A lányom leskelődik a meztelen apja után

Zanza!

Nem biztos, hogy mindenkinek belefér a világképébe egy naturista hétvége a szabadban teljes családi létszámmal, ettől függetlenül lehet, hogy az otthon biztonságában nem okoz problémát kivillantani a fenekünket, vagy a mellünket, hímtagunkat a gyerek előtt.

Bizonyára szokás kérdése, ki mit hozott otthonról. Ami egyikünknek gátlástalan, az másikunknak természetes. De vajon a prüdéria velünk születik, vagy szoktatás kérdése?



Amikor megszületik a gyerek, teljesen normális, hogy simán pucérkodunk előtte. Aztán eljön az idő, amikor felvillan valami plusz is a szemében. Belénk van kódolva, hogy egyszer csak felfedezzük a nemek közötti különbséget. A maminak vannak mellei, világos, talán haloványan még dereng is annak a funkciója. A papának nincs semmi a pólója alatt, viszont be lehet kukkantani a köntös alá, hogy mi is lóg a lábai között. A legizgalmasabb kérdés természetesen az ellentétes nemű szülő-gyerek közötti konfliktus, vagy akár annak mentessége.

Az én szüleim inkább a prűdek táborát erősítették. Apámnál volt egy fordulópont, amikor egyszerűen kizavart a fürdőből, amikor fürdött, s hogy az átmenet hol volt, már nem tudom. Talán meglátott bennem valamit a nemi kibontakozás jelei közül, vagy felfedezte az érdeklődésemet, végülis lényegtelen. Attól a pillanattól kezdve viszont már engem is érdekelt, hogy miért is kell kivonulnom látványosan. Mi is volt akkor előbb, a tyúk vagy a tojás?

A lányomnál kezdetektől fogva természetesen kezeltük a meztelenkedést. Én persze könnyen beszélek és nyilatkozom, a Remek Embert viszont csöppet sem zavarta, ha együtt fürödtek, vagy éppen jelen volt a gyermek, ha gatyátlanul volt. Aztán egyszer csak elkezdett érdeklődni a drága, s ebből én nem vettem észre szinte semmit. Nem voltak rávezető kérdések, csöcsös, kukis gyerekrajzok, számomra a színfalak mögött játszódott az egész. Egyszer aztán valami hasonló témánál felmerült bennem, hogy jé, az én lányom még nem érdeklődik a nemiség iránt!- Nem? Kérdezte a Remek Ember. –Akkor szerinted miért pont az én fürdésemkor van mindig valami dolga a fürdőszobában?

Én persze tiltakoztam, hiszen semmi jelét nem láttam. Akkor kérdezzük meg! Erre a leányzó simán bevallotta, hogy tényleg érdekli, s csak cseppet volt megilletődve a kérdés hallatán. Biztosítottam, hogy semmi vész, ez természetes. Azóta nincs jelentősebb változás, a fiunk egyelőre még csak kiröhögi a ciciket. Bár remélem, hogy annyira azért nem röhejesek!

Sokan félnek tőle, hogy a túlzott ledérség abnormálissá teheti a gyereküket. A másik oldalon is vannak félelmek, mert mi van akkor, ha a szemérmesség végül az ellenkezőjét váltja ki, s pont a saját szégyellőségünk miatt érdeklődik fokozottan a gyerek. El tudjuk őket rontani? Az általunk normálisnak vélt viselkedési formák tudnak egyáltalán maradandó károsodást, aberrációt okozni? Vagy minden azon múlik, hogy mit diktál a vérmérsékletünk?

Blogmustra