SZÜLŐSÉG

Anya halálfejes pólóban sétáltat

2007. október 21., vasárnap 09:02

29 évesen estem teherbe. Addig talán nem is terveztem olyan igazán komolyan. Most se nekem jutott eszembe mondjuk, hanem a férjemnek, aki akkor még csak a pasim volt. Imádja a gyerekeket, a fia mellé akart egy lányt is, méghozzá tőlem. Addig én a testvéreim gyerekein kívül nem nagyon foglalkoztam más gyerekekkel, az óvodák és játszóterek ricsaját messze elkerültem, nem vagyok az az utcánmegállítós típus, aki vadidegen emberek babakocsijaiba hajol be gügyögni, meg hülyeségeket kérdezni. Szóval nem voltam egy gyerek-fan.


Aztán hagytam magam meggyőzni, talán kicsit meg is hatódtam, viszonylag gyorsan teherbe estem, és 9 hónappal később megszültem a fiamat. Imádom, ezt előre kell bocsátanom, nehogy félreértsetek. De az anyaság érzése valahogy nem akar megjönni. Arra számítottam, hogy a születés pillanatában könnyekig hatódom, de a "jaj de jó, megszületetett a fiam2 érzés helyett a 2jaj de jó, megszűnt a fájdalom" érzés kerített hatalmába. Őszintén szólva arra sem emlékszem, hogy felsírt-e azonnal, mert valahogy nem rá figyeltem.

Amikor erre rádöbbentem, állati nagy lelkiismeretfurdalásom lett. Nem sokkal később, amikor a családtagok elkezdtek Anya szóval illetni engem a fiam relációjában, kirázott a hideg. Csavartam még egyet a lelkiismeretfurdaláson. Aztán megfigyeltem, hogy a kisgyermekes barátaim szinte mindegyikével ellentétben én nem érzem szükségét annak, hogy azonnal ölbe vegyem a gyereket, ha sír, sőt, ilyenkor nem is érzem rossz anyának magam. Először azt hittem, végem van, anyaként máris csődöt mondtam.

Valahogy túl kellett lépnem ezen, én nem lehetek szülés utáni depressziós, eddig olyan kiegyensúlyozott voltam. Az tény, hogy a saját anyukámmal nincs jó viszonyom, nem haragszunk egymásra, csak valahogy nem alakult ki a szülő-gyerek kötődés közöttünk, a maga intimitásával és bizalmával. Tudom, hogy szeret engem, csak nem tudja, sosem tudta kimutatni. Eszembe jutott, hányszor gondoltam arra, hogy a saját gyerekemmel majd máshogy fogok viselkedni, nem követem el azokat a hibákat, amiket ő.

Eszembe jutott az is, amit a szülésre felkészítő tanfolyamon hallottam, hogy van, akinél a "szerelem" nem alakul ki elsőre, egyes anyák a negyedik gyereküket is csak hetekkel később kezdik el közel érezni magukhoz, addig csak ellátják a szükségleteiket és kész. Azt mondták, ettől nem kell parázni, ez teljesen rendben van. De én nem ezt érzem, én nagyon szeretem a fiam, csak ne szólítson senki anyának.

A sírására sem vagyok immunis, kifejezetten fáj, ha sírni hallom, de tisztában vagyok azzal, hogy a sírás az újszülötteknél egyfajta önkifejezési forma, kommunikációs eszköz, nem feltétlenül azért sír, mert nem kap meg tőlem valamit, hanem mert feldolgozza a napi élményeit, nyűgös, fáradt, unatkozik, szóval egy csomó dolog lehet, ami nem az én hibám. Ráadásul figyelek rá, beszélek hozzá folyamatosan, amíg ébren van, ellátom őt, egész nap az övé vagyok, tehát még sincs okom szégyenkezni, nem vagyok én rossz anya. Csak legfeljebb egy kicsit racionálisabb az átlagnál.

Végül 5 hét után arra jutottam, hogy nincs velem semmi gond, csak nem anyaként közelítek a fiamhoz, hanem inkább a haverjaként. Gondoskodó haverjaként. Viccelek vele egész nap, nem mintha értené, hanem hogy magamat szórakoztassam a négy fal között. Ha értené, amit mondok neki, már falra mászna tőlem. Amikor átteszem az egyik mellemről a másikra, ilyeneket mondok neki: Na, nézzük csak, mit adnak a másik csatornán. Pufók testalkata miatt Zacsipofinak meg Töpszli malacnak hívom. Amíg terhes voltam, Kalimpáló kis krumplinak neveztem, mert ennyit láttam belőle az ultrahangon. Szóval nem viselkedem klasszikus anya módjára, de tökéletesen gondoskodom róla, panaszra nem lehet oka.

Amióta ez kikristályosodott bennem, kicsit rá is játszom: terepmintás naciban viszem ki sétálni, halálfejes pólót veszek, kendőt kötök a fejemre és bakancsot húzok. És 5 hete egyszer sem szólítottam magam Anyának. Talán nem is fogom. Mindenesetre szilárd meggyőződésem, hogy a fiam semmiben nem szenved hiányt, a járókelők megdöbbent arcára fittyet hányok és előre röhögök, mennyire fognak hülyének nézni engem pár év múlva az óvónők. Csak mert nem olyan Anya vagyok, amilyet ők megszoktak.

- Zill

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.10.23 13:28:30Moira

    Hicudzsi: Szerencsére semmit nem konyít a géphez, pedig néha próbálom rávenni.

    Engem azzal bort ki, hogy hazajön és még délelőtt (vagy napközben) néha elvodkázgat egy kicsit. Nincs berúgva, meg nem alksz, nem kiabál, stb, valahogy mégis az őrületbe kerget. Mert ilyenkor rájön méginkább a segíthetnék(ami egyébként nagyon jó tulajdonsága), de ilyenkor nem figyel oda, hogy mit csinál és a legjobb szándékkal is csak több problémát gyárt nekem.

    Mert OK, hogy előkészíti a dolgokat a konyhában, de ha nem úgy csinálja ahogy én szoktam, vagy ahogy jó lenne, akkor én totál kiborulok, mert így kétszer dolgozunk többet mosogathatok (azt pedig ki szereti?), és egyébkéntis, ha én főzök, akkor úgy csinálom, ahogy én akarom, és nem úgy ahogy más. És rohadzul zavar, hogy ilyenkor nem figyel oda, hogy mit mondok neki, én meg úgy érzem, hogy totál feleslegesen tépem itt a számat.

    Szerencsére ez ritka, de akkor is kiborító.

    Na jól kidühöngtem itt magamat.

  • 2007.10.23 13:29:45eszter

    Hicudzsi, így gondolom én is, jól összefoglaltad.



    Kicsit továbbmenve, és talán lehet, hogy egyesek számára merev vagyok, hogy azt gondolom hogy egy baba számára az érintés akkor is a nonplusultra szeretkimutatás jele. Ezt szerintem jól leírja Campbell a már emlegetett könyvében (Életre szóló ajándék), hogy hogyan változik fiúk és lányok esetében, az évek tükrében az érintés ereje. Nagyon fontos.

  • 2007.10.23 13:48:47Nilüfer

    29 évi házasságban hetente tudnék valamitől világgá szaladni, amit szépuram mond vagy csinál:)) akkor hallgatok egy csöppet, majd végigpörgetem, ő mitől szaladhatna világgá:)) És ami bosszant, van olyan, nem is egy..de állítólag ehhez kissé meg kell öregedni.

    Ami az érintés erejét illeti: megfigyeltem, hogy ahol gubanc van egy kapcsolatban, ott nincs semmi fizikai kontaktus az emberek közt..se egy simi, se egy érintés, se semmi.Viszont lehet akármilyen veszekedős pár, ha egymás mellett ellépve megsimítja a másikat, vagy csak beszélgetés közben megérint, ott nincs igazi baj.Szerintem.És ez csecsemőkorban kezdődik...

  • 2007.10.23 13:53:15Katalma

    Moira, jahh, mindent kidobál. Mmint a nagyon kedves, világlegjobb pasi férjem :)

  • 2007.10.23 13:55:46druantia

    Egyszer a tolófájások kapcsán beszélgettünk valakivel itt arról, hogy mennyire nem azt kaptuk, amit vártunk. Aki azt hitte, hogy könnyű lesz, az meglepődött, hogy milyen nehéz. Aki meg azt hitte, hogy több órás horror, az azon csodálkozott, hogy mennyire nem. Ahogy most olvasgatom a hsz-eket az anyasággal meg az "első látásra belezúgással" kapcsolatban, sokan vannak úgy, hogy azt hitték, minden úgy történik, mint a mesében, rögtön, magától és intenzíven.



    Lehet, hogy nekem az volt a szerencsém, hogy nagyon féltem a depressziótól, meg attól, hogy majd _nem_ lesz jó. Komolyan, az aggasztott a legjobban, hogy a helyzetem ellenére jól éreztem magam a terhességem alatt (nem az elején :)). Felkészültem a lehető legrosszabbra, ami szülés után jöhet: kirobbanó depresszió, idegösszeomlás, hogy nem tudok gondoskodni a gyerekemről, hogy nem fogom tudni majd megnyugtatni, sőt, normálisan felvenni sem.



    Megkértem még az anyámat meg a védőnőt is, hogy árgus szemekkel figyeljék, nem mondok-e csődöt vagy nem kattanok-e be. Ahhoz a legrosszabbhoz képest, amit el tudtam képzelni, nagyon is jól mentek a dolgok. És ha már egyszer valami apróság jól ment, akkor az adott annyi erőt, hogy a következő, kicsit már nagyobb dolog is stimmeljen. És így tovább.



    Eszter, maximálisan egyetértek veled az érintés fontosságát illetően. Ez nem azt jelenti, hogy folyton taperászom a gyereket :). Csak ha oda akar bújni, akkor bármikor odabújhat, sokat szeretgetjük egymást (ő még többet kezdeményez, mint én), hancúrozunk, és amikor kicsi volt, minden alkalommal felvettem, ha bármi okból, de ölbe kívánkozott. Még nem látom a hosszútávú eredményt, de a rövidtávú egy nagyon jó kedélyű, kiegyensúlyozott, önbizalommal teli, kedves és okos kisgyerek :).

  • 2007.10.23 14:01:23Guruljka

    Hicudzsi, egyetértünk:) Ilyesmikre gondolok én is a hétköznapokban.



    Eszter, az érintésről és a szeretetről szólva egyetértek.

    A kommented után újra el is olvastam a cikket, hogy mitől voltam én olyan nagyon biztos, hogy nincs valódi szeretet-testkontatktus hiány a cikkíró és gyermeke közötti kapcsolatban. Miből gondoltam, hogy csak utolérte az a csalódás, hogy nem olyan a szülés és az anyaság, mint ahogy messziről látszik. Vagyis nem csak úgy magától fejlődik az anya-gyerek szeretet és kapcsolat, hanem mint minden más kapcsolat és érzelem, a bele fektetett energiától teljesedik ki.

    Most már tudom. Mert van benne pár olyan utalás, amely láthatóvá teszi, hogy működnek a természetes dolgok. Meg van az energia befektetés és a szeretet.

    Van szoptatás, becézgetés, önmagában való kétkedés, okok keresése a múltban és az azokon való rágódás.

    Nekem mindez azt mutatja, hogy jár egy úton, aminek még nincs vége. Most éppen ott tart, hogy eldöntötte, nem foglalkozik a dologgal, de ha tényleg nem foglalkozatná, nem így írta volna le.

    Egyszerűen azt is mondhatnám, hogy lelkiekben felkészületlenül érte az anyaság. Éppen most nő fel a feladathoz. Folytatva az analógiát éppen kamaszodik a cikkíró ez ügyben. Lázadva dacol. De minden kamaszkora véget ér egyszer.

    Talán mindenkivel megesik egyszer, hogy mint a villám, egyszercsak belecsap a "felismerés" úristen én TÉNYLEG anya vagyok! Van akivel a szülőágyon és van akivel később. Mondjuk Zill kicsit későn érő típus, de a sorok közt azt olvasom, ösztönösen mindent megad a fiának. Így én hiszek benne, hogy nem lesz itt baj.

    Másrészt szerintem akkor jön rá mindenki, hogy valójában mit jelent az, hogy anya valaki, ha átesik ezen villámcsapáson. Utána már nem lesz téma a halálfejes póló, mert biztosan fogja tudni, hogy ez tényleg nem jelent semmit ebben a konteksztusban. Nüansz.

  • 2007.10.23 14:05:02Guruljka

    úgylátszik nem ismerm az X-et...kontextus

  • 2007.10.23 14:06:34druantia

    Még az előzőekhez: ehhez mind kellett egy olyan anya, mint az enyém :). Aki nem szépít semmit :). Amikor arról beszélgettünk, hogy milyen egy újszülött, akkor azt mondta, hogy csúnyácska, ráncos, gyűrött. Meg hogy szülés után az ember teljesen ki van purcanva, van, aki utána fél napokat végigalszik, mire meg tudja nézni a babáját teljesen éberen is. Én erre is számítottam. Aztán ott volt egy szép, formás baba. Arról pedig nem is hallottam előtte (ami szerintem tény, és sokaknál megvan), hogy a szüléshez a természet vagy akármi ad egy olyan energiatöbbletet, amivel végig lehet csinálni az egészet úgy, hogy még inkább feltöltve érzi magát az ember utána. De lehet, hogy ez csak a 12 év gyerekre vágyás eredménye volt.



    Az is nagy előny volt, hogy a túlhordás miatt a kórházban már jónéhány friss anyukát meginterjúvoltam a szülés előtt. Meséltek oxitocinról, gátmetszésről, varrásról, mindenről, szóval semmi kellemetlen meglepetés nem volt.



    Én is olvastam terhesen Kismama magazint, de anyám minden egyes cikknél kijózanított, hogy az, akit újszülöttként mutatnak, egy válogatottan szép egyhónapos körüli baba, meg az anyukája sminkjét-haját is profi készítette, be van állítva a világítás, stb. Szóval inkább nézzek szét a való világban :).

  • 2007.10.23 14:50:48marcangoló

    Hicudzsi, el kell mondanom, hogy mióta olvasom a Porontyot, voltak már itt olyan felemelő, és olyan lehangoló dolgok, hogy csoda. De még sosem csalt semmi könnyeket a szemembe. Viszont, ahogy leírtad, hogyan zondorázol a hasukon, és hogy szólítod őket Vacaknak, azon muszáj volt bőgnöm. Köszi. :-D

    Vasszűz, igazából az ilyen elejtett félmondatok azok, amik egy pszichológiai terápia alapját adhatják. Nem véletlen, hogy ha bárminek a nőiességgel, anyasággal kapcsolatos gondjait akarja megfejteni az ember, akkor egyből az édesanyjával való viszonyra kérdez rá. (Meg, ha bármi mást akar megfejteni, akkor is...)



  • 2007.10.23 14:53:36marcangoló

    Guruljka, erről nekem mindig az jut eszembe, hogy most már az a furcsa, ha egyedül vagyok pl. a boltban vagy bárhol a világban, és nem tudja mindenki automatikusan, hogy jaa, ennek a két tündéri gyeremeknek az anyukájáról van szó.

    :-))))) Ilyen az, amikor az ember már annyira azonosul a szereppel, hogy aztán meg az lesz a baj, ha vissza kell találnia az egyéb szerepeihez (pl. munkatárs, vásárló, barátnő). :-D

  • 2007.10.23 15:16:22Guruljka

    marcangoló:)) Nekem is furcsa már, amikor gyerkőcök nélkül jövök-megyek, hogy nem látszik rajtam a "státuszom":))) Szóval értelek:))



    Nekem egyébként jelenleg az anyasággal kapcsolatban az a félelmem, hogy egyszer csak igazi "fiús anya" leszek. Mindenkit felhatalmaztam a környezetemben, hogy szóljon ha kezdek elvakulttá lenni:)))

  • 2007.10.23 15:49:51Anyatünde

    Hicudzsi, ha még a közelben vagy:



    írod: "Ha épp morcos vagyok, ideges akkor pl. tök szépen mondom a gyereknek, hogy ne haragudj kicsim, anya most ideges és nem akarlak elkergeti, meg megbántani, de most inkább csak csendben olvasgatok itt amíg megnyugszom."



    És ilyenkor mit csinálnak a gyerekeid? Hagynak olvasni? Főleg Csongor érdekelne. Ő még olyan kicsi. Magamtól azt gondolnám, hogy nála elég kétesélyes még, hogy ilyenkor békén hagy-e, vagy épp ellenkezőleg.

  • 2007.10.23 20:08:09boribon

    Anya halálfejes arcot hord. Ma este. Az az anya, aki én vagyok.

    Fos az idő, férjem egy hétig külföldön, gyermekem pedig lilulófejes hisztivel próbálgatta idegrendszerem kapacitását másfél órán keresztül.

    Az ok: megpróbáltam megszoptatni, de gondolom nem úgy jött a tej, ahogy ő szerette volna. De mindegy is hogy mitől, lényeg, hogy bepöccent, és onnantól kezdve SEMMI nem segített.(cumi, ringatás, tologatás, friss levegő, éneklés, zenehallgatás, altatás, bebugyolálás, fürdés)

    Eredmény: bébi a földszinten bőg, anya az emeleten. Anya teljes csődtömegnek érzi magát.



    Most már abbahagyta - ugyanúgy nem tudom mitől, mint ahogy azt se, hogy miért kezdte, de K.O. lettem.

    Bocs az offért, de egyszerűen muszáj volt kicsit kiadnom magamból. :-(

  • 2007.10.23 21:09:30hanna

    Hát nem bírtam így egy hosszú hétvége után végigolvasni a kommenteket, de hű de szörnyű. Szerintem az érintéspara (én így hívom) bepótolhatatlan mulasztást okoz). Nem elég szeretni. Tudni kell jól szeretni. Ez kb úgy hangzik itt fenn, mint egy jó rabszolga. (Ha azt mondanám, aszeretet szabaddá tesz, akkor valam i hülye missziós katolikusnak néznek, de nem. Azt is mondhatnám, hogy minél jobba vagyunk valakivel, annál több mindent és többféleképpen csinálhatunk emg vele) Két ponton szörnyedtem igazán el: a síróson: mert nem csak akkor kommunikálunk a szertettt személlyel, ha ő hibás és tenni kell valamit (hozz egy pohár vizet típusú, felszólító komm.), hanem ha akarjuk őt (kapc solatfelvevő komm: hellló, anya, itt vagyok), elmesélünk valamit (ma fárasztó napom volt). Szóval szerintem meg is lehet hallgatni azt a gyereket, nem csak kiszolgálni. Ha poedig valaki még hónapok után is fázik attól, hogy ő a gyereke anyja, és nem a haverja, az gáz. Egyáltalán ez az egész haver dolog, ez teljes szereptévesztés. És mekkora ciki lesz, ha a gyerek kamasz lesz, oszt kiderül hogy anya nem a haverja, az anyja meg elfelejtett lenni.

    A többi, a halálfej meg a terepnaci meg vicc és nem lényeges ebből a szempontból. Mér, én meg punknadrágban járok néha, és akkor mi van? Az utcán az embereket ez már valójában nem érdekli, annyira nem érdeklőfdnek egymás iránt, hogy már polgárpukkasztani sem lehet:)

  • 2007.10.23 21:16:18hanna

    hű de szét van verve a billentyűzetem:) szinte olvashatatlan. Meg még az íróasztalt és a rendes gépet nem csomagoltuk elő

  • 2007.10.23 21:16:59hanna

    hű de szét van verve a billentyűzetem:) szinte olvashatatlan. Meg még az íróasztalt és a rendes gépet nem csomagoltuk elő

  • 2007.10.23 21:29:45Harriett Seldon

    Hanna sommásan megfogalmazta gondolataimat a témával kapcsolatban, de ha már ilyen széepn összeszedtem őket...



    1. Nálunk az oviban MINDEN kisfiú terepnaciban és halálfejes akármicsodában jár. Ezzel megbotránkoztatásra játszani talán már picit off. Meg teljesen felesleges. Talán egy Marilyn Manson-fellépőruha némi sansszal indul még talán.



    2. Mikor 15-16 évesen saját festésű A.E.Bizottság pólómban feszítettem, nagyon figyeltem a szemem sarkából, vajon hány polgár pukkad zöldre festett hajam láttán. Zsenge korom és nagyfokú éretlenségem lehetett akkor minderre mentség (remélem), de ha egy 30-as felnőtt játszik polgarpukkasztásra, az gáz. Nem gáz, villogó sziréna, vészjelző. Nem is olyan rég léptem ki a "majd én megmutatom a világnak, ki a legfaszább gyerek" őrjítő hintájából és lettem többszörös anyaként -szerencsére nem túl későn- igazi ANYA és NŐ. Mindezt nem tudtam volna egy jó szakember (igen, pszichológus) segítsége nélkül meglépni. És nem magam miatt mentem hozzá, hanem az egyik gyermek okán (aki azóta teljesen OK), hiszen én -mint azt addig egyértelműnek vettem- tökéletes voltam. Nem mindennapi sokk volt, mikor rádöbbentem, a gyerek az én tükröm. Mikor kiderült, az egyik szülőmmel kapcsolatos életfogytiglan tartó konfliktusom nem intézhető el egy vállrándítással, keresztként cipelem, és ha nem teszem le végleg, csak a gyerekemre pakolom át. Amit Zill leírt én is írhattam volna, pár évvel ezelőtt, és ezért nagyon szépen kérem őt, ha olvassa, ne fortyanjon fel, és hárítson zsigerből, menjen el egy JÓ szakemberhez, és keressék meg közösen azt a valamit, ami a kisfiát is és őt is igazán boldoggá teszi majd. Én azt hiszem a halálfejes póló kevés az igazi boldogsághoz.

  • 2007.10.24 08:47:42marcangoló

    Hanna, minden igaz, amit írsz, de az ember csak annyit tesz, amennyit tud, és ha csak így tud működni, akkor így fog. Majd, ha esetleg eljön az az idő, amikor rádöbben, hogy itt valami nincs rendben, akkor elmegy pszichológushoz. Addig tök fölösleges győzködni. Amíg az ember nem akar változtatni, és azt gondolja, hogy ez így jó, csak maximum az átlagtól eltérő, addig úgyis csak támadásnak veszi, ha figyelmeztetik.

  • 2007.10.24 09:52:24lii

    ez a haver szó nem is a legjobb. a barátjuk akarok lenni. haver, az van egy csomó, jönnek-mennek. de az igazi barát olyannak szeret, amilyen vagy, nincsenek elvárásai feléd. ha nem találkoztok hónapokig, attól még a barátod marad. satöbbi.



    picit off, de miért kell mindig mindenkit pszichológushoz küldeni, aki az anyaságot másképp érzi, másképp éli meg, neadjisten nem sunnyogja el az ambivalens érzéseit, és bevallja? a bulímiás vagy a depressziós lány/asszony esetében én is ezt tudnám csak kiötölni, h. szakember kell, de csak azért, mert vki nem érzelgős, vagy zárkózottabb típus, szerintem nem.



    én speciel nem szeretnék soha nagybetűs NŐ meg nagybetűs ANYA lenni. meg semmi nem akarok lenni, ami nagybetűvel kezdődik. bocs Harriet nem csesztetésből írom, te ilyen, én meg emilyen. :)

  • 2007.10.24 09:54:40lii

    most félreérthető voltam, nem arra akartam célozni, h. nem akarok találkozni a gyerekeimmel hónapokig. :))

  • 2007.10.24 10:35:33Aranyka

    Bocsánat kicsit lemaradtam...



    Az Anyának nem az lenne a dolga, hogy alapból olyannak szeressen amilyen vagy és ne legyenek elvárásai feléd? Ne ez mondjuk nem igaz, minden szülőnek és minden barátnak vannak (egyáltalán minden embernek vannak) elvárásai a másik felé. Pl. Ha megismersz valakit nem azt várod el töle, hogy alapból próbáljon feléd kedvesen közelíteni? Ahogy persze megpróbálsz te is kedvesen közelíteni.



    Ja és egy Anya ha nem találkoztok hónapokig akkor is az Anyád marad, csak legalább lesz megbeszélni valótok... :D



    De félre a tréfával. Szerintem az a jó viszony alapja egy szülö-gyermek kapcsolatban, ha az anya nem csak anya, hanem barát is, de ez csak akkor lehetséges, ha meg tudja őrizni anyai mivoltát.

  • 2007.10.24 10:49:23Alvomacko

    Én a Kicsi születésénél éreztem ezt a "szerelmes" érzést. Egész nap bámultam a gyerekemet, gyönyörködtem benne (pedig tisztában voltam vele, hogy nem világszépe baba. Tényleg nem volt az!), simogattam, öleltem, dajkáltam, ha tehettem. Mind a mai napig megvan ez a furcsa "szerelem". A Nagy születésénél viszont nem volt ilyen. Az is érdekes volt, mert az meg olyan higgadt, céltudatos, magabiztos érzés volt, hogy mi összetartozunk mióta világ a világ és valahogy mindig tudtam, hogy mit és hogyan kell csinálni a gyerekkel, pedig még csak 22 éves voltam. Vele is jó a viszonyom, de ő sosem volt olyan bújós, ölelős típus. Ő kis önfejű, önálló gyermek volt. De mind a mai napig mesél, sokat, mindenről és mostanában kérdez is. És néha bújik. 15 évesen. És olyankor én ölelelem és hagyom. Úgy látszik, hogy az egy gyerekere jutó ölelés mennyisége állandó, csak az életkorok változnak. :-)

  • 2007.10.24 11:16:11napos oldal

    lii, szerintem akik itt gáznak tartják és szakemberhez küldenék a kedves cikkírót, nem az a bajuk, hogy nem elég érzelmes, vagy zárkózott, vagy nem nagybetűs izé, ezek simán beleférnek abba, hogy ahány ember, annyi személyiség, a tejcsitől a skála másik végéig (halálfej?).



    de marcangolónak tök igaza van, amíg az adott ember valamit nem érzékel problémának, addig kár a szájtépés. de nyilván időnk, mint a tenger, azért osztjuk az észt :))

  • 2007.10.24 11:16:43lii

    Aranyka: nekem ez az "anyai mivolt" egy kicsit ködös dolog, lehet, h. csak azért, mert még újonc vagyok.

    számomra az "anyaság" halmaz a barátság, a szerelem és a felelősség halmazok metszete (melyek természetesen egymást is metszik)* - és nem valami külön dolog, amit fel kéne találnom. plusz van a napi rutin meló, mint pl cuclisüveg-mosogatás, babaruha-hajtogatás, aminek túl sok érzelmi vonzata nincs számomra, így nem kapott külön halmazt. :)



    *(na most már lassan be kéne ide szúrnom egy venn-diagramot :))



  • 2007.10.24 11:22:35lii

    napos oldal: nem csak a konkrét esetre gondoltam, elég sok poszton elküldik a másikat pszichomókushoz a t. kommentelő társak. néha csak azért, mert _szerintük_ gond van vele. csak figyelmes lettem erre a tendenciára. :)

  • 2007.10.24 11:44:13Hicudzsi

    Moira! Amikor én kiakadok a Zuramra valamiért akkor megpróbálom megszámolni, hogy szerencsétlen hányszor nézi el nekem az én hülyeségeimet és hány meg hány ezerszer tűri a Poronty- és nlc- meg blogírásfüggőségemet. :)



    Eszter!

    Szerintem nem vagy merev, nagyon sokban egyezik a véleményünk. Azt hiszem a merev viselkedés nálam azt jelenti ha valaki a gyerekétől elvárja, hogy kezitcsókolommal köszönjön és max. a fejét simogatja meg (amolyan viktoriánus módra)



    Nilüfer :)

    Az ember egy idő után megtanul nevetni a másik rigolyáin és hülyeségein. :)



    Guruljka! Nagyon ritkán nem értünk egyet ez tök jó :) Volt egyáltalán ilyen? :)



    Druantia!

    Aranyos az anyukád, azt gondolom a Kismamában azért a szüléstörténetek mellett ott vannak a hús-vér valós képek, sőt sokszor volt ott kórházi szülésről képriport ami szintén nagyon valóságos :) Engem valóban tök kisminkeltek a főfotóhoz anno - utáltam is -, de a gyerekekhez nem nyúltak.



    Marcangolo!

    Ez nagyon megható volt most nekem. Köszönöm.

    Nekem is furcsa mindig gyerek nélkül menni boltba vagy máshova, mert ha velük vagyok mindig körbecsodálják őket, rám is kedvesebben néznek odahaza az eladók. Mikor nincsenek velem valahogy ridegebb a világ. :)



    Anyatünde!

    Nekem Édua a nagy segítségem, Csongor is megérti egyébként, de a lányzó mindig figyelmezteti: Csongor picit hagyd békén anyát. Ilyenkor az olvasó helyemet is átteszem hozzájuk, leülök melléjük a földre ahol játszanak, begubózom egy sarokba és belemerülök a könyvbe. Ha tényleg baromi ideges vagyok - és van rá lehetőségem, mert mondjuk apa otthon van -, elmegyek futni egyet.



    Boribon! Remélem jobban vagy már! A hisztire találnotok kell majd egy közös megoldást, de az, hogy magad szidod nem a jó megoldás. Nem vagy csődtömeg, csak egy ember akinek nehéz napja van.



    Hanna! Tetszik ez a rész nagyon:

    „És mekkora ciki lesz, ha a gyerek kamasz lesz, oszt kiderül hogy anya nem a haverja, az anyja meg elfelejtett lenni.”

    Ez ütősen igaz. :)



    Lii!

    Szerintem a fenti posztból nem az jön le, hogy máshogy képzeli az anyaságot, elég sokan megfogalmaztuk itt, hogy melyik az a pont ami azt jelzi, hogy ehhez szaksegítség kéne (ha csak az én hozzászólásomat megkeresed, leírtam) de most nem akarom ismételni magam.

    Ha valaki más az nem baj, az átlagtól eltérő sem (nem tudom mi az átlag, van-e egyáltalán) de a sírni hagyás csakazértis mer’ a haverja vagyok stb. az gáz.



    Alvomacko!

    Teljesen gyerekfüggő az érintésigény mennyisége szerintem is, de vannak olyan gyerekek akiken látszik, hogy más lenne az igényük és más az amit kapnak és amit el mernek fogadni! Ez az ovis korosztályban látom a legjobban.

    Anyukámat mindig rengeteg „idegen” gyerek vette körül, állandóan voltak nálunk erdélyi vagy nagycsaládos gyerekek vendégségben a telken stb... rajtuk vettem észre. Volt aki állandóan anyuhoz bújt. De a legérdekesebb egy kislány volt. Parlamenti politikus kisebb gyermeke, jólnevelt, elit család. A vasárnapi miséken találkoztunk velük, a kislány odaült anyukám mellé és egyszerűen hozzábújt, végig a mise alatt, a szülei pedig ott voltak szintén a templomban, mégis minden vasárnap anyuhoz bújva hallgatta a kicsi a Szentmisét.



    Furcsa, nem?



    Na rengeteget írtam nektek… elnézést attól aki nem szereti átrágni magát a betűhalmaimon :)

  • 2007.10.24 11:48:30lii

    Hicudzsi: akkor lehet, h. csak én értelmeztem túl jóhiszeműen a posztot, mert nekem ebből nem jött le a szándékos-elhanyagolós sírni hagyás:



    "Aztán megfigyeltem, hogy a kisgyermekes barátaim szinte mindegyikével ellentétben én nem érzem szükségét annak, hogy azonnal ölbe vegyem a gyereket, ha sír, sőt, ilyenkor nem is érzem rossz anyának magam."

    "A sírására sem vagyok immunis, kifejezetten fáj, ha sírni hallom, de tisztában vagyok azzal, hogy a sírás az újszülötteknél egyfajta önkifejezési forma, kommunikációs eszköz, nem feltétlenül azért sír, mert nem kap meg tőlem valamit, hanem mert feldolgozza a napi élményeit, nyűgös, fáradt, unatkozik, szóval egy csomó dolog lehet, ami nem az én hibám."

  • 2007.10.24 11:49:26vasszűz

    marcangoló!



    Szerintem meg semmi közünk hozzá, hogy Zillnek milyen a viszonya az édesanyjával. Ezt egyébként ő is így gondolta, ezért is nem fejtegette, majd elmondja, ha akarja. Egy személyiséget egy mondatból úgysem lehet megállapítani, hogy milyen, ehhez tényleg személyes isemretség kell.



    eszter!



    Nehéz kérdés ez. A cikkben végülis az áll, hogy a gyerek megkapja a szükséges ölelgetést, de ezen felül feleslegesnek tartja. Lehet a gyerek sem igényle, amikor már kicsivel nagyobb, úgyis jelzi, hogy most akkor örül a puszilgatásnak-ölelgetésnek, vagy hagyják már békén.

    Azzal nem értek egyet, hogy most akkor az anya magát megerőszakolva kezdjen bele, hogy "most akkor ma 5 perccel tovább szeretgetem", és akkor majd ez agy kialakul. Az anya lehet, úgy fogja érezni, becsapja a gyerekét, ezt meg a gyerek megérzi. És még ott van a gyerek apja is, lehet, ő is ilyen zárkózottab ember, attól még a kötődés megvan.

  • 2007.10.24 11:54:58napos oldal

    lii, persze, hogy itt mindenki tudja, mi hogy van. naná! :) másrészt valami pszichiáter underground szervezet szponzorálja az oldalt. ésaztán...



    a pszichiáterem mondta (esküszöm :))), hogy megkérdezték a professzorukat, hogy hogyan definiálná az elmebajt, és azt mondta, azt nem lehet definiálni. defektes az, akit a környezete annak tart. a normalitást még egy olyan egzaktnak hitt dolog esetén is bajos hajszálra definiálni, mint a vércukorszint.



    amúgy JÓ pszichológust mindenkinek csak ajánlani tudok, az önismeret irtó hasznos dolog. mégha valakinek azt is mondják a hangok, hogy ő teljesen normális :)







  • 2007.10.24 12:08:59Alvomacko

    Hicudzsi: én is találkoztam már bújós gyerekekkel. És mindig megdöbbent. Meg olyannal, aki a kezemet fogva sétált. Volt, hogy alsóban a lányaimmal elmentem osztálykirándulni, mert nem akadt más kisérőtanár. És olyankor mindig egy csapat gyerek lógott rajtam.

    Meg már olyan is volt, hogy a kisebbik lányomtól több odafigyelést kapott a gyerek és elválásnál sírva mondta az anyjának, hogy "ugye Lillát is hazavisszük?".

    Én ilyenkor nagyon-nagyon ledöbbenek és leginkább sírni tudnék, hogy mennyire kevés odafigyelést vagy szeretetet kapnak ezek a gyerekek... :-(

  • 2007.10.24 12:11:09Hicudzsi

    Én mondjuk ezen röhögtem egyet:

    "az óvodák és játszóterek ricsaját messze elkerültem, nem vagyok az az utcánmegállítós típus, aki vadidegen emberek babakocsijaiba hajol be gügyögni, meg hülyeségeket kérdezni. Szóval nem voltam egy gyerek-fan."



    Szegény Zill azt hiszi, hogy mi itt pl. ezt csináltuk?



    Hát az igazság az, hogy kevés anyukát ismerek aki ennyire gyerek-fan volt. :) Én a várandósság előtt heti 4 edzésre jártam, melóztam reggel 8-tól 5-ig. Sőt az első gyerek meglétét is egy edzőtáborban vettem észre, mikor épp egy japán hapsit gyepáltam bambuszkarddal és majdnem összeestem, na erre fogtam gyanút... :)))

  • 2007.10.24 12:13:45Hicudzsi

    Alvomacko!

    Ezek engem is mindig ledöbbentenek. Szerintem ezért sem akarok gyerekekkel dolgozni, mert engem ez kiborítana.

  • 2007.10.24 12:36:15Guruljka

    Egy jó pszichomókus alapvetően senkinek sem ártana asszem:))



    Másrészt a cikkről részemről utoljára:

    Nekem nem tervezett volt az első gyermek (mondjuk a második se:) ezért engem is részben felkészületlenül ért az anyaság. Így mivel az anyává válás egy folyamat, nekem is voltak még anyaságommal ügyeim a gyerekem születése után is. Nyílván aki évek óta vágyik gyermekre, vagy akinek elég rá 9 hónap, az képes rá, hogy a szülőágyon anyává váljon. De (messze nem) mindenki ilyen. Plusz számomra is megnehezítette önmagam anyai minőségének besorolását, hogy egy ideig elhittem, a jó anya olyan amilyennek mások mondják, illetve a környezetem elvárja. Hogy a jó anya, az első pillanattól fogva egy tökély, türelem, hozzáértő ápoló, de semmiképpen nem bizonytalan!!! Ja és a minimum, hogy azt érzi az ember, hogy WOW. Aztán rájöttem, hogy baromira nem így van. De ehhez idő és tapasztalat kellett. A második gyereknél már jóval gyorsabban megjött a szerelem, mint az elsőnél, mert már kész voltam, csak azzal kellett "megküzdenem", hogy az imádott első pozíciót veszt. Őszintén szólva tényleg azt gondolom, hogy időnként mindannyian vívódunk azon, hogy biztos, hogy jó anyák vagyunk és biztos, hogy jól csináljuk-e a dolgokat. Persze az az egészséges, ha ez a vívódás nem emészt fel.

    De én nem hiszem, hogy egy gyerekét ellátó, szoptató, hozzá beszélő bizonytalan anya rossz vagy káros lenne pusztán azért, mert nem akarja mindig ölbe venni a síró gyerekét (ha jól sejtem ebből a mondatból következtettek többen arra, hogy testkontaktus hiány áll fenn. Én meg a szoptatásból és az alatta is zajló kommunikációról pont az ellenkezőjére következtettem), illetve azt mondja: nem gondol magára anyaként, ezért nem hívja magát anyának.

    De én a sorok közül azt is kiolvastam, hogy van egy nő, aki úgy érzi, nem úgy viszonyul ehez a helyzethez ahogy kéne. Ez borzasztóan zavarja, lelkifurdalása van és feloldozást keres magának. Ezért úgy döntött nem vesz tudomást a problémáról és gyerek módjára a polgárpukkasztásba menekül az érzései elől. Inkább leteszi ezt a terhet és haver lesz, mert neki ez az anyaság nem jön össze. De nem megy neki ez sem! Ha menne, nem írna. Nem szoptatna, nem beszélgetne a gyerekkel és egyáltalán nem rágódna. És főleg nem nevezné magát Anyának ( nagy A-val) az utolsó sorban..

    Én mindezek miatt úgy látom, hogy minden megvan ahhoz, hogy a cikkíró idővel és a benne zajló belső munkával kigyúrja magából azt az igazi Anyát, akit a kommentelők jó része és ő maga is hiányol. Fel kell hozzá nőni. Szerintem fel fog.

    Szerintem többen is éreztek éreznek hasonlóakat és a többség felnő-felnőtt.

  • 2007.10.24 12:37:43B-

    Nekem ebből az egészből az jött le, hogy minden mondat szinte úgy kezdődik, hogy "nem". Zill önmeghatározása csupa tagadásból áll. Elképzeli, hogy SZERINTE mit csinál egy "anya" - már tinédzser korában üdvözült mosollyal hajlik a bölcsők fölé, gügyög, csak pasztell-kisvirágos, horgoltgalléros kismamaruhában jár stb, - ettől jól megijed, és siet leszögezni, hogy ő aztán nem olyan. És ezt mivel demonstrálja? Azzal, hogy halálfejes ruhát vesz fel, azta, devagány!



    Hát akkor most a magukat anyáknak tartók nevében először is kikérem magamnak: attól, hogy nem járok ugyanolyan halálfejes vackokban, mint 10 tinédzserből 9 (mert ugye épp ez a divat), és gügyögök a gyerekhez, attól még nem vagyok halál unalmas és az agyműködésem sem szünt meg. Nem nullázódott le az előző életem és ezt senki nem várta el tőlem, hanem az anyaság erre organikusan ráépült.

    És mit ad isten, amikor átrakom a másik mellemre a bébit, én is mondok mindig valamit, amit viccesnek érzek! Azta, akkor már egyéniség vagyok?

    Nem lehet, hogy az "átlagos anyuka" csak azok fejében létezik, akik sikítva próbálják bizonygatni, hogy nem azok? Mert én itt a Porontyon még nem találkoztam olyannal, aki előbb vagy utóbb elő ne rukkolt volna olyasmivel, ami elég rendesen üti az átlagos anyuka jelzőt...



    Egyszer mondta valaki a tévében, már nem emlékszem ki, de tök érdekes volt: "Petőfi a nyárspolgár a zseni álruhájában. Arany a zseni a nyárspolgár álruhájában."

  • 2007.10.24 12:40:11lii

    Hicudzsi, nekem elég sok olyan ismerősöm volt/van, akik ha meglátnak az utcán egy babakocsit, odarohannak, h. üngyürü püntyürü. szerintem itt is biztos akad jópár.



    én a gyerek előtti időszakban vonaton átmentem másik fülkébe, kocsiba, ha vki gyerekkel szállt be mellém. most nem tudom mit csinálnék, mert nem utazom vonaton, ha meg utaznék, csak gyerekestül tenném, és akkor tőlünk menekülnének. :))

  • 2007.10.24 12:42:41lii

    B-, nézz be mondjuk babanetes, nőklapjás fórumokba, na ott aztán repked virtuálisan a kaksis pelus meg a tápi hami meg effélék. :) a poronty szvsz egy fokkal jobb, mint az "átlagos" babafórumok.

  • 2007.10.24 12:45:11Hicudzsi

    Lii :) Biztos akkor én élek deviáns anyukák között :) :) :)

    Átmenni nem mentem át sosem másik fülkébe, mert már akkor is úgy gondoltam, hogy nekik is ugyanolyan jogaik vannak ottlenni és nem fogok tüntetőleg vonulgatni, másrészt meg nem zavart sosem a gyerekzsivaj. :) (Megjegyzem k*rv* szarul esne ha valaki kimenne a fülkémből a gyerekeim miatt... szerencsére ilyennel még nem találkoztam). de ettől még nem hajolattam be babakocsikba meg játszótereken sem ücsörögtem. Mivel a családban én szolgáltattam az első és második unokát így babázni sem babáztam a tesóim gyerekével :)



  • 2007.10.24 13:00:25zolnaid

    Lii, azért az nlc-s fórumon is, aki sokáig jelen van, ritka érdekes embereket láthat kibontakozni. Akik a babás topikokon tényleg csak babahamiról beszélgetnek, de más topikokon az egyéniségük más része is látszik.

  • 2007.10.24 13:01:42Anyatünde

    Hicudzsi: 3 gyereknél már BE SE JÖNNEK a fülkébe a vonaton. ;-)) Csak ha nagyon elszánt az illető... vagy ha nagyon nagy tömeg van. 4 gyereknél talán már akkor se... (Mintha Thais írt volna ilyet még tavaly)

  • 2007.10.24 13:32:32druantia

    Á, én imádtam gyerekekkel egy fülkében utazni :). Akkor mentem ki, ha a gyerek álmos volt és kellett neki a hely a fekvéshez :).

  • 2007.10.24 15:43:16marcangoló

    Vasszűz, szerintem annyiban van közünk hozzá, hogy írt egy posztot az anyaságról, arról, hogy hogyan éli meg. Sokan úgy éreztük, sőt Zill írta is, hogy valahogy nincs ezzel kibékülve. Ez pedig nem választható el attól, hogy neki milyen a viszonya az anyukájával. Meg is említette, hogy nem szokványos. Tulajdonképpen semmi közünk nincs ahhoz sem, hogy mit gondol Zill arról, hogy ő milyen anya. De akkor minek ez az egész posztosdi?!

  • 2007.10.24 15:51:38marcangoló

    Egyébként én nem mondanám senkinek, hogy menjen el pszichológushoz (kivéve persze hivatalból, gyereknek, ha szükséges), de hát aki posztot tud ide írni, arról felételezem, hogy képes magának segítséget találni, ha kell és úgy érzi, hogy nem menneka dolgai úgy, ahogy kéne.

  • 2007.10.24 16:53:11Guruljka

    Hát azt hiszem megkülönböztethetünk kétféle pszichologushoz küldést:



    "ha tényleg így látod, menj pszichológushoz"= "teljesen hülyének tartalak"= rosszindulat



    de van olyan is:



    "Kérj segítséget, nem kell szégyelni ha valaki pszichológushoz jár" = "úgy gondolom én nem tudok segíteni, de egy szakember igen" = jóakarat



    Szóval előbbi nem szép dolog, de az utóbbbi tanács nagyon-nagyon fontos segítség is lehet!

    Ha csak egy embernek segít, már jó az egyenleg.

    Szerintem.



    Zillről szólva nem vagyok benne biztos, hogy neki tényleg szüksége lenne rá. De abban sem, hogy nem lenne egyszerűbb az élete ha mégis elmenne önmarcangolás helyett.

    De én nem vagyok szakember, csak ember, vagyis egy bobyolullt lélek kisebb-nagyobb problémákkal:)

  • 2007.10.24 17:25:32Hicudzsi

    Guruljka!

    Én egyébként azt szoktam tanácsolni, hogy keressen szaksegítséget akihez bizalma van, ez lehet egy pap, egy pszichológus vagy akár egy kineziológus, kinek mi jön be :)



    Persze a felnőtt emberek többsége el tudja dönteni, hogy menjen-e vagy sem, de amíg él az a mentalitás: nem hülye a zén feleségem, minek mennyen agyturkászhó'! és valaki mondjuk ebben nő fel annak jó egy kisbátorítás oylan módon ahogyan te írtad.



    Másik:

    szerintem a poszt mögött kitalált személy lakik, mert nem hiszem, hogy nincs mondanivalója ahhoz amiket mi itt leírtunk :)

  • 2007.10.24 17:26:18Hicudzsi

    Veletek is megosztom min kacagtam ma nagyot:

    "Amennyiben a gyermeked gyönyörű és tökéletes, soha nem sír vagy lármázik, terv szerint elalszik és kérésre böffent, mindig egy kisangyal –, akkor te csak a nagymama lehetsz."

    Theresa Bloomingdale

  • 2007.10.24 18:09:11Guruljka

    Hicudzsi ez nagyon jó:)) Mentettem:)

  • 2007.10.25 14:32:26Harriett Seldon

    Sziasztok!



    A világért nem akartam Rubint Rékai magaslatokba emelkedni a kisbetűs/nagybetűs nőiség-anyaság témájában! Csak úgy gondolom, létezik egy biológiai viszonylata a dolognak, vagyis az ember nő, mert női nemi szervekkel született a világra, és anya, mert ebből kifolyólag életet adott, de van a dolognak egy kevésbé egyértelmű és egyszerű része, ezt akartam jelezni a nagybetűkkel. Szóval semmi fellengzés. :) Én pl. hamarabb lettem ez utóbbi szempontból anya, mint nő, és a pszichológusnál tett látogatások segítettek hozzá, hogy rájöjjek, a kettő nem nagyon megy egymás nélkül. Egy szakmabeli tudja ezt jól emagyarázni, de az a lényeg, hogy mindkét nembeli gyermeknek szüksége van az azonos, és az ellenkező nembeli szülőjével (vagy annak szerepét betöltő emberrel) bizonyos élményekre. Szerelembe kell esnie a kislánynak az apukájával, meg kell tanulnia anyán a női féltékenységet, meg ilyenek. Az én példámon remekül lejöttek, hogy amiket nem sikerült gyermekkoromban "teljesítenem", azt felnőttkoromban próbáltam meg, azzal a személlyel, aki felvette annak a bizonyos szülőnek a szerepét nálam. (Remélem nem lett túl homályos, de nem szeretnék konkrétumokba belemenni.) És én ezekről a dolgokról addig nem is tudtam!

    Azon gondolkoztam, nem lenne-e hasznos valamilyen szinten -talán csak érdeklődés-felkeltő v. ismeretterjesztő szinten- középiskolában megismertetni a diákokat a lélektannal. Amit mi főiskolán pszichológia oktatás alatt kaptunk az persze nevetséges volt, de lehet, hogy lenne előnye, ha az emberek egyáltalán látnának bizonyos összefüggéseket, mielőtt megkezdik felnőtt életüket. Mindig 2 kedvenc könyvemre gondolok, Szabó Magdától a Mózes 1,22-re és a Mondjátok meg Zsófikának-ra. Hogy nemzedékek elbeszélnek egymás mellett, és az egész ott bukik el, hogy nem tudják dekódolni egymást.

    Bocs az elkalandozásért.

  • 2007.10.25 17:23:23Mamszi

    Csak annyit: ma hallottam, hogy most éppen divatba jött minden, ami halálfejes mintájú, ilyen ruhák, táskák és kiegészítők lepik el a trendibb üzleteket, úgyhogy talán már nem lesz ritka, hogy valaki ilyet hord és attól még természetesen, meg hogy haverként tekint a gyerekére, sem lesz gond.

    Én is erre a haverkodásra várok már, csak egyéves gyereknél ezt még nem lehet elvárni, sajnos.

  • 2007.10.25 17:37:59lii

    Mamszi: én azt hittem, h. úgy egy éve kiment a halálfejes minta a divatból, és kezdtem örülni, h. nem jön velem szembe mindenütt az utcán (pedig szeretem).

  • 2007.10.25 17:42:49lii

    Harriett: ja jó, ha semmi fellengzősség, akkor oké. :)

    (mondjuk szerintem mindenki nő, aki női genitáliákkal születik, és ez nem vmi érdem vagy extra tulajdonság, amit fejleszteni kéne. ezer féle nő van a klasszikus topánkás cicamicától a terepgatyás-piercinges rockercsajig, én is biztos beleférek a skálába valahol. :)

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta