Keresztelő házilag, emailcímmel

Zanza!

Nem vagyok vallásos, de a keresztszülőség intézményét nagyon is jó dolognak, szép hagyománynak tartom. És nem csak azért, mert így a nagyobb ünnepeken kettővel több helyről lehet ajándékokat besöpörni a csöppségnek. Számomra sokkal fontosabb, hogy a keresztszülőség illetve névadószülőség egyfajta választott rokonság. Általuk olyan rokonokat adhatok a gyermekemnek, akik hozzám közel álló értékrendet és gondolkodásmódot képviselnek, akikben bízom, akikre nyugodt szívvel bíznám rá akár a kislányom nevelését is, ha velem és az apjával bármi történne.



Csakhogy nem vagyok vallásos, ráadásul a választott „keresztszülők” is különböző vallásúak, így aztán egy kicsit meg vagyok lőve. Hallottam róla, hogy létezik Magyarországon a névadó szülők intézménye, de ez már az előző rendszer vége előtt kiment a divatból. Azért persze már a terhességem alatt utánanéztem a lehetőségeknek, és találtam is egy, azaz egy önkormányzatot, aminek a honlapján feltüntették ezt a lehetőséget, de őszintén szólva a dolog nem volt túl bíztató. Szintén önkormányzati esküvőmből kiindulva úgy gondolom, egy ilyen rendezvényre csak akkor lenne érdemes pénzt áldozni, ha jogi következményekkel járhatna a dolog, például a keresztszülők a gyerek feltételes gyámjává léphetnének elő általa.

A mi megoldásunk végül is a teljességgel házilagos, nemhivatalos „keresztelő” maradt, amit a keresztszülők szerveztek meg. Kapott a kislányom könyvecskét, amibe minden jelenlévő beleírhatta, hogyan képzeli el az életét 12 és 18 éves korában, és majd meg kell mutatnunk neki a megfelelő szülinapokon. Kapott védőszentet, sőt saját e-mailcímet is, nehogy lefoglalják, mire meg tudná csinálni magának. Még szenteltvíz alá is tartották a lábát. (Ne kérdezzétek, honnan volt szenteltvíz, a hívő katolikus „keresztanya” azzal védekezett, hogy „a cél szentesíti az eszközt” — márpedig ő biztosan jobban tudja!)

Nagyon jól sikerült az egész, meghitt, hangulatos, ugyankkor sokat röhögős esemény volt (ezúton is köszönöm a „keresztszülőknek”!), de azért engem továbbra is foglalkoztat a kérdés: a többi szülő, akik nem vallásosak, vagy csak eltérő vallásúak, hogy oldja meg ezt a kérdést? Van még, aki a hivatalos névadó ünnepséget választja? Vagy egyszerűen lemondotok a családi életnek erről a dimenziójáról?

Szonja

Blogmustra