SZÜLŐSÉG

A gyerekek túlhajtják magukat?

2008. április 25., péntek 19:00

Persze bizonyára én aggódom túl a dolgokat, de valahogy sokszor sajnálom a mai gyerekeket. Konkrétan, a saját kis lefáradt 8 évesemet.

Félreértések elkerülése végett tisztázzuk, sajnálom az áldatlan állapotok között senyvedő gyerekeket is, akik hol háború, hol a robbanásszerűen növekvő élelmiszerárak, hol a gyerekmunka, hol pedig egyéb csapás miatt maradnak távol attól a megkívánt életszínvonaltól, amit minden gyermeknek elvárnék. Sokszor gondolok a régen élt gyermekekre, akik pusztán csak a technika, orvostudomány mai fejlettségének hiánya nélkül éltek, akár fáradtan, akár nem. Most azonban elmélyedtem egy kicsit lányom fáradt szemeiben.


Hosszúak a hetek, ráadásul szombaton még rá is húzunk egy napot, merthogy ünnepet dolgozunk le előre. Az, hogy egy átlagos hétéves, aki éppen, hogy csak elengedte az óvó néni kezét, rögtön belepottyan a reggeli időre rohanásba, az éves tanterv betartásának szoros ütemébe, a kor megkívánt követelményrendszerébe, gyakorlatilag kismiska. Csak hát fáj a gyerek feje, mert állandóan fáradt. Mert a büdös kölke még a kötelességei felett hobbizik és még gyerek is akar maradni, balga anyja meg hagyja, így sokszor túltoljuk a napot, hogy játék is maradjon. A balett, az angol teadélután, a mazsorett a kézilabda hétről hétre, de sikerült lebeszélni a rendszeres uszodáról és a korcsolyáról, csak néha kötünk görkorit, tekerünk bringát vagy fürdünk, de akkor sem faltól falig tempózva.

Felteszem azt a halk és gyakorlatilag enyhén értelmetlen kérdést, hogy mit akarunk a gyerekeinktől tulajdonképpen, hová hajtjuk őket? Folyamatosan a megnövekedett igényekről hallunk, amit mi szülők vagy teljesítünk, vagy nem, de egy fejlődő gyereknek mindenképpen hoznia kéne. S nem mi egyénileg, hanem mindannyian felelünk ezért? Kollektíven toljuk azt a bizonyos biciklit, valami felettes elvárással, amiben egyénenként senki nem látja a saját felelős szerepét, de valahogy mégis ott tartunk, ahol. S míg szegény nagymama csak a csuhababájával játszott a falu gyerekeivel a horhósban, vagy a böngében, addig a saját gyerekeinket elhalmozzuk játékokkal, amikkel már nincs ideje játszani, az utcában élő egyéb gyerekeket meg nem is ismeri. 

Az internet korában az információáradat a tanulási és munkamódszerek és elvárások változását is elhozza nekünk, s ahelyett, hogy szelektálnánk, inkább megfeleltetjük a gyerekeket, illetve hagyjuk, hogy túlvállalja magát? A szeme kicsit karikás, az esti mesébe a héten többször is belealszik. Egy perc alatt büszkén megmondja, hányféleképpen lehet dobni 14-et három dobokockával, csillogó szemmel dobálja a kézilabdát a Remek Emberrel, nevetve táncol a színpadon, mint egy kis hercegnő. Az, hogy az eredmény boldogítja, mindig megnyugtat. De az oda vezető út hatványozottan látszik rajta, hiszen gyerek. Hova vezet a növekvő terhelés, még ha ennyire jól felszerelt kényelmes világban élünk is? Kisemberként nem tudni. Vagyis dehogynem, de olyan mély, meleg és simogató az a homok, ahová szép kerek fejünket dugjuk ugye? Mégis, ki fog először lassítani? Fogunk egyáltalán?

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.04.27 15:18:19B-

    kisagyszony: és azt mondtam már, hogy szép is vagyok, meg tök jó fej? :-)



    Egyébként én anyanyelvi szint alatt azt értem, hogy egy idegen nyelven ki tudod fejezni magadat ugyanazokban a helyzetekben, amelyekben az anyanyelveden szoktad. Tehát ha valaki az anyanyelvén sem beszélget politikáról, gazdaságról, elvont dolgokról, akkor nyilván anyanyelvi szint számára, ha az idegen nyelvén is megmarad ezen a szinten. De az nem anyanyelvi szint, amikor elvontabb dolgokról (amikről magyarul ki tudod fejteni a véleményedet) már úgy beszélsz, hogy "I was... you know.... like this... it was like... buuuu...", és közben vadul mutogatsz.



    Meg ugye más egy 12 éves gyerek gondolkodásának megfelelő anyanyelvi szint, és más egy harmincas, újságolvasó ember anyanyelvi szintje. Mert azért elolvasni egy cikket a Népszabadságban/Magyar Nemzetben még nem szaknyelv, szerintem.



    Nyilván minden embernek mások az igényei a nyelvtudásával kapcsolatban, de az általam leírt szintű nyelvtudás nem ragad rá az emberre 14 évesen se különórán, se külföldön. Ugyanakkor egy 14-18 éves ember nagyon hamar feljön a konyhanyelvi szintre bármilyen nyelvből, akkor is, ha nyolcévesen nem mondókázott.



    Nem mondom azt, hogy káros vagy kidobott pénz, mert minden tudás jó, hasznos. Csak nem mindent eldöntő. Szerinem 14 éves kor alatt nem is annyira a tárgyi tudást kellene halmozni, mint inkább kialakítani egy kultúrát, amibe beletartozik, hogy hogyan olvasok el egy könyvet, hogyan szűröm ki belőle a lényeget stb stb. Szóval egyfajta stratégiát. Aztán 14 felett egy csomó mindent könnyen megtanul az ember, amit kicsi korban (főleg az élettapasztalat hiánya miatt) csak nagy szenvedések árán tanul meg, és hamar el is felejt.

  • 2008.04.27 15:21:24kn

    mi a különórák árát előre beruháztuk saját játszótérre az 5 és 2 éves gyerkőcnek. óriási homokozó, hinta, gyűrű, kisebb-nagyobb csúszda, kötélpálya, trambulin, focipálya, medence és utazni sem kell hozzá. persze szerencsénk, h hatalmas a telek és egy csomó mindenhez hozzájutottunk olcsón vagy ingyen, igaz használtan. amikor időnk engedi megyünk közösen bicajozni, a kicsi még csak utasként de így is fantasztikus élmény. (remélem a gyerekeknek is :-))

    remélem ennyi elég nekik és nem vágják később a fejünkhöz, h miért nem vittük őket bölcsis koruktól kínai nyelvre :P

  • 2008.04.27 23:44:07Dmilla

    Nem olvastam még végig a hozzászólásokat, csak ideges lettem a cikk írójától. Angol teadélután, meg mazsorett, meg ilyenek, és nem érti, miért fáradt szerencsétlen gyerek...?!!!

    Amikor én felnőttként nem akarok még egy zongoraórát sem bevállalni, mert szükségem van arra, hogy munka után szabad legyek...?!

    Lehet szidni az iskolát, de szerintem régen is ugyanúgy suliba jártak a gyerekek, csak nem volt ennyi sznob, teljesítményorientált szülő, aki azzal szeretett hencegni, hogy "jaj, az én kislányom milyen ügyesen táncol, szépen énekel, és angolul is tanult, stb. Volt, persze, de nem írtak ilyen rinyálós újságcikkeket.

  • 2008.04.28 10:45:59thais

    Kedves Ruju, nincs igazad a zenetanulás ügyében. A szolfézst is lehet játékosan tanítani, úgy, hogy a gyerek észre sem veszi, milyen komoly dolgokat tanul. A gyerekek ilyenkor a legfogékonyabbak rá, s nagyon könnyen elsajátítják. Sokkal könnyebben, mint később. Persze, nem mindegy milyen módszerrel teszik mindezt. Az én fiam is jár szolfézsra, röptiben elsajátítja és a társai sem utálják. Sőt... Kodálynak igaza volt, s a módszere is alkalmazkodik az életkorhoz. Már hangszert is tanul 7 éves kora óta, s nem esik nehezére. Az is játékosan folyik. Nem terhelik őket túl annyira és nem várnak el tőlük előadóművészi színvonalat az első perctől. Kicsi fiam két év anyagát sajátítottta el 1 év alatt, mivela tanárnője nagyon ügyesen megszerettette vele a furulyát. A gyakorlást sem kell túlzásba vinni, azaz nem kell napi több órát gyakoroltatni. Napi 15-20 perc elég. S azt is szoktuk kicsi szünettel megspékelni. Határozottan az előnyére vált a zenetanulás.

  • 2008.04.28 10:54:30thais

    Ha egy gyerek énekel, közben tapsol es közben megtanulja, hogy tá és ti-ti, az még nem szolfézs. Nem tanul kvintról, tercről stb. Csak előkészítik a későbbi tanulmányaira. Fejleszti a ritmusérzékét, stb...Az óvodákban ez határozottan hasznos és nem szolfézsnak hívják. A mi óvonénink fuvolázott a gyerekeknek Vivaldi-műveket. Csak meghallgatták és tettszett nekik. Persze nem 45 percen át. Nem ártott neki. Már ős kísérletezik vele a maga kis szintjén és nem tiltom meg neki. Ha túl nehéz részhez ér, úgyis abbahagyja.

  • 2008.04.28 11:44:05ruju

    Thais, szolfézs alatt én konkrétan szolfézst értettem. Nem a tapsikolást. "A mi időnkben" bekerültünk az iskolába, és konkrétan próbálták belénk verni a szolfézst. A barátnőm kibírta, én nem. Jártam én is a rádió gyerekkórusába, ingen sokáig, és nagyon szerettem voln hangszeres zenét is tanulni, de "csak" a furulyáig jutottam, mert mást konkrétan TILOS volt addig, amíg azon az alapozó akárhány éven át nem vergődtél, plusz a szolfézs, szóval nem csoda, hogy csak egy elhanyagolható kis csoportocska bírt tovább zenélni... És volt énekfüzetünk, amibe kis bigyókat kellett rajzolgatni - könyörgöm alsóban?! - és aztán jujjuj, ha nem sikerült.



    Ja, és a szolmizálás... Hát rühelltem már az énekórákat is, mert nem az éneklésről szóltak, hanem minden csak arról, hogy szolmizáljunk. Miért nem lehetett az éneklés öröméért énekelni?



    Ma már biztos minden másképp van, de ezekkel az emlékekkel a hátam mögött (amivel biztos, hogy nem vagyok egyedül) nem magasztalom egekig a Kodály-módszert, bocs.

  • 2008.04.28 11:50:07ruju

    Amúgy a gyerekem a zeneoviban tapsikol, meg csörgőt ráz, és játszanak és énekelnek, rajzolnak, meg a tanárnéni gitározik nekik, meg sokmindent meghallgatnak iPodról, és tudom, hogy már most olyan hangszeren tanulhatna, amilyenen akarna (már gyerek), de ő énekelni szeret, aminek nem mellesleg én is nagyon örülök, és elég is neki most ennyi. Majd később lehet, hogy választ vmit, vagy több mindenbe belekóstol, de ő fog dönteni.



    Mint ahogy arról is ő döntött, hogy jégkorongozni akar, elég kitartóan mondja, úh. a köv. szezonban kipróbálhatja (5,5 éves lesz :-S Az egyetlen, ami miatt ÉN nem lelkesedem, az, hogy szombaton van az edzés. Mert ugyan nem a TV előtt ül a gyerekem, ahogy azt fecske gondolja, hanem szeret felkelés után pizsiben játszani akár egész délelőtt... Na mindegy, ez most nem ide tartozik)

  • 2008.04.28 12:07:38malkavitamin ventrueknak

    Öööö... asszem ez a papás-mamás dolog mégis meghaladja a felfogóképességemet...

    Mert én kábé ilyen betáblázott voltam, amíg el nem tudtam dönteni, mi az, amit szeretek. Nekünk már az oviban volt nyelvoktatás, ki mire akart, arra ment, meg uszoda, meg sport, és végig az iskola mellett is hegedűtől a baletton át az agyagozószakkörig minden volt, tánc is. Ezek közül csak egyet sajnálok, a hegedűt, asszem szerettem volna,ha nem olyan ******* az első tanárnőm, miatta nincsenek rendben az ízületeim, olyan görcsösen fogtam az óráin azt a szerencsétlen hegedűt, hogy teljesen eltorzultak az ujjaim. A második tanárbácsim már hiába igyekezett... De belegondolva; basszus, itt vagyok húszévesen, bölcsészkaron, három nyelvvizsgával és két leteendővel, és semmi értelmeset nem tudok. Tekintve, hogy az öt nyelvből három eléggé halott nyelv... De élveztem, és sok barátom van, csak éppen nem vagyok még előbbre, mint bárki, aki önszántából/szülői kényszerítésre járt különórákra... (Bár elnézve a legkisebb húgomat... na az már négyévesen kikövetelte magának a hegedűt, meg a kottaolvasást. Most is játszik, tíz év múlva, és gyönyörűen, bár ő eleve a tanárbácsinál kezdett. Van, akinek lehet, van, akinek nem, szerintem az gyerekfüggő. És emlékszem tényleg, hogy hisztiztem, amikor anya kijelentette, hogy nincs balettóra többet hetente háromszor, mert az nyúzás...)

    Na, szóval úgy döntöttem, ráér még az a poronty...

  • 2008.04.28 13:08:55huhhh

    "És emlékszem tényleg, hogy hisztiztem, amikor anya kijelentette, hogy nincs balettóra többet hetente háromszor, mert az nyúzás...)"



    Már korábban akartam írni eino hozzászólásával kapcsolatban, de akkor most írok.

    Eino, mi nagyon sok mindenben egyformán gondolkodunk, de most hadd írjam le, hogy egy kívülálló hogyan látja azt, amit leírtál.



    Nincs azzal semmi baj, ha egy gyerek sok mindent ki akar próbálni. Vegyük azt az optimális esetet, hogy ez valóban így is van, és tényleg a gyerek felől érkezik az igény zongoratanulásra, gúlaépítő edzésre, csigagyűjtő szakkörre vagy bármire. A baj ott kezdődik, ha a kipróbálásból hosszan tartó nyűgös kötelesség lesz onnantól kezdve, hogy a gyerek rájön, hogy ezúttal sem találta meg azt, amit igazán szeretne csinálni (és 7-8 éves korában miért is kellene ezt tudnia egyből megtalálni?). Eino is azt írja, hogy nem nagyon akar engedni a kiseino újabb "csak legalább próbáljuk ki" könyörgésének (vagyis a kislánya egyelőre KIPRÓBÁLNI szeretne valamit - arra már pontosan nem emlékszem, hogy mit -, nem pedig 4-6-8 évre elkötelezni magát valami mellett!), mert fél attól, bizonyára teljes joggal, hogy az már túlságosan sok lesz. Mit csinál inkább? Dönt a gyerek helyett, és marad a zongora. Amivel kapcsolatban időnként nyafi van. Amivel kapcsolatban figyelmeztetni kell a gyereket, hogy legalább 20 percet gyakoroljon (ami pedig nekem azt üzeni, hogy az órai kötelező penzumon felül pontosan a háta legközepére kívánja az aktív hangszeres zenét). Aztán ott van még a zongoratanuláshoz árukapcsolásként a szolfézs, amit eleve utál. Talált viszont valami mást, amit szívesen kipróbálna, az viszont már "nem fér bele".

    Való igaz, hogy a sült galambhoz is ki kell nyitni szánkat. De nem lehet, hogy mindenki jobban járna, mellesleg nem járkálna körülöttünk annyi agyonhajszolt kisgyerek, ha nem a sült galambot erőltetnénk a gyerekeink szájába, amikor már számunkra is nyilvánvaló, hogy a sült galambot már megkóstolta, nagyon nem jött be neki, és most kíváncsian megkóstolná a sült csirke vagy a sült liba ízét is? Azt viszont féltésből nem engedjük, mert a sült galamb mellett a sült csirke már tuti gyomorrontás lenne.

    Mert mi van akkor, ha egy nyolcéves gyerek zongorázott (kézilabdázott, sakkozott, kajakozott, fovolázott x hónapig-évig) és abbahagyja? Szerintem semmi. Kipróbálta, nem tetszett, ismerjen meg valami mást, hátha azt szeretni fogja.

    Én úgy látom, hogy picit nagyobb bizalommal és önbizalommal kellene lennünk az iránt, hogy ha elég sok mindent megmutatunk a világból a gyerekeknek (előre szólok, macerásabb dolog lesz, mint hónap elején befizetni a pontosan 35 különóra és edzés díját!), akkor kb. felső tagozatos korukra meg fogják találni az igazit.

    És akkor már nem azért fog kiseino valami klassz dologgal foglalkozni szabadidejében, mert nagyeino tudja (és minden bizonnyal igaza is van ebben), hogy pl. a zeneórán csak szépet tanul és értékes emberekkel találkozik, hanem nem kiseino is rájön erre. Addig pedig sok próbálkozáson és néhány félbehagyott zenetanuláson keresztül vezet az út, cserébe viszont jóval ritkábban (vagy soha) nem kell a sült galamb esetével példálóznunk a gyereknek.



  • 2008.04.28 13:09:34cseresznye

    ruju, szerintem nem a kodály módszerrel volt baj, hanem a tanárod volt kockafej. Nekem is volt szerencsém megtapasztalni ezt is, azt is, szerencsére a pozitív élményből volt több, és annak mai napig élvezem a gyümölcseit. Komkrétan rengeteg éneket tudok, egy picit eligazodom a zene világában, de sosem voltam kiugró tehetség, semmit sem tudok nagyon, hangszeren sem tanultam meg játszani. Van viszont rengeteg zenei élményem.

  • 2008.04.28 13:12:07huhhh

    hanem nem kiseino = hanem mert kiseino

  • 2008.04.28 13:12:10cseresznye

    Bocsánat, Kodály-

  • 2008.04.28 13:14:33boszor

    Magam és a húgom gyönyörűen példázzuk, hogyan működik ez.



    Nekem mindent csinálnom kellett, amit egyszer lehetett, attól függetlenül, hogy szerettem-e. Persze egy idő után leráztam a nemakarom dolgokat, de olyankor mindig éreztették, hogy kudarcot vallottam, és gyorsan jött helyette egyéb.



    A legrosszabb a sport volt: vagy hatfélét próbáltunk, egyedül úszni imádtam, de pont azt nem lehetett, mert mindig meghűltem uszodában.



    Húgomat nem küldték sehová az iskolához elengedhetetlen nyelv és kúrus mellett. Aztán egyszer csak arra ébredt a család, hogy emellett két hangszert tanul egyszerre, kézműveskedik, fotózik, egyházi ifjúsági körre jár, diáktanácsozik, és mindezt magától.



    Szóval szerintem semmit nem szabad erőltetni. Az kín, görcs, kudarc, szomorúság, most is visszajön néha a kudarcélmény.



    De ha valamit tényleg szeretne az a gyerkőc, akkor lehetővé kell tenni neki. Az úszás annyin múlott, hogy le kellett volna vágatni a hajamat, és akkor gyorsabban szárad, és nem mentem volna időhiány miatt mindig vizes hajjal a hidegbe.



    Érdekes, hogy ezt én így, most, látom, a szüleim akkor nem vették észre.

  • 2008.04.28 20:02:18eino.

    Szia Huhh, szerintem nagyon bénán fogalmaztam, meg több hsz-be sűrítettem a mondandómat, ezért összefoglalom, lehetőleg értelmesebben, mint eddig tettem:



    Szeptembertől ki fogja próbálni azt, amit szeretne már hónapok óta. Ez amúgy a japán kardozás :))) Macerás lesz, de adok 1 hónap próbaidőt. Ha még akkor is lelkes, ám legyen, de lehetőség szerint csinálja végig legalább a tanévet. Természetesen ha már csak a szenvedés része marad, akkor menet közben is lemondjuk, de nem szeretném, ha 1-2 nyűgösebb nap miatt feladná. Szóval legyen valódi oka, ne csak egy pillanatnyi hangulat.



    Ugyanígy a zongoránál is. Nem kell nyúznom a gyakorlás miatt, de néha (hetente max. egyszer, de inkább kéthetente, mert szeret leülni a zongora elé - sőt, még játszani is szeret rajta :)) ) azért rá kell szólni, hogy bocsi, dolgod van. Ez sem olyan, hogy rá kelljen parancsolni, ez eddig összesen kétszer fordult elő szeptembertől. Ezért hagyja abba? Amikor egyre jobban élvezi az amatőr és profi zenészek, énekesek világát (általam is) és azt, hogy már képes azokat a rövidke, 1-2 soros kis műveket tisztán, értelmezve előadni? Ilyen erővel bezárhatnának a zenesulik, mert olyan gyerek nem létezik, aki mindig örömmel végzi el a feladatait.

    Nem én írtam, hogy szolfézst utálja! Egyelőre kifejezetten imádja (ma is lelkesen mesélte, hogy valami kabala kismalac kottafejeket eszik),a tanító nénije nagyon kreatívan tanítja őket, ráadásul úgy, hogy tudják is, mit miért csinálnak.

    Bár épp tegnap mondta 3 szolfézstanár ismerősöm, hogy csak várjam ki a végét, most még lelkes, de 3-4 év múlva már vágja a pofákat, ez az évtizedes tapasztalatuk. :(



    Tehát: zongora, szolfézs marad, ehhez jön még - próbaidősen -egy sport, amit ő szeretne, én meg inkább az úszást (mert az előbbi macerás).

    Sportolni meg muszáj, mert a heti 2 db tornaóra nem csak felháborító, de vészen kevés is. Eddig eü.-i okokból nem tudtam rendszeres sportra hordani.



    Még egy: a zongorát tanító nővel az elején tisztáztam, hogy nem profi zenésznek készül a gyerek, nekem pedig eszem ágában sincs annak ,,nevelni", sőt. Tehát nincsenek extrém elvárásaim, egyszerűen tanítsa úgy, ahogy gondolja, és ahogy a gyerek képességei engedik.

    Sajnos az ilyen nyugtató szövegeket el kell mondani, mert szegény zenetanároktól (és főleg, szegény gyerekektől) némely szülő irreális erőfeszíteket vár el.



    Remélem, sikerült összeszednem :((

  • 2008.04.28 20:54:40huhhh

    Szia eino, így már jobban hangzik, csak mindig vigyázz arra, nehogy valódi élvezetnek véld a kötelességtudatot. :)) A lánygyerekek ugyanis különösen jók tudnak lenni az utóbbiban, ami nagy szemfényvesztések forrása lehet. :))

  • 2008.04.28 21:01:29huhhh

    Ja, még valami: szerintem nem jellemgyengeség, ha kiseino nem tölti ki a japán kardozással a teljes tanévet, ha esetleg x alkalom után rájön, hogy nem így képzelte, úgyhogy nyugodtan engedd meg neki, hogy befejezze, amikor szeretné. :))

    Nálunk mindig rövidebb volt a határidő, mindig azt mondtam, hogy menj el még egyszer-kétszer, aztán ha még mindig abba akarod hagyni, akkor legyen. Ennyi éppen elég annak a kivédéséhez, amikor tényleg csak a pillanatnyi hangulatnak engedve akarja a gyerek otthagyni az egészet, pl. azért, mert az edző erősebben szólt rá vagy összekapott valamelyik csapattársával. Az év vége nagyon messzi időpont tud lenni akkor, amikor a gyerek már tényleg biztos benne, hogy már nem élvezi és mást szeretne csinálni.

  • 2008.04.28 21:05:01ruju

    huhhh, te is olvastad Vekerdit? :-D Nekem sokat segített abban, hogy valóan rá tudjak hangolódni a gyerekemre, és hogy megszabaduljak azoktól a beidegződésektől, hogy ha elkezdte, végig kell csinálnia.

  • 2008.04.28 21:25:28huhhh

    Ruju, én nem olvastam Vekerdyt, nekem az segített a gyerekeimre való ráhangolódásra ebből a szempontból, hogy gyerekkoromban nálunk is az "amibe belekezdtél, azt végig is kell csinálni" szemlélet uralkodott, úgyhogy még Vekerdynél is sokkal jobban tudom :)), mert a magam bőrén megtapasztaltam, hogy egy még mindenre kíváncsi kisgyerek nem így működik.

  • 2008.04.28 21:28:48ruju

    esküszöm, hogy az előbb eszembe jutott, hogy de hülye vagyok, hiszen te vagy Vekerdi!!!! :-DDDD Én ha nem olvasom el néhány könyvét (nem a Nők Lapjásokat, ha érted), akkor simán megszívattam volna a gyerekemet. De olyan jól és szimpatikusan írt le mindent erről a témáról, hogy teljesen belém is ivódott a dolog, úh. jól fel vagyok én is vértezve asszem :-S

  • 2008.04.28 21:29:11ruju

    még mindig y-nal

  • 2008.04.28 23:57:36evaandrea

    Fecske,

    természetesen úgy neveled a gyereked, ahogy akarod, én a SZABAD JÁTÉKOT hiányoltam a gyermeked programjából.

    Tudod, erre van a gyerekeknek a legnagyobb szüksége, és a sok különóra/kötött program miatt esetleg nem is marad erre idő.

    És ez nem TVzést/netezést jelent, játékszerrel vagy anélkül, szinte bármihez köthető.Ez segít feldolgozni élményeket, félelmeket, örömöt, érzelmeket, bármit, fejleszti a fantáziát, de a fő hangsúly a szabadságon van. Ami nem kötött, kötelező.

    Szerintem a gyerekeknek is szükségük van szabadságra, sőt a választás szabadságára is,hogy mit szeretnének pl. kipróbálni, és ha nem tetszik, ne legyen muszáj évekig folytatni.

    Én a spontenitás híve vagyok, nem szeretek mindent túlszervezni, szóval nekem az tényleg rémesnek tűnik, hogy MINDEN hétvégén ezt vagy azt csinálja a család. Mi van, ha aznap hiányzik a kedv /erő hozzá? És véleményem szerint sokszor spontán többet tanul a gyerek mintegy véletlenül, mint ennyire direkt módon előre eltervezve. Annyi kötött/muszáj programja van már néha egy ovisnak is, hogy csak gyereknek lenni nem marad ideje...Mások, pl Te, máshogy gondolják, de azért ne legyek már korlátolt, mert nem értünk egyet.







  • 2008.04.29 00:23:13Vierre_

    Tudjátok meddig megy el ez? Egészen az egyetemig. Talán egy anyával találkoztam, aki kicsengette a fél éves nettó kétszázat és amikor a kölyke azt mondta, hogy ez nem az ő világa, egy év után, akkor nem volt gond. Elment máshová. Amúgy minimum odáig kitolódik a: ha belekezdtél csináld végig- történet. Borzasztó. Én soha semmit nem csináltam végig. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon ez mekkora hiba nálam. Aztán rájöttem, hogy képtelen vagyok valamiben hosszú távon leragadni, ellenben addig amíg benne voltam, a tartalom ha érdekelt azóta is része az életemnek. HOsszú ideig tartott, míg levetkőztem azt, hogy ez nekem a hendikeppem, pont azért mert elvárás végig vinni azt amit elkezdett az ember... csakhogy az ember változik ugyibár :)) Most éppen azt keresem, hogy mibe ugorjak megint bele, úgy, hogy tisztában vagyok azzal, hogy nagy az esélye, hogy nem csinálom végig, de ha mégis, akkor mégis. :)) Ez kizárólag sportra, iskolákra és világnézeti ágazatokra érvényes. Érdekes módon minden másban viszonylag következetes egyed vagyok :D

  • 2008.04.29 02:17:36cseresznye

    Egyelőre függőben tartom a véleményalkotást, mert még nagyon kicsi a gyerek.

    Igyekszem viszont nem elfelejteni a saját emlékeimet, és beszippantani a többiek okosságait.

    Egyet tudok, hogy marha fontos a család igényessége, viselkedése, a valódi és nem a vágyott értékrendje.



    Most másfél éves a gyerek, és egy szóval azt lehetne mondani róla, hogy tükör. Ami nekünk VALÓBAN fontos, és ŐSZINTE megnyilvánulás, arról beszélnünk sem kell, átveszi.

    Tudom, persze, hogy ez hamarosan nem lesz ilyen, de abban biztos vagyok, hogy a lényeg nem változik, csak máshogy, kombináltabban reagál. Például nem fog minden pozitívnak látott dolgot utánozni, azt nem is kell. Én is egy csomó mindent jónak tartok, de én nem csinálom, mert az nem én vagyok.



    Én már legalább annyira a gyerekeim miatt akarok jószívvelvállalható lenni a magam számára, mint magammiatt.

    Persze nem kell tökéletesnek lenni. Van olyan, amiben a szüleimnél talán előrébb jutottam, de a keresést tőlük láttam, az úton viszont egyből összevitatkoztunk.



    Amúgy én is a spontaneitás híve vagyok, mint eddig is. Voltak persze irányelveim, de az adott pillanatban az össztudása alapján dönt az ember.

  • 2008.04.29 02:56:16Sue

    Szerintem két részre lehet bontani a tevékenységeket. A zene és a sport mindenképpen nagyon hasznos és fejleszthető készségek kiskortól kezdve. A nyelvtanulás csak akkor jár sikerrel, ha természetes a közeg vagy nagyon kiskortól tanítja a gyereket valaki vagy valamilyen speciális módszerrel tanul, de ez nem működik 8 éves korban, de már 4 évesen sem. Egy 12 évest sincs értelme magánórára járatni, mert ahogy írták, a gyerek arra a korra már nem tudja úgy megjegyezni a dolgokat, mint kicsi korában, de ahhoz még túl fiatal, hogy egy nyelv rendszerét teljesen megértse. Elterjedt az a hír, hogy 12 éves kor előtt jó nyelvet tanítani, mert akkor máshogy memorizálódik. Ez igaz, csak hogy akkor már ott az az akadály, hogy a gyerek mechanikusan tanul és nem ért sok mindent, így a nyelvet sem tudja "felfogni" magas szinten. Óvodásnak pedig kifejezetten KÁROS az idegennyelv oktatás. Azt hiszem, hogy Fecske említette, hogy a kislánya jár múzeumlátogatásra. Szerintem abból sem marad meg sok, de a sport és a zene területén biztosan nagyon tud fejlődni. Én tanítottam nyelvet anno, de 8 évesnek csak az vállal el ilyet, aki nagyon pénzéhes, mert egy etikus tanár megmondja, hogy ennek sok gyakorlati haszna nincs. Mikor elkezdi tanulni a nyelvet másokkal, nem lesz sok előnye és azt is gyorsan be tudják hozni a jó képességű teljes kezdők. Sajnos ez így működik abban a korban.

  • 2008.04.29 06:44:14huhhh

    Sue, nem tudom, hogy a kötelező iskolaotthonos múzeumlátogatásból mennyi marad meg a gyerekben (gyanítom, nem sok), azt viszont tapasztalatból tudom, hogy a gyerek pillanatnyi hangulatát és kérését is figyelembe vevő, kötetlen múzeumlátogatásból rengeteg. Jó sok idő elteltével, különféle élethelyzetekben magam is többször meglepődtem, hogy milyen sok idő múlva mennyi ismeretet képes a gyerek előhívni és használni abból, amit a múzeumban szerzett.

    Mi például a legritkább esetben mentünk úgy múzeumba, hogy akkor most első teremtől az utolsóig mindent végigjárunk. Olyan viszont volt, hogy egy városligeti séta alkalmával "ugorjunk be a múzeumba" felkiáltással bementünk a Vajdahunyadvárba, ahol az akkor még egészen kicsi gyerekeim leragadtak valahol az elején, mert ott találtak valamit, ami felkeltette az érdeklődésüket, úgyhogy aznapra az az egy terem volt A "múzeumlátogatás". Kb. fél óra. Utána még végigcipelhettük volna őket az összes kiállításon, de abban a pillanatban más nem volt érdekes számukra, akkor meg minek?

  • 2008.04.29 11:17:58Sue

    "a gyerek pillanatnyi hangulatát és kérését is figyelembe vevő, kötetlen múzeumlátogatásból rengeteg." Leírtad a lényeget Huhhh..hogyha ez olyan, mint egy kirándulás, élményként emlékszel vissza rá, de heti szinten már tanulás, de azt nem írtad le, hogy a gyereked kívülről megtanulta, hogy mikor épült a vár stb. Nem igaz? Hisz mi 2 teljesen más dologról beszélünk. Én tanulást mondtam, te pedig kirándulásra utaltál.

  • 2008.04.29 11:59:08huhhh

    Sue, szerintem ugyanarról beszélünk, csak nem ugyanazt gondoljuk róla. Én erre a mondatodra reagáltam:

    "Fecske említette, hogy a kislánya jár múzeumlátogatásra. Szerintem abból sem marad meg sok"



    Erre írtam, hogy az iskolai csoportos múzeumlátogatást tényleg nem tartom túl sokra, mert abból valóban nem marad meg szinte semmi, pont azért, mert pl. képtelenség olyan időpontot találni, amikor a 10-15-20 gyerek mind egyformán fogékony éppen arra múzeumra és éppen arra a témára, vagy pl. nem ragadhat le az egész csoport örökre és véglegesen a vajköpülőnél csak azért, mert a te gyerekedet éppen akkor csak és kizárólag az érdekli, vagy pl. nem hagyhatja ott az egész csoport húsz perc után az egészet csak azért, mert a te gyerekednek aznap, azzal a múzeummal kapcsolatban éppen ennyi volt az aktív agyi kapacitása.



    Ha viszont lehetőség van arra, hogy úgy menj velük múzeumba, hogy a pillanatnyi hangulatuknak, érdeklődésüknek és fogékonyságuknak megfelelően tudsz haladni, akkor rengeteget tanulnak belőle. Éppen ezért én nem is nagyon tudom hová tenni az "én tanulást mondtam, te pedig kirándulásra utaltál" mondatodat, miért is zárná ki egymást a kettő? Nálunk egyébként sem tartozott a kirándulás kategóriájába, amikor a délutáni kacsaetetést egy kis múzeummal is megszakítottuk vagy "úgy mellesleg" megismertük a pénz történetét, ha éppen a Belvárosban jártunk, volt időnk és kedvünk. Elárulom, hogy legtöbbször "úgy mellesleg" szoktunk betérni egy-egy múzeumba, és csak a legritkábban előre elhatározott "kirándulás" részeként. Volt, van és lesz még egy csomó olyan múzeum (ők vannak többen), ami előtt úgy mentünk/megyünk el, hogy még csak rá sem pillantunk (na jó, ez azért túlzás :)), pedig az útikönyv kihagyhatatlan és szinte kötelező penzumként említi, de ott és akkor egyikőnknek sem tűnik vonzó időtöltésnek, csak azért pedig kár bemenni, hogy kipipálhassuk a látnivalók sorában.



    A másik problémám: miért és mi célból is kellett volna a gyerekeknek kívülről megtanulniuk, hogy mikor épült az adott vár? Megkockáztatom, hogy nem épült még olyan vár a világon, aminek pontosan tudni kellene az építési évét, egy átlagembernek és az ő - nem történésznek készülő - átlaggyerekének bőven elég, ha tudja, hogy melyik korban, kik, mi célból építették és hogyan éltek ott. Ezt pedig már egy egészen kisgyereknek is el lehet magyarázni a maga szintján, aztán ahogy nő, úgy válhatnak részletesebbé a mesék.

  • 2008.04.29 12:10:06Sue

    Már ne haragudj, de nagyon félreértettél, mert én nem azt mondtam, hogy meg kellene tanulniuk a vár eredetét és épp ezt mondtam, hogy semmi értelme, hiszen egyszerűen nem olyan célból megy a legtöbb ember oda, ami a világ legnormálisabb dolga, de gondolod, hogy aki hetente megy múzeumba, nem kőkeményen tanulni megy? Szerintem más a kettő, hogy valaki minden héten elmegy, egyértelműen információért, nem csak érdeklődésképpen és hogy élményeket gyűjtsön. Szóval szerintem annak a 8 éves kislánynak ez elég sokkoló, de úgy látszik, hogy vannak kivételek vagy épp ettől szokott hozzá, nem tudom. Csak annyi a véleményem róla, hogy attól, hogy minden héten oda megy, nem fogja megtanulni az ott látott dolgokat illetve nagyobb korában nem fog emlékezni. Annyira bírom, hogyha hozzászólok vmihez, egyből nekem ugrik valaki, mikor csak leírom a véleményem...

  • 2008.04.29 12:33:53huhhh

    Sue, miről is vitatkozunk?

    Hiszen én is éppen azt mondom, hogy a menetrendszerű kötelező múzeumlátogatásnak - a menetrendszerű kötelező összes akármihez hasonlóan - nincs sok értelme, pusztán a szülő megnyugtatására szolgál, hogy a gyerek testi és szellemi pallérozása kipipálva, ő megtette, amit megtehetett, és már semmi dolga sincs ezzel kapcsolatban.



    Velünk többször is előfordult, hogy programjavaslatként feldobtuk valamelyik múzeumot, mire a gyerekek rögtön tiltakoztak, mondván, "ott más voltunk az iskolával, nagyon uncsi, inkább ne". Jó, rendben, akkor az a múzeum kiesik. Aztán mikor később mégis odakeveredtünk, kiderült, hogy mégis élvezik, mégsem uncsi, és volt olyan is, hogy az egész múzeum úgy általában nem érdekelte őket, de egy-egy teremre azért "vevők" voltak.

  • 2008.04.29 13:06:48Sue

    Semmiről sem vitatkozunk, mert teljesen ugyanaz a véleményem. Csak annyit mondtam, hogy van különbség a menetrendesek meg azok között, akik kiválasztják, ami érdekli őket. 2 külön dolog 2 külön célért. A kommentem inkább arra írtam, hogy a váras témánál épp az ellenkezőjére gondoltam, mint amit leírtál, de mindegy. Tudom, hogy nehéz 1 sor utalásból kiolvasni ezt.

  • 2008.04.29 13:56:48zolnaid

    Na, nem nagon akartam hozzászólni, de a múzeum megérintett :)

    Mikor öt-hat éves voltam, minden szombaton nagyanyám vigyázott rám, és rossz idő esetén múzeumba vitt. Ugyanabba, a Déry múzeumba.

    Nekem így nagymamástól remek élmény volt, nagyon sok érdekeset hallottam tőle, a tárgyakról, meg a kapcsolódó dolgokról, és talán hihetetlen, e még ma is fel tudom mondani némely terem berendezését. (elég baj hogy azóta is ugyanúgy néz ki különben).

    Szerintem, meg lehet azt is tölteni annyi érdekességgel, hogy egy életre élményt adjon.

    Viszont én szeretem ha az effajta kulturális élményeket elsősorban tőlem kapja meg a gyerek, nem egy (akármilyen hiperszuper) múzeumpedagógustól.

  • 2008.04.29 14:27:29huhhh

    "Csak annyit mondtam, hogy van különbség a menetrendesek meg azok között, akik kiválasztják, ami érdekli őket."



    No, akkor most jól körüljártuk azt, hogy szerintem is. :))



    Zolnaid, nálunk a hiperszuper múzeumpedagógus a férjem, aki különben nem az, de hobbija a történelem, olyan összefüggéseket is lát, amiket én nem, és ráadásul még érdekesen el is tudta mesélni a lányoknak. Igazából még most is el tudná mesélni nekik, de mostanában gyakrabban mennek barátnőkkel és ritkábban velünk. :)) Úgyhogy mostanában már inkább én vagyok a figyelmes hallgatóság. :))

  • 2008.04.29 16:38:25B-

    Szerintem nagyon fontos, amit evaandrea mondott, vagyis a szabad játék (vagy mesélés, későbbi korban gndolkodás), amely során a gyerek végiggondolja, megemészti a napját, feloldja a feszültségeket stb. Olvastam egyszer, hogy a narkózás megelőzésében ennek nagyon nagy szerepe van: ki kell, hogy alakuljon egy ilyen kreatív, mesélő, belső képalkotó képesség, amivel később is kezelni tudja a problémákat. A drogosok sokszor az anyaggal és a hallucinációkkal váltják ki ugyanezt a hatást, mert maguktól képtelenek rá.



    A "mindent be kell fejezni" nagyon veszélyes késztetés, sokszor emiatt nem mer kiugrani az ember a hülyeségből, amikor rádöbbent, hogy hülyeség. Emlékezzünk a Milgramm kísérletekre, ahol mindig egy kicsivel erősebb áramütést kellett adni a másik félnek, amíg a halálos mértékűhöz el nem értek, és nagyon sokan, bár szörnyen érezték magukat, nem mertek kiszállni félúton. Én is voltam olyan helyzetben, amikor úgy éreztem, hogy "most már nem szólhatok", és utólag nagyon szarul éreztem magam amiatt, hogy gyenge voltam :-((( Szóval ezt a késztetést inkább ne erőltessük szerintem.

  • 2008.04.29 19:11:19eino.

    Ruju, Huhh, nem írtam, hogy feltétlenül csinálja végig. Azt írtam, hogy a próbaidő után lehetőség szerint. A próbaidő is azt jelenti, hogy ha az első két alkalom nagyon gázos lesz számára, akkor kész. Ha nem, akkor már csak azt kell megnézni, hosszabb távon megy-e, erre lenne az 1 hónap. Ha utána is okés, akkor 1-2 nyűgösebb nap miatt ne jelentse ki, hogy itt a vége.



    És Vekerdy meg számomra sajnos nem mérvadó a gyereknevelésben, akkor sem, ha sok esetben egyezik a véleményünk. Én ismerem a gyereket, én tudom, mikor tetszik neki egy elfoglaltság, én tudom, mikor szeszélyes, és mikor valódiak a gondjai. Ezt ő nem tudhatja (és más sem), max. felvázolhatja a lehetséges variációkat (mint ahogyan más is).



    De egyébként sem táplálom a Vekerdy-kultuszt, időnként eget rengető baromságokat mond (pl.: egyetlen éjszakát sem alhat máshol az anya a gyerek nélkül, mert egy életre megmarad ennek a káros hatása. ). Szabad neki, nyilván, főleg, hogy mond azért sok jót is, csak éppen ez elég rapszodikus teljesítmény ahhoz, hogy évtizedek keresztül ő legyen az ország - egyik a 2-3 közül - megmondó gyerekpszichológusa. Ez majdnem olyan, mint az, hogy Bálint Gyuri bácsi volt az ország ,,egyetlen " kertésze. :))

  • 2008.04.29 19:12:08eino.

    B-, ki erőlteti a mindent be kell fejezni dolgot?



    Tényleg ne erőltessük ... :))))

  • 2008.04.29 19:19:22eino.

    Nagyon nagy elvárás, ha a mindenki csak annyit képzelne az olvasottak mögé, mint amit a szavak jelentenek?

    Tehát hogy lesz ebből: ha nem esik jól az , amibe belekezdett, akkor abbahagyhatja ugyan, de néhány fárasztóbb nap után ne jelentsük ki, hogy abbahagyja, ha addig minden rendben ment. - szóval hogy lesz ebből ez: mindenáron végig kell csinálnia



    ??????????????

    Köszike.

  • 2008.04.29 19:22:17eino.

    ,,Olvastam egyszer, hogy a narkózás megelőzésében ennek nagyon nagy szerepe van: ki kell, hogy alakuljon egy ilyen kreatív, mesélő, belső képalkotó képesség, amivel később is kezelni tudja a problémákat."



    Nagyszerű, akkor az én gyerekemből tutira nem lesz drogos, mert gyakorlatilag a képességeinek erről a területéről jelentette ki egy pedagógus, hogy nincs meggyőződve róla, hogy nem zseni a gyerek.



    Én meg elfojtom a zongorával, amit látensen ugyan, de annál mélyebben gyűlöl :))))

  • 2008.04.29 19:30:09baud

    Sue, annyiban vitatkoznék a mondanivalóddal ("Óvodásnak pedig kifejezetten KÁROS az idegennyelv oktatás."), hogy az a gyanúm, hogy ezt is embere válogatja. Engem négyévesen kezdtek járatni egy idős német nénihez, aki gyönyörűen beszélt magyarul is. Ovi után elvitt magához (többen voltunk), együtt ettünk a konyhájában, aztán énekeltünk, mondókákat tanított, németül játszottunk stb. Mikor kicsit nagyobb lettem, jött a nyelvtan is, de sosem szenvedtem meg. Pedig nekem erdélyiként eleve ott volt a román, amit ugyancsak oviban kezdtünk. Azt is hozzá kell tennem, hogy mindig bízhattam abban, hogy ha nagyon megterhelne, akkor szólhatok neki vagy akár a szüleimnek is, hogy abba akarom hagyni. Rengeteget tanultam tőle, és olyan jól csinálta, hogy nagyon megalapozta a későbbi "tudatos" tanulást.



    Nyolcévesen kezdtem el az angolt, és tízévesen vezették be a suliba a franciát. De ismétlem, nekem ezzel úgymond szerencsém volt, mert imádok nyelveket tanulni, most is tolmácsképzős vagyok. De ez tényleg a gyerektől függ, ebben egyetértünk.

  • 2008.04.29 19:31:48eino.

    kifelejtettem Vekerdy véleményéből:

    3 éves kor alatt ne aludjon egyetlen éjszakát sem a gyerek az anyja nélkül

  • 2008.04.29 19:40:30baud

    eino, ettől a 3 éves koros dologról nekem az jutott most hirtelen eszembe, hogy Vekerdynek lehet bátran nagy pofája, ő legjobb esetben is az apja lenne annak a gyereknek...

    Vagy csak paranoiám van? :)

  • 2008.04.29 19:50:50eino.

    Nem hinném, szeret sokat követelni az anyáktól :)))

  • 2008.04.29 19:58:09psyché

    Ezt hogy ertette Vekerdy Ur? Egy agyban kell talan aludni a gyerekkel, vagy egy szobaban? es mi van a szülök maganeletevel? Vagy a hazassag minösegevel...ha harom evig együtt aludtam volna a fiaimmal, tutti, hogy nem lenne mar ferjem...

  • 2008.04.29 20:05:29cantaloupe

    Psyche, szerintem arra celzott,hogy egy fedel alatt aludjon a gyerekkel. tehat semmi nagymama vagy bebiszitter, hanem ha a gyerek este megebred, az anyja legyen mellette.



    En is kivancsi lennek, hol irta ezt Vekerdy, mert ez mar liberalizmusnak is eleg extrem.



    Amugy 4 gyereke van.

  • 2008.04.29 20:17:07psyché

    Haat meg igy is extrem, bar nalunk az ejszakak 99%-at velem töltik. Csak azt nem ertem, miert nem jo az Apa...

  • 2008.04.29 20:27:43eino.

    Cantaloupue, igen.



    Valahol mondta pár éve (rádió, tévé?), de ez megmaradt bennem, mert nekem néha a másfél évesem mellől el kellett mennem egész napra a leendő diploma miatt. Tehát az éjszakát a nagyszülőknél töltötte.



    A másik , amivel nem értek egyet, az a gyereknek a múzeumokban való viselkedésére vonatkozott. Mert milyen jóóó, hogy a gyerekek hason csúszhatnak a Louvre-ban a kövön, meg nyugodtan hangoskodhatnak, amíg a szüleik a kiállítást nézik.



    Nem értem, én a gyereket olyan kiállításokra viszem csak el, amit ő is szívesen megnéz. A Csontváry-képektől már 4 évesen el volt alélva, néhány képhez vissza-visszatértünk ; és nem akart rohangálni, hanem már akkor megértette, hogy a kezemet fogva lehet végignézni a képeket. A régi ruhák, fegyverek, használati tárgyak is érdekelték. Ami olyan, hogy számára érdektelen, azt kihagyom, vagy nélküle megyek el.

    Tudom, ez már nem illik a Vekerdy-irányelvhez. Még szerencse, hogy ez engem nem zavar :))

  • 2008.04.29 20:33:53eino.

    Haat meg igy is extrem, bar nalunk az ejszakak 99%-at velem töltik. Csak azt nem ertem, miert nem jo az Apa...



    -------

    Valami kötődés meg bizalom dologról volt szó.



    Tényleg sok klassz gondolata van amúgy. Csak vannak vadak is köztük, amolyan másik véglet szerűek.

  • 2008.04.29 20:39:57huhhh

    "Tehát hogy lesz ebből: ha nem esik jól az , amibe belekezdett, akkor abbahagyhatja ugyan, de néhány fárasztóbb nap után ne jelentsük ki, hogy abbahagyja, ha addig minden rendben ment. - szóval hogy lesz ebből ez: mindenáron végig kell csinálnia"



    "Ha még akkor is lelkes, ám legyen, de lehetőség szerint csinálja végig legalább a tanévet."



    Eino, én nem tudom, hogy hogyan lesz miből mi, de azért a néhány fárasztó nap és a tanév vége között azért van néhány vonásnyi különbség. Feltéve persze, ha nem májusról beszélünk. :))



    Tényleg nem kötekedni akarok, mert általában egy kerékre jár az agyunk, de ha leírsz valamit, ráadásul eléggé egyértelműen, akkor ne lepődj meg, hogy a többiek abból indulnak ki (mi másból?), és abból következtetnek (mi másból?).

    Én például soha nem értem és éppen ezért kifejezetten nem szeretem, amikor valaki a szövegértést kéri rajtam számon, pedig pontosan arra reagálok, amit leírt. A "csinálja végig legalább a tanévet" mindenesetre nem egészen azt üzeni a magamfajta kívülállónak, hogy te közben csak néhény nyűgösebb napra gondolsz. Néhány nyűgösebb nap = megkérem a gyereket, hogy még néhány alkalmat csináljon végig (a különórák és edzések gyakoriságát ismerve általában max. 2 hét, de hol van még a tanév vége?), aztán visszatérünk a kérdésre.

  • 2008.04.29 20:41:45cantaloupe

    Eino, ha ezeket mondta, ezzel en sem ertek egyet.



    Meg meg ket dologgal: a teveellenes hozzaallassal. Kifejtette, hogy az egyik gyereke kivancsi lett, mire elokapartak egy feket-feher junoszty-tevet, mire a gyerek megunta, eszrevette hogy tobb rajzfilmet ismetelnek, szoval "magatol" ugyesen lemondott rola. :)

    Na ja, mondjuk egy piritos nagysagu feket-feher feluleten engem sem erdekelne meg a Csillagok haboruja sem.:)



    A masik (ez is Nok Lapjas szosszenete volt), az az,hogy a bukott gyereket nyaron ne tanultassa, zarkoztassa a szulo, maximum augusztus elejetol kezdjen vele foglalkozni, napi keves tananyaggal, mert a vakacio nem tanulasra valo.

    Azert kivancsi lennek, ha az o gyereket fenyegetne a veszely, hogy osztalyt ismetel, ahol mindenki fele tornyosul es o lesz az uj, a bukottgyerek, a megbelyegzett akinek nincs baratja, akkor is olyan konnyelmuen tanacsolna-e.



    Ugyanez a velemenye a hazi feladatrol, szerinte alsosoknak ne is legyen.

  • 2008.05.02 20:44:33eino.

    Huhh, amikor először értettük félre egymást, akkor leírtam, mi a pontos ábra, aztán jöttek még más hsz-ek is... Hát emiatt írtam utána, amit írtam.



    A ,,lehetőség szerint" kifejezést pedig én abban az értelemben használom, hogy: ha nem okoz túl nagy problémát. Tudom, hogy vannak, akik meg majdnem ,,feltétlenül" értelemben (pl. az egyik barátnőm is), de én nem.



    Na, ennyi. :)))



    Amúgy látok én is évek óta túlterhelt, anyjának megfelelni akaró gyereket, és örök ellenpélda szegény. A gyerek egyébként időnként iszonyat hisztiket csinál, az anyja nem tudja mire vélni, mert sokáig ,,jó kislány" volt. Próbáltam célozni rá, hogy esetleg le lehetne csökkenteni a különórákat, de nem, aránylag jól megy neki minden, akkor meg minek...

  • 2008.05.02 20:57:32eino.

    Cantaloupe, igen, vannak ilyen fura dolgai. Amellett, hogy sok értékes gondolata is van, de... a többit már írtam.



    Amúgy érdekes ez a ,,nyáron ne tanuljon a gyerek" vélekedése. Az a tapasztalatom, hogy unalmasabb időszakokban a játékos fejlesztő feladatokat igenis igényli, oviban ő kérte a feladatos munkafüzeteket.

    Az idén nyárra megbeszéltük, hogy naplót vagy fog írni júliustól, én meg segítek kijavítani az esetleges hibákat. Emellett majd szedek le a netről klassz matekfeladatokat, vagy veszek valami kiadványt. Időnként német nyelvű meséket fog nézni. Mindezeket persze nem a kinti játék, fürdés, benti szieszta helyett fogja csinálni, hanem ezek mellett. És persze nem minden nap, mert az is hülyeség.

    Ettől tavaly sem volt semmi baja. Ha nincs feladat jellege, akkor olyan neki, mintha rejtvényt fejtene, kifejezetten szórakoztatja. Sőt, hosszú távon szenved attól, ha nincs megoldandó dolog, igényli az agymunkát.



    Szerintem ennél sokkal rosszabb, ha szeptemberben egy csomó mindent szinte újra kell tanulnia.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta