SZÜLŐSÉG

Anya, kit szeretsz jobban?

2008. május 3., szombat 09:20

Ha egy gyerekünk van, ő az univerzum középpontja, s nehéz elképzelni, hogy majd ennek a kis világnak akár lehet kettő atommagja is. Nagy dilemma, sőt, sokakban egyenesen félelem, hogy tudja-e majd a tesót is úgy szeretni, mint az első gyereket.



Hiába mondják, hogy persze, mert más lesz, s pont ettől lesz jó és egész az érzés, s higgyük el, ugyanúgy imádjuk majd, mint a másikat, mégis nehéz. Lehet, néhányan csak hosszú-hosszú évek múlva egy pohár szíverősítőt szürcsölgetve fogják beismerni, hogy valamit valahol nem jól csináltak.


Azt, hogy a szeretet nem véges és soha nem fogy el, minden ember tudja. Nem kell ehhez filozófusnak lenni, vagy világrengető lelki tanokat követni, elég, ha magunkba mélyen elmerülünk és az emberekhez való viszonyainkat vizsgálgatjuk. Aztán ha nagyon őszinték vagyunk magunkhoz és valóban elvégeztük ezt a kis önismereti leckét, akkor döbbenünk rá, hogy a világgal, másokkal való kapcsolatunk sokkal, de sokkal bonyolultabb annál, mint hogy valakit szeretünk, avagy nem, s ekkor ijedünk meg csak igazán. Ugyanis mindig rangsorolunk. Bizony. Már gyerekként is, soha nem valljuk be, de igen. Sokféleképpen tudjuk jelét adni, de ezek igazából mind ugyanazt jelentik, csak virágnyelven: anyám közelebb áll hozzám. Kisebbik öcsémmel jobban kijövök. Apám olyan fiatalos, ezért jobban megértjük egymást. S még sorolhatnánk.

Hogy mindannyian mások vagyunk alapvetően jó, hiszen ettől leszünk érdekesek egymásnak, sőt, a világ is ettől jut előre. Ebben a másságban azonban az is benne van, hogy sok tulajdonság, természet nem tud megférni egymás mellett. Vagy megfér, de nem békében. Ha az anyósunkkal nem értjük meg egymást, ez van, veszett már ennél több is. Előfordulhat azonban az is, hogy a tündér pötty gyerekünk sikerül olyanná (s most nem nevelési kérdések felé akarok elmenni a málnásba), ami tőlünk idegen. Bizony, keményen hangzik, de furcsa dolog a genetika, sokféle gyerekünk lehet.

Sőt, lehet két (három, négy, focicsapatnyi) teljesen jó fej gyerekünk, de lehet ebből egy olyan, aki valamiért közelebb kerül hozzánk. Ez persze nem azt jelenti, hogy ettől automatikusan rossz arc leszek a másik, vagy a többi gyerekhez, de hát az embernek vannak nagyon jól felszerelt radarjai, s valahogy ezeket a rangsorokat megérzi. Arra a kérdésre, amit minden nagytestvér, vagy kistestvér feltesz a maminak, hogy melyikünket szeretsz jobban, természetesen csak egy jó válasz van. Aztán, ahogy telnek az évek derül ki, s általában sajnos a gyerekek (akik addigra már egyáltalán nem is gyerekek) tudják ezt alaposan kianalizálni, hogy hol is volt a helyük a mami szívében.

Sok mindenen múlhat mindez. Elég egy erőszakosabb testvér, aki a túlzott anyához való ragaszkodásával nem engedi a másikat érvényesülni eléggé, vagy csak magához képest nem. S később, amikor már a mami kapacitása engedné, már valahogy mindenkinek kialakul a helye, a szerepe a családban. Anya pedig csak azt veszi észre, hogy az egyik gyerek távolabb áll tőle, mint a másik. De ezer féle variációja lehet a problémának, az egészen hétköznapitól a szélsőséges esetekig. Sokan meg sem tudják magyarázni maguknak, hogy miért, egyszerűen csak jobban ragaszkodnak az egyik gyerekükhöz, mint a másikhoz. Mert jobban hasonlít rájuk. Vagy, mert végre lány lett a drága. Esetleg nagyobb az anyai sikerérzés, mert Pityu ügyesebb lett, mint Ubul, nála nem vallottunk kudarcot. Vagy, mert csak.

A kevésbé preferált gyerek pedig vagy elfogadja és a dolgokat a megfelelő helyére teszi, vagy pedig teper, néha hiába az extra figyelemért, elismerésért. Vagy néhány hónapot, esetleg évet terápiára jár később, ki tudja.

Arra a kérdésre pedig, hogy kit szeretünk jobban, ötven év múlva is ugyanazt feleljük. Csak akkor már tovább fűzzük a mondatot, de, azért, csak, hiába, igen ám... Pedig a szeretet nem fogy el, csak emberből vagyunk.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.05.03 22:31:59psyché

    En egyke gyerek vagyok, ami szinten nem tul jo dolog. Szerencsere nekem mar 2 fiam van. Az egyikük nagyon nehez termeszetü. Nagyon szeretem öt is, de sokkal több a konfliktusunk es ritka az az intimitas, ami a masik fiam es közöttem meg van. Termeszetesen mergprobalok tudatosan ugyanugy viselkedni a ket fiuval, de azt hiszem ket veglet között ingadozom: tulkompenzalas (ami hosszutavon kimeritö), ill. a türelmetlenseg az iranyaban. Mivel szinte mindenert hisztizik, neha akkor sem veszem komolyan, ha tenyleg vmi baja van. A masikkal (kisebbik) sokkal könnyebb - legalabbis nekem. A ferjemmel pont forditva van: ö a kisebb fiuval (aki egyebkent ra hasonlit, a nagyobb pedig ram) nem jön ki igazan es nagyobbal imadjak egymast. Igy szerencsere aranylag kiegyenlitett a dolog. Amugy arra a kerdesre, hogy melyiket szeretm jobban nem tudnek valaszolni. Mindkettöt imadom, csak az egyikükkel nehezebben talaljuk meg az összhangot.

  • 2008.05.03 22:32:56Pöttön

    Subbantósdi, én már sokszor gondoltam hogy lehet ebben a "nehéz természetű gyerek hova születik" dologban. Én ugyanis egy alapjában türelmetlen ember vagyok, kevés kitartással, akinek igen sok minden elsőre sikerült az életben. És most "kaptam" egy olyan babát, aki rettenetesen problémás evő, és 8 hónaposan sehol se tartunk a hozzátáplálással, és rengeteg türelem és kitartás kell hozzá, és még véletlenül sem megy semmi elsőre, de még századjára sem sokszor... :-) Úgyhogy rendesen változnom kell, türelmet és kitartást kell gyakorolnom állandóan, ezért én gondoltam hogy esetemben talán ez nem véletlen.... :-)

  • 2008.05.03 23:07:52mimama

    Pöttön, kicsit offolok:

    Simán lehet, h a helyzet a te gyakorlásodért is alakult így, de talán megnyugtat a gyerek fejlődésével, gyarapodásával kapcsolatban egy info, amit nemrégiben olvastam: gyakran van ilyen korban, hogy azért nem eszi meg a gyerkőc a tejtől vagy a táptól különböző egyéb dolgokat, mert az emésztőrendszere még nem áll készen, így meg (ösztönösen, persze) elutasítja, h kvázi felesleges cuccokkal foglalja el a pocója kapacitását. Merthogy hiába enné, nem épülne be, esetleg még irritálná is. (Ennek a jelei lehetnek a későn kibújó fogak is, de nem törvényszerű.)

    Másik tipp a kézbevehető kaják: banán, buláta.

    Az én fiam átlagos indulás (6 hó, alma, közepes siker) után komoly kanálutáló lett, és nekem ez csak nagyon sokára esett le. Azt hittem, szimplán nem eszik, pedig a darabosat ette volna...de persze ez is kialakul, nem verseny, csak a játszón akarják ezt veled elhitetni! :) Kitartás.

  • 2008.05.03 23:12:30Marypoppins

    Subbantósdi, azzal a témával kapcs, hogy a gyermek maga választja a szüleit, szerintem igaz. Vagyis én elhiszem. Ugyanakkor szerintem ennél sokkal bonyolultabb. Minden mindennel összefügg, nemcsak az hogy a gyermek hogyan hasson a családra, hanem az ő sorsa is függ a szülőktől a testvérektől. Semmi nem történik véletlenül (véletlen: nincs vélve, nem tudjuk az okát, de attól még van), mindennek megvan az oka, ha valakit bántanak annak is. Nagyon bonyolult eldönteni azt hogy kinek ki legyen a gyermeke, ezt nem is mi döntjük el, csak bizonyos százalékban. Ebben segítenek azok akiknek kell.

    Belemehetnénk a reinkarnáció kérdéseibe, de az nem bizt, hogy ide tartozik, meg én sem értek hozzá, csak leírtam, amit máshol olvastam és én hiszek benne. Az igazi szeretet a legfontosabb, amit mindenki tud, de nagyon kevesen tudják megvalósítani.

    Brumibaby, enegem is jobban szeretnek a szülők, szerintem azért, mert szelídebb vagyok, a tesóm olykor eléggé agresszív tud lenni.

  • 2008.05.03 23:39:15eino.

    Nem hinném, hogy az éhenhalt, agyonvert, szexuálisan molesztált, folyamatos lelki terror alatt álló gyerekek saját maguk választották volna a szüleiket. Egyszerűen abnormális helyekre is születnek gyerekek, mivel ennek semmiféle biológiai akadálya nincs.



    A mi esetünkben meg azért érezhetjük, hogy a gyerekkel egyénre szabott feladatot kaptunk, mert a gyerek feje tetejére állítja az életünket. Tehát ha alapból türelmetlenek vagyunk, nyilván próbatételnek érezzük az esetenként hosszas türelmet igénylő etetést. Ami nagy segítség, az a szeretet és az ösztön. Valószínűleg ezek nélkül nem is menne, kiborulás nélkül legalábbis.

  • 2008.05.04 00:00:39Marypoppins

    Ha nem lenne oka ezeknek a brutalitásoknak, akkor a világ nagyon igazságtalan lenne és na, az már tényleg brutális lenne. De sajnos van okuk. És nagyon nagyon rossz tudni, hogy vannak ilyenek, de ez a sors, amit nem véletlenül kapunk. Lehet irányítani, de vannak alaphelyzetek minden életben, aminek OKA van.



    Szeretet mellett is ki lehet borulni és sokan ki is borulnak. Bocs nem kötekedni akarok :)

  • 2008.05.04 06:26:49JOVIDAN anya

    Én mindhárom apróságomat szeretem, ugyanannyira imádom őket, tulajdonságaik melett van rá fejenként egy közös(életem szerelme az apjuk és a mieink)és 1-1 külön érv:a nagyfiú azért, mert az első és első, csak 1 lehet(kivéve ikrek, de az nekem nincs), a lány azért, mert igazi csaj 3 évesen, a kisfiú azért, mert ő a kicsi és édes kis pocok.Én úgy érzem, hogyha megkérdezné valaki, hogy melyikőjüket szeretem a legjobban nem tudnék válaszolni, mert nem egyformák, és nem ugyanolyanok, de imádom őket külön-külön, szóval lehet, hogy én vagyok az a típus akinek tele van a szíve szeretettel?

  • 2008.05.04 07:18:44Subbantósdi

    JOVIDAN anya: valszeg Te vagy az az anya.:o) De ez nem baj, nehogy úgy gondold, az a szép, hogy annyifélék vagyunk, nem? :o)

    Örülök a boldogságotoknak! :o)

  • 2008.05.04 07:20:33Subbantósdi

    eino: ez valóban szélsőséges, de nagyon valós (sajnos) példa, én általánosan gondoltam, kicsit ilyen lelki síkra evezve, hogy állítólag aki hisz az ilyen szellemi-dolgokban, azok azt mondják, hogy nem hiába születnek oda és akkor a gyerekek, ahova születnek, mert feladatuk van a szüleik felé...

  • 2008.05.04 07:21:34Subbantósdi

    Marypoppins: azt hiszem, egyetérthetünk. :o)

  • 2008.05.04 07:24:01Subbantósdi

    mimama: én meg olyat hallottam, hogy olyan gyerek, aki egy ideig megette, ami mondjuk zöldes szinű volt, tehát zöldséges meg sóskás, spenótos dolgokat, kb. másfél évesen előfordulhat, amúgy is van ilyenkor egy válogatós korszak kialakulóban, az evésben, hogy elutasítja (nálunk pl. most csak olyan ételt eszik, melegen, és nem is mindig és nem is nagy mennyiségben, ami piros, van benne paradicsom, előtte mindent, amit elétettem), mert valahogy elkezdik érezni - azon kívül, hogy alakúl az izlésük - hogy a zöld az lehet, hogy romlott, nem érett, nem jó még, ez olyan természeti-dolog.

  • 2008.05.04 07:29:12Subbantósdi

    mimama: az én lányom meg nem vesz ételt azért a kezébe, hogy egye és a kanalat sem, hogy azzal egyen. Ilyen is van, elmúlik, van rá példa az ismerettségi körben, várok és persze lehetőséget adok, hogy fogjon és szájába vegyen, stb. Heves ellenállás, kalimpálás és hiszti, hogyha valamit a kezébe adsz, amúgy néha megfogja a zsemlét és beleharap, de undor a fején és leteszi. :o)

    A homokozó sem érdekli túlzottan, ez ilyen piszok-fóbia, sokat nézegeti a kezét és szereti, ha letöröljük.

    Van, akinél három éves korig tartott, de már túl van rajta, úgyhogy gondolom, nálunk is így lesz majd...

    Ez csak úgy a témához fűztem, nem gyakori gond, de lehet, hogy azért van itt olyan, aki már találkozott ilyennel vagy talán fog is, és ne érezze magát egyedül, ahogy én éreztem sokáig, mert vannak még így gyerekek, csak nem tömegével. :o)

  • 2008.05.04 07:32:41Subbantósdi

    Pöttön: nálunk is azért sejtem, hogy lehet a dologban valami, mert alapvetően nem egy problémás helyre született a lányom, és talán mi sem értünk még meg a gyerekre, legalábbis nekem nem esett azért ez az anyaság-kérdés annyira le még az elején, mint ahogy láttam máshol, hanem lassabban alakúlt, alakúl a mai napig... Elég magamnakvaló, a függetlenséget, szabadságot, szuverenítást szerető emberke vagyok, szóval nem egy önfeláldozó, érzelmes tipus, inkább prózai és nagyon a realitás talaján mozgó, a férjem már inkább szülőnek valóbb, de a lányom talán pont azért, mert "más,mint a többi" úgy általában, sok kicsi és pár nagy dolgát illetve, felgyorsítja az átalakulásomat. :o)

    És ez végülis mindenki érdekét fogja szolgálni, nem? :o)

  • 2008.05.04 07:34:40Subbantósdi

    wish73: hát igen, tapasztalat mindenkinél más lehet, én mondjuk a valamilyen módon fogyatékos gyerekekre nem gondoltam ilyen aspektusból. :o)

  • 2008.05.04 07:35:00Subbantósdi

    Mindenkinek vidám, békés, jókedvű és napos Anyák napját kívánok!

  • 2008.05.04 10:15:45wish73

    "...Ha nem lenne oka ezeknek a brutalitásoknak, akkor a világ nagyon igazságtalan lenne és na, az már tényleg brutális lenne..."

    bazz, a világ igazságtalan és brutális, nehogymá ne vegye észre bki is.

    nem az a lényeg, h eszik-e meleg kaját vagy szeret-e idegen ágyban aludni, és, hogy ezzel mekkora próbatétel elé állít minket, hanem arról, hogy vannak gyerekek, akik a napi étel-ital-szükségletükhöz nem jutnak hozzá, mert elhanyagoló környezetben élnek, vagy mondjuk fekete-afrikában. vannak gyerekek, akiket kiküldenek a sarokra, vagy gépsorok mellé melózni. vannak gyerekek, akik ép tudattal megnyomorított testben vegetálnak. ezért tartom iszonyatosan veszélyes népbutításnak az összes szektás és ahhoz hasonló agymosást. mert végteleneül egyoldalú, nem láttatja több szemszögből a világot, és megpróbálja a lelkiismeretet elaltatni magasztos dumákkal. hú, pipa lettem, bocs.

  • 2008.05.04 10:18:37wish73

    ha a világ igazságos és logikus lenne, akkor mindenki a saját bűneiért vezekelne. nonszensz, h az én bűneimért más lakoljon, de az is, h más bűneiért én szívjak. ez kicsiben olyan, mintha én kirabolnék eg ybankot, és elvinnék a szomszédot a hűvösre. végülis matematikailag stimmel. egy bűncselekmény-egy büntetés. hát, kb. lyen logik alapján stimmel az a sok szenvedés, ami a világban van.

  • 2008.05.04 11:49:58baud

    Brumibaby, én nem is tudom, hogy jelentkezzek-e. :)

    Sok dologban engedékenyebbek voltak (utolsó vagyok), egy csomó másban (elszakadás stb.) viszont sokkal keményebben meg kellett harcolnom, mint a két nagyobb testvérem, akik eleve konformistábbak nálam. De ha meg kell győzni apámat vagy az anyai nagymamámat valamiről, akkor most is engem küldenek. ;) És nem a törleszkedésért. Hanem mert szépen higgadtan elmagyarázom azt, amit természetesen ő is tud, de ha mástól (pontosabban tőlem) hallja, akkor az már elfogadhatóbb.



    Másrészt pedig az is igaz, hogy a testvéreimre sokkal több idő jutott kiskorukban, mint rám ugyanakkora korban. Én ezt azzal védtem ki, hogy négyévesen megtaníttattam magamnak a betűket, s attól kezdve olvastam. Most is mindenre gyógyír az olvasás. De azt nem mondanám, hogy jobban szerettek, mint őket. Másért szerettek. Mert nem voltam-vagyok egy könnyű természet... :)

  • 2008.05.04 14:30:32eino.

    Wish , totál egyet értek, nem is nagyon értem ezt a hetedízilglen meg eredendő bűn dolgokat , tehát sem a zsidó, sem a keresztény vonalat ilyen értelemben nem tudom elfogadni. Isten - ha van, szerintem igen, de nem mint egy vén szeszélyes kényúr - nem ilyen kicsinyes. Inkább mi próbálunk meg mindent így megmagyarázni, mert másképp sem az Istennel való, sem az Isten nélküli világot nem tudnánk a sok kegyetlenség, igazságtalanság miatt felfogni a maga valójában.



    Vagyis vonatkozik ez a nagy többségre, nekem megy, és úgy látom, neked is :)

  • 2008.05.04 14:49:51cozumel

    Eino, Wish

    egyetertek....



    Az en felfogasom szerint nem lehet olyan szerkezete a vilagnak, amiben egy gyerek bunhodik.

    Meg ha hinnek is a lelekvandorlasban, ugy lenne franko, hogy aki szaralak volt az elozo eleteben, annak legyen nehez a kovetkezoben, de nehogy mar gyerekkoraban....

    Nekem igy ez a kep nem all ossze.



  • 2008.05.04 19:32:26hallohallo

    azt hiszem, nekem épp aktuális ez a téma, így anyák napján.

    anyám a bátyámat mindig jobban szerette, velem konstans felszín alatt húzódó problémái vannak, mai napig (ez nálam sikeresen előjött táplálkozási zavarban és szorongásban is).

    viszont a bátyám 22 éves korában meghalt. én akkor 18 voltam.

    úgy élni, hogy tudom, hogy anyámnak meghalt a szeretett gyereke, és _csak_ én maradtam neki, kegyetlen.

    ez 13 évvel ezelőtt történt, és ma volt az első olyan anyák napja, hogy azt mondta, én felköszönthetem.

  • 2008.05.04 19:47:16Anriette

    Hallo!Hiszem, hogy a rossznak is vannak előnyei.Tudom, vajmi kevés vigyasz, de nálunk is anyámnak a nővérem volt a mindene.De pontosan ebből tanultam meg, hogy én nem tehetem meg ezt egyik gyerekemmel sem!Én igyekszem mindhármat egyformán szeretni, és ezt tudtukra is adom, hogy nekem mindhárman egyformán fontosak!Tudom, hogy ez most kevés vigasz, de hátha te is ebből tudsz tanulni!

  • 2008.05.04 20:39:11hallohallo

    Anriette, köszönöm, ez most nagyon jól esett. sokszor én is erre gondolok, hogy csak ne úgy csináljam majd, ahogy anyám tette (teszi) velem. köszönöm!

  • 2008.05.04 20:39:32másutt

    okoska:

    7 gyerek.

    1 meghalt.

    6 van eletben. 3 fenn 3 lenn.



    szamomra az eset legremisztobb resze a 6 db szules, teljesen egyedul, orvos, nover, gyogyszer nelkul a pinceben.

    (az "apa" mindig egyedul hagyta a terhessegek utolso honapjaban, mert nem tudta mar megkefelni)

    ikreket szulni egyedul!!!

    es a kis iker baba, aki 3 napig elt, szenvedett, kapkodta a levegot es az anyja nezte meghalni, es nem volt ott senki a hangszigetelt ketreceben, hogy segitsen.

    egy ujszolott haldoklasat vegignezni 3 napig. uramisten.

    ez a pasi, aki mindezt hagyta, meg allatnak sem nevezheto. o maga az ordog.

  • 2008.05.04 20:44:06hallohallo

    másutt, és a három gyerek, aki ott, a pincében nőtt fel. a legnagyobb már 19 éves. és sose láttak napot, sose láttak más embert, sose... lehetne folytatni.

  • 2008.05.04 21:08:36wish73

    eino, legalább ebben a topikban egyetértünk:)



    hát, az osztrák ffinak a halálbüntetés túl kegyes megoldás lenne. a börtönökben -úgy hírlik- kicsinálják a pedofilokat, gyerekbántalmazókat. na, remélem, alapos munkát fognak végezni.



    amúgy a pincében "élő" gyerekek léte minden mai tudományos álláspontnak ellentmondanak a vitaminok, napfény, mozgás és egyéb fizikai létszükségletekről. a mentálisról nem szólva.

  • 2008.05.04 21:12:32hallohallo

    "amúgy a pincében "élő" gyerekek léte minden mai tudományos álláspontnak ellentmondanak a vitaminok, napfény, mozgás és egyéb fizikai létszükségletekről. a mentálisról nem szólva."

    ez tényleg így van. én azt sem értem, szegény kaspar hauser hogy tudott életben maradni.



    (a másik, ami nagyon megdöbbentő, hogy az a szegény nő hétszer szült teljesen egyedül, segítség nélkül, ki tudja, milyen állapotban - és mégis "csak" ennyi komplikáció ütött be. és hányszor hallani, hogy egy-egy nő egyedül szül, életképes, egészséges babát. ilyenkor azért elgondolkodom, hogy talán mégsem kéne az orvostársadalom többségének nyomatni a kórházbanszülést, ez is bizonyíték. de ez most totál off, bocsi.)

  • 2008.05.04 21:13:39zolnaid

    Attól tartok, a pedofilokat csak a magyar börtönrendszerben csinálják ki, az osztrák rendszer fejlettebb és elkülönítik ezeket...



    Különben vitamint és normál kaját kaptak a gyerekek, állítólag ez többé-kevésbé a napfényhiányt ellensúlyozhatta.

  • 2008.05.04 23:52:24Marypoppins

    Elhiszem, hogy ilyen esetekben természetesen mindenkiből előjön az anyatigris. Belőlem is és legszívesebben nem is szeretném tudni ezeket a híreket. De megtörténtek.

    Tegyük fel, hogy elhisszük a lélekvándorlást. Szerintetek az osztrák pasinak milyen lesz a következő élete?

    Nagyon bonyolultak ezek a bűn utáni elszámolások.

    Eino és Wish, én sem egy "vén szeszélyes kényúrnak" képzelem az Istent és nem is egy felhőkön ülő szakállas öregúrnak. Igazából nem is tudom elképzelni, mert szerintem érezni kell. Mindenben benne van nem egy különálló valaki, vagy valami.

    Nem tartozom semmilyen szektába, csupán az igazságot keresem, ami sokszor fájdalmas, de valós.

    A világot mi emberek tettük igazságtalanná és minden tettünkért számolni kell.

    Lehet, hogy sok közhelyt fogalmazok meg, de sokszor elfelejtik azokat az emeberek annyira egyszerűek.

    Mindenkinek boldog anyáknapját :DDD, még vasárnap van :)

  • 2008.05.05 00:50:51Vierre_

    Szeretném ha az emberek feldolgoznák, hogy az ember-ember inkarnáció egy olyan ego-illúzió, mely egy olyan témában mint a halál- melyről hiteles beszámolót nem ismerünk és ami nyilván kiszakít minket a négy dimenziónkból és az emberi létezésünkből, egy olyan elmélet, mely a legtöbb hinni akarónak rugalmasabb az Istenhittnél még is ugyan olyan kötöttségekkel bír egy olyan létezésben, minek a határait nem ismerjük.

    Az elmúlt 15 évben egy dolgot tanultam meg, hogy minden ember által kreált másvilág az emberi ego számára festett illúzió a nyugati ember felfogásában létező reinkarnációtól az Istenhitig.

    Ne gondoljuk, hogy a történet időben, térben vagy cselekvésben lineális valamerre, hiszen ezt a linealitás csak a téridő anyaggal dúsított rendszerében állja meg a helyét.

    Így az, hogy a bűnös következő életében bűnhödni fog az én -és itt hangsúlyozom az én-t- gondolataiban a népmesék fonalát vezeti elő.

    Remélem ööööö érthető az amit ezzel közölni akartam :)

  • 2008.05.05 01:00:57Vierre_

    És, hogy érthető legyen miért gondolom a téridő és ezáltal a cselekvés linealitását a halál eredetétől mentesnek, annak csak az az oka, hogy a múltból a jövőbe való haladás és az időben való cselekvés az anyag hozama.

    A csillagászat elméletei között is fellelhetjük azt a tézist, miszerint a téridő az univerzumunkkal együtt tágul, az anyag a tér és az idő dimenziói a nagy bumm óta tágítják saját bubborékukat.

    A halál azonban az anyagból való kilépés egy meglehetősen egyedi és hát lássuk be, ritkán visszafordítható folyamata, mely kiszakad az anyag fogságából. Erre a valamire rávetíteni egy teljes mértékben csak az anyag által létező történetet mint pl hátulról előre, cselekvéseink megítélése által, emberként születünk újjá, elég merészen korlátolt lehetősége a végtelennek. :))))))

    Amúgy fingom sincs mi van a halál után és így is akarok meghalni. Csak gondoltam megosztom veletek ezt a rövid gondolatmenetet.

  • 2008.05.05 01:31:56cozumel

    "Amúgy fingom sincs mi van a halál után és így is akarok meghalni."



    Vierre

    most en mondom Neked, hogy amen.

    :D

  • 2008.05.05 10:36:51Hemish

    Megint egy közhely...uff. Én utáltam, amikor anyám azt mondta nekem anno, hogy mindkettőnket ugyanúgy szeret. Tudtam, hogy ez egy oltári nagy csúsztatás. Nem tudtam, megmagyarázni, nem tudtam hogy valójában miért, csak azt tudtam, hogy nem mond igazat. Azt mondja amit másoktól hallott.



    Ma már rájöttem magamtól, hogy MÁSKÉPP szeretett és szeret minket. Másképp viszonyult a tesómhoz és másképp hozzám. Nem is lehet ugyanúgy szeretni két vagy három vagy több gyereket. Minden gyerek más, minden gyerekhez másképp viszonyul az anya. Botorság lenne azt hinni, hogy az ugyanúgy szeretem szöveggel meg lehet vezetni a gyerekeket. Engem nem lehetett és nagyon nehezteltem az anyámra amiért nem mondta meg az igazat. Bár még nincsenek gyerekeim, de azt már tudom, hogy közhelyekkel nem fogom tömni őket. Tudniuk kell azt hogy mindenki más, külön személy, nem lehet mindenkihez ugyanúgy viszonyulni. Tudniuk kell elfogadni a másik gyereket, hogy anya másképp viszonyul hozzájuk. Ez viszont nem azt jelenti hogy nem szereti, vagy jobban szereti valamelyiküket. Azt pedig egyenesen felháborítónak tartom, hogy egy gyereket az anyja azért "szeret jobban" mert jobban hasonlít őrá, így közelebb érzi magához. Ez az önzés magasfoka. Aki nem a gyerek önálló személyiségére kiváncsi, hanem saját maga reprodukciójának tartja a kicsit, az szerintem csalódni fog, méghozzá keményen.

  • 2008.05.05 11:42:07Sanima

    Nekem még nincs gyermekem, de én nagyon kisfiút akarok. párszor már elgondolkoztam azon, hogy nekem konkrétan csalódás lesz, ha lányom születik elsőre. Lehet, hogy ezért szar ember vagyok, de az biztos, hogy ha lányom lesz, arra tényleg fel kell készülnöm. egyébként azért akarok egy fiút ennyire, mert leginkább a páromat akarom látni benne, érdekes, ha utána lányom lesz ( remélem így lesz a sorrend), benne meg magamat akarom látni.Furcsa, nem tudom megmagyarázni, de elsőre mindenképpen egy olyan kis szőke fürtös mosolygós lurkót szeretnék, mint amilyen a párom volt kicsinek.:)

    Különben azon is gondolkoztam, hogy én megnézem a szép fekete férfiakat, meg nagyon aranyosnak találom a kis gyapjas néger gyerekeket, de azt egyszerűen nem tudnám elképzelni, hogy nekem pl. fekete gyerekem legyen. Na, benne aztán nem látnám magam, az biztos, max. a természetében hasonlítana rám. Nem az érdekelne, hogy mások mit szólnak, ha fekete a gyerekem, csak magamnak nem tudom elképzelni..

    Amikor 16 voltam, apám mindenáron örökbe akart fogadni egy fekete gyereket, lehetőleg kislányt. Anyám ki volt akadva, én meg nagyon lelkes voltam, tehát huginak érdekes módon szívesen vettem volna egy fekete babát. Persze nem lett belőle semmi.

  • 2008.05.05 11:45:30evaandrea

    Brumibabyvel értek egyet, "melyik testrészed szereted jobban" kérdés analóg a "melyik gyereked szereted jobban" kérdéssel. Nem tudnék különbséget tenni egyik gyerekem közt sem, azzal együtt, hogy másképp szeret az ember egy csecsemőt, mint egy kamaszt, hisz másra van szükségük.

    Biztos furcsa vagyok, de soha nem jutott eszembe ez a hasonlítgatás-méricskélés se gyerekkoromban, se most anyaként.

    Egy idős tanárnő példája jut eszembe erről, az osztályában minden gyerek azt gondolta, ő a kedvence. Én ezt tekintem mércének, valahogy így kell szeretni, mindenkit úgy, aogy szüksége van rá...

  • 2008.05.05 12:10:08Subbantósdi

    Sanima: és mi lesz akkor, hogyha fiad lesz, de Magadat látod benne? Vagy lányod és mégiscsak a párodat látod benne?

    Mert ilyen is lehet...sőt, nagyon is, nálunk utóbbit én nap mint nap érzem és ez, azt hiszem, el is fog kisérni már eztán, amúgy én meg lánypárti voltam, arra számítottam és valóban kellett volna egy kis idő, hogy elfogadjam, ha fiam születik elsőre. Szerencsés vagyok ebben? Igen is meg nem is, mert a lányommal még sem tudtam úgy megtalálni a hangot és sok dologban különbözünk, ami nálam ment ennyi idős koromban, Nála nem megy, és a párom is ilyen volt (gondolok a klasszikus "késő érő tipus"-dologra).

  • 2008.05.05 13:51:14evaandrea

    Sanima,

    ha meghallgatsz egy tanácsot, ne nagyon éld bele Magad, hogy milyen is legyen majd a gyereked, kire hasonlítson...stb.

    Persze el lehet képzelni, meg fantáziálgatni, de ő egy teljesen önálló személyiség lesz, még az is lehet, hogy valamilyen ismeretlen, esetleg nemszeretem rokonra üt...

    De akkor is a gyereked lesz,és ahogy meglátod majd, úgysem ez lesz a fontos, hanem hogy egészséges legyen.

    Egy időre nálatok lesz megőrzésre, addig vigyázhatsz rá, gondoskodhatsz róla, mindent megtehetsz érte, szeretheted, aztán felnő és elmegy. Azt az időt kell kihasználni, amíg veletek van...

  • 2008.05.05 15:18:20Subbantósdi

    evaandrea: egyetértek Veled, nem szabad ex-katedra kijelenteni és várni valamit, mert mindig közbejöhetnek váratlan variációk. Még akár a nagyszülőkre is emlékeztethet egy gyerek, nemcsak külsőre, hanem pl. szokásai alapján.

    Nálunk pl. a férjem ugyanúgy piszkálja állandóan az ujjait, hogyha valamiért ideges, ahogy a nagyapja, pedig nem Tőle tanulta.

  • 2008.05.05 15:21:55kriszi

    Hááát, nekem egy ilyen pontom volt, amikor elgondolkodtam ezen. Én nagyon lányos darab vagyok, gőzöm sem volt, mihez fogok kezdeni egy kisfiúval, hogy fogom nevelni, hogy fogom szeretni... az elsőm kislány, uh-n nem mutatta meg, mije van, de amikor kibújt, és közölték, hogy kislány, akkor ott a szülőágyon fogott el a bizonyosság, hogy ez nem is lehetett másképp, hiszen én ezt tudtam...

    A második bemutatkozott egy hatalmas fütykössel a 4D-n :) Onnan kezdve összevissza szorongtam, hogy mit fogok vele kezdeni, hogy lesz ez, hogyan fogom szeretni, fogom-e tudni annyira szeretni, mint az én kis pörgős, nyüzsgős, simulékony, segítőkész szőke tündéremet... aztán amikor kibújt, és kinyitotta rám a nagy sötét szemeit (pontosan olyanfajta szemeket, amilyenektől lánykoromban mindig az ájulás szélére tudtam kerülni), beütött a szerelem első látásra. Ráadásul olyan békés természetű, kiegyensúlyozott gyerek, mintha a páromat látnám kicsiben. A lányom pedig változatlanul nyüzsgős, pörgős, mindenről saját véleménnyel, igazi energiabomba, akkora szívvel, hogy csodálkozom, hogyan fér bele a kis testébe... Döbbenetes volt egyébként, amikor két hetesen ránéztem, és az anyósom arca nézett vissza rám. Kemény darab lesz ez a csaj, nekem ez igazán megnyugtató, boldog vagyok, hogy ezt örökölte a nagyanyjától...

    A fiam pedig fiú létére telistele bűbájjal, rengeteget bújik, "tankol" - jó, ha megmarad, hogy könnyen ki tudja fejezni az érzelmeit, ezen leszek, olyan nehéz annak, akinek ez nem megy (hm, én ezt csak kívülről tudom - bármi történik, először is bőgök egy kört :))) )

  • 2008.05.05 18:55:17Sanima

    Nyilván nem fogom utálni a fiamat, ha nem a páromra hasonlít, és a lányomat, ha nem rám.Gondolom, mielőtt gyermeketek lett, ti is fantáziáltatok ilyeneken, és aztán meglett a baba, onnantól meg teljesen mindegy volt, kire hasonlít jobban, nem?

    hát én még csak az álmodozó szakban vagyok..

    de tényleg jobban szeretnék most egy kisfiút, már csa azért is, mert ha a páromnak nem születik fia, ffiágon kihal a dinasztia:)

    Na, ez azért nem fontos szempont nálam, nem kell megijedni..:)))

  • 2008.05.05 19:11:38Vierre_

    hát nemtom én nem fantáziáltam ilyesmin :) Lehet hogy velem van a baj, de én ezt a dolgot nem agyaltam túl.

    Én fiúpárti vagyok, mindig fiúkat akartam attól független hogy 14 éves korom óta meg voltam győződve hogy egy fiam lesz és egy lányom, így amikor kiderült hogy a második is faszi sokkot kaptam úgy öt percig, majd össze raktam a két kezem és hálát adtam mindennek aminek csak ilyenkor szokás, hogy így alakult.

    :)))))

    Így most van két csodás szarosbetyárom és nem is szándékozom többet szülni, egy mert szörnyű szüléseim voltak, kettő, nem akarok lányt és van egy gyanum hogy a harmadik lány lenne, de garanciát amúgy sem kapok hogy nem az lesz... így boldogan élek míg meg nem halok a két szarosgombóccal :D:D:D:D

    De elméleteket akkor sem gyártottam hogy mi lesz, meg hogy lesz, meg miért :) Hanem jött, lett aztán hogy kire hasonlítanak? Rám. :))))))

  • 2008.05.05 19:24:22másutt

    ez olyan erdekes...

    a pici lanyom (7 honapos) mintha az apja klonja lenne.

    iszonyuan hasonlit ra. az apjat latom benne, valahanyszor ranezek.



    en azert adok halat felfele, hogy megvartam, hogy egy olyan pasitol legyen gyerekem, akit nagyon nagyon birok.

    ugyanis el sem tudom kepzelni, milyen lehet egy rettenetes kapcsolat utan egy eleten at a pasi tukorkepet latni a gyerekeben.



    volt egy ilyen baratnom...

    az ex-ferje egy rettenetes abuziv allat volt es szornyu veget ert a kapcsolat. a kislanyuk 100% apja lanya volt (raadasul nagyon jellegzetes: iszonyu magas... 15 evesen mar 180 cm volt, lofeju, szoke, mig az anyja kicsi, kerek, barnahaju...)

    MINDIG ereztem, hogy az apjaert bunteti. sosem voltak kozel egymashoz es a csak 18 evesen elmenekult otthonrol. nyilvan ezert is.

  • 2008.05.05 19:52:23Vierre_

    masutt én sem a szarosok apjával élek, de mákom van ilyen téren mert az én vérem van az arcukon. Amúgy valahogy én még magamat sem látom rajtuk sőt állítólag baromira hasonlítanak... ja te láttad őket talán iwiwen :) . Nekem valahogy annyira az egyéniségük van az arcukon meg annyira egyediek, hogy nem találom sem magam sem az ex-t az arcukon, de amúgy ha kicsit távolabról nézem a nagy sztem 90-10%-ban én vagyok meg az öcsém, a kicsi 80-20% ban vagyok én meg az öcsém

    Szal mákom van? . ? . ? :DDDDDDDDd

  • 2008.05.05 20:04:39másutt

    igen.

    :)

  • 2008.05.05 22:15:38wish73

    másutt, az én nagyobbik lányom is az apja kicsiben. deréktájon elég szignifikáns a különbség, de alatta és felette is tiszta apja. nálunk nem volt agresszió, de a hátam közepére nem kívánnám a volt férjemet, mégsem zavar, h hasonlít rá. a lányom gesztusai, mimikája, hanglejtése -sajnos :D- tőlem valók-, mert velem találkozik napi szinten. szóval jó ez így. a kicsi meg nemtom, ki fia borja. ha nagyon apránként nézem, akkor látok benne apjára jellmező dolgokat, meg kisebb korukban nagyon hasonlítottak egymásra, szóval kétség nem fér hozzá, h a megfelelő csecsemőt hoztuk haza a kh-ból, de igazából nem látom, h bkire is hasonlítana. mázlista.

    ami még érdekes, van egy féltesóm, akit örökbe fogadott apám és a sokadik exneje. hát, néha hátborzongatóan hasonlít a csaj az anyjára. annyira átvette ő is a mintákat, hajviseletet, hogy teljes az összkép.

  • 2008.05.06 07:59:36Subbantósdi

    kriszi: hasonlót érzek én is, bár a lányom nem annyira hasonlít az anyósomra és remélem, hogy a kisfiam is ilyen kellemes meglepetést fog hozni, természetéből adódóan.

  • 2008.05.06 19:56:46pill

    Én is jelentkezek: azt hiszem, engem jobban szerettek, mint az öcsémet. Bár mondjuk ez is elég fura, nehezen mérhető dolog, mert 10 év van köztünk - szóval gyerekkorom nagyrészében egyke voltam. Ha megkérdeznénk őket, biztos azt mondanák, hogy egyformán szerettek mindkettőnket, és így is gondolnák talán. Viszont amikor én születtem fiatalabbak, lazábbak, türelmesebbek és játékosabbak voltak - az öcsémhez már kicsit elfáradtak, így velem sokkal közvetlenebb lett a kapcsolatuk. Amikor hazajárok az egyetemről, néha lelkiismeretfurdalásom van, hogy vele sokkal türelmetlenebbek, mint velem voltak annó kamaszkoromban. Bár az is igaz, hogy ovis korában pl neki sokkal több mindent szabadott, mint amikor én voltam annyi idős. Nem tudom fura ez, mert biztos hogy az ember máshogy szereti a gyermekét ha 30 éves meg ha 40, mert közben változik. A nagyszüleimnél viszont tényleg van megkülönböztetés, konkrétan az egyik nagypapámnak én vagyok a mindene... pedig annyira fiú unokát várt hogy el sem lehet mondani. Aztán mire lett fiú is, már a szívéhez nőttem. Szereti ő az öcsémet is, de vele nem ért szót, már nem volt enrgiája vele is oylan kapcsolatot kiépíteni.

    Mindenesetre eldöntöttem, hacsak lehet az én gyermekeim között nem lesz ekkora korkülönbség, nem csak azért amit leírtam eddig, hanem azért is, hogy szorosabb és egyenragú testvéri viszony alakuljon ki köztük. Mert én bármennyire is imádom öcsit, még jó 10 év minimum, míg igazán egyenrangúak lehetünk, addig ő a gyerek, és meg a majdnemfelnőtt.

  • 2008.05.08 08:26:50summarygloss

    OFF

    Másutt,



    amit Okoskának írtál fentebb, a szülésekről, meg a kisbaba haláláróll... istenem, elsírtam magam. Igazából nem követtem figyelemmel ennek a rémes sztorinak a részleteit ennyire, de ez iszonyatos, erre szó sincs. Most kicsit el is vonulok, mert befészkelte magát a tudatomba a kép, ki kell mosni valahogy. Én sajnos a szülés óta baromi érzékeny vagyok a gyerekek szenvedésére, a múltkor sajtájra mentem és megláttam egy koraszülött mentőt szirénázva vágtázni, hát, elfolyt a sminkem a bőgéstől, mire odaértem.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta