SZÜLŐSÉG

Gyertyát gyújtani a gyerekekért

2007. november 1., csütörtök 10:03

November elseje van, s ha jó hozzánk az idő, már csíp egy kicsit a levegő, a levelek sárgán borítják a temetői sétányt, s az eső sem oltja el a gyertyák és mécsesek fényét. Szeretek temetőbe járni. Korábban azt hittem, ha majd közeli hozzátartozómhoz kell kijárnom, ez elmúlik és örök fájdalommal fogok tudni csak a néma kövek között baktatni.

Ma már apámhoz viszek virágot, s akkor gyerek vagyok megint. De az érzés nem változott, valahol megnyugtató, hogy a temető mindannyiunk végállomása. Halottak napján gyertyát gyújtani akár a sír mellé kuporogva, akár az ablakban égetve, nem csak tisztelgés az őseink előtt, hanem az élet körforgásának elfogadása is egyben. Elfogadjuk, ha nehezen is, ha apát, anyát, testvért, barátot temetünk. Egyetlen halál van, ami elfogadhatatlan, ha a gyerekünket veszítjük el.


Gyerekkoromban nagyanyám házához közel volt a temető, s mi az utca gyerekei sokat lógtunk ott, nézegettük a sírokat. Legtöbbet a temető elhagyatott részén bolyongtunk, ahol a kicsi földkupacok és a kereszteken támaszkodó puttók vonzottak minket. Pedig mennyi fájdalom van eltemetve azokban az évtizedek óta ápolt sírokban! Hiába egy emberöltő, ami eltelt, a szorgos kezek még hajlott háttal és fájós lábakkal is kiviszik a margarétát és a gyertyát az apró gyereksírokhoz.

Anyák és apák ezrei hordoznak magukban ilyen eltemetett fájdalmat. Miközben az idő megy tovább, ők valahol megálltak és eltemettek magukból is egy darabot, majd többnyire felállnak és újrakezdenek mindent. Vagy legalább is megpróbálják. De ott, azoknál az aprón halmoknál, eltemették őket is.

Vannak olyan problémák, amelyekből csak kihalni lehet. S nem tudni, mi segít, ha hallgatunk, ha beszélünk róla, ha kitöröljük az egész múltat magunkból és magunk körül, vagy megpróbáljuk elfogadni mindazt, ami történt és az emlékezetünkben őrizzük.

Hiába érezzük azt, hogy elveszteni egy gyereket jogtalan, igazságtalan, az univerzum valami hülye tévedése, naponta halnak meg a világban gyerekek. November elseje van. S hiába jó hozzánk az idő, hiába szép a levél a temető útján, ott a sarkon, ha a nagy kereszt mellett befordulsz, ott vannak azok a pici sírok is. Ott fekszenek, akik örök gyerekek maradnak, s szüleik pedig angyalok szülei.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.11.01 12:10:59Regős judit

    Kedves Win!



    Ez nagyon szép volt. Örülök, hogy van ilyen hely is a világhálón, ahol nem csak a rózsaszín dolgokkal lehet foglalkozni, hanem a lényeggel is.



    köszönöm

  • 2007.11.01 12:42:51Pumatex

    Hüpp-hüpp-hüpp...

  • 2007.11.01 12:47:02Hicudzsi

    Win! Ez csodaszép.

    Nagymamám mondta mindig - miután meghalt a fia 40 évesen - nem szabad, hogy a gyerek előbb menjen el mint a szülője, mert azt nem lehet kibírni.

    A mai napig siratja nagybátyámat, ebből tényleg csak "kihalni" lehet.

  • 2007.11.01 13:09:43salc

    Iszonyú megrázó! És nagyon fájdalmas az angyalok szülei honlap. És az angyalkák fotói... Nem vagyok egy meghatodós tipus, de eleredtek a könnyeim.

  • 2007.11.01 13:17:42szanna

    Win!

    Elsírtam magam, nagyon szép. Köszönöm.

  • 2007.11.01 13:22:36Sibri75

    Hát, most sírtam egy picikét, nagyon szép írás. Mióta gyerekeim vannak, ettől az egytől nagyon tartok attól, nehogy bármi bajuk, betegségük legyen, ne adj isten, meghaljanak. Még leírni is borzasztó:(

    Az oldalt most nem néztem meg, vlószínűleg ugyanaz, amire egyszer valahogy eltévedtem, és egy ideig nézegettem a képeket, hogy milyen szép kisbabák, de miért van mindegyik baba szeme csukva? Majd rájöttem, gyorsan be is zártam a lapot, sokáig nem tudtam elfelejteni.



  • 2007.11.01 13:24:39ani2

    :( Meghato ez a cikk. Hup-hup. Az angyalokszulei-hez mar nincs is erom. Nagymamam vesztette el tobb gyereket is nehany naposan. Most, hogy O is -remelhetoleg- veluk van, a sirjatol nem messze van egy sir, ahol egy Edesapa es ket pici gyerek van felirva. Mindig megallok ott es elgondolkozok.

  • 2007.11.01 14:30:14manci

    Gyerekek testi-lelki szenvedése, gyerekek halála... azt hiszem ezek miatt nem tudok igazi hívő ember lenni, pedig szeretnék.

  • 2007.11.01 15:05:42Ditke

    Win, ez gyönyörű volt.



    Nagymamám nővére jutott eszembe. Igaz, már nem gyerekként, 20 évesen fúlt folyóba az egyetlen fia. A férje belebetegedett és alig 1 évvel később ő is elment. A néni meg végigélte az egészet. Utána eltemette az összes testvérét (a legidősebb gyerek volt a családban), és végül azt mondta, róla elfelejtkeztek odafenn. Aztán csak elment. Vittem ma neki gyertyát és virágot. Meg a fiának, akiről soha nem beszéltünk, beszélhettünk egy szót sem. Ő így élte túl.



    A másik, aki eszembe jutott, az ikertesóm. Ő gyerek maradt örökre. Csak nincs hol gyertyát gyújtani, őt nem adták ki a kórházból, nem temethették el a szüleim. :( Asszem itthon gyújtok este egy gyertyát.....

  • 2007.11.01 16:14:18huhhh

    Win, már délelőtt meg szerettem volna köszönni neked, kétszer neki is kezdtem, csak nem láttam a billentyűket a könnyeimtől.

    A két lányom a másik szobában, a harmadikért (aki még azelőtt úgy döntött, hogy nem kér ebből a világból, hogy a kezembe foghattam volna) itt ég mellettem egy mécses, szóval most már le tudom írni, hogy nagyon köszönöm neked a szép gondolatokat, fájdalmas, de nagyon jó volt egy kicsit emlékezni...Köszönöm...

  • 2007.11.01 16:19:48eino.

    Talán még emlékeztek arra a szörnyű pörbölyi buszbalesetre (át akart menni a síneken a sofőr), amelyben 11 kisiskolás gyerek halt meg. Közel lakunk a településhez, így hát anyu ismer olyan embert, aki akkor veszítette el a gyermekét. Nem lehet elmondani azt a gyászt és fájdalmat, amit akkor érzett a falu, és ami a mai napig is érezhető.



    A gyerekhalálnál, szenvedésnél tényleg nincs igazságtalanabb, érthetetlenebb dolog. Egyszer már átéltem, milyen az, ha ritka, hosszadalmas és nagy-nagy óvatosságot igénylő betegség támadja meg az ember gyerekét, de soha többé nem akarok semmi ilyesmit!

  • 2007.11.01 16:20:45eino.

    Nem mintha ezt akartam volna. ://

  • 2007.11.01 16:21:16Dr. Han Fastolfe

    Ezt most nagyon nem kellett volna elolvasnom:((

    Manólány és Anya anyósomnéknál vannak és állatira hiányoznak, én hülye meg belolvastam a linken a történetekbe... na most totál kész vagyok:(

    Nem tudom elképzelni, mit tennék ha megtörténne a legrosszabb:(

  • 2007.11.01 16:50:39opti

    Itt bárki gyújthat gyertyát:

    www.freeweb.hu/mjd/gyertya/gyertya.php

  • 2007.11.01 17:18:08boribon

    Win, jó, hogy írtál erről, és jó, hogy ilyen szépen írtál erről. Az ember nem élheti úgy az életét szülőként, hogy folyton ott lebeg felette a legszörnyűbb lehetőség, de nem baj, ha néha erre is gondolunk. Ez a nap is erre való...



    ( Rögtön eltörpül a gyereknevelés minden nehézsége, ha belegondolunk, hogy valaki a fél életét odaadná, hogy újból háromszor kelhessen minden éjszaka, hogy újból magához ölelhesse a kis üvöltőt, hogy újból elmagyarázza századszor is...)



    Holnap lesz 12 éve, hogy meghalt az általános iskolai legjobb barátnőm. 13 éves volt, épp halottak napján halt meg egy szörnyű balesetben. Érte is ég nálunk a gyertya, meg a többi angyalért is.

  • 2007.11.01 17:55:48Bombi

    Koszonom Win,konnyet csaltal a szemembe....nekunk is van egy Angyalkank,harom es fel eves volt amikor orokre lehunyta kicsi szemeit.O a noverem,akit sohase ismerhettem meg,megis elevenen el az emleke a szivemben...igy felnott fejjel neha ugy erzem,mintha az en gyermekem lenne....furcsa,hogy igy alakulnak at erzelmek.Tobb mint negyven ev tavlatabol a mai napig apoljuk a sirjat,a batyam es en az eletunket koszonhetjuk Neki.Aludj bekeben kicsi Angyalkam....

  • 2007.11.01 18:32:59bzsoo

    Bár gyermekem még nincsen,de a könnyeim azota is potyognak.felfoghatatlan,és feldolgozhatatlan dolgok ezek,melyeken ember változtatni nem tud.nagymamám első gyermeke halt meg,azota tudom,az édesapámat neki köszönhetem...

  • 2007.11.01 19:52:16ildanyóka

    Két éve terhesen derült ki, hogy komoly probléma van a szívemmel és a babával ketten nem lenne esélyünk. Nagyon nehezen tudtam lemondani Róla.

    Először nem akartam látni, mert azt hittem az a rosszabb. Aztán úgy alakult, hogy mégis látnom kellett. El tudtam búcsúzni Tőle. Hetekig égett itthon a gyertya. Mindig elszorul a szívem, ha egy akkora gyereket látok, mint amekkora most Ő lehetne. Nekem jobb, hogy nincs hely, ahova el lehetne menni, virágot vinni. Itthon ég neki a gyertya....

  • 2007.11.01 19:55:59andie

    Kicsi gyerekkorom óta tudtam, hogy lett volna egy bátyám, Zolika. Ő lett volna anyuék első babája, de csak 3 napot élt. Nyitott hasfallal született. Soha nem nagy szomorúság közepette emlegettük, ezért iszonyúan megrázott, mikor kezembe került apu levele, amit anyunak írt azután, hogy megtudta, mi történt.

    Hihetetlen, hogy 1 évre rá megszülettem én. És még 2 öcsi. Csodálatos szüleim vannak.

  • 2007.11.01 20:08:45Vowel

    Nagyon sokat gondolunk Rátok, Mirka és Bálint!

    a Szent Imrés topik babái és szülei...





    és egyszer elgondolkoztam azon, vajon mi a rosszabb? Elvesziteni egy Anyát, vagy egy Gyermeket, vagy egy Testvért, egy Társat????



    jó, hogy néha-néha megállhatunk egy pillanatra EMLÉKEZNI, még akkor is, ha sokan idegenkednek a megemlékezések eme hivatalos, "kötelező" jellegétől.



    Szeretettel gondolok mindazokra, akik már nincsenek velünk, de akár csak egy pillanatra is mosolyt varázsoltak az arcomra.



    Sok erőt kivánok azoknak, akiknek saját Angyalkáik vannak!!!!

  • 2007.11.01 21:36:09Csöre

    Boribon, csak nem Kinga nevű leányka volt a barátnőd? Mert Őt én is ismertem, s tényleg, már 12 éve, hogy halottak napján (a temetőben) meghalt. Nyugodjon Ő is, és minden gyerek békességben!

  • 2007.11.02 00:24:58weeyoulee

    Hát bizony én is elpityeredtem..főleg a hozzászólásokat olvasgatva...

    Ez a legrosszabb, ha egy ártatlan gyerek hal meg. Nekem még nincs saját babám, de ha akár a jövendő babáimmal, akár a rengeteg kisgyerek ismerősömmel történne valami..háát...:'(

    Nekem is lett volna (még)egy nagybátyám, nagymamám harmadik gyereke lett volna, de halva született, és nagymamámnak így is meg kellett őt szülnie...:-( Ez egészen borzasztó. Viszont sokszor elgondolkozom, ha ez a kisfiú megmarad, vajon édesanyám (a negyediknek született, de harmadikként felnőtt gyerek) és ezáltal én magam megszületek-e. Hívő református vagyok de ezt az egyet nem értem...miért kell meghalnia némely (kis)gyereknek? Igaz jelen esetben hálás lehetek a Jóistennek, hogy így történt, hisz talán én sem élnék most, ha ez a kisfiú megmarad. De ez a történet csak olyan említésstinten élt a csléádunkban, sokat nem beszéltünk róla.

    Ha a gyerekhalál kerül szóba, nekem nem ez a kicsi, hanem az osztálytársam jut eszembe, aki alig 18 évesen halt meg. Leukémiás volt. Ha temetőben járok vagy temetésen kell résztvennem, mindig eszembe jut és bizony ejtek is érte pár könnyet, miközben máig sem értem, miért kellett egy olyan vidám, kedves, jóhumorú fiúnak meghalnia. Szülei egyetlen (közös) gyereke volt, így a tragédia, ha lehet ezt mondani, még nagyobb. :-(

  • 2007.11.02 09:16:43boribon

    Csöre, de bizony, ő az. Kicsi a világ...

  • 2007.11.02 16:34:18Illatos nyár

    A nagyszüleim összesen 4 gyermeküket vesztették el életükben, volt akit gyermekként, volt akit felnőttként. Egyik alkalommal, még serdülőként jelen voltam, mikor a család közölte a rossz hírt, a felnőtt lány haláláról.

    Ma már mindannyian ugyanabban a temetőben nyugszanak, nyugodjanak békében.

  • 2007.11.02 16:50:44Nilüfer

    minden hozzátartozónk halálával meghal belőlünk is egy kicsi.......

  • 2007.11.02 17:15:48Nilüfer

    olvastam egy blogot.Egy kisgyerek életéről és haláláról szól. Azt hiszem, pont ide való









    „Nem volt és nincsen bűnöm, nem volt naplóm és nincsen vitrinem,



    nem volt vágyam, de nem is bánom, csak kerestem volna szüntelen…



    Nem volt szép, mit összeraktam, félkész marad a nagy kirakós játék,



    Nem volt mindig igaz hitem, de enyém marad, és nekem mindig érték.



    Nem volt nagy, mit építettem, de katedrális volt, azt hiszem,



    Nem volt mindig túl jó velem, de milyen lesz majd nélkülem?



    Mert elmegyek, ne sírjatok, csak álmodni vágyom hosszú álmot, mélyen, csendesen.



    Most elmegyek, de itt hagyom a jövőt nektek, s a legendákat,



    csak egy kicsit fáj nekem….”





  • 2007.11.02 17:16:16Nilüfer

    schmiedtbalazs.freeweb.hu/down.htm

    Innen való

  • 2007.11.02 22:21:59nagbri

    Nilufer: Ez szép idézet, tényleg.

    Én nem tudom mit csinálnék, ha valami érné a fiaimat! Azt sem tudom, anyósom hogyan élte túl, hogy elveszítette a lányát szülés közben.

    De az sem könnyű, amikor a 4 éves fiam azt mondja nekem, hogy ugye a nagyi nagyon szerette őt! Sosem ismerte, mert 17 éves koromban meghalt. De ugye ő a nagyi, és gyertyát gyújtunk neki. Kicsi még, de már kezdi érteni. Csak olyankor még jobban fáj a szívem, és mégis könnyebb, hogy ők már itt vannak velem.

  • 2007.11.02 22:29:45Nilüfer

    nagbri..az ember mindet túlél, csak a saját halálát nem...és azt mondta a vallásos nagyanyám, mindeni akkora kereszte kap, amit még éppen elbír...de ezek szavak..én nem tudom, hogyan lehet ép ésszel ilyet túlélni:(

    Nyilván a hívő embereknek könnyebb, de lehet, éppen emiatt rendül meg a hite..nem tudom:(

  • 2007.11.02 23:01:12nagbri

    Én sem tudom,hogy lehet ezeket a dolgokat megemészteni, együtt talán lehet vele élni, de ennyi, feldolgozni sosem.

    Igen, talán a vallásos embereknek ennyiből könnyebb,van egy kapaszkodójuk.

    Tudod, lehet a nagyidnak mégiscsak igaza volt. Mert van aki annyi mindenen átmegy, hogy azt hinnéd, ezt már nem lehet túlélni, és mégis. Élnek, és működtetik tovább az életüket.

    A családunkban tavaly ketten mentek el, a fiú után az apa. Előtte fél évvel, a fiú sógora. Az édesanyja él. Egyedül van, kihalt az összes férfi abból a családból, a lányával él. És most van egy 8 hónapos fiú dédunokája. Az élet megy tovább, még akkor is ha fáj. Csak ezt ne lenne olyan borzasztó nehéz megérteni!

  • 2007.11.02 23:13:15Békanőci

    Tegnap este olvastam a fenti sorokat.

    Éjjel órákig néztem a picikém,ahogy az ágyacskájában aludt...



    Azokra gondoltam,akik már nincsenek köztünk,akiket valaki így őrzött egyszer.

    És azokra,akik őriztek már álmokat.

  • 2007.11.03 00:43:32Guruljka

    Én ehez gyáva vagyok. Hogy ezt végig gondoljam.

    Nem ismerek olyan szavakat, amelyek bárkinek is vígaszt nyújtanának, aki elvesztett egy gyermeket.

    Nem lehet túlélni, de valószínűleg muszáj. Akinek nem muszáj, az szerintem nem éli túl. Így halnak a szerettek gyorsan egymás után.

  • 2007.11.03 05:03:12horadi

    Ez annyira borzasztó! :-(

    Tényleg nem volna szabad, hogy egy gyerek a szülei elött haljon meg...

    Nekünk évek óta nem sikerül a baba és sokszor éreztem úgy, hogy valahogyan nekem is el kell gyászolnom a meg nem született gyermeke(i)met, de aztán rájövök, hogy ez a fájdalom semmi ahhoz képest, amikor a Húgomnak meg kellett szülnie a halott babáját. Egy egyszerű rutinvizsgálatra ment, amikor az orvos közölte, hogy már nem él a picike. Most is sírok, mikor eszembe jut a Húgom fájdalomtól eltorzult arca a kórházi ágyon. Neki 4 évbe telt, mire talpraállt, amennyire ez lehetséges, már nem sír, ha szóbakerül. Azóta megszületett már az unokahúgom és ez volt az egyetlen, bár nem teljes gyógyír számára.

  • 2007.11.03 07:19:33tavaszkisasszony

    n

  • 2007.11.03 08:32:35Alvomacko

    Jaj, soha többet nem csinálok ilyet! Mi idén munkával töltöttük a halottak napját és valahogy nem volt idő ráhangolódni. Pedig ez a nap, amikor emlékezni kell. Most itt ülök és csorognak a könnyeim. Megyek és gyújtok egy mécsest, talán nem késő...

    Drága Angyalok, bocsássatok meg nekem!

  • 2007.11.04 08:35:39szeszter

    ez az egész téma annyira szomorú, de nagyon kell. Kell, hogy értékelni tudjuk azt amink van. Hogy vannak egészséges gyerekeink, hogy jól vagyunk, és hogy ha netalán egyszer velünk is megtörténik ehhez hasonló, akkor tudjuk, hogy bizony nem vagyunk geyedül.



    Mióta fent van a cikk a porontyon azóta csak ezen jár az agyam. Mondjuk elkövettem azt a "hibát", hogy megnéztem az anygalokszulei.hu -t. Elolvastam 1-2 történetet. Mindig az élet írja a legkegyetlenebb sorsokat.

    Minden csodálatom az övéké, hogy ezt ép ésszel túlélték, és utána újra babát vállaltak.

    Mélyen meghajolok előttük és csendeben, lehajtott fejjel gondolok azokra, akikértgyertyát kell gyújtani.

  • 2007.11.05 20:54:56anyaallat

    én is megnéztem az egyik történetet, mert az origo-ról ismerős volt a nick. nem is lehet mit mondani. nekem is egy csomószor eszembe jut, hogy amikor az ember fáradt, meg türelmetlen akkor tényleg milyen semmiségeken problémázik, miközben vannak tényleg embert próbáló történetek, ilyenkor elszégyellem magam.

  • 2007.11.05 22:05:07druantia

    Annyit gondolkodtam rajta, hogy én is leírom ide, amit gondolok, de most, hogy látom, még mások is írnak, megpróbálom...



    Minden tiszteletem azoké, akik nem őrülnek vagy halnak bele a gyerekük elvesztésébe. Nincs erősebb ember, mint az az anya, aki ezt ép ésszel túléli. Én képtelen lennék ennyire tartani magam. Valószínűleg egyetlen nappal sem élnék tovább, mint a gyerekem. Nem tudnék és nem is akarnék. És nincs más gyerekem, aki miatt kellene.



    Nagyon tisztelem az anyukám kolléganőjét, akinek öt éve halt meg az idősebbik fia, teljesen értelmetlen halállal. Ez a fia két kisgyereket hagyott maga után. A következő évben öngyilkos lett a nevelt fia, az idén pedig meghalt a kisebbik fia is autóbalesetben. A három gyerekéből egy sem él. De ott vannak az unokái, a férje, akik miatt nem adhat fel mindent, akik miatt élnie kell tovább. Hihetetlenül erős nő.



    Féloff. Lehet, hogy hülyén hangzik és azt gondoljátok, hogy hülye is vagyok, de nekem nagyon sokszor eszembe jutnak azok a gyerekek is, akiket nem is ismertem. Akik koncentrációs táborokban haltak meg, akik Afrikában haltak éhen, akik valami ostoba háború áldozatai lettek. Mennyire félhettek, mennyire szenvedhettek!



    Felfoghatatlan a számomra, hogy miért kell, hogy így legyen? Miért megyünk el ezek mellett a dolgok mellett süketen és vakon? Van úgyis elég baleset, betegség, ami szenvedést okoz, miért kell még ezt a nyomort fokozni? Az ember a Föld legkegyetlenebb élőlénye. Rettenetesen utálom azt az érdektelenséget, ami hagyja, hogy gyerekek szenvedjenek és haljanak meg felnőttek gonoszsága, kapzsisága miatt. Egyetlen gyereknek sem szabadna szenvednie. Minden kicsinek joga van a biztonsághoz, szeretethez. Bocs a féloffért, csak nagyon el akartam már mondani egyszer :(.

  • 2007.11.05 22:25:38juta

    druantia: jó, hogy ezt leírtad ide, a féloffot. Ez nem olyan, mint a gyerekeküket balesetben, betegségben, koraszülésben elvesztett szülők története, de mégis. Annyira fájdalmas, annyira tragikus, annyira értelmetlen, hogy nem lehet megérteni, feldolgozni. Ezért inkább elmegyünk mellette, mert nem tudunk mit kezdeni vele. Gyerekkoromban megpróbáltam elképzelni, hogy milyen az, amikor nem egyvalaki hal meg, hanem 100 ember, és nem száz, hanem ezer... És rájöttem, hogy nem lehet.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta