SZÜLŐSÉG

Százezer forintért szülhetnek választott orvosnál Veszprémben

2008. december 1., hétfő 08:15

Százezer forintért lehet választott orvosnál szülni a Veszprém megyei kórházban - írja a Független Hírügynökség a Népszabadság alapján. Erről az összegről a kismama egy szerződést is aláír a doktorral, illetve a kórház és az orvos között is születik egy dokumentum.



Az intézményben ugyanis három éve az orvosok nem dolgozhatnak munkaidőn túl, nem műthetnek magánbeteget és nem használhatják a közfinanszírozott eszközöket saját zsebre. A százezer forint csak azoknak az orvosoknak járhat, akiknek van önálló felelősségbiztosításuk, így műhiba esetén a kórház csak azért felel, ha nem tudta megteremteni a problémanetes szülés feltételeit. Rácz Jenő, az intézmény főigazgatója azt mondta, hogy a hálapénzt szeretnék fehéríteni.

A csak zsebbe fizető asszonyoknak ugyanis se szerződésük nincs, sem pedig garanciájuk a megfelelő ellátásra. Az Egészségügyi Minisztérium az eljárást jogsértőnek tartja, ezért arra kérte az Egészségbiztosítási Felügyeletet, hogy indítson vizsgálatot az ügyben.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.12.02 15:49:06madz

    itt mindenki balkezes??? én is :)))

    én mindig azzal a dumával intézem el, hogy a balkezesek között több a zseni.

    de persze közben én is mindig könyékig tintás voltam a suliban, meg az odakötött tollakat diszkriminációként élem meg :)

  • 2008.12.02 15:52:40mazsola84

    madz, nekem a főiskolai felvételin miután meglátták, hogy hogy jegyzetelek (szóbelin) feladat volt, hogy soroljak fel 5 híres balkezest...felvettek :)

  • 2008.12.02 15:54:07mazsola84

    ja, értem Magenta, akkor te nem balról-jobbra forgatod el a papírt, hanem jobbról-balra. Mik vannak :)))

  • 2008.12.02 15:59:44Zsákos ember

    madz: a multkor meg mindenki zold szemu volt.

  • 2008.12.02 16:05:43madz

    Zsákos, azt én kihagyhattam... nekem kék :)

    mazsola, az én nagyszüleim először megijedtek (hiába, a "szép kezed"-reflex...), aztán elkezdtek gyűjteni híres balkezes embereket, és megnyugodtak :)

  • 2008.12.02 16:20:41drlucifer

    Hehe. Nekem apám balosnak született, csak az ő idejében még rákényszerítették a gyerekre, hogy a SZÉP kezét használja. Eredmény: apám kétbalkezes és kétballábas lett...

    Egyébként azt már kikutatták, hogy a balosok az agyuknak nagyobb százalékát használják. Írogatok itt a sok zseni közt. Azért jobbosként még befogadtok? :-)

  • 2008.12.02 16:21:31Zsákos ember

    madz nekem a nagyapam meg apam is balkezes, igy szerintem inkabb buszkek voltak, amikor kiderult. de most, ahogy visszagondolok, egyszer anyam megprobalt ravenni, hogy a masik kezemmel rajzoljak, csak elkezdtem sipitani, hogy miert nem rajzolhatok, ahogy akarok, es abbahagyta. ez de bena, most felszakadtak a sebek.

  • 2008.12.03 08:23:43mazsola84

    drlucifer, én úgy tudom, hogy nem nagyobb részét, hanem másik részét. Ezért mondják, hogy a balkezeseknek sokkal jobb a beleérzőképességük, jobban hallgatnak az intuíciókra, mivel az agyuk jobb féltekét használják dominánsan, az pedig ezekért felelős. A jobbkezesek racionálisabbak.

  • 2008.12.03 08:50:23sztroberi

    én jobbkezesként 90fokban elforgatott papíron lentről-felfele írok. és rondán. ennek nagy előnye, h a balkezemmel is kb ugyanúgy írok. :D (nem, nem szoktattak át.) én csak most szembesültem vele, h a balkezeseknek alapvetően néha a legegyszerűbb dolog milyen nehéz lehet: gyerekeknek tartottunk tárgykészítést (9-10 éveseknek), és volt egy balkezes gyerek, viszont nem volt balkezes olló, a legtöbb, amit feltudtam ajánlani, sajnos egy "unisex" olló volt, de érthető módon ő még azzal nem nagyon tudott vágni. úgyhogy vetettem is gyorsan balkezes ollókat.

  • 2008.12.03 09:16:52mazsola84

    sztroberi, az én gyerekkoromban még nem volt (vagy csak nem volt divat) balkezes olló, kés. Ennek köszönhetően gyakorlatilag kétkezes vagyok, sok mindent a jobb kezemmel csinálok, illetve meg tudom azzal is csinálni.

    Nekem pl komoly problémát jelentett, hogy az esküvőnkön alig bírtam aláírni az anyakönyvet, mert egy 30 kilós könyvet mégse lehet össze-vissza forgatni.

  • 2008.12.03 09:20:08sztroberi

    mazsola: az alapvetően jó, ha az ember több kezével tud csinálni dolgokat, de csak arra gondoltam, h mostmár a balkezes gyerek (akit nem akarnak átnevelni a szülei) alapvetően kap balkezes ollót, és tényleg nehéz utána egy jobbkezessel vagy unisexszel vágni, pláne ha először lát olyat, és még kicsi.



    amúgy a családban egy balkezes van, ő meg annyira, de annyira jól rajzol, h mindig sajnáltam, h én nem vagyok balkezes, akkor tuti én is tudnék rajzolni. :)

  • 2008.12.03 09:43:23mazsola84

    nyilván, ma már mások a lehetőségek, nekem gyerekkoromban még nem voltak ilyen cuccok. Most sincs balkezes ollóm. Ennek következményeként jobb kézzel simán barkácsolok jobb kezes ollóval, a ballal nem nagyon megy.

    Amit még megfigyeltem, hogy pl. a telefont kezelni csak a jobb kezemmel tudom, sms-t írni bal kézzel 3x annyi ideig tart, mint a jobbal.

  • 2008.12.03 09:45:39Zsákos ember

    mazsola84: ez nagyon eros egyszerusites, minden ember hasznalja mindket agyfeltekejet. a jobb es a balkezesek kozott nagyon kicsi kulonbsegeket tudtak eddig felfedezni gondolkodasban, raadasul a balkezessegnek tobb oka is lehet.

  • 2008.12.03 09:49:18sztroberi

    szerintem meg alapból minden ember tudja vmire használni mindkét kezét (tehát van olyan tevékenység, amit a jobbkezesek jobban tudnak balkézzel és fordítva), csak míg a balkezesek sokszor rá vannak kényszerítve, h kipróbálják a jobbkezüket, addig a jobbkezesek, hacsak nem nagyon kiváncsiak, nem kísérleteznek a balkezükkel.

    Nekem egyszer edzésen ellőtték a jobb kezem, és eléggé fájt, gondoltam, passzolok meg lövök a ballal, legalább az is erősödik, és kiderült, balkézzel jobban lövök kapura, mint jobbal.

  • 2008.12.03 09:54:03Zsákos ember

    sztroberi: ha lenne balkezes gyerekem, en nem probalnam konnyiteni a dolgat balkezes eszkozokkel, mert akkor nem tanulja meg hasznalni a kornyezeteben jellemzoen jelen levo jobbkezre tervezett targyakat. ollo, konzervnyito, szamitogepes eger - egyik sem okoz nekem problemat, sot, pl a jobbkezes ollot "kiforditva tartva" (a tenyerem fele nez a hegye) is tudom hasznalni, szoval en jobb es bal kezzel is tudok pl vagni vele. az egerezes is megy jobb es bal kezzel, normal esetben jobboldalon van az egerem, csak jatekoknal teszem at balra, mert ott szamitanak a szazadmasodpercek is a reakcioidoben.

    azt is megfigyeltem mar, hogy egy uj eszkoznel par percnyi benazas utan automatan kiprobalom jobbkezben, hatha ott mukodik, es utana ugy hasznalom, ugy rogzul, pl egy konzervnyitot soha nem veszek fel balkezzel, es az ollonal is a jobb kez a default, csak ha a helyzet hozza, akkor veszem at balba.

    szoval szerintem ne foglalkozzal kulon a gyerek balkezevel, ugyis megtanulja hasznalni a vilagot ;)

  • 2008.12.03 10:08:36sztroberi

    zsákos: mivel még nincs gyerekem, nem foglalkozok vele, a foglalkozásra jövő gyerekek meg nem árt, ha van balkezes olló is, ha szegény nem tudja használni a jobbkezest, oda a sikerélmény, pedig hát fizettek a programért. :)

    de ha lesz saját gyerek, azzal kapcsolatban elgondolkodtattál, alapból azt hiszem, vettem volna balkezes cuccokat, h könnyebb legyen neki, de elég logikusnak és praktikusnak tűnik, amit mondasz.

  • 2008.12.03 10:09:27sztroberi

    a második sorban nem "gyerekek", hanem "gyerekeknek", természetesen. nem megy ez ma reggel. Megyek is inkább dolgozni. :)

  • 2008.12.03 10:10:49mary75

    Én balkezesnek születtem, de mivel a dédim nevelt nagyrészt átszoktatott jobb kézre. A bal kezem le volt kötve, ha rajzoltam. Mindent jobbal csinálok azóta, de mikor megszületett a fiam, erősen anyás volt, nem tudtam tőle enni, ölbe kellett tartani. Minden probléma nélkül megtanultam bal kézzel enni, sokszor főzés közben is a balt használom.

  • 2008.12.03 10:20:24Nilüfer

    A balkezeseket NEM SZABAD átszoktatni...

    Az unokám is született balkezes, azzal rajzol, azzal ügyesebb, de mindkettőt használja. és nagggyon okos!!!!!

  • 2008.12.03 10:21:55drlucifer

    Mazsola!

    Nem tudom, hol olvastam ezt (mármint hogy a balosok az agyuknak valamivel nagyobb százalékát használják), elég régen volt. Nem volt nagy eltérés egyébként a jobbosokhoz képest.



    Zsákos!

    Tesóm van így, szintén balos. Ballal ír, de tud jobbal is, enni mindig jobbal szokott, telefont ballal kezel. Szoktam kicsit irigyelni, ő a jobb kezével is nagyon ügyes én a ballal teljesen béna vagyok.

  • 2008.12.03 10:35:28mary75

    A hugomat már anyukám nevelte, őt nem engedte átszoktatni, gyönyörűen rajzol, nagyon jó kézügyessége van.

    A lányom inkább a balkezét használja, egyszer próbálta egy kedves rokon a "szép kezedet használd" dolgot mondani, repült is a házból.

  • 2008.12.03 10:40:33Zsákos ember

    amugy a manikurkeszletekben sokszor van balkezes ollo, mert a jobbkezesek kulonben nem tudnak levagni a kormuket a jobb kezukrol.



    nekem a lanyom egy darabig ketkezes volt, meg a lyuk-teszt (kell egy lap, vagni a kozepen lyukat, es megkerni a gyereket, hogy nezzen bele. a balkezesek tobbnyire bal szemmel fognak belenezni) szoval a lyuk teszt sem mutatott eredmenyt, mert ossze-vissza nezett bele. aztan ket eves kora utan jobbkezre stabilizalodott. kicsit csalodott voltam, mert bar neha illembol alszerenykedek, titokban azt gondolom, hogy tenyleg osszefugges van a balkezem es a hihetetlen problemamegoldo kepessegem kozott.

    aztan par hete egyszer csak mered bele a gyerek a nesquik-es tanyerjaba, es azt mondja "apa, harom ketto az hat". mondom neeem, harom meg ketto az ot. "de apa, nem azt mondom, hanem harom ketto az hat". gyanus lett, odamegyek, ott volt a tejben hat csokigolyo ugy, hogy egy-egy osszetapadt mint egy hidrogen molekula, es igy volt belole 3 par, azaz a gyerek felfedezte a szorzas muveletet, csak nem tudta mi a neve. orultem, mint atom, de azert megkerdeztem, hogy na es negy ketto az mennyi lenne. a gyerek elnezett mellettem kicsit hunyorogva, aztan visszanezett, es mondta, hogy nyolc. hhhahhhahha, tehat vizualisan oldja meg a problemakat, mint apuci, tenyleg apja lanya, igy mar nem banom a jobbkezet sem.

  • 2008.12.03 10:44:45dadenga

    Én Veszprémben szültem az elmúlt évben, ügyeletes orvosnál.Nos egy dolgot tudnék adni számára jó szívvel nagy buuuuuuum-ot a fejére...A következőt máshol szülöm bár kétségtelenül sok orvos közül tudnék már itt választani, de az emlékek elűznek.

  • 2008.12.03 10:53:14mazsola84

    Zsákos, természetesen nem úgy értettem, hogy csak a jobb agyféltekét használják, hanem inkább azt.

    Én a legjobban a jogsinál féltem, hogy nem tudok mejd megtanulni váltani. Semmi gond nem volt, viszont a kétkezességnek köszönhetően a jobbkormányos autóban sem jövök zavarba :)

  • 2008.12.03 11:05:03Zsákos ember

    mazsola84 en is ugy ertettem, hogy ugy erted, hogy "inkabb azt" de en ugy tudom, hogy ez sem allja meg a helyet. ezt abbol kovetkeztettek regen, hogy a balkezet a jobbfelteke vezerli, es biztos azert szeretik a bal kezuket a balkezesek, mert hogy a jobbfelteke jobban mukodik. de ez csak egy hipotezis. azota fMRI meg egyeb agyament vizsgalatok azt mutatjak, hogy sokfele balkezes agyberendezes van, valakinel pl ugyanazok a teruletek dolgoznak beszed kozben, valakinel pedig elteres van a jobbkezesekhez kepest.

  • 2008.12.03 12:44:46Buttercup

    Nem dodóó, még nem szültem. De amit eddig tapasztaltam, az már feldühített. A Péterfyben Dr. Orbán amikor megállapította a terhességet, a vizsgálat alatt egyszer rám nem nézett, és azt kérdezte "na és mit akar ezzel?" Mármint a gyerekemmel. Annyira meglepődtam, hogy hirtelen válaszolni sem tudtam. Ezzel? Vagy megszokta már a váróban többségben 18-20 éves kismamákat?

    Aztán mivel ez a kedves doki még azt sem tüntette fel a vizsgálati papíron, hogy hány hetes vagyok, át kellett mennem újra egy másik dokihoz, Anga-Kiss-hez, aki ugyan nem volt senki a váróban du. 5-kor, mégis azt akarta, hogy inkább máskor menjek vissza. Kis hiszti után mégis bemehettem.

    Nagyon le kéne már szoktatani az orvosokat a hálapénzről.

  • 2008.12.03 12:55:16másutt

    Buttercup

    Azert, mert valaki bemagolja az anatomiat es kap egy orvosi vegzettseget, meg lehet akkora bunko paraszt allat, hogy kiesik a kapanyel a szajabol.

    Sajnos sokakon meglatszik, hogy honnan koltoztek be a budai palotaba, meg tragyaszagu a Gucci cipo.

    Szerencsere altalaban eleg 3-4 ember, aki kikeri maganak az ilyen beszedet es kerdeseket, es akkor nevelhetoek.

    Sajnos engem is leptek mar meg igy es csak masnapra talaltam ki, hogy mit kellett volna mondani.

    (detto malac viccek, vagy barmifele lekiabalas, stb)

    Emlekeztetni kellene oket gyakrabban, hogy ki fizeti a fizetesuket (es fizette az egyetemuket) - MI, a TB-bol es adobol.

  • 2008.12.03 13:04:12Zsákos ember

    "meg tragyaszagu a gucci cipo" hahhhahaha ezt megjegyzem.

  • 2008.12.03 13:41:29Buttercup

    másutt! Teljesen igazad van. Azóta elhatároztam, ha még egyszer egy ilyen esettel találkozom, leordítom a hajat a fejéről a dokinak.

  • 2008.12.03 23:14:44macskosz

    Akinek budai villája van meg guccicipője, az nem marinéni és jóskabácsi tébéjárulékűból szerezte a cuccait, hanem abból amit marinéni/jóskabácsi/porontyozó anyukák a zsebibe dugdostak....

    A hozzáállás meg elég demagóg, attól nem lesz jobb, ha mindenki nekiesik a nettó százezerért gályázó doktornak. (mert ilyen is van, nem csak urban legend) Azzal azt lehet elérni, hogyha a dokinak van esze akkor aszondja hogy na csocsesz és megy mondjuk dubajba dolgozni. De ha ez kell...felőlem!

  • 2008.12.03 23:54:29másutt

    macskosz: es honnan szedte a diplomajat? mennyi tandijat fzietett? es o fizeti a lakbert a korhazban? en nem hiszem!

  • 2008.12.04 08:10:15macskosz

    Az orvosegyetemi képzés is ugyanúgy az adóból finanszírozott, mint a tanároké, az óvónőké, a könyvtárosoké, jogászoké, közgazdászoké, informatikusoké.

    Társadalmi érdek, hogy legyenek képzett emberek, valszeg ezért választotta az állam a közfinanszírozott képzést.

    Hameg azt követeljük hogy fizesse vissza a doki a tandíjat akkor fizesse vissza mindenki.

    Amúgy nekem semmi kifogásom a tandíj ellen, amennyiben a diploma után annyival nő a fizetés, hogy abból vissza lehet fizetni a tandíjat. De amíg a minimálbér (nemtudompontosan mennyim de úgy 60 rugóra tippelem) meg a kezdő doktori fizetés között nincsnagy különbség addig ilyen diszkusszióknak nincs sok értelme. Hogy havi 100-110 rugóból fizessen valaki 12 milliós tandíjat, meg még vegyen lakást is, az mission impossible.

    Mert a tandíjat nemcsak a nőgyógyászok fizetnék, hanem a patológus is meg a pszichiáter is. Na ott aztán képzelheted mennyi para van.

  • 2008.12.04 08:27:02Starlark

    Macskosz: én csak azokkal fizettetném vissza a tandíjat akik diploma után lelépnek hogy szevasz tavasz...

    Ingyen tanulni jó itthon de azt visszaadni vmiképpen az már nem.

    Nekem most a cégem beszállt a szakmérnökim kifizetésébe diploma után 2 évig nem is mondhatok fel, vagy fizetnem kell.

    Vmi hasonló szerződést köttetnék minden egyetemistával főiskolással az állam helyében.

    Jah és csak olyan szakokra amire szükség is van.

  • 2008.12.04 14:54:57soci

    Ja, ez jó ötlet! Mondjuk kössék ki, h diploma után öt évig (hasamra ütöttem) nem mehetnek külföldre dolgozni, ellenkező esetben vissza kellene fizetni a tandíjat, amit eredetileg az állam fizetett. Azt tudom, h pl. Angliában milliós tandíjat fizet, aki orvos akar lenni, pedig ott sem engedheti ezt bárki meg magának, mégis mindenkinek fizetnie kell. Legyen Magyarországon ingyenes, oké, de nehogy már Angliának vagy Dubainak képezzük ki ingyen az orvosokat! Ha pedig olyan Kánaán van külföldön, menjenek, az ottani fizujukból majd biztos röhögve fizetik ki az itthoni egyetemi éveket.

  • 2008.12.04 15:21:40macskosz

    Akkor ezt beszéljétek meg az EU-val ugyanis "unijós" alapjog hogy mindenki ott él és dolgozik ahol akar....

    Ha már itt vagyunk, Magyarorszég mennyit fizetett Romániának az erdélyi magyar orvosok képzéséért akik igen nagy számban települtek át a 90-esévek elején?

  • 2008.12.04 15:25:27macskosz

    Amúgy meg külföldön sincs kánaán, és aki külföldre megy annak jó sok pénzébe van amíg újra elkezdi az életét.

    Igazából bérki elvégezheti akármelyik egyetemet, akár az orvosit is, felvételizni kell, aztán meg piszok sokat tanulni.



    Az ilyen ceaucescui időből származó röghöz kötési javaslatok helyett javaslom a mindnekori kormánynak hogy mondjuk kapja össze az adópolitikát aztán meg fizesse meg a tanult embereket különben nemsokára kényszerből lesz otthonszülés.

  • 2008.12.04 16:22:34baud

    macskosz, (2008.12.04 15:21:40 macskosz)

    igen, és hozzátenném, hogy nemcsak orvosok, és nemcsak a '90-es évek elején, és nemcsak Magyarországra.

  • 2008.12.04 16:43:48Starlark

    Macskosz: Nem ellenkezne ezzel a joggal, hisz mehet ahova csak akar, de fizesse vissza amibe került ha már máshol hajt hasznot.

    Ez a rendszer hogy mindenki állja még a ruhatár szakosok "tanulását" is meg a diploma után itt se vagyok hozzáállásúakét egyszerűen nonszensz.



    Azt kéne végre elfelejteni hogy az állambácsi mindent a popsink alá tesz mi meg várjuk a sült galambot.

    Manapság semmi sincs ingyen.

    Az sehogy se fog működni minden legyen ingyen mindet támogassanak de azért épüljenek utak, modernizálják a kórházakat, fejlődjön a város-vidék stb...

  • 2008.12.04 16:44:41Starlark

    Macskosz: Nem ellenkezne ezzel a joggal, hisz mehet ahova csak akar, de fizesse vissza amibe került ha már máshol hajt hasznot.

    Ez a rendszer hogy mindenki állja még a ruhatár szakosok "tanulását" is meg a diploma után itt se vagyok hozzáállásúakét egyszerűen nonszensz.



    Azt kéne végre elfelejteni hogy az állambácsi mindent a popsink alá tesz mi meg várjuk a sült galambot.

    Manapság semmi sincs ingyen.

    Az sehogy se fog működni minden legyen ingyen mindet támogassanak de azért épüljenek utak, modernizálják a kórházakat, fejlődjön a város-vidék stb...

  • 2008.12.04 17:17:15baud

    Starlark,

    nem feltétlenül a hozzáálláson múlik, hidd el. Egyébként pedig azzal mit csinálnál, aki mondjuk egyetem után (ami most ugye hároméves BA szak lesz) el akar menni MA-képzésre, neadjisten PhD-ra? Mondjuk külföldre?

  • 2008.12.04 17:21:34macskosz

    Szerintem a befizetett adókból kellene utat, kórházat akérmit fenntartani. Különben minek fizetik a népek? Ja vagy hogy sokan nem fizetik? Hát ez itt a fő baj.







  • 2008.12.04 18:53:56Starlark

    Baud: Külföldön gondolom nem ingyért adják ezeket a képzéseket ugye? Ha munkába áll itthon ok, ha nem visszafizetheti azt a 3 évet a külföldi béréből.

  • 2008.12.04 19:04:29baud

    Starlark,

    attól függ. Egyrészt van olyan képzés, ami tandíjas (Mo.-on is), másrészt pedig ösztöndíjakat is meg lehet pályázni rá. Én pl. többször voltam külföldön ösztöndíjjal, és sosem kellett tandíjat fizetnem a PhD-képzésem során.



    De a kérdésem az volt, hogy mit csinálsz azzal, aki pl. itthoni BA után elmegy máshova MA-ra, majd megint máshova PhD-ra? Mikor is fizetteted vele vissza az itthoni három évet? És ha nem talál munkát, akkor mi lesz? Halmozódik az adóssága az állam felé? Köteleznéd arra, hogy ne a szakmájában helyezkedjen el, lényeg az, hogy dolgozzon?

  • 2008.12.04 19:10:26macskosz

    Svédországban például nincs tandíj. Nem egy svéd doki lelép Norvégiába meg a UK-ba. Mégse jut senkinek az eszébe hogy az adófizetőket emlegesse, meg tartsa a markát. Na ez a demokrácia.

  • 2008.12.04 19:47:46Starlark

    Baud: diák hitelt is visszafizettetik veled...

    Az ösztöndíjat is fizeti vki attól az még nem ingyenes képzés.



    Macskosz: Azért Svédország elég más helyzetben van.

  • 2008.12.04 19:56:54baud

    Starlark,

    igen, de az HITEL. Másrészt pedig nem kötelező felvenni. Nem mondtam, hogy az ösztöndíjat nem fizeti senki, csak annyit mondtam, hogy van rá lehetőség. Mert pl. kiemelkedő teljesítményt nyújtasz, és ezzel honorálják. És ilymódon _neked_ (a kedvezményezettnek) ingyenes a képzésed. A második bekezdésben feltett kérdéseimre válaszolnál? Csak kíváncsi vagyok, mert én nem tudok rájuk megnyugtató válaszokat adni.

  • 2008.12.04 19:58:14baud

    Starlark,

    igen, de az HITEL. Másrészt pedig nem kötelező felvenni. Nem mondtam, hogy az ösztöndíjat nem fizeti senki, csak annyit mondtam, hogy van rá lehetőség. Mert pl. kiemelkedő teljesítményt nyújtasz, és ezzel honorálják. És ilymódon _neked_ (a kedvezményezettnek) ingyenes a képzésed. A második bekezdésben feltett kérdéseimre válaszolnál? Csak kíváncsi vagyok, mert én nem tudok rájuk megnyugtató válaszokat adni.

  • 2008.12.04 19:58:33baud

    Hoppá.

  • 2008.12.04 20:59:58Starlark

    Diák hitelt is a melódból fizeted vissza nemde?

    Ösztöndíj rendszer itthon is lehetne. Pár helyen van is mikor egy cég fizeti a leendő munkaerő képzését, persze szerződéssel.

    És persze hogy nem kötelező felvenned a diákhitelt, szerződést se lenne kötelező kötnöd az állammal.



    No mind1 én túlzottan nem örülök annak hogy a nagy közösből potenciális munkanélkülieket és rögtön külföldre távozókat finanszírozunk, mikor ennél jobb célok is lehetnének.

  • 2008.12.04 21:06:59macskosz

    Valóban más helyzetben van,mert qrva sok adót kell fizetni és qrva keményen orrbanyomják a nem fizetőket. Ebből van a pénz, amiből többek között az ingyenes oktatást finanszírozzák.



    Ez egy járható út, otthon is meg lehetne csinálni. Mi az akadálya?

1 | 2 | 3 | 4 | 5

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta