Anyaság a bértáblán: havi ötszázezer fix

Zanza!

Elkeveredtem egy blogra (megint kukkoltam, ahogy szoktam) és beindult a fantáziám. Azt boncolgatta az író, hogy mennyit ér a nő munkája. Ezt már én is szerettem volna forintosítani régóta, mert egyrészt micsoda kiszúrás, hogy annyi a GYED-GYES amennyi.



Másrészt viszont mindig azon filózom, hogy mégiscsak a saját gyerekeimet terelgetem, saját koszunkat almolom, mégsem hajtom a gazdaság kerekét főállásban. Így néha lázadok, néha pedig örülök, hogy kapok egyáltalán valamit.


Azt tehát beláthatjuk, hogy a szolgáltatásnak ára van és nincs ingyen semmi, mert attól fogva értéktelenné válik. De hát az ember nem áll oda a férje elé, hogy „Szivi, figyelj! Dolgoztam ebben a hónapban 250 ezer forintnyi melót a gatyáiddal és a gyerekeiddel. Neked meg volt pofád a szemem közé vágni, hogy itthon vagyok és nem csinálok semmit. Vagy kicsengeted nekem ezt a pénzt, vagy pakolok.” Erre a viselkedésre minden jóérzésű ember azt mondaná, hogy mi van ennek a nőnek a szíve és lelke helyén, talán hamu?! Az otthon semmittevést emlegető férfiról pedig ne is beszéljünk! Amit megemlíthetünk még és csak igazán a sorok közé írom, hogy azok az egyedülálló férfiak tudják csak igazán, hogy mennyit ér egy gyorskaja, egy bejárónő, egy kertész, egy kínai vendégmunkás, hostess, szobalány, akik még nem dugták az ujjukat csillogó karikába.

Érdekességképpen tehát elmazsolázhatunk a szolgáltatások piacán, csakhogy magasabb legyen a vérnyomásunk. Vagy, hogy ne érezzük a társadalom aljának magunkat akkor sem, amikor a férjünk éppen két kontinens között ingázik és megköti a világbékét, vagy a világ legnagyobb bizniszét, miközben mi egész nap pürét töröltünk a szőnyegről és egy 90 centis kölyökről, aki folyton üvölt.

A bébiszitter órabérben átlagosan 900 forint. Ha egész nap ott van és hurcolja a kölyköket intézményből intézménybe, s dekkol a szülőkre várva, napi 5000,- forintot is elkérhet. Ez egy hónapban 100.000,-. Már ekkor elgondolkodhat a nagy magyar valóságban élők 70 százaléka, hogy anya a maradék fizetéséből cipőfűzőt, vagy egy csücsök száraz kiflit fog-e venni, de folytassuk. A takarítás egy alkalomra 6000 forint. Ha hetente csak egyszer jön, a két látogatás között megeszi a házat a baktérium, a porcica, a ruhák és a gyerek is. Oké, a férj is. Így mondjuk azt, hogy háromnaponta jön, tehát havi tízszer, ami 60.000 forint.

Nagy gondolkodás után egy szakács bérét számoltam a kaja gyanánt, mert hát otthon azért nem csak házhoz szállított étek van, hanem all inclusive. Ez cirka 90.000 forint. A kertész, még ha nem is izmos testű latin ördög, akire a mami vágyhat, minimum legombol rólunk 50.000 forintot.

A gyerekek biztonságban, a ház és a kert csili-vili, már csak az eszmei dolgokat kellene számszerűsíteni. Mert a nő otthon pszichológus is, aki átlag 100.000 forintot visz haza (magánpraxis nélkül és mondjuk ez is szomorú, de más tészta). Nevelő is, egy csúnya 60.000 forinttal, megint csak sírhatunk a másik oldalon.

Végezetül hogyan fogalmazzuk meg szépen az ősi munkát? Társalkodónő? Hostess? Kinek mi tetszik, számítsunk átlagosan 10.000 forintot egy alkalomért, bár fene tudja, hogy kinek mi fér bele a történetbe, azt pedig pláne, hogy havonta hányszor. Azért a heti egy alkalom talán a legkisebb étvággyal megáldott nőknek is belefér, s talán feltolná a számot, ha tudnák, hogy havonta megkereshetnének ezzel a minimummal is 40.000 forintot.

Összesen tehát, havonta félmillió forintnyi munkát végzünk otthon. Igen, csúsztatás és nem szakma szerint kellene számolni, de ha belegondolunk, mégis csak öt nullás összeg lett a vége.

Persze mindez hülyeség. Nem azért csináljuk a fenti dolgokat, mert kell, hanem mert mi akarjuk. És bizony sok nőnek valóban alternatíva egész életére akármilyen munkával szemben a HTB. Amit végre megtanulhatna mindenki, hogy nem szégyen, hanem pálya. Ami egyáltalán nem könnyű.

Forrás: gyesmellekes.blog.hu, www.merces.hu
Blogmustra