SZÜLŐSÉG

Altatásban vették ki a babát

2008. április 19., szombat 08:33

Párommal 10 hónap együttjárás után költöztünk össze albérletbe, a következő évre esküvőt, majd gyerekeket terveztünk. Összeköltözésünk első hetében történt, hogy a nagy lelkesedésben bizony nem volt kedvünk védekezni, s „Mi baj lehet, legfeljebb lesz egy gyerekünk!” felkiáltással egymásnak estünk. Így fogant meg a kisfiam, igazi szerelemgyerekként.



A terhességem első fele a napi 12 óra munka és folyamatos rosszullét mellett esküvőszervezéssel, második fele pedig lakáskereséssel telt, végül a 40. héten sikerült beköltözni az új lakásunkba, ezért örültem, hogy nem jött korábban a baba. Azonban hiába takarítottam, rámoltam, cipeltem, a szülés a 41. héten sem akart beindulni. Végül a 42. hét közepén az orvosom az indítás mellett döntött.



Egy könnyű vacsora után, remegő lábakkal vasárnap este 8-ra mentem a budapesti Szent István Kórház szülőszobájára. Korábban alternatív szobáról, vízben vajúdásról álmodoztam, az indítás miatt ezekről azonban szó sem lehetett. Kaptam egy hagyományos szülőszobát, lepakoltam, átöltöztem, aztán irány a vizsgáló, ahol tágításként felhelyeztek egy gyerek-katéterre emlékeztető ballont a méhszájhoz, és felfújták. Ez elvileg legkésőbb másnap hajnalra ki kell, hogy tágítson annyira, hogy burkot lehessen repeszteni. Kellemetlen volt, és kicsit fájdogált, de férjembe kapaszkodva elindultunk a folyóson vissza a szülőszobába. Aztán egyszer csak éreztem, hogy mintha a férjem (aki végignézte az egész műveletet, és fogta közben a kezem) már nem fogna olyan erősen, elkezdtem inkább én fogni őt. Az egyik szülésznő szerencsére épp időben ért oda ahhoz, hogy segítsen gyorsan betámogatni a szülőszobánkba a páromat, és leültetni egy székre.

Én fekvés helyett rohantam vízért, és közben próbáltam nem röhögni a helyzeten (eddig azt hittem, ilyen csak a gyenge amerikai filmekben van), de azért kicsit meg is hatódtam, lám, hogy aggódik értem. A szülésznő ezalatt győzködte, hogy nyugodtan feküdjön le kicsit a szülőágyra, ne szégyellje magát, de végül a vízivástól hamar jobban lett. Mivel az éjszaka várhatóan nem történik semmi, hazaküldtük aludni, én meg felfeküdtem a szülőágyra, szintén némi alvás reményében. Persze a görcsök ahhoz pont elég erősek voltak, hogy ez ne sikerüljön, és az sem segített, hogy a szomszédban egy kismama vérfagyasztóan ordított a kitolás alatt. Úristen, ez nekem is ennyire fog fájni?! Hm, akkor talán inkább most hazamennék…

Hajnalban bejött egy szülésznő, és megállapította, hogy sajnos nem sikerült tágulnom, de azt az izét ki kell venni. Rákötött a végére egy liter vízzel megtöltött zacskót, hogy az a súlyánál fogva majd kihúzza. Ez kb. 5 perc után sikerült is, kissé drasztikusnak éreztem. Pár perccel később bejött egy másik szülésznő, hogy akkor ő most burkot repeszt. Megtörtént, és meglepve állapította meg, hogy jé, nem jön semennyi magzatvíz. Mielőtt azonban megkérdezhettem volna, hogy ez most baj, vagy mit is jelent, elment. Aztán jött egy harmadik, ő feltette rám a ctg-t, majd 10 percen keresztül próbálta megtalálni a baba szívhangját, kevés sikerrel. Erre többen be, villámgyorsan kaptam egy infúziót, majd a vezető szülésznő mégiscsak megtalálta a szívhangot, minden rendben. Máig nem tudom, hogy a szülésznő volt béna, a ctg, vagy már ekkor gondok voltak a szívhanggal, és a helyzetemen az sem segített, hogy amikor megkérdeztem, hogy most mégis mi volt, csak rám förmedtek: „Hallotta, nem?!”.

Reggel bejött a párom, hiszen apás szülést terveztünk, és az orvosom is jött megnézni, és szólni, hogy mehet az oxitocin. A doktornő megkérdezte, hogy vagyok, majd előadta, hogy ő bizony egész éjjel nem aludt, rosszul volt, a szívével vannak problémái, stb. Remek! Próbáltam együttérző lenni, legalább én, ha már neki nem tűnt fel, hogy közben én meg itt szülögetnék. Végül elment a rendelésére, mondván, hogy ebből legkorábban is csak késő délután lesz gyerek. Én közben, hogy segítsem a tágulást, a ctg és az ágy mellett „sétáltam”: egyet jobbra, egyet balra. A ctg már egész szép, 2 perces fájásokat jelzett a folyamatosan emelt oxitocintól, de én a szülésznő kérdésére büszkén válaszoltam, hogy á, ez semmi, ez nem fáj igazán. Gondolatban meg is veregettem a vállamat, hogy milyen ügyes kislány vagyok, ilyen szép nagy a fájdalomküszöbön, hogy mások mit ordítanak ettől?! Hm. Azt hiszem, az életben többet nem lesz ekkora nagy az arcom, megtanultam a leckét.

Délelőtt 10 után már inkább csak feküdtem a fájdalomtól (1-1,5 perces fájások fél perc szünettel, majd nagyon hamar szünet nélkül), némi enyhülést is csak a hátsómba kapott fájdalomcsillapító injekció jelentett. Járkálni már nem nagyon volt kedvem. Az új, délelőttös szülésznő, aki nagyon kedves és együttérző volt végig, szerzett nekem ugyan egy labdát, hogy próbáljak arra ülni, meglátom milyen jó lesz, de miután a fájás alatt tartani sem bírtam magam rajta, inkább visszamásztam a szülőágyra. Közben rendszeresen megvizsgálták a tágulást, délutánra már úgy éreztem, mintha az egész osztály vagy 20-szor végigtapogatta volna a méhszájamat. Mivel nagyon lassan haladt a dolog, az oxitocin adagot folyamatosan emelték, a végén már egy lónak is sok lett volna.

Délután újabb fájdalomcsillapító injekciót kértem, mondták, hogy próbáljak még egy kicsit várni vele. Mondtam, hogy akkor én most kiveszem az infúziót és hazamegyek, köszönöm, majd visszajövök máskor, most inkább nem szülnék. Megkaptam az injekciót. Ettől és az oxitocintól tán kicsit kábább lettem, de nem éreztem úgy, hogy kevésbé fájna. A fájdalmon kívül semmi másra nem tudtam figyelni, és iszonyú erőtlennek, tehetetlennek és kiszolgáltatottnak éreztem magam. Férjem közben rendületlenül próbált rávenni, hogy igyak kicsit, és fogta a kezemet. Bennem közben egyre erősödött az az érzés, hogy ez az egész így nincs rendben, ráadásul arra a kérdésre, hogy mennyit tágultam, mindig más számokat kaptunk. Az mindesetre világosan látszott, hogy ha ebben az ütemben haladok, akkor aznap nem lesz kitolás.

Közben a ctg-t hol elvitték, hol visszahozták, mivel több készülék is éppen javításra várt, nem volt elég az osztályon. (Viszont mi nem a hónap legvégén szültünk, így a köldökcsatért eséllyel indultunk, hurrá! Mint a szülésznő mesélte, a hónap végére az bizony elfogy, az utolsó napokban már nem jut senkinek…). Este fél 7 körül hirtelen azt jelezte a ctg, hogy nagyon leesett a kisfiam szívhangja. A férjem szólt az orvosnak, hirtelen mindenki betódult. Bejött a főorvos is, megállapította, hogy még mindig csak 2 ujjnyi a tágulás, és azonnal császár. Oxitocin ki, katéter be, műtőbe betolnak, nyilatkozatot aláírom (ilyenkor?!!!), altatás. 10 percen belül megszületett a kisfiam, 58 centivel és 3830 grammal. Apa (bizony, néha így hívom, de a nemi életünk, köszönjük rendben van) látta először mosdatáskor, szürkéslila volt, és nem sírt, csak nyöszörgött szegénykém.

Miután lent, a kórteremben magamhoz tértem, és apa megnyugtatott, hogy a kicsivel minden rendben, hamarosan megjelent az orvosom is, és az első kérdése az volt, hogy miért nem szóltam, hogy vérzékeny vagyok. Tessék???? Ilyenről én nem tudok! Na, erre elmondta, hogy alig bírták elállítani a vérzést, kétszer annyi vért vesztettem, mint mások, és most nem tudja, kapjak-e vért. Aztán szépen rátenyerelt a friss sebemre, és lelkesen megnyomogatta, hogy lássa, mennyi vér jön még belőlem. Ezt pár perccel később a kétajtós szekrény méretű főorvos is eljátszotta, aztán még vagy 3-4-szer sor került rá az este folyamán. Az egyetlen szerencse, hogy az altatáshoz használt tubustól nem volt egyáltalán hangom, így nem tudtam ordítani sem. Viszont 2 dologra rádöbbentem: 1. a tágulásnál is van rosszabb, 2. nem lennék jó kémnek, mert az első kínzás alkalmával mindent bevallanék.

Körülbelül fél órával később végre bejött egy csecsemős nővér, és a fülembe súgta, hogy nemsokára behozza a kisfiamat megmutatni. Pár perce múlva megkaptam, pucér kis teste a bőrömhöz simult. Hihetetlenül megnyugtató érzés volt. Sajnos nagyon hamar, kb. 5 perc múlva már vitték is, nem értettem, miért. Csak jóval később, a zárójelentésből tudtam meg, hogy a születése után inkubátorba került, oxigént kapott, hogy a köldökzsinór a nyakán volt, a magzatvíz pedig tele volt magzatszurokkal.

Éjjel negyed kettőkor letelt a császárosoknak járó 6 óra pihenés, jött a nővér felkelteni, katéter ki, anyuka, tessék valahogy felkelni és kimenni minél hamarabb pisilni. Hát ezt inkább nem részletezem, aki szült császárral, tudja, hogy ez így önmagában egy órás program. Éppen hogy eljutottam oda, hogy az ágy szélén ültem, amikor beviharzott egy másik csecsemős a kisfiammal, és szemrehányóan rám szólt, hogy ordít a gyerek, és hogy ő már nem tud vele mit csinálni, nyugtassa meg, anyuka! Én boldog voltam, hogy odahozta, gondoltam, akkor megpróbálom szoptatni. Kézbe vettem, mellre tettem, mire a kedves csecsemős nővér rám förmed, nem így anyuka, és próbálta mutatni, szerinte hogy kéne. Miután másodszorra sem sikerült pont úgy tartanom, hogy ő javasolta, bosszúsan elviharzott. Én meg ott ültem az ágy szélén, két kezembe a gyerek, lábam spiccbe feszítve, hogy valahogy az ágyon tartsam magam, mozdulni se jobbra, se balra nem tudtam a fájdalomtól. Máig iszonyúan bánt, hogy a második találkozásunk, ahelyett, hogy összebújva szuszogtunk volna egymás mellett, így zajlott, s a végén már csak azt lestem, mikor viszik vissza szegénykémet, mert rettegtem, hogy lefordulok az ágy széléről, vagy leejtem.

Aztán másnap végképp elromlott minden. Reggel ismét kihozták babócát a csecsemősök, és szopizva-összebújva bealudtunk, de aztán jött a gyerekorvos, veszekedett egy sort a nővérekkel, hogy őt miért hozták ki, megfigyelés alatt kell tartani stb. és elvitték. Sok mindent akkor nem, csak később tudtam meg. Fertőzést kapott, valószínűleg a magzatszurkos magzatvíztől, és egyik oldalán felfúvódott és teljesen előredomborodott a mellkasa. A Cerny-mentősök még behozták a kórterembe a kis hordozható inkubátorban, hogy simogassam meg és búcsúzzak el tőle, és hagytak róla egy fényképet, majd átvitték egy gyermekklinikára. Azt hiszem, még soha nem fájt ennyire semmi, utána órákig csak zokogtam.

Kedden vitték el és csak pénteken engedtek ki, de attól kezdve reggeltől estig ott ültem mellette egész nap. Sok mindent tudnék még írni a gyermekkórházi ápolók emberségéről csakúgy, mint a lehetetlen körülményekről (miért jó az, hogy a frissen szült anyukának, aki bemegy szoptatni, nincs más lehetősége, mint reggel 9-től esti 6-ig 8-ig egy rozoga kisszéken kuporogni, időnként a radiátorba kapaszkodva, hogy le ne essen róla, és így szoptatni életében először?!), és értelmetlen előírásokról (miért kell egy 8-10 napos kisbabának etetésenként 100 ml-t ennie, akkor is, ha közel 4 kiló és ismét elérte a születési súlyát, és már a fülén jön ki a szoptatás után beletöltött tápszer?!), de a lényeg, hogy 10 nap után végre egészségesen hazahozhattam őt.

Sok türelem és együtt töltött idő kellett ahhoz, hogy a kezdeti nehézségek után egymásra hangolódjunk, de szép lassan sikerült, ledolgoztuk a kezdeti hátrányt. Ráadásul a Dévény-módszernek köszönhetően az oxigénhiányból adódó feszes izomtónust is sikerült korrigálni, és ma már itt futkos körülöttem a vidám kis ördögfióka, aki a jövő héten lesz egy éves. Mostanában már a kistestvért is tervezzük, csak ne lennének a szülésről még mindig rémálmaim!

Hűbele



Ön is szeretné megosztani olvasóinkkal szüléstörténetét? Küldje el nekünk a poronty@mail.velvet.hu címre!

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.04.19 14:36:06papirbirka

    Kedves Hübele!

    Nyugodj meg, a második semmi az elsőhöz képest, mert:

    - Annyira hosszú és fájdalmas volt az első, hogy tök nyugodt voltam, "Annál úgysem lehet rosszabb!" felkiáltással.

    - Bizonyos belső alkatrészeimet már elrendezte egyeske, így másodszorra kitaposott volt az út.

    - Belejöttek közben a szülésznők a homeobogyós rásegítésbe, ha már van egy kis fájás, akkor így mondta az enyém "abba belekapaszkodik és hihetetlenül meggyorsítja a tágulást".

    - Tényleg fontos a jó szülésznő választás és kérd meg, hogy magyarázzon ha az orvos nem ér rá/akar, megteszik.



    Mindenkit csak bátorítani tudok. Úgy szoktam mondani, hogy az első MEGSZÜLETETT sok-sok segítséggel, sodródva/kínlódvaa, a második babámat pedig MEGSZÜLTEM irányítva és teljesen átélve ezt a csodát. Összefoglalva igazi jutalomjáték volt a második szülésem, cserébe, hogy kibírtam az elsőt.



    Ja és a szülésznőm, meg a dokim azt mondta, hogy ez eléggé jellemző, a nehéz/hosszú első szülések után, "könnyű"/rövid második. Vihogva mondták, hogy ilyen esetekben rendszeresen éppenhogy csak nem késik le a babákat.

  • 2008.04.19 15:35:36cozumel

    Hubele



    Nekem is tetszett a stilusod:-)

    A kemes resznel felrohogtem, ezt en is szoktam mondogatni...

  • 2008.04.19 19:06:43marywolf

    Voltak kétségeim, hogy jó-e hogy van fogadott dokim, meg szülésznő is, akinél kétszer voltunk a férjemmel, mindkétszer majd 2 órát beszélgettünk, meg megmutatott minden helyet. Remélem a szülésnél is pont olyan segítőkészek lesznek és jófejek mint eddig.

  • 2008.04.19 19:10:09kaktuszvirág

    nyuszómuszó! A Jahn Ferenc kórház szülészetéről van egy ilyen, ha beírod a google-ba, hogy "Jahn Ferenc babásai", ez fog kijönni. (Van ott egy olyan is, ami nem babások, de ez hasznosabb) Gyuri néven irogat néha az osztály vezetője, és látszik, hogy követi mi folyik. Egyszer pl valaki iszonyat rossz tapasztalatot írt - hasonlókat ehhez, bár azt kell mondanom, ennyire nem is volt rémes - és a doki írt, hogy szeretne többet tudni, hogy kivizsgálhassa. Na sztem ez korrekt egy állami kórház szülészetének vezetésétől.

  • 2008.04.19 19:12:55bared

    Hübele... Elgondolkodtatott egy mondatod: " A 3. trimeszterben hol keressek másik orvost?" Én senki helyében nem gondolkodnék ilyenkor, az biztos... Az elsővel én is mellé nyúltam, azért lett meg a babám 33 hétre... HA még egyszer bármikor csak egy icipici kételyem is lenne, azonnal váltanék... Az orvos pedig nem válogat, hogy hány hetes terhes az anyuka.. Ha normális, bárkinek örül, aki jön, és nem azt nézi, előtte az Ő betege volt-e, vagy másé!

  • 2008.04.19 20:08:07Hűbele

    Bared, a mai eszemmel már én is váltanék, gondolkodás nélkül, de ehhez sajnos kellett ez a tapasztalat:-( A normális orvosok pedig egy bizonyos létszám fölött nem vállalnak újabb kismamát, mert 1 hónp alatt mondjuk 40 szülést nem tud tisztességesen levezetni...

  • 2008.04.19 20:41:43Szelíd hangorkán

    Minden rossz szülésélmény meghallgatása/elolvasása ellenére én már olyan szívesen szülnék... :-)

  • 2008.04.19 21:18:08macskosz

    Örülni kell annak, hogy egészséges lett a gyerek a nehéz kezdet ellenére.



    Addig nem lesz jobb az otthoni egészségügy, amíg paraszolvencia (gyk: hálapénz) létezik, és ilyeneket le lehet írni, hogy a "napi kretén" a szülész. Igen, vannak hozzá nem értők, de jóval többen vannak a nagyszerű szakemberek.



    Itt nálunk nincs se választott orvos, se választott szülésznő. AKi ügyeletes annál szülsz. Na, ez hogy tetszik?



  • 2008.04.19 21:20:51idonno

    Hűha, Hűbele... Minden elismerésem! Nekem sem volt egy leányálom, bennem is rettegés él és kb 3 hónap múlva át kell élnem újra, így különösen mély benyomást tett rám a történeted. Mindent megpróbálok úgy "intézni", hogy ne történhessen velem hasonló, de ez tőlünk független, ez nyilvánvaló, hiába tudunk sokmindent a szülésről és van fogadott dokink, meg szülésznőnk, akkor is történhetnek úgy a dolgok, hogy rémálommá váljon a szülés. Egy pszichológushoz is járok most, annyira rettegek a második szüléstől (holott ennyire nem volt durva, mint a tiéd) és egyébként sokat segít, kifejezetten kismamákkal foglalkozik és nagyon jó járni hozzá. Ha majd egyszer érdekelne esetleg, szívesen megadom az elérhetőségét... Amúgy a www.aktivszules.hu oldalt ő csinálja.

    És Isten éltesse nemsokára a kisfiadat az 1 éves szülinapján!

  • 2008.04.19 21:40:42megahéja

    macskosz: hol van az az ott?



    Amúgy én nem vagyok ellene a választott orvos nélküli szülésnek, mondom, anyumnak bejött. Végülis mindegyik verzió rizikós itt. Tudod, mivel ha orvos lennék én is elgondolkodnék erősen azon hogy akarok-e itt doglozni, félő hogy idővel nem a "nagyszerű szakemberek" lesznek többségben az országban. És mivel az orvosok elég sokat tanulnak ahhoz hogy végezzék a dolgukat, az átlagember még józan paraszti logikával is félve kérdőjelezi meg azt amit az orvos mond - innen a kiszolgáltatottság. Elhiszem hogy külföldön jobban működik, de nem hiszem hogy elmennék szülni - akár Bécsig is :-)

  • 2008.04.19 21:52:14oreille

    a kémes dolgon már nem tudtam nevetni. és amikor azt írtad később, hogy elromlott minden, akkor csak annyi jutott eszembe, hogy mi még?



    ilyen tré ellátásról, ilyen kivétel nélkül minősíthetetlen személyzetről még sosem olvastam. ugye a másodikat nem ott fogod szülni, ugye nem?



    de azért igyekszem én is megrázni magam és örülni annak, hogy a vége jó...

  • 2008.04.19 22:20:12Cadena

    Sajnálom, hogy ilyen rossz élményeid voltak az Istvánban, de tényleg nagyon jó, hogy ilyen humorosan írtad le. Én ott szültem mindkettő babát, orvosom volt, de szülésznőt nem választottam, mégis minden jól zajlott, így is kedvesek voltak velem az ügyeletes szülésznők is.

    A nővérkék közül csak egyet nem bírtam, de a többi mind sokat segített, pedig az első babám többet volt velük, kék fényben, mint velem.

    És igazat adok papírbirkának is, hogy az első baba megszületik, a másikat már megszülöd. A második baba tényleg könnyebb volt, tudtam - nem egy pasi elbeszéléséből, hanem tapasztalatból - hogy nagyjából mi várható és teljesen tudatosan, csak a babára figyelve tudtam őt megszülni.

    Sajna 3. nem lesz, de ha lenne, csak ott szülném megint.

  • 2008.04.19 23:38:28newborn

    Szia!



    Nagyon sajnálom ami Veled/Veletek történt. De örülök, hogy felül tudsz kerekedni ezen a dolgon.

    Kicsit erőt merítettem belőle, 3 hét múlva szülök...



    Az első sajnos nekem is hasonlóképpen zajolott...borzalmas volt. 8 év kellett, hogy újra babát "merjek"(és még most is túlzok) vállalni. És azt is csak azért mert a fiam tesót szeretne:)



    Rettegek a naptól, hogy újra szülőszobát lássak. Pedig lassan itt van...



    Apával olvastuk végig, Ő is elszörnyülködött-pedig azt hittem, Őt nem lehet ilyenekkel "meghatni".



    Aztán visszafogott hangon csak annyit mondott "én már harcedzett apuka vagyok, nem hagyom...". Bevallom jól esett. Pedig Ő nem az az odamondogatós fajta:)

    Az első babánál szólni nem mert...



    Kívánom, hogy a második szülésed tényleg szép emlék legyen. Valóban, talán az első rossz után megérdemli az ember lánya a második jót:)

    Hiszen egyszer már bizonyítottál.







  • 2008.04.19 23:45:44newborn

    Ja, egyébként én is a 3. trimeszterben válottam, a mostani a 4. dokim. Remélem, nem fogok tudni róla rosszat mondani.



    Macskosz, 4-ből 3 "kretén" volt-ez hogy tetszik???

  • 2008.04.19 23:47:20newborn

    Sőt, akinél a fiamat szültem-bíróságra járt...

    Meghalt nála két kismama.

    Vajh, hol rejtegeti az ország a "tök jó orvosok" többségét?

    Talán valahol külföldön...

  • 2008.04.19 23:53:48Vierre_

    Én a saját szülésemimet mindig brutálnak tartom, de mindig csak a saját szemszögömből, mert tudom, hogy amúgy rendben volt.

    Így azt kell mondjam, hűbele szülése az überbrutálok közé tartozik. De.

    Én egyet megtanultam.

    Ha az uccsó héten van gigszer a dokival, az uccsó héten váltok, mert azért fizetem, hogy a maximálisat nyújtsa. Ha nem teszi, másé lesz az a pénz. És azt is megtanultam, hogy nem hagyom soha többet, hogy kiszolgáltatottá váljak egy korházban és ezt azóta is gyakorlom kiváló eredménnyel.

    Nagyon sajnálom, hogy ennyire gáz volt a szülése hűbelének, de egy biztos. Ő sem fogja soha többet hagyni, hogy ne ő legyen a középpont akkor amikor éppen szül. Mert azok, akik ebben szakmáznak, azoknak ez a dolguk. És nem MI vagyunk értük, hanem Ők értünk. Sajnos ezt még nagyon sok helyen nem dolgozták fel a csecsemősök, a szülésznők és a doktorok.

  • 2008.04.20 09:22:32Popimami

    jajaj, nem látok a könnyektõl.

    nagyon szép kisbaba lett.

    és itt gyorsan leírom, hogy hála és köszönet a János Kórház csecsemõseinek, szülésznõinek, védõnõjének és orvosainak, hogy ott nem ilyen a légkör.

  • 2008.04.20 13:29:48verkaverka

    Pont az Istvanrol en ugy tudtam hogy egy baratsagos hely, a Janosrol meg hogy nem. Ezek erdekes dolgok...

  • 2008.04.20 14:11:36nyuszómuszó

    Köszi, kaktuszvirág!

  • 2008.04.20 14:34:15kicsitulipán

    Picit OFF: Kicsit szomorúan olvasom, amiket írtok (magam részéről), mert Szombathelyen se választott orvos, sem pedig választott szülésznő nem lehet jelen 2006. ősze óta a szüléseknél, így nem biztos, hogy ez mindenkinek jó tanács, aki épp szülni indul. Nekem is volt választott orvosom, de nem nála szültem, mert aznap nem ő volt bent a szülőszobán. Persze "távolról" mindent megtett, de szülésznőt már nem is választottam, mert mondták, ha nem ő aznap az ügyeletes, úgysem lehet ott. Ennek ellenére nagyjából elégedett vagyok a dokival, akihez kerültem és szülésznő is kedves volt, bár nem vettek komolyan engem sem, amikor szóltam, hogy a fájásaim bizony nem olyan kis gyenguszok, mint amilyennek a gép mutatja. Így is lett egy gyönyörű kislányom, nőnapra azt kaptam ajándékba. :-)

  • 2008.04.20 15:18:45kismazsola

    Szintén császárral szültem a kisfiamat, de én csak pozitívan tudok nyilatkozni. Minden rendben volt és nekem nagyon jól sikerült a varrás is. 6 órával szülés után már sétálgattam, este már a lépcsőn sétáltam és szerencsére a WC-n sem volt gond. Tudom, hogy ezért elsősorban a szülészorvosnak lehetek hálás (aki ráadásul semmit nem volt hajlandó elfogadni, pedig nem volt fogadott orvosunk). Ezúton is köszönet a debreceni Kenézy Kórház Szülészetén dolgozóknak!

    Természetesen mi is apás szülést terveztünk, de így alakult. A legfontosabb hogy a kisfiunk makkegészséges, gyönyörű baba, aki nemsoká 1 éves lesz!

  • 2008.04.20 16:32:09cseresznye

    Hübele, gratulálok a gyönyörű babádhoz!

    Én is kívánom, hogy a második szülésed sokkal szebb és derűsebb legyen.



    Néha azon gondolkodom, hogy ha végül baba-mama egészséges marad, mégiscsak örömteli dolog bármilyen szülés. Akármi történhet veled, közben párhuzamosan ott van az újdonság, a rácsodálkozás, a boldogság. Minden testi-lelki fájdalom mögött ott áll az a tudat, hogy mindez az életért történik. Egy új életért, és a meglévő kiteljesedéséért.



    Milyen lehet ezzel szemben, amikor tényleg betegként, vagy betegen és öregen kerülünk kórházba. Akkor mi vár ránk, hogy bánnak velünk, hogyan lehet megőrizni a méltóságot?

  • 2008.04.21 00:51:32pituita narium

    Fiatal férfiként, legfeljebb annyi közöm van a témához, hogy orvosnak tanulok, úgyhogy nem is fűznék semmit a tartalomhoz, viszont! Végre egy remek stílusban megírt történetet olvasok itt a sok hitvány fogalmazvány között, az indexen. Gratulálok!!! Jó egészséget, sok örömet kívánok a babának és szüleinek!

  • 2008.04.21 01:40:46Vierre_

    Popimami



    CSak hogy mennyire furcsa fintora a sorsnak: én az elsőt 2001-ben a JÁnosban szültem és nincs mit megköszönnöm, paraszt, durva, érzéketlen, hideg, rideg szülésznők, szülész és csecsemősök - választott orvossal aki éppen szabin volt.

    A másodikat nem is a Jánosban (számomra sintér)korházban szültem.



    Ettől még a tiéd lehetett fanki, kinek mit dob a gép :))))))))))

  • 2008.04.21 02:20:27szaszuke

    Kedves Hűbele! nagyon szomorúan olvastam a történeted - sajnos nagyon hasonlót mesélhetek magam is. oxitocinos indítás, több órán át nem volt rajtam ctg, semmi tágulás - 9 órás vajúdás 1-1,5 perces fájásokkal - a végén már beszélni sem tudtam. altatás helyett az utolsó pillanatban sikerült az epidurál - de végül császárral vették ki a babát. oxigénhiány, hipoton izomzat, ami csak később - a mozgásfejlődés késéséből - derült ki. amúgy meg 10/10-es apgar ahogy kell, zárójelentésben a dolgoknak semmi nyoma... ennek 7 éve - mai napig járunk hrg fejlesztésekre... a lányom gyönyörű és okos - és már majdnem a korosztályának megfelelő a mozgása, de még mindig van behoznia...

    a második gyereknél ragaszkodtam a programcsászárhoz - utólag kiderült, a doki mondta, hogy ez iszonyú nagy szerencse volt, mert annyira elvékonyodott a korábbi akcióktól a méhfalam, hogy elvéreztem volna, ha spontán indul be a szülés.

    hogy pozitívat is írjak :-) ma már keveset gondolok a szülésemre - a lányommal annyi kemény éven vagyunk túl sok melóval - inkább az előttem álló feladatokra koncentrálok :-) okos, de mozgásában fejlesztendő gyereknek találni megfelelő iskolát sem egyszerű feladat. minden jót!

  • 2008.04.21 07:29:16Diablo6633

    Hübele történetét olvasva megdöbbentem, aztán arra jutottam, hogy ha nálam ilyen nem törődöm az orvos, tuti ott maradok.

    Az első fiam császárral született, 4,5 kilósan, 18 óra vajúdás után, egyszerű téraránytalanság-derült ki utólag. Ennek ellenére a fiam tökéletesen egészséges volt, már aznap 200 ml-t evett elsőre.

    Én viszont kicsit csalódott voltam a császár miatt.

    A gond a második szülésnél volt. Mint császárost nagyon figyelt az orvosom, már az elején mondta, hogy aggódik az előző heg miatt mert a 4mm helyett csak 2mm.

    Ennek ellenére megpróbálkoztunk a hüvelyi szüléssel, ami sikerült is, viszonylag hamar 6-kor indult és 12-re megszületett a lányom.

    A gond utána kezdődött, mert az szétvált a heg, így berohantak velem a műtőbe és úgymond 2x szültem, mert megcsászároztak-már gyerek nélkül és összevarrták a szétnyílt heget.

    Ha olyan orvos lett volna mellettem aki nem figyel folyamatosan erre, akkor biztos nem veszik észre és ki tudja mi lett volna belőle.

    Nekem szerencsém volt, és legalább megtapasztaltam a hüvelyi szülést is, bár lehet kihagyhattam volna.

    Viszont belegondoltam, hogyha valaki ezt olyan orvosnál éli át, aki nem elég körültekintő....

    Most tervezzük a 3. babát. Egyértelmű, hogy csak császáros lehet, és bizony én is félek kicsit. Ugyanis az orvosom külföldre távozott, és csak reménykedem, hogy a következő is hasonló lelkiismeretes lesz.

  • 2008.04.21 08:58:41Ambrosius

    Nekünk szinte ugyanúgy zajlott, mint itt.



    36 órás vajúdás, alvás nuku, semmi fájdalomcsillapító, szülésznő a nővérszobában internetezik meg kávézik, amíg én forgattam meg itattam a páromat, a tiszta vér lepedőt sem cserélték le.



    Amikor nyomásra került a sor, a gyerek beszorult, a szívhangja leesett, gyorsan altatás és műtés. Én meg kétségbeesve, hogy most mindkettő embert, akit a legjobban szeretek elveszíthetem.



    A végén persze rendbejöttek a dolgok, az első műtét utáni reggel volt nagyon durva, elég kétségbeejtően nézet ki a párom, de hamar rendbejött. Most töltötte be az 5 hónapot a pici és teljesen egészséges, nagyon szépen fejlődik.



    Én csak azért haragszom, mert nem lett volna szabad szerintem ilyen sokáig húzni ezt a szülést, vagy kellett volna fájdalomcsillapító, hogy tudjon picit aludni a párom. Szombat este 10 től hétfő este 6-ig semmit nem aludt, akkor is csak az altatás miatt a császár alatt.



    Oké hogy a természetes szülést preferálják, de azért vannak határok. Vagy legalább indokolják meg szépen, hogy miért kínozták eddig. Ha csúsztattam volna előre borítékot, akkor előkerül a fájdalomcsilapítós fecskendő, vagy mi?

  • 2008.04.21 13:06:39szajberpiraty

    Először is gratulálok a kitartásodhoz, és hosszan tartó jó egészséget kívánok Nektek!!!







    A történeted megerősít abban a hitemben, hogy nem csak Békés megyében van kőkorszak a szülészeteken... Nálunk is volt 25 órás vajúdás, többször elhallgató magzati szívhang, vákuumos kitolással befejezve. Utána magas CRP, gyerekosztály, tömés tápszerrel. Úgy látszik a tápszerrel tömés általános (?).



    Egy biztos, a szülészeteken kőkorszak van, a szülőágyat úgy állítják be, hogy az orvosnak legyen jó és nem az anyukának. Nem éreztem biztonságban a gyereket és a nejemet sem szülés közben. Nem éreztem hogy meg tudnák oldani azt, ha igazán rosszra fordulnának a dolgok.



    Éppen ezért nagyon meg fogjuk gondolni, hogy még egyet merjünk-e vállalni... Nem békés megyei szülészeten lesz, az bizos.



  • 2008.04.21 13:41:17Aprika

    Nem akarom védeni az Istvánt, de nekem jó élmény volt ott szülni. Mondjuk problémamentes szülés volt, ez tény, de a szülésznő (nem fogadott!!!), nagyon emberséges volt. Azt sem tudom hogy hívják, sajnos, pedig köv. gyereknél biztos őt választanám. Az orvos (választott), hmm, nem tudom, mondom, problémamentes volt a terhesség is, a szülés is, ki se nagyon derülhetett, hogy jó vagy kevésbé jó a dokim. Mindenesetre végig volt egy olyan érzésem, hogy bár kedves és jó szakember, annyira, de annyira túlterhelt (sokan választják), hogy néha azt se tudja hol van. És ez nagyon veszélyes, sztem. Nekem a csecsemősökkel is jó tapasztalatom volt, önbizalmat adtak a szoptatáshoz, végtére is ez a dolguk (egészséges baba esetében). De 2 nap után már nagyon elegem volt a kórházból, az átjáróház gyenge kifejezés az ottani látogatás-szemléletre (csak az nem járt be éjjel-nappal, aki nagyon nem akart).

  • 2008.04.21 15:15:02macskosz

    Az itt az Svédország.



    Itt az a szemlélet, amivel tökéletesen egyet tudok érteni, hogy orvosra a betegnek van szüksége, terhesség, szülés meg nem betegség, ezért amíg nincs gáz, addig szülésznő kíséri az eseményeket, orvost akkor hívnak, ha baj van.



    Továbbá az orvos nincs anyagilag érdekeltté téve, nincs paraszolvencia (gyk hálapénz), a fizetése ugyanannyi, akkor is ha egy nap három szülésnél van ott, meg akkor is ha tizenötnél. Így elő sem fordulhat, hogy anyagi érdekből túlvállalja magát, nem tud ottlenni a szülésnél, késik, gyorsan lezavarja az egészet, szalad a következőhöz stb.



    Az itteni szülészeten hangszigetelt szobák vannak, sok helyen kád, nem erőltetik a tápszerezést. Ugyanakkor miután nincs egy ember aki menedzselje anyukát, bizony van aki 2-3 személyzetváltást is kivár amíg megszül. És annál szül aki éppen ott van, legyen az fehér, fekete, sárga vagy hottentotta. Bár itt az emberek tisztelik egymást, orvos a beteget, beteg az orvost, továbbá olyan biztonsági protokollok vannak a betegellátásban, ami valamelyest tompítja a gyengébb orvos/szülésznő általi rizikót. Nem azt mondom, hogy ez a Kánaán, mert itt is lehetne még ennél is sokkal jobban csinálni, mindenesetre a légkör sokkal emberibb.

    (Vegyük csak azt, mondjuk, hogy otthon elég sok olyan kórház van, ahol nincs aki epidurálni tudna, holott a leghatásosabb szülészeti fájdalomcsillapítás. Vagy azt, hogy segítenek-e kimenni a vécére, adnak-rád tiszta ruhát, cserélik-e az ágyneműt, és mindemellett még megkérdezik-e hogy szükséged van-e valamire?)



    Ilyen, hogy orvosválasztás, ilyen is csak otthon létezik, nem hiszem hogy bárhol máshol Európában lenne rá példa, hogy anyuka hipphopp ugrasztja a doktort lett légyen az karácsonyeste, szülinap vagy bármi. El kellene dönteni, hogy mit akartok, hogy ez legyen, ahol van egy fix emberetek, de akkor ezt bizony meg kell fizetni és elfogadni hogy ahol dolgozik ott esetleg nem pasztellszínű a szülőszoba és tápszerezés van és hatan vannak kismamák egy szobában és a vécé olyan amilyen és nektek kell szinte még az ebédet is intézni ha emberit akartok ebédelni.



    Van más út is, fentebb leírtam. Lehet rugdosni a civilszervezeteket hoyg azok rugdossák meg a politikusokat hogy azok a sok szájtépés helyett érdemben javítsanak az egészségügyön.



    Vagy lehet folyton csak panaszkodni, hogy nektek milyen rossz, holott olyan lehetőségetek van, mint sehol máshol nevezetesen kiválasztani az orvost, akire a legfontosabbat, a gyermeketeket bízzátok. (bár nem nagyon tudom felfogni hogy aki laikus az hogy tudja eldönteni hogy szakmailag melyik orvos jó, nem mindig az a legjobb akinek a legcsilivilibb a rendelője meg a legszebben mosolyog)



    Ja és a kreténezésről még egy gondolatot: nyilván mindenki azt gondol az orvosáról amit akar, azon azonban el lehet gondolkodni, hogy az orvosi kar egyharmada pár éven belül nyugdíjas korú lesz, vagy már épp mehetne is nyugdíjba, a fiatal orvosok nincsenek lekötve, mehetnek akárhová dolgozni, ahol nem kreténezik le őket, ráadásul sokkal több pénzért és kevesebb melóért. De lehet folytatni, aztán ahogy Amerikában is, előbb utóbb kiírják a szülészetre, hogy anyuka, kedves, szüljön az ügyvédjénél….





  • 2008.04.21 20:18:36Aprika

    macskosz, szerintem a környező posztkommunista országokra elég jellemző az orvosválasztás (konkrétan Szlovákiáról és Csehországról biztosan tudom, hogy ott ugyanúgy megválaszthatod az orvosod, mint Mo-n. De az ugyanúgy nem ad számlát a szülés levezetéséért).

  • 2008.04.21 21:12:07piukdani

    Régóta gondolkodom, hogy megírjam a mienket...

    most már nem kell, csak némi kiegészítést tennék. MI nagyjából ugyanezt a kálváriát jártuk, de a végén nem császároztak, hanem megvárták míg "magától" megszületik - ne számítsuk a 3 orvost, s 2 szülésznőt, s nővéreket, akik egy emberként könyököltek a hasamba.

    Addigra már a Cerny-t is kihívták, s szinte azonnal el is vitték Danit a Klinikára.

    8/8-as apgárt kapott, úgy, hogy nem sírt fel,s teljesen szürke volt. A párom elmesélése szerint 3-an próbáltak életet lehelni belé, amikor nagyon gyorsan elszakadtak vele, hogy ne is lássam...

    talán egy percre szoríthattam magamhoz, mielőtt én is megkaptam a kis polaroid képet a kisfiamról.

    engem másnap kidobtak a kórházból, mert úgyis teltház van, felkiáltsással!

    utána még 10 napig kucorogtam azon a bizonyos kényelmetlen kórházi széken friss gátsebbel.



    Dani most 2 éves, nagyon szép kisfiú, de valószínű, hogy mozgássérült lesz, s epilepsziás is. Gyakorlatilag 2 hónapos kora óta gyógyszerezzük, hogy legalább ne rohamozzon... Az okosodás pedig ennek függvénye.



    Mivel teljesen tiszta ügy, hogy a szülés közben sérült meg, sokan kérdezik a pert. Bevallom nem tudom, hogy a pénzen kívül min változtatna a dolog.

    Érdekelne a véleményetek!

  • 2008.04.21 21:20:39Hűbele

    Piukdani, annyira sajnálom, ami veled történt:-((( Sokkkal durvábbnak hangzik, mint az én történetem.



    Ez a 8/8-as Apgarozás annyira jellemző, néha az az érzésem, hogy az orvosok már a dokumentálásákor igyekeznek előre védeni magukat. Az én kisifam amúgy 8/10-es Apgart kapott, az pedig, hogy lila volt, a következőképp nézett ki a zárójelentésben: "melegítés után rózsaszín". Hát, ez is egy megfogalmazás...

    Ha komolyan gondolkodsz egy peren, először kérd ki hozzáértő ügyvéd véleményét: lehet-e ennyi idő, van-e értelme az adott ügyben, mit bizonyíthatnak a kórházi dokumentomok stb.



    Az biztos, hogy egy ilyen per kétes kimenetelű, ha veszítesz, veled fizettethetik ki a perköltséget, és rengeteg energiát, lelkierőt vihet el, jól gondold meg!



    Kitartást és jó egészéget a kisfiadnak!

  • 2008.04.21 21:22:04Hűbele

    OFF

    Idonno, nagyon köszönöm az ötletet, megnéztem az általad ajánlott hnlapot, nagyon szimpatikus. Átgondolom:-))

    ON

  • 2008.04.21 21:27:41Vierre_

    piukdani



    Sokan mondhatják azt, hogy mekkora nyűg egy per és hogy a pénz nem old meg semmit, nem hozza vissza az egészséget a fiadnak.



    Én erre azt mondom, hogy a felelőséget mindenkinek vállalnia kell és ha elvárjuk magunktól, mástól is várjuk el, ha elvárjuk mástól, magunktól is....



    A per nyűg, de ha ügyvéddel konzultálva valószínűsíthető, hogy megnyeritek én perelnék, mert a pénz nem boldogít, a pénz nem ad egészséget... de a pénz szabaddá tesz és a pénzzel olyan terápiás kezelést is elérhettek, amit amúgy nem. A pénz arra jó, hogy sajnos olyan dolgok is elérhetővé válnak, melyek amúgy átlag fizetésből nem. Itt az őssejt kezeléstől a méregdrága más alternatívákon kersesztül... Nem moralizálgatni kell azon, hogy ez a pénz mit is jelent számotokra. Ne jelentsen morálisan semmit. Technikailag jelentsen.

    Nem mellesleg egy nagyon kedves ismerősöm egyik fia is epilepsziás úgy hogy sajnos ő is sérült. Fél óránként volt rohama, de most olyan gyógyszert kap, amitől már egy ideje egyáltalán nincs. Ha érdekel megkérdem mi a neve és privátban elküldöm, nehogy meggyanusítsanak azzal hogy gyógyszercégtől vagyok. :)

  • 2008.04.21 21:34:36szaszuke

    kedves Mindenki!

    egy rövid felmérés, kérdés felétek:

    ismertek-e olyat, akinek az indított szülése aztán rendben, természetes úton lefolyt? és minden oké volt mamával-babával?

  • 2008.04.21 21:42:36wish73

    piukdani,

    sajnos a tietek is a "szokásos" történetek közé tartozik. sérült gyerekekkel foglalkozom, egyetlen család vállalta a pereskedést, még sehol nem tartanak. ami ellene szól a pernek: ügyvédi költségek, rengeteg megaláztatás, szembesítés, emlékek felkvarása, az égről a csillagok lehazudása. ha a zárójelentésen semmi hasznosítható infó nincs, kva nehéz bizonyítani, de nem lehetetlen. ami mellette szól: szó szerint, amiket Vierre írt. hogy végre nem lehet vmit megúszni. még, ha veszítetek is, azok az orvosok el kell, h számoljanak a lelkiismeretükkel. mert, amikor ti elhagytátok a kórházat, onnantól ők mosták ekzeiket. talán egy szembesítéstől legalább rosszul éreznék magukat, ami karcsú kis bosszú, de legalább talán legközelebb jobban odafigyelnek, hogy ne ismétlődjön meg. ami még ennél is fontosabb: az én tanítványom családja nem egy összegű kártérítést szeretne, hanem életjáradékot. vagyis arra az időre, amikor ők már nem tudnak gondoskodni a gyerekükről, legyen egy fix havi összeg, ami bizonyosan rendelkezésére áll a gyereknek. de persze a fix összeget is be lehet fektetni, hogy az eredmény vmi hasonló legyen.

    nem tudom, milyen árakkal dolgozik az ügyvédjük, nem tudom, vállal-e ilyesmit, vagy tud-e ajánlani kollegát, aki hasonlóra specializálta magát, de, ha érdekel, akkor annyiban tudok segíteni, h megkérdezem az ismerősömet, meg tudja-e adni az ügyvéd elérhetőségét.

  • 2008.04.21 21:43:57oreille

    Macskosz!



    nálunk (nem Mo., egy másik eu-i ország) semmi mást, de orvost lehet választani. 1 és 2ágyas szobák vannak, a szülésért pedig nem kell fizetni. az egyetlen költséged az 1ágyas felár (behozzák a ropogós napilapot és még ezer apróság, amellett, hogy úgy mész haza a kórházból, hogy hibátlanul szoptatsz, mert minden alkalommal csengethetsz a nővérnek, mikor eteted a kisbabád, hogy nézze meg, jól csinálod-e stb.

    szóval nem csak az a két véglet létezik...

  • 2008.04.21 21:44:14wish73

    szaszuke, mit értesz indított szülés alatt? nekem elfolyt a magzatvizem, de nulla fájásom volt. kaptam zselét, semmi nem történt, utána infúziót, onnan már ment magától és rendben.

  • 2008.04.22 08:10:56szaszuke

    szia wish,

    hát azt, hogy megindítják, például túlhordás miatt vagy mert a doki aznap ügyel és ad egy oxitocinos infúziót. és nem azt, hogy egy már elindult folyamatot gyorsítanak (bár biztos az is megérne egy gondolatsort, de most nem azt) hanem, hogy ezzel a dologgal indítják be egyáltalán.

    nekem az az érzésem, egy csomó privát szüléstörténetet már végighallgatva, hogy ebből az oxitocinos indítás dologból túl sok jó nem sül ki és vagy császár a vége, vagy ha nem, akkor az a baj - és túl nagy veszélyt jelent a babára.

    például túlhordás és nagy baba esetén mindjárt kikaphatnák császárral azt a bébit. és még mielőtt itt bárki felhördül, hogy na de az a természetesszülésérzés akkor most hol marad? szóval részemről én eredetileg sem annyira ragaszkodtam volna nagyon a hüvelyi szüléshez - főként nem, ha a gyerek bőrére megy a dolog - és főként így utólag az eredményt látva... jó szar éveken vagyunk túl és még sok küzdés jön az is tuti...



    (egy megjegyzés: óriási volt a babám és én pedig nem vagyok óriási - nem szedtem vitaminokat - ez egy adottság. a nagyanyám és anyám is iszonyú kínok között, napokig szülve, túlhordással, lepedőt a has körül tekerve kipréseléssel szültek óriási bébiket - ezt mind elmondtam a dokinak is. főként, hogy nagyon jó a térlátásom - ez a szakmám - és láttam, hogy itt kurvára gondok lennének - egyszerűen nem fog kiférni. téraránytalanság - így hívják.

    hát a dokinak jó nagy arca volt, iszonyúan emlékszem erre a mondatára: "megszüljük mi azt." én meg gondltam magamban, hogy jó lenne, ha a saját farkával verné azt a csalánt....

    és bár ne lett volna igazam....)

  • 2008.04.22 08:22:03szaszuke

    kedves piukdani!

    annyira átérzem ami veletek történt és nagyon sok kitartást kívánok! és tegyetek meg mindent Daniért - tanuld meg Te is a fejlesztéseket, kutass fel minden módot és amikor iszonyúan nem akarja és már Te is a francba kívánod, akkor is folytasd! hányszor volt nálunk, hogy a gyerek ordít, nekem folyik a könnyem és összeszorítom a fogam... szerintem csak így lehet.

    de én nem mennék el bíróságra - én is végiggondoltam ezt. azt éreztem, hogy nekem minden erőmre szükségem van - és ezeket a fejlesztéseket csak most lehet megcsinálni. itt nagyon fontos az időtényező. (ez az én saját példám és nem kell követni persze.)



    minden jót kívánok Nektek!

  • 2008.04.22 08:24:03szeszter

    szaszuke: nekem indított volt mindkettő (túlhordás), burokrepesztés, majd szépen emelgettett oxitocin. mindkettő sokáig tartott, de az elhúzódó tágulást leszámítva nem volt komplikáció.



    (hacsak az nem, h a fiamnak a nyakára volt tekeredve a kzs, valszeg azért mert túl gyorsan folyt el a magzatvíz- de ez már a privát véleményem).

    Szóval nálunk nem volt komplikáció.

  • 2008.04.22 09:38:52másutt

    szaszuke, a magzatvedo vitaminok NEM okoznak nagyobb ujszulotteket.

    a genetika es a sok finom kaja igen.

    felnott sem hizik el C vitamin tablettaktol vagy folsavtol.



    tudom, ez kicsit OFF, de ez egy olyan buta valotlansag ami nem akar elhalni sehogyan.



  • 2008.04.22 12:14:57piukdani

    köszönöm a sok együttérző hsz-t.

    Igaziból minden terápia megy, ami mehet, nemsoká megszületik a tesó, s akkor tőle lesz őssejtünk is, amit talán évek múlva, s a beültetés-ügy sokat fejlődése után használni is tudunk.

    A peres kérdésben is köszi a válaszokat, kb ezek a kérdések forognak bennem is.

    Igaziból arra gondolok, hogy az elég lenne nekem "bosszúnak", hogy egyszer(többször) nézzen bele a kisfiam szemébe, amikor épp dévényes terpesznyújtás van... aki látott már ilyet tudja, hogy az a leghorrorabb rész (nálunk legalábbis).



    azt hiszem, hogy megteszem az első lépést, s beszélek ügyvéddel, aki látott már hasonló processzust.

  • 2008.04.22 12:57:16szeszter

    megnéztem Dani blogját.

    Nagyon szép kisfiú!

    Összeszorult szívvel olvastam történeteteket feljebb. Szeretnék nagyon sok kitartást, erőt és boldogságot kívánni!

  • 2008.04.22 14:02:14monsterwoman

    Piukdani!

    Nagyon szimpatikus család vagytok (blogotok alapján), és látszik mennyi-mennyi szeretettel vagytok a kisfiatok iránt. A szeretetnél pedig nincs jobb gyógyszer. Biztosan nem véletlenül kaptátok Danit, jó helyre érkezett.

    Elkeserítő és felháborító, amit néhányan ma orvoslás címén művelnek kis hazánkban. Érthetetlen számomra, hogy egyesek hobbiszinten császároznak, míg másoknak egy nyilvánvaló vészhelyzet sem számít. Remélem, találtál azóta lelkiismeretes orvost!

    Kívánom, hogy kárpótoljon benneteket az élet egy egészséges kisöcsivel vagy hugival!

  • 2008.04.23 11:34:40Ataanya

    Hübele!

    Engem is felkavart a történeted. Mintha minden sora rólunk szólt volna. Mi egy lepénylevállással vártunk néhány órát a császárra. Aztán kisütötték,hogy Down-kóros és 6hetet vártunk a genetikai tesztre,ami negatív lett szerencsére. De szép lassan fény derült az elfelejtett oxigénhiány következményeire.

    Nekem 9 év kellett, hogy belevágjak mégegyszer. Az eredmény egy tündérlány, akivel átélhetem a babázás boldog napjait,ami a fiammal hasonlóan zajlott,mint Piuk Daniéknál.



    Piukdani!

    Megnéztem a blogotokat,nagyon örülök, hogy ti is párhuzamosan csináljátok a DSGM-et és a Petőt. Win dévényes posztjában már leírtam erről a véleményemet. Kitartást kívánok mindenhez, meglesz a gyümölcse.

    Nekem a pereskedéshez sem pénzem sem energiám nem volt. Utólag sem bánom. Minden erőmmel azon voltam, hogy a fiam fejlődjön. Talán ha nem 5 év lenne az elévülés belevágtam volna később...

  • 2008.04.23 13:54:22piukdani

    Ataanya, igen az 5 évet tudjuk, s még azért hagyom magam a kételyek közt, mert van két és fél évem még, hogy eldöntsem belevágunk-e.

    Bevallom nem esne jól, ha a végén a perköltséget is ránksóznák, ez visszatart.

    MI mindent csinálunk, amit lehet: HRG, Dévény, Pető. Szerintem baromság, hogy kioltják egymást... tény mondjuk, hogy a Katonát irtó gyorsan befejeztük, mert szerintem embertelen...

  • 2008.04.24 09:03:25Ataanya

    Piukdani,nálunk is egyértelmű volt,hogy mindent csinálni kell. Azokon a napokon,amikor Dévényeztünk Pető előtt, sokkal könnyebb volt vele tornázni. De ha DSGM után nem tornáztunk, már estére ugyanolyan feszes volt, mint előtte. Az sem mellékes,hogy a Petőben megtanítottak engem-első gyerekes anyát-,hogyan foglalkozzam a fiammal otthon. Mire figyeljek,mit sulykoljak minden nap,hogy rögzüljenek a tanultak. A vízi torna meg még a lelkünknek is jót tett. Annyira érthetetlen számomra, hogy vannak ilyen csodálatos módszerek Magyarországon és a szülőknek órákat kell utazással tölteni-kételyek között-, hogy egyik helyről a másikra elvigyék gyereküket, pedig ezeket egy helyen is meg lehetne csinálni-könnyebbé téve az amúgy sem egyszerű életünket.

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta