketszaz koruli vernyomas is, a mindig jelen levo fejfajassal. sokat volt korhazban is, nem egeszseges ember. de nem ugy emlekszem ra hogy folyton uvolt. pedig volt hogy bent a szobaban orditott - muszaly volt kulonben meguti a guta - es az eloszobaban kipattant az ajtobol az ablak. de imadom, es nem ezek jutnak eszembe rola, hanem ahogy egyutt eltesszuk a gyumolcsoket, ahogy rohan ertem munkabol az edzesre, ahogy ejjel ott ul mellettem, ahogy vetitunk a regi osdi diavetitovel a feher lepedore. "sajnos" mostanaban mar nem kiabal, mert arra se sok energiaja van.

  • 2009.06.11 15:46:53baudolinA

    Ha bűntudatotok van egy-egy rákiabálás miatt, akkor az szerintem azt jelenti, hogy jó anyák vagytok. :)

  • 2009.06.11 18:18:52Brumibaby

    win, régen volt a P.-on ilyen jó poszt

  • 2009.06.11 18:38:14Tessina

    egyetertek Brumival, ez boven karpotol az utobbi idok kozhelyaradataiert (mindenkinek van kevesbe kreativ idoszaka, ebbol is latszik:))

  • 2009.06.11 18:56:12monsterwoman1

    Köszönöm, Win.

  • 2009.06.11 19:16:49kele

    Talált, süllyedt.
    Végre már esik, mert amíg csak a szél van, addig kibírhatatlan a másfél évesem:(
    Most aludt el, nagy küzdelem volt, és az idegeim kész vannak. Megyek is, iszom valamit:) Vöröset:)

  • 2009.06.11 19:20:23macskaszemű

    Ruju, nem voltam gépközelben, de látom, közben rájöttetek. Tehát a helyes megfejtés Menié; másfél hó :))).

  • 2009.06.11 19:23:59pirosalma

    Bár még csak babát várok, de nagyon megérintett az írás. Tényleg nem lehetünk mindig tökéletesek.

    Általában türelmes vagyok (tanárként), de pl a férjemmel nehezebb az ügy, vele nagyon hirtelen is tudok lenni. Rosszul esik, ha ilyen vagyok. Remélem, a kisgyerkőccel a türelmesebb énem győz majd többnyire.

  • 2009.06.11 19:27:39baudolinA

    kele,
    az eső előtti időszakot (vihar előtti csendet) én is rosszul viselem. Ha végre elkezd esni, teljesen felszabadulok, sokszor kiülök az esőbe, annyira jó. Édesanyám mindig rólam tudta, hogy mikor fog esni. :)

  • 2009.06.11 19:31:38pietranera

    gratulálok én is, win! én csak egy bébiszitter vagyok, de annyira visszajött ez a hangulat, s olyan sok minden eszembe jutott, amivel nyugtatnálak titeket – a gyerekek ugyanis azóta már nagy ló felsősök, és látom, mi lett belőlük.
    pl. hogy anyjuk is kiborult rájuk nem kevésszer (nagyon nyüzsgős típus mindketttő), de NEM erre emlékeznek, hanem a nagy együtt játékokra, arra, hogy anyára mindig lehetett számítani, stb. tehát a nagy átlagra. a kiborulások jogosságát is általában megérzik, ezért fel se hánytorgatják a dolgot – ha meg anya idegessége volt az ok, nem ők, a bocsánatkérés kötelező, de tényleg nem gáz, ha leszűrik a tapasztalatot, hogy az emberek hangulata tőlük függetlenül is lehet ingadozó.

  • 2009.06.11 19:32:18pietranera

    a másik – nem piszkálódásnak szánom!!! – de már a vesszőparipám lesz ez a fejlesztésmánia... „fejlesztő” játszóházi tapasztalatom, hogy a jó marketing rengeteg kifejezetten jó (!!!) anyukával is sikeresen elhitette, hogy nem elég, amit ő nyújt a gyereknek, és hogy az a jó neki, ha a nap minden órájában valami fejlesztő történik vele, és rossz anya, ha ezt képtelen hozni. az eredmény: túlhajszolt, állandóan fáradt gyerekeket láttunk, akik már csak egy kis bambulásra vágynának, ha hagynák. hogy minden fejlesztő cél nélkül hadd brummogjon a kisautóját tologatva a szőnyegen föl-le, anélkül, hogy jönne valaki, és meg akarná tanítani neki, hogy ez milyen autó, milyen színű, meg hány kereket lehet rajta összeszámolni. (mellesleg ez is „fejleszti”, de ez hosszú.) szóval kell nekik is „üresjárat”, mint mikor a felnőtt bambán mered a tévére, bár aludni éppen nem alszik. szvsz nagyon igénylik a fejlesztésmentes, békén hagyós időt is. (egyébként mielőtt még ezt élesben tapasztaltam volna, asszem, Vekerdytől olvastam.)

  • 2009.06.11 19:32:58pietranera

    és még a saját tapasztalat. több mint 10 év alatt sikerült megúsznom a kiborulást, de sokat voltam velük, és sokszor nagyon közel hozzá, pont azokban a helyzetekben, amiket írtatok. a módszerek, amik bejöttek: házimunkába bevonás, kamu program kitalálása (ugorjunk el a boltba 1 db túró rudiért/karalébéért a levesbe), monoton, különösebb gondolkodást nem igénylő, hangulattól függően direkt csöndes vagy direkt nagyon hangos tevékenységek (sok kék dolog rajzolása – ágyon visítozva-teli torokból énekelve ugrálás), mesecédé hallgatása együtt (csak akkor hallják, ha csöndben vannak:)), illetve a legnagyobb adu ász az volt, mikor félórán keresztül csak ültünk a lonyhaasztal körül, és beszélgettünk (általában ovi után, mikor kifejezetten pilledtek voltak, és épp átbillenőben volt, hogy a posztban említett hangulat alakul-e ki, vagy vidám napunk lesz).

  • 2009.06.11 19:34:00pietranera

    na jó, nem osztom az eszet tovább, csak annyira elkapott a nosztalgia, olyan gyorsan nőnek...
    és nem vagytok rossz anyák, és nem rontottátok el sehol, ez egy ilyen üzem:) de tényleg elmúlik a diliház-fíling, olyan 6 éves koruk körül.

    na most nyilván lesz szedve a fejem, hogy egy bébiszitter a sok pénzért mért nem viselkedik kreatív óvónéniként, jelzem, általában „fejlődtünk” , csak azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy szvsz nem szabadna bedőlni a marketingdumának, mert rossz a gyereknek, és tök szükségtelenül rombolja az anyák önbizalmát, ami ugye megint visszahat a gyerekre. időnként hadd rohangásszon a cimboráival a kertben, „cél” nélkül. várom a kőzáport...

  • 2009.06.11 19:39:07kele

    Pietranera, tök jó, amiket írsz, de most annyira nem érdekelnek a megoldások, én csak panaszkodni akartam egy kicsit. Lehet?
    Mert éppen ez a lényeg, hogy tudom én, hogy mit kellene csinálni, de baromira nem megy...

  • 2009.06.11 19:39:54kele

    És nem találtam vöröset, csak fehéret. Még ez is...

  • 2009.06.11 19:40:50kele

    baudolniA
    Szegény anyukád;)))
    Tetszik a nicked, már régen akartam mondani.

  • 2009.06.11 19:43:01pietranera

    kele, tapasztalataim szerint egyenesen _kötelező_:) a legjobb célobjektum meg nyilván egy olyan személy, aki benne van ugyanebben, pl. az anyukájuknak én voltam ez:) ha nem tudta volna kiengedni néha a gőzt valakinek, aki mindent értve bólogat, szerintem tuti megkattan:)

  • 2009.06.11 19:46:28pietranera

    rajtuk egyébként csak az segített, hogy heti egyszer eljutottak kettesben egy-egy moziba. náluk csodaszerként hatott, hogy ha csak kis időre is, de nem kell "négyévesen" gondolkodniuk. azóta több anyukán láttam, hogy ez nagyon sokat számít.

  • 2009.06.11 19:47:44baudolinA

    kele,
    hát alapjáraton sem vagyok egy nyugodt valaki, nippnek nem váltam volna be. :)
    A nickemhez: Ecomániás vagyok, a Baudolinóból írtam a szakdolgozatomat is, úgyhogy onnan támadt az ötlet, hogy legyen egy feminin változata is. :)

  • 2009.06.11 19:48:25kele

    Jaja! Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én panaszkodni úgy szeretek, ha valaki csak megértően bólogat, max. ő is elmondja, neki miért szar, és kész. Nem szeretem, ha valaki akkor kezd el okosakat mondani, amikor szar napom van.

  • 2009.06.11 19:51:40pietranera

    bocs, nem azért írtam... akkor ja, a bólogatás jött be...

  • 2009.06.11 19:53:16kele

    baudolinA, gondoltam, hogy Eco-fan vagy, én is! A Baudolino sajnos még olvasásra vár, (pedig az a dedikált!), a gondtalan újszülöttkorra tartogattam, haha:) Egyelőre a Foucault a kedvenc. Bocs az offért...

  • 2009.06.11 19:55:46kele

    pietranera, semmi gáz, csak azt magyaráztam, én így működök.

  • 2009.06.11 20:01:10pietranera

    vágom, az én "anyukámnak" is ez kellett, meg felnőttprogram apjukkal, így bírta ki, míg megnőnek, bár a mai napig megemlíti,hogy azért nem volt egy sétagalopp:)

  • 2009.06.11 20:06:11pietranera

    ja és hogy smúzoljak egyet az anyukáknak: élénken emlékszem, milyen volt, mikor a dilibuli kellős közepén megérkezett egy szülő, és én elbúcsúztam mindenkitől, cipőt húztam, majd kimentem és egyszeűen becsuktam magam mögött az ajtót. hogy is mondjam... naaagy, megkönnyebült sóhaj szakadt fel keblemből:)) imádom őket, de totál ki tudják csavarni az embert - szóval azóta nagyon tisztelem azt a felet, aki ilyenkor marad.

  • 2009.06.11 20:22:13baudolinA

    kele,
    nálam az inga még ott inog a polcon. Egyszer már olvastam, de még egyszer is akarom.

  • 2009.06.11 20:27:42kele

    Nem lehet elégszer!

  • 2009.06.11 20:59:10Mafalda

    kele, baud,
    csatlakozhatok az Eco-fanclubba?
    Nekem Rózsa neve és Bábeli beszélgetés szöszenetei :-)))

  • 2009.06.11 21:16:07Magenta

    Á, most jó nekem. :)

    A két kis korkülönbségű gyerek után már csak "játék" a harmadik ennyivel később. :)))) Főként, hogy a nagyon már értelmesek - na, már amikor.

    Viccet félretéve: én megbeszéltem a férjemmel is, hogy nem görcsölünk a háztartáson, mert a gyereket (a kicsit) nem fogja érdekelni, hogy a textilpelenka ki van-e vasalva pl., az viszont igen, hogy én kiborulok-e a kényszeres megfeleléstől. Volt, hogy szaladt a lakás, de nem a gyerek miatt, vagy mert olyan elfoglalt lettem volna.

  • 2009.06.11 21:16:52Magenta

    Talán neki kéne veselkednem még egyszer az Ingának...

  • 2009.06.11 21:21:30Cobold

    Nálunk is van, hogy az az 1 gyerek taccsra tesz mindkettőnket.
    Nekem besegít a férjem, és van ilyen. De sztem Win-nek is.

  • 2009.06.11 21:23:00Magenta

    Win, egyébként nagyon-nagyon jó lett az írás.

    Ilyen napok pedig persze, hogy vannak, kinél nem???

  • 2009.06.11 21:26:52manka78

    Magenta! Én úgy érzem, hogy azóta vagyok nyugisabb, mióta nem foglalkoztat görcsösen a lakásban lévő rendetlenség. Mióta megszületett a kicsi, ha folyamatosan suvickolnék, akkor sem érném el a kívánt eredményt. Ráadásul a férjem és a nagyobbik lányom is elég rumlis. Így folyamatosan pakolászok, még sincs az én szememnek megfelelő rend.

  • 2009.06.11 21:47:56psyché

    ami engem igazan zavar az az, hogy ennyit, mint a ket gyerek mellett soha eletemben nem takaritottam, viszont ez a lakasunkn abszolut nem latszik. takaritas közben mindig arra szoktam gondolni, hogy az isteneknek ezzel kellett volna büntetniük Sziszifuszt, mert ennel halatlanabb, monotonabb munka nem nagyon van.

  • 2009.06.11 21:57:13Magenta

    psyché, én egyesegyedül azon tudok már kiakadni, hogy nonstop van mosogatnivaló. Már visszaszámolok az új konyháig, amiben lesz mosogatógép. Már csak két év... :-DDDDDDD

    De mostanra megszoktam, hogy napközben a nappali valójában játszótér, térdig járunk a játékban és csak este van összeszedve. A vasalással akkor fárasztom magam, ha épp ki kell vasalni azt, amit felveszünk. És újabban igyekszem a főzést is úgy előkészíteni, hogy pikk-pakk meg lehessen csinálni.

    Viszont ha rajtam van a MEH, akkor szólok a családnak, hogy mindenki kerüljön el lehetőleg. Sajna ez pont olyasmi, amit csak bizonyos kor fölött értenek meg, tehát a kicsi még nyilván nem, jópár évig.

  • 2009.06.11 22:02:05Magenta

    OFF:

    Miért van, hogy fent a cikk címe "Holnap minden más lesz", de az oldalsó ajánlóban "Gondolatok egy rossz anyától" van?

    OFF vége

  • 2009.06.11 23:50:30lolypop

    igeeeeeeeen, helyettem írta... ez megy nálunk is... és fárasztó és kétségbeejtő és lelkiismeretfurdallást keltő... és hol vagyok én? hol az idegrendszerem? hol a birka türelmem? és ez most már mindig így lesz? nem látnak a gyerekeim már soha olyannak, amilyen valójában vagyok?

    reggel még hisszük, h ma minden másképp lesz és már a fogmosással szertefoszlik minden remény? délelőtt még van egy két momentunk, h bízzunk benne, h na ma mégis "jobb anya" leszek és délutánra már minden esély szertefoszlott? már csak apát várjuk, mint a messiást és alig várjuk, h ágyba dőljünk?

    lesz olyan, h a mondatunk mással is fog kezdődni, mint a nem???

    szeretem, imádom őket, de szívemből szólt a topic írója - köszönöm!

  • 2009.06.12 07:24:48kele

    Jó reggelt mindenkinek:)
    Frontok elvonultak, ma nyugis napunk lesz, ugye?!
    És megalapíthatnánk az Olvasni Szeretnék (lehetőleg Eco-t, de bármi mást is) klubot. Amióta a fiam megszületett, a Harry Potter utolsó részét (és a vizsgákra készülést) leszámítva nem olvastam semmit:( Ez már tragikus!

    Magenta, én is észrevettem, hogy sokszor más a poszt címe a főoldalon, mint a böngészőben. Gondolom az utóbbi a szerző verziója, a véglegest nem biztos, hogy ő adja, lehet hogy Tünde?

  • 2009.06.12 10:59:50baudolinA

    Ezen a "gondolatok egy rossz anyától" címen elmerengtem egy kicsit. És eszembe jutott az, amit egy nagyon kedves barátnőm írt: le kellene állni saját magunk fikázásával, és a kisebbségi komplexusunk ápolásával. Értem én, hogy néha ez is kell, az embernek bűntudata van, a gyereknevelés nem mindig móka és kacagás, meg hogy sok embernek ez jelenti azt, hogy nem ő az egyetlen, aki hibákat követ el, hogy az ember elgondolkodik azon, amit mond és tesz stb. De tényleg szeretnék most már egy olyan posztot olvasni, amiben nem megy az önostorozás.

    Nem kell ehhez beképzeltnek lenni, csak egyszerűen felismerni és igenis kimondani, hogy nem, nem vagyok szaranya csak azért, mert egyszer rákiabáltam a gyerekre. Hogy igen, megtörténnek ezek a dolgok, bármennyire is kerülöm őket, de ettől függetlenül látom a gyerekeimen, hogy szeretnek, és hogy megbocsátanak, ha bocsánatot kérek tőlük.

  • 2009.06.12 11:01:20Rio2003

    Kele, Baudolin... aruljatok mar el hogy milyen strategiaval kell a Foucault ingat olvasni? meg a gyerekek elott megprobaltam es vagy 800 oldal utan feladtam, pedig kuzdottem rendesen. Bar most 3 gyerek utan lehet hogy agysejtem se maradt eleg :)

  • 2009.06.12 11:30:47baudolinA

    Rio,
    nem tudom, neked milyen kiadásod van, de az enyémben a teljes könyv 768 oldal. :)
    Nálam úgy ment, hogy alapból szeretem Ecót, és erre a könyvre sokat készültem, mert kétszer is meg akartam venni, és nem sikerült. Úgyhogy én kiéhezett farkasként vetettem rá magam. Meg aztán szeretem az összeesküvés-elméleteket (a Baudolinónál is sokat foglalkoztam ezzel), és Eco tényleg jól csinálja. A Loana királynővel viszont úgy jártam, ahogy te: 100 oldal után letettem. Még egyszer nekifogok a nyáron, mert azért öl a kíváncsiság. :)

  • 2009.06.12 19:42:11kele

    Rio!
    Stratégia? A rózsa neve közben fejlesztettem ki: amikor jönnek a történelmi részek, meg számomra tök ismeretlen emberek, tettek stb. (amúgy nem lehetetlen, hogy mindet Eco találta ki...), akkor átváltok merengőbe. Csak mint szöveg fut a szemem előtt, közben én magam gondokodom mindenfélén. A posztmodern irodalomnak egyébként sokszor ez lenne a lényege, nem baj, ha érthetetlen, de te jól érzed magad olvasás közben:)))
    Amúgy Eco azért zseniális, mert közben a cselekmény iszonyú izgalmas! A Da Vinci kód semmi ehhez képest!
    De befejezem, mert erről én órákat tudnék mesélni:)

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta