SZÜLŐSÉG

Nemtörődöm anyák és felpofozott gyerekek

2007. október 2., kedd 08:08

A Kék Vonal vezetőjével, Flaskay Évával beszélgettünk a gyerekbántalmazásról és a Kék Vonal tevékenységéről. A Kék Vonal egy olyan ingyenesen hívható telefonszám (szám), amelyen gyerekek kérhetnek anonim módon segítséget, bármilyen szorult helyzetben.

Milyen formái vannak a gyerekbántalmazásnak?

Ha egy csecsemőnek akkora önállóságot adnak, mint egy tízéves gyereknek, akkor az bántalmazás, mert egy csecsemő szükségletei az önállóság tekintetében egészen mások. De ha egy tizenhat évesre olyan módon rátelepednek, mint egy tízévesre, az a képességei kibontakozásában megakadályozza.

Tulajdonképpen a bántalmazás az, amikor a gyerek szükségleteit a körülette lévő felnőttek nem elégítik ki megfelelően; hogy nyugodtan és biztonságban kibontakoztathassa a képességeit. Erre leginkább az elhanyagolás, mint bántalmazási forma rímel.

A különböző bántalmazás fajták nagyon gyakran halmozottan fordulnak elő: elhanyagolás, fizikai bántalmazás együtt; és mindegyik bántalmazás típus szükségszerűen tartalmazza az érzelmi bántalmazást. A második csoport a fizikai bántalmazás, a szexuális visszaélés a harmadik típus. Ez lényegesen különbözik az összes többitől, nagyon nehezen, vagy soha nem gyógyuló érzelmi és egyéb sérüléseket okoz. Van még egy bántalmazás csoport, amit kortársak követnek el. Nagyon fontos erre odafigyelni, mert különösen zárt közösségekben borzalmasan romboló tud lenni, mert a gyerekek nagyon kiszolgáltattak.

Mit tud a jog kezdeni a bántalmazással? Mitől tudja megvédeni az áldozatot? Eljutnak egyáltalán ezek az esetek a jogig?

1997-től elindult a gyerekjóléti szolgálatok kiépülése. Ma már minden településen van legalább gyerekjóléti munkatárs. Az ő feladatuk a gyerekekkel hivatásszerűen foglalkozó felnőttekkel és a szülőkkel, családdal összefogva a gyerekeket érintő problémák kezelése. Ez nagyon sokat jelentett a gyerekbántalmazás jobb kezelésében. Az iskolától, szomszédoktól beérkező jelzések alapján elkezdenek, remélhetőleg tapintatosan adatokat gyűjteni, hogy valóban felmerül-e a gyerekbántalmazás. Ha tényleg van bántalmazás, akkor igyekeznek ezt megszüntetni – például az anya elhanyagoló viselkedését tanácsokkal, életvezetési segítséggel.

Ha a családdal együtt nem sikerül orvosolni a problémát, akkor a gyereket védelembe veszik, és ha nincs más megoldás, akkor nevelő szülőkhöz kerül. Ha mondjuk egy nevelőapa rendszeresen veri a gyerekét, és ezt nem tudják megszüntetni, akkor feljelentést tehetnek, akár a szakemberek, akár a család bármelyik tagja, és elindul a büntetőeljárás. A tapasztalataim szerint ez elég problematikus, mert a bírósági ügyek rendkívül elhúzódnak, és pont azt nem éri el, ami abszolút fontos lenne, hogy hamar és kellő büntetést kapjon a bűnös, visszariadjon a bántalmazástól. Miközben a gyerek abban a háztartásban él, ahol az elkövető is van, és ezért a család gyakran visszavonja a feljelentését, hiszen kiszolgáltatott helyzetben marad a gyerek. A megoldatlan lakáshelyzet miatt a családtag gyakran nem tud és nem is mer segítséget kérni – nincs állása, a másik lakásában laknak, és attól tart, hogy a többi gyerek és ő is nyomorba kerül, ha az apát börtönbe viszik, vagy kirakja őket a feljelentés miatt. Ezért ilyenkor inkább az a fontos, hogy a gyerek körüli felnőttek összefogjanak és keressenek egy olyan helyzetet, ami biztonságot ad a gyereknek. A távoltartással kapcsolatban az a tapasztalatunk, hogy maga rendőrség sem ismeri ezt a viszonylag új jogszabályt – vagy hogy ha ismeri, akkor sincs eszközrendszere arra, hogy működtesse. Például nem tudja, hogy hova lehetne a bántalmazott családtagokat telepíteni, és ezért nem használják ki eléggé például a védett házakat.

Eddig elsősorban arról volt szó, amikor az apa a bántalmazó, és a gyereket és az anyát el kell menekíteni. Mi történik akkor, ha az anya inkább szemet huny a dolog felett, illetve ha maga az anya a bántalmazó, akár fizikailag, akár érzelmi hidegségével – főleg anya-lánya viszonylatban. Mit tudnak kezdeni, ha ilyen témájú telefon érkezik?

Fontos, hogy legyenek olyan helyek, ahova a gyerekek ilyen furcsa dolgokkal fordulhatnak, amik se nem szépek, se nem könnyen körbeírhatóak, mint egy betegség, olyan dolgok, amiket nem lehet könnyen kommunikálni. Nálunk anonim módon meg lehet beszélni ilyen dilemmákat. Mondhatják, hogy nem is tudom, mi van velem, hogy én vagyok-e a hibás, de biztos, hogy borzalmasan rosszul érzem magam, mert az anyám sose érti meg, amit mondok, és a bátyám bármit csinál, minden jó.

Nagyon fontos, hogy legyenek felnőttek, akik meg tudják hallgatni a bántalmazottat, és be tudják fogadni a történteket, mert a bántalmazottak nagyon gyakran tapasztalják, hogy bagatellizálják azt. Hogy ez nem is olyan nagy dolog, meg biztos nem is úgy gondolta, meg biztos te is tettél valamit, ha ennyire elvertek, lódítasz, kitaláltad. Megpróbálják a helyzetet átalakítani olyanná, ami nem extrém, ami elfogadható. Okot találni a megokolhatatlannak.

Olyan felnőttek dolgoznak nálunk, akik elég erősek és felkészültek ahhoz, hogy azt mondják, van ilyen. Nem ijednek meg ezektől a közlésektől. És amikor kezd kibontakozni a gyerek élethelyzete, akkor a gyerekkel együtt elkezdünk építgetni egy rövid és egy hosszútávú stratégiát, ami segíti, hogy ebből a helyzetből kikerüljön. Fel lehet térképezni, hogy mi lehet a bántalmazás oka és előzménye. Lehet segíteni, hogy akár a közvetlen környezetében találjon olyat, akivel ezeket a nehézségeket meg tudja beszélni. Néha előbukkan egy nagynéni, egy tanár, akivel meg tudja osztani a nehéz élményeket, aki segítséget nyújt.

A család és a gyerekek körüli szakemberek nélkül nem lehet semmit tenni. Biztos, hogy például nem a gyerek osztályfőnökének kell egy helyzetet egyedül megoldania, de nagyon jó, ha a többi szakemberrel összefogva részt vesz, akár ha csak annyi is a dolga, hogy minden reggel biztatóan ránézzen arra a kisfiúra, akit rendszeresen vernek, de így érezteti vele, hogy mellette áll. A gyerekorvos, ha furcsa sérüléseket lát, vagy észreveszi, hogy a gyerek, akit rendszeresen lát, hirtelen nagyon befelé forduló lett, és a védőnőtől, a faluból hall mindenfélét, amitől benne összeáll a kép, hogy valami történik a kislánnyal a családban. Ezután pedig nem teszi az aktájával a fiókba az esetet, hanem megkérdezi a védőnőt, bevonják a tanítónőt, a gyerekjólétist, és máris van egy kis munkacsoport, amelyik egy hálót vonhat a gyerek köré, annak érdekében, hogy a gyerek biztonságát szavatolni tudják. Nagy felelősség egy ilyet cipelni, érzelmileg is nehéz ezért is jó, ha együttműködnek a szakemberek, mert megoszlik a teher és a felelősség.

Két helyzetben találkozunk mi, nem szakemberek a gyerekbántalmazással: a családban és az utcán. Mit tehetünk ezekben a helyzetekben?

Egy gyermekvédelmis ismerősöm tizenvalahány éve Svédországban rokonlátogatáson volt, és amikor hazajött, elmesélt egy helyzetet. Egy önkiszolgáló büfében ebédeltek, és a mellettük levő asztalnál a gyerek rosszalkodott, mire a papa megharagudott és egyre keményebben, szóban egzecíroztatta a négy-öt év körüli gyerekét. A mellettük lévő asztaltól felállt egy középkorú nő, és azt mondta az apának, hogy oldja meg más módszerekkel a helyzetet, mert a gyereknek nagyon rossz, hogy egy ideje egyfolytában ordít vele, mert ez a gyereknek a veszélyeztetése, és ezt ő nem akarja egy légtérben eltűrni. Ez a pedagógus, férfi, azt mondta, hogy micsoda hülyeség, nehogy már Magyarország is idejusson, miért szóltak bele, hát semmi sem történt, még csak meg sem ütötte.

Én tényleg azt gondolom, hogy mindenkinek dolgozni kell azon, hogy egymás között a légkör, például az utcán, az legyen, hogy gyerekre ordítani, gyereket megütni, akár szóban bántani, ne legyen elfogadott, és ezt fejezzük is ki. Az a hallgatólagos megegyezés, hogy ez a családnak a dolga, az egy feudális dolog, ha belegondolunk. Az ő rabszolgája, meg is ölheti, ha valami nagyon csúnya dolgot csinált. De hát ez a középkor. Ha mi a huszonegyedik században élünk, akkor bizonyos fajta vívmányokat meg kell próbálni beültetni ebbe a huszonegyedik századi utcába. Adjunk hangot annak, hogy nem helyeseljük, amit tesz, és vannak más eszközök, amelyekkel ezt a nevelési helyzetet megoldhatja.

A családon belül sem megengedett, hogy valaki kiszolgáltatott legyen, és a felnőtteknek nincs joguk bármilyen módon bántalmazni, viszont kötelességük megóvni a családban levő időseket és kiskorúakat, akik a koruk miatt kiszolgáltatottak. Sokan azt mondják, hogy majd a puska viszi a vadászt, de a gyerekjogok nem arról szólnak, hogy a gyerekek mondják meg, hogy mi legyen, hanem csak arról van szó, hogy a gyermeki szükségleteket tiszteletben kell tartani, hogy biztonságban nevelkedhessenek és mindenki hasznára kibonthassák a képességeiket, hogy magabiztos és kiegyensúlyozott felnőttek legyenek, akiknek szülőként nem lesz arra szükségük, hogy a gyerekükön éljék ki az elfojtott agresszióikat.

Ha valaki családon belül bántalmazást tapasztal, és nem tudja, mit tegyen, akkor próbálja megbeszélni valakivel – ez az esetek 99%-ban meghozza a következő lépést, és kimozdít ebből a tehetetlen helyzetből. Meg tudja osztani valakivel, együtt tudnak gondolkodni, és megtalálni, hogy honnan kérhet segítséget.

Számok
Hívók életkora: 5-24 év, legtöbben 13-15 évesek.
250 000 hívás és 10 500 beszélgetés volt 2006-ban.
Ebből 403 bántalmazás

A legnagyobb probléma az információhiány. Az, hogy van olyan, hogy nyolchónaposok szorongása, legalább negyven éve olyan tény, mint a széndioxid molekula képlete. Mégis a legtöbb szülő nem tud róla, és nem tud mit kezdeni a jelenséggel: ha tudná, hogy pár hét és egy kis türelem segítségével vége lesz, akkor nem alkalmazna inadekvát fegyelmezési módszereket. A kornak megfelelő szükségletek, a gyermeki fejlődés ismerete elemi lenne – a legtöbb gyereknek saját gyerekei lesznek, még sem tanulunk erről semmit az iskolában.


Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.10.03 11:08:58zolnaid

    De, Hicudzsi, szerintem kimeríti.

  • 2007.10.03 11:13:55Maja Papaya

    Anyuka súlyosan zakkant lehet, és apa is, ha partner hozzá.

  • 2007.10.03 11:15:47martine

    zolnaid: Makarenkoval kapcsolatosan tök igaz - én abban az értelemben használtam a makarenkoit, ahogy a köznyelvben szokás a igazságosnak/jónak vélt pofonra.

  • 2007.10.03 11:24:29Hicudzsi

    Háát ezzel a makarenkoi pofonnal az a baj, hogy mindenki másképp értelmezi. Érdemes legalább nagyjából elolvasni az "Új ember kovácsa" c. könyvét és akkor összefüggéseiben meg lehet érteni miért adta. Egyébként eszméletlenül megbánta utána!!! Szerinte nem szabadott volna...

    8Segény mégis ezért a "bűnéért" emlékezünk rá :))

  • 2007.10.03 11:26:43Hicudzsi

    Zolnaid!

    Ez kb. olyan mintha otthonhagyná egyedül sírni... rázárja az ajtót oszt slussz... Druantia van önuralmad hallod, mert én nem állnék jót magamért ha szembetalálkoznék egy ilyen helyzettel.... :S



    Szerintem a legtöbb amit tehetsz, hogy szólsz a védőnőnek.





    Ki az az elmeroggyant őrült aki képes ilyet csinálni?

  • 2007.10.03 12:26:39esem37

    sziasztok, visszaértem ide is.

    cantaloupenek:

    Anyatünde, wish73, Sólyomszem nagyon pontosan megfogalmazta, amit nekem nem sikerült annyira. Sőt előttem már Nilüfer is leírta. Úgy látom, ez egy végeérhetetlen csata lesz azok között akiknek már eljárt a kezük, és akiknek még nem. Mindenki magyarázza a bizonyítványt, de a lényeg egy: aki idejár, mégiscsak GONDOLKODIK a dolgon, és emészti magát, ha előfordult vele. Az egyik legfontosabb részletet marcangoló fejtette ki. Hogy bizony aki még nem került ilyen helyzetbe (én is így gondoltam anno), nehezen tudja elképzelni, hogy van ilyen. És Sólyomszem fejtette ki a másik fontos tényezőt: ahol nem durvul el a helyzet, és TÉNYLEG

  • 2007.10.03 12:30:35Guruljka

    cantaloupe, én értelek és megértelek.

    És elméletben igazat is adnék neked, ha nem lenne már egy közel 4 éves és egy 20 hónapos gyerekem. A Nagy nagyon szabálytartó gyerek, de mégis összehozott már 2-3 olyan veszélyes helyzetet, ami necces volt, hogy kap egyet. Mondjuk tőlem nem pofont kapna, de ez itt részletkérdés. Szóval velem immáron a tapasztalat mondatja, hogy bizony akadhatnak olyan helyzetek, amikor nem azt mondom, hogy jobb, hanem biztonságosabb megoldás nincsen! Abban lehet bízni, hogy nem adódik ilyen helyzet az életben. De abban valóban igazad van, hogy amit meg lehet előzni azt meg is kell. De nem lehet mindent megelőzni és nincs mindig idő magyarázkodni-magyarázni. Egyszerűen vannak vészhelyzetek, amikor másodperc tört része alatt kell biztonságba helyezned a gyereket és tudnod, hogy nem fog pont akkor dacolni veled. Nálam erre az esetre, ami már előfordult a nem kifejezetten rosszcsont Nagynál (de dacolni és hisztizni nagyon tud), eddig mindig elég volt, hogy rákiabáltam.

    DE

    Egyrészt ez a rákiabálás szerintem ugyanúgy nyomot hagy benne, mintha mondjuk a fenekére csaptam volna egyet. Mert megszeppen és megijed. És ahogy sólyomszem is írta, utána ugyanúgy elmondom neki, hogy nagyon szeretem és a biztonságáról volt szó. Meg persze dédelgetem, szeretgetem és szarul érzem magam közben. De utólag is azt gondolom, abban a helyzetben nem tehettem volna többet és jobbat a biztonságáért. Ott, abban a szituban pedig az volt az elsődleges. A biztonság, a veszély elkerülése.

    Másrészt meg nagyon-nagyon sokfélék a gyerekek. És ez nem csak a nevelésükön múlik. (nyílván azon is nagyon sok dolog múlik) Itt hozhatom fel a Kicsit, aki ugyanabból az az "alomból" való. Ő felmászna a könyvespolcon, felhúzódzkodna a konyhapultra és fent is lenne, ha hagynám ugye.. És beszélhetek, próbálhatom elterelni a figyelmét napestig, Ő akkor is a saját feje után megy:) Ő már csak ilyen. Hja kiköti a babakocsi biztonsági övét és kimászik belőle ez a drága öntörvényű gyermek:) Plusz mindenki azt hiszi, hogy Ő aztán egy angyalka, mert olyan bűbájos mindenkivel:))))) És piszkosul okos és taktikus. Amikor gyerekek között van, nem konfrontálódik, mégis eléri amit akar. Imádom, de manapság néha tényleg nagyon próbára teszi a tűrőképességemet. Nos az Ő esetében egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy hatásos lesz a kiabálás, ha ilyen helyzet alakul ki. Így marad a remény:) Egyébként vele így is állandóan azt érzem, hogy a fizikai erőfölényemmel "nyomom" le, hiszen visszarakom a babakocsiba, amikor kell...

    Szóval arra akarok utalni, hogy talán egyszerűnek és határozott határvonalnak tűnik az ütés. De messze nem az. Szóval az ütés lehet még határon belül. És fent is le lett írva olyan gyerekócsárolás ami 100 pofonnál is rosszabb. Szóval ez a kézenfekvőnek tűnő határ a bántalmazásra valójában hamis. Nem itt van a határ. A határ szerintem az okban és a szándékban + a hatásában következményeiben van. Hogy miért csattan el az a pofon és hogyan éli meg aki kapja? Ha az egy öncélú, bántalmazásra irányuló, vagy feszültség-levezető tett, vagy akár akkora, hogy sérülést okoz akkor nyílván bántalmazás a pofon. És pontosan ezért lehet bántalmazás a kiabálás és minden más cselekedet is, ha ilyen okból vagy céllal történik. De ha nem az egyik fél frusztrációjának levezetésére szolgál, vagy arra, hogy egyszerűen bántsuk a másikat akkor az nem bántalmazás. És a szereplők közül senki nem is éli meg annak. Ezért nem lehet bántalmazási körbe vonni pl. kicsitomi szüleit sem. De martine szülei kőkeményen bántalmazóak!!! És azoknak a szülei is bántalmazóak, aki azt mondogatják a gyereküknek, hogy ronda, buta stb... És druantia által mesélt sztoriban is bántalmazóak a csecsemő szülei!

    Összességében a jó és rossz között sosincs éles határvonal. Ha lenne, könnyebb lenne jó törvényeket alkotni és valószínűleg alaposabb törvényeink is lennének. De ez nem ilyen egyszerű. A dolgok leggyakrabban nem fehérek és feketék, hanem bizony szürkék. A jog is ismeri a vismajort és az ügyek is gyakran nem a rendőrségen, hanem a bíróságon dőlnek el. Mert az egész helyzetet kell mérlegelni és nem egy kiemelt tettet.

    De az biztos, hogy semmi rossz nincs abban a hozzáállásban, hogy soha nem ütöm meg a gyerekemet. Meg abban sem, hogy nem fogok vele kiabálni. De azt is tudni kell, hogy a gyakorlat és az élet ezeket a magunkkal szemben támasztott elvárásokat időnként egyszerűen felülírja. És tudni kell, hogy mikor van az a pillanat, amikor az elvünket fel kell rúgni, és nem szabad félni az elv felrúgásától. Erre a legjobb útmutató egyébként szerintem az úgynevezett anyai ösztön.

  • 2007.10.03 12:31:04Guruljka

    Druantia, én az az ember vagyok aki szól. Én úgy gondolom nem bátor vagyok, csak tudatos. Erre szoktam bíztatni a környezetemben élő embereket is. Bármilyen hihetetlennek tűnik a „szólás” meglepően hatékony. Persze nem úgy hogy nekimegyek bárkinek és leüvöltöm a fejét. Hanem szépen udvariasan. Mondjuk időnként a közlekedésben felhúzom magam, amikor majdnem elütnek gyerekestül.. Én vagyok az az „elvakult” aki képes a problémájával elmenni az illetékes hivatalba vagy esetleg politikushoz.

    Tök tudatos csajszi vagy, úgyhogy ezt kiterjesztheted nyugodtan a környezetedre is. Én megvagyok róla győződve, hogy úgy fog javulni ez a világ, ha végre a normális emberek is szóvá teszik akár az egyértelmű normákat is azoknak akiket ezek nem érdekelnek.

    A konkrét helyzetben, ami hihetetlen és egy komplett rémálom, szerintem keresd meg a körzeti védőnőt és beszélj vele.

  • 2007.10.03 12:35:52esem37

    (jön a vége:))

    csak azoknak a ritka kiborulásoknak a "termékei" a nyaklevesek, akkor ezek megszűnnek. Mert nem az a lényeg.

    És tényleg mindenkinek igaza van, aki azt mondja, hogy nem kell. Mert nem kell!

    De ha megtörténik, az nem a világvége.

    Ja még valami: ha látja rajtad a gyerek, hogy neked jobban fáj mint neki, talán ezzel is el lehet gondolkodtatni. Nem azt veszi le, hogy neked megkönnyebbülés, netán élvezet ha ütöd, hanem bánat és lelkifurdalás. Ettől jobban nem akarom fejtegetni, remélem nem félreérthető.



    A sírós gyerek témához: EZ a bántalmazás. Ez a szegény mit fog kapni majd később, ha megzavarja anyukát pl. hogy pisilni-kakilni kell, netán éhes, stb?

  • 2007.10.03 12:40:56boribon

    Semmi újat nem tudok mondani, de ide kel írnom, hogy ez iszonyú!!! Szegény kicsi baba. :-(



    Ebből is látszik ,hgoy minden relatív, én pl. épp tegnap bőgtem el magam, hogy micsoda szívtelen anya vagyok - ott, az adott pillanatban halál komolyan annak gondoltam magam - mert hagytam sírni Borit, míg elmentem wc-re és ittam egy pohár vizet. Pedig nem volt éhes, friss pelusban volt, előtte mókáztam vele, szóval semmi baja nem volt, csak belehergelte magát 2 perc alatt a sírásba.



    Tudom, valaki már itt a Porontyon is írta, hogy ilyenkor az ember magával is viheti a bébit a wc-re, de azt én mondjuk tényleg nem szeretném. Na szerintem a magányos ürítés az alapvető szülői jog, nem az este 7 utáni magánélet.

    (Ami - hadd dicsekedjek mán egy kicsit - nálunk mellesleg meg is valósul, de nem bőgetéssel értük el, hanem kitartóan betartott esti rutinnal, amiből már a kéthónaposom is érti, hogy most biza alvás következik.)

  • 2007.10.03 12:44:46esem37

    guruljka, téged élmény olvasni! ;) (egébként meg mindig kiveszed a szót a számból :DDDD) Köszi az összefoglalót, ez a lényege az egésznek. De ezzel tegnap is pont így jártam: akkor is te mondad meg a tutit (szerintem)!

  • 2007.10.03 12:55:28Guruljka

    esem37 most nagyon pirulok, köszönöm.

    OFF

    boribon, szerintem annyira jó úton jársz, ne ess kétségbe, hogy neked a magányos ürítés a fontos:)) És gratulálok a lefektetési sikerhez:))))

    ON

  • 2007.10.03 12:57:04martine

    Guruljka: egyrészt "csak" apám. másrészt változnak a normák. mai szemmel nézve apám szörnyeteg volt (és ma is bőségesen élnek és "nevelnek" gyereket ilyenek, nincsenek ez ügyben illúzióim), akkoriban ez nem számított ritka kivételnek. amúgy vannak jó tulajdonságai is, nem kevés - csak ezeket nemigen tudtam felismerni akkoriban, annyira féltem tőle :( nem mentem fel a tettei alól, ő is megtehette volna, mint én meg a tesóm, hogy elgondolkodik azon, hogy mit és hogyan tesz - de akkoriban ezzel nagyon ritka holló lett volna. nem volt az, nem tudott túllépni saját/és kora árnyékán. én megpróbáltam, azt hiszem, nagyon sokat léptem előre, de nekem a kor kívánalmai, az uralkodó korszellem is segítettek ebben, úgy általában elfogadottá és fontossá vált a lélektan - de van még mit fejlődnöm különféle tereken :) apám szerintem ma sem tudja, mennyit ártott nekünk - most, felnőtt fejjel azt látom, hogy szeret(ett) - de nem volt kultúrája hozzá, hogy kimutassa, hogy okosan és jól szeressen - nemcsak minket, bárkit a környezetében. pedig egy többdiplomás, értelmes ember - sok-sok korláttal, sok tévhittel, sok hibával.

  • 2007.10.03 12:57:32boribon

    Dicsekvés és vidámkodás helyett mást is tuddnék ide írni... Gondolkodtam, hogy leírjam-e, mert elég bizalmas, és elég kiakasztó, de hátha tudtok segíteni megoldási javaslatokkal. Ez a gyermek bántalmaz gyermeket című kategória lesz:

    A családomban egy közeli rokonomról, egy nyolc éves kisfiúról derült ki múlt héten, hogy a szomszéd 14 éves fiú molesztálja őt rendszeresen.(Igen, úgy. Sajnos minden megtörtént, ami csak ilyenkor az eszetekbe juthat. :-((((( )

    Az anyukája fordult hozzám teljesen kétségbe esve, hogy most mit is tegyen? Kihez forduljon, hogy elhiggyék, és hogy történjen valami? Fél a gyerek szüleitől is, akik igen-igen nagydarabok és meglehetősen primitívek, így fennáll a veszélye, hogy elagyabugyálják az aprócska anyukát, ha ilyesmivel hozakodik elő.

    Én saját kútfőből annyit javasoltam(miután túltettem magamat az első sokkon), hogy menjen orvoshoz, hátha lehet látleletet vetetni, ami ugyan borzasztó, de ha jól tudom, ilyenkor az orvosnak hivatalból feljelentést kell tenni, illetve forduljon a helyi nevtanhoz/ családsegítőhöz, ahol máris megkezdhetik a kisfiú pszichológiai kezelését, de adott esetben szintén hivatalosan is alá tudják támasztani a szomorú tényeket.

    Vagy szerintetek csak menjen rögtön a rendőrségre? Mert pl. a férjem szerint ez lenne a legjobb megoldás, de én meg attól tartok, hogy ott nem vennék elég komolyan az ügyet, ha csak úgy besétálna az anyuka... Biztos az mondanák, hogy élénk a gyerek fantáziája. Pedig sajnos nem erről van szó. (Zokogva vallotta be kisfú az történteket, azt mondta a szomszéd nyagyfiú többször is megfenyegette, ha bárkinek elmondja, elveri, stb. Egyébként egy édes, abszolút gyerekes kicsi fiú, aki még mackós rajzfilmeket néz, és plüssállatokkal játszik.)

    :-((( Ha van okos ötletetek, segítsetek. Marcangoló, te pl. biztos tudod, hogy nevtanban mi a hivatalos ügymenet ilyen esetben.

  • 2007.10.03 13:04:49druantia

    Sírós baba témához: már tegnap sem voltam hajlandó jó pofát vágni a "módszerhez" és tényleg a tőlem telhető legdiplomatikusabb módon megkérdeztem, hogy miért csinálják ezt, mi az, amit el akarnak érni. A válasz valami olyasmi volt, hogy ne legyen a gyerek nyafka meg hogy lehessen tőle élni. Ma délelőtt az unokatesómmal mentünk el vásárolni és én megint rákérdeztem a dologra, és el is mondtam a véleményemet. Nem úgy, hogy ez szar, és csúnya dolog és különben is, hanem csak elmondtam, hogy szerintem mit érezhet a baba, mit szeretne, és minek mi lesz a hosszútávú következménye (önbizalom, megbízás a szülőkben, stb.). Az unokatesóm megismételte a felesége tegnapi válaszát, azaz hogy a gyereknek meg kell tanulnia alkalmazkodni.



    Tudom, hogy szeretik a babát, az unokatesóm legalábbis nagyon. A feleségéről nem lenne fair nyilatkoznom, mert elég lesújtó a véleményem a csajról. Onnét kezdve hogy az egész terhességet végigrinyálta, szzülésnél le kellett fogni annak ellenére, hogy végig kéjgázt szívott, legfeljebb a szeretet legminimálisabb jelét látom rajta a gyereke felé, többet nem.

  • 2007.10.03 13:06:50martine

    boribon! sztem ez AZONNAL pszichológus, AZONNAL rendőrség, ezzel nincs mit várni! És állandó őrzés és szeretetteljes felügyelet addig is a kisfiúnak, ha másként nem, anyukájával együtt más városban!



    a kéthónaposoddal kapcs. nem szeretnélek nagyon kiábrándítani, de jobb, ha felkészülsz, hogy lesz ez még nehezebb, rutin ide vagy oda :)))

  • 2007.10.03 13:12:10zolnaid

    Boribon: Rendőrség azonnal, ők hivatalból a gyámhatóságot értesíteni fogják, minden következményével együtt. A kisfiúnak pedig pszichológus nagyon sürgősen. Családsegítő ebben az esetben egy felesleges kör futása, szerintem.

  • 2007.10.03 13:14:10esem37

    muszáj provokálnom: az imént olvasottak drámájához, (zaklatás, elhanyagolás), mi egy pofon?

    Boribon: csak olyan megoldást szabad választani, amiben a kicsi nem sérül tovább. Sajnos ez ma nem a rendőrség. De ha van rá mód, én még ügyvéd segítségét is kérném minden más mellett.

  • 2007.10.03 13:14:36zolnaid

    Tulajdonképp átgondolva, akárhova fordulhat anyuka, de ne halasztgassa. Pláne ezzel, hogy "úgyse vennék komolyan" De igen, komolyan fogják venni. És a kisfiút meg mindenképp vigye pszich.hoz.

  • 2007.10.03 13:22:05druantia

    Borion, te jó ég! Látlelet, rendőrség, stb. Na ez az az eset, ahol vsz. nem igazán tudnám tűrtőztetni magam.

  • 2007.10.03 13:23:35martine

    esem37: sztem a hibák, vétkek, bűnök, stb nem ahhoz mérendők, hogy van-e náluk nagyobb is, mindig mindennél van súlyosabb, gyalázatosabb :(



    nem azt mondom, hogy álmatlan éjszakáim vannak évek óta azért, mert néhányszor odacsaptam, de akkor, mikor megtörtént, voltak álmatlan éjszakáim, sokat gondolkodtam rajta és levontam a következtetéseket a továbbiakra nézve. és ma sem vagyok büszke rá és ma sem mondom, hogy jól tettem, mert baj volt.

  • 2007.10.03 13:23:46esem37

    Druantia: bocs, hogy ezt mondom, de nem szeretik igazán. Ha az unokatesód szeretné, ezt nem engedné meg. Martine okosan kifejtette, hogy a szeretetet is meg kell tanulni odaadni, kimutatni. Ezt kéne vele megértetni. A gyerek nem fogja sohasem kitalálni, hogy mit éreznek iránta, ha nem mutatják ki. Bár ahogy írtad, ezt már próbáltad neki magyarázni.

  • 2007.10.03 13:30:17esem37

    martine: igazad van. Ha a korábbi hsz-ket is nézed, meg a többiekét is hozzá, szerintem alapvetően egyetértünk! Egyrészt árnyalatokról elmélkedünk, másrészt gondolom kicsit "gyónunk" is, de azért mindenki ugyan azt mondja. Már a tény, hogy itt termeljük a karaktert, elárulja, hogy nem a gondatlanság a vezérelv.

  • 2007.10.03 13:55:34martine

    esem37! persze, szerintem is aki ide írogat, az valószínűleg jobban figyel a gyereknevelésre, mint az átlag (a mai termésem alapján én aztán rettenetesen :) - ha így folytatom kirúgnak a mh-ről). de sztem egy ilyen fórumon az is nagyon fontos, hogy az ide írókon kívül még hány százan (ezren) olvasnak és hogy épp ezért sem szabad kimondani azt, hogy szabad megütni, vagy másképp bántani egy gyereket. tudom, hogy előfordul (lám, még velem is, pedig nagyon elítélem), de ne legalizáljuk azzal, hogy azt mondjuk, egy pofon nem számít.

  • 2007.10.03 14:06:10boribon

    Hát igen, ebben az a legnehezebb, hogy úgy kéne intézkedni, hogy a kisfiú most már minél kevesebbet sérüljön, ne pedig egy iszonyú kálváriába kerüljenek... De már léptek az ügyben, pszichológus máris látta a gyereket.



    Guruljka, az Offodra: Köszi :-)

    martine, sejtem, hogy lesznek még cifra dolgok esténként, de azért most kihasználom az alkalmat, míg ilyen könnyű, és örömködök rajta egy kicsit. :-)

  • 2007.10.03 14:08:28esem37

    még mindig egyetértünk! Idézem Gurulkát: "A határ szerintem az okban és a szándékban + a hatásában következményeiben van. Hogy miért csattan el az a pofon és hogyan éli meg aki kapja?"

    Ezzel nem legalizálunk. És azt sem mondom, hogy nem számít. Persze, hogy számít. Minden számít. Egy kimondott szó, egy nézés, egy grimasz. Egy végig nem vitt mozdulat, egy félbemaradt simogatás. De legyünk realisták. Az élet nem habostorta. (Persze törekedni kell rá!) Ahogy múlik az idő, úgy lesz az ember egyre cinikusabb és egyre inkább feladja az ifjúkori idealizmusát. Megkeseredni azért nem kell, de egy csomó dolog árnyalatokat kap, a kezdeti, kétpólusú megítéléshez képest.

  • 2007.10.03 14:08:38marcangoló

    Boribon, a nevtan ilyenkor nem illetékes. Rendőrség, családsegítő, gyermekjóléti szolgálat, gyámügy. Szerintem bárhova fordulnak, el fogják mondani a további lehetséges lépéseket. Én is nagyon vigyáznék a gyerekre, hogy ne találkozzon a másikkal. Azért borzasztó, iszonyatos, hogy ilyen megtörténik. Ezt annyira nem tudom más számlájára írni, mint az idióta pornóval és horrorral teli világunkéra. És a szülők mérhetetlen sötétségére és oda nem figyelésére (gondolok itt a szomszéd gyerek szüleire).



    Druantia, ráadásul elég csak bekapcsolni a tévét, és bármelyik hazai tipikus celeb elmondja, hogy a gyerek dolga az alkalmazkodás, ők márpedig nem változtatnak az életükön (ld. Sobri família, sőt Máté Kriszta, és Mónika...). Igy megvan az igazolás is simán. Én lehet, hogy azt tisztáznám, hogy a gyerekkel ilyenkor bármi történhet. Lehet naturálisan is, pl. belefullad a hányásba, betekeredik a takaróba, beszorul valamije a kiságyba. A pszichés hatások szerintem túl távoliak, homályosak, és egyébkénti is kit érdekelnek. :-( Meg hát ugye nagy kérdés, hogy hogyan közölje a gyerek a szükségleteit, ha még nem tud beszélni. (Persze, gondolom ilyenek neki nem lehetnek, ha kapott enni, tiszta a pelenkája, van rajta ruha.)

  • 2007.10.03 14:11:40martine

    boribon :) örömködni mindig lehet, akkor is, ha borul a megszokott rend - csak abba nem szabad nagyon beleélni magunkat, hogy attól, hogy egy darabig vmi így működik, attól az mindig így is marad, célszerűbb a változatosság gyönyörködtet elve alapján szemlélni örömködve a világot és benne a gyerekeket :)))

  • 2007.10.03 14:17:27martine

    esem37: a legutóbbival szinte teljesen :) az idealizmus meg fiatalon tart :)))

  • 2007.10.03 14:41:46Guruljka

    boribon, ez ma már a második amire nincsen szó...

    Szerintem ebben az esetben akár anyuka is felhívhatná a cikkben is említett kék-vonalat is első lépésként. ők biztos tudni fogják, hogy hogyan tovább. 0680-505-000



    Ilyenkor az első gondolat, hogy Istenem szegény gyerek, a második meg az, hogy Istenem a gyerekemet hogyan védem meg az ilyenektől... Szülőként azt a legnehezebb elfogadni, hogy ezek a dolgok a szomszédunkban zajlanak. Tényleg állandóan résen kell lenni és figyelni minden jelre. Hiszen nem zárhatjuk be a gyerekeinket a 4 fal közé. Hagyni kell őket élni, nem agyon-korlátozni, agyon-ellenőrizni stb., de mégis a legfontosabb, hogy vigyázzunk rájuk. Az a helyzet, hogy nálam az ilyen dolgok hallatán indul be az ősállati ösztön, amitől ökölbe szorul a kezem...

  • 2007.10.03 14:46:412cica

    Engem otthon sohasrm bántottak (vertek meg), én a pofonokat a tanítónénitől kaptam.

    Én még nem is olyan sokat, volt olyan szerencsétlen osztálytársam, akin eltörte a méterrudat.

    Pofozás előtt módszeresen levetette az óráját, hogy le ne repüljön a kezéről és püfölt, egyszer pl. azért (erre konkrétan emlékszem, pedig több mint 23 éve történt) mert rossz helyen választottam el egy szót.

    Sírtam az első pofon után, alig láttam a könnyeimtől, megint odajött megint rosszul volt elválasztva, mégegy pofon, annyira radíroztam, hogy már kiszakadt a füzet lapja is... 7 éves voltam, szörnyű, arra gondolok, hogy ez az én gyerekeimmel is megtörténhet.

  • 2007.10.03 14:52:072cica

    Most olvastam boribon hsz-t, bocs az előbbi nyavajámért!!!

    Futkos a hátamon a hideg!

  • 2007.10.03 14:54:31jidele

    nem nem nem nem nem, hogy történhet meg ilyesmi....

  • 2007.10.03 14:55:16esem37

    Nem, ez nem történhet meg! Ma már nem. Na ez az az eset, ami előre tervezett, megfontolt, aljas. Remélem, hogy ma már kiszűrhetőek az ilyen esetek, és következményük is van. Mármint az elkövetőre nézve.

  • 2007.10.03 15:09:00énisénis

    boribon, ez iszony! szerintem a hatóságokon túl, a környéken is minél több embernek el kell mondani! A nyilvánosság hatásos! És tényleg az is borzasztó, ahogy Guruljka is mondja, hogy ezek a szomszédban, ismerőseinkkel történnek! Nekem van egy barátnőm, aki egyszer csajos-borozgatás alkalmával elmondta, hogy a családjuk egy barátja 4(!) éves korától 9 éves koráig abúzálta, és senki nem vette észre! Ő meg olyan kicsi volt, hogy azt hitte, hogy ez normális. Felnőtt koráig senkinek, aztán pszichiáternek mondta el. Aztán, ahogy szaporodtak a társaságban a babák, úgy gondolta, hogy minél több embernek elmondja, azért hogy figyeljenek nagyon a gyerekeikre.

  • 2007.10.03 15:13:22marcangoló

    Egy 14 éves már büntethető. De legszívesebben a szüleit...

    A zuram ilyenkor szokott jönni az önbíráskodással.

  • 2007.10.03 15:16:12wish73

    én a múltkor a belvárosban láttam egy puccos mamát, az az igazi műnő típus, és az ő 13 év körüli lányát, aki szintén nem susogósban volt, szóval csili-vili minden. arra lettem figyelmes,h a mama kiabál a kislánnyal, majd fogja a karját és frankón beleharap. de úgy igazából. annyit bírtam kinyögni a döbbenettől, h "nana". erre odaszólt a nő, h fogjam be a pofám. igazi úrinő.



    és akkor, ha már verés, akkor költői kérdés: az egyik lányom 4,5 éves. ha szépen szólok: semmi, ha szigorúan, de normál hangerővel: semmi, ha fenyegetek: semmi, ha kiabálok: semmi, ha a fenekére csapok, indul és csinálja, amit kell, ill. abbahagyja, amit nem kéne csinálnia. szóval működni látszik. de lehet, h csak azért, mert egy kezemen meg tudom számolni, hányszor jutottunk el idáig. ha mindig verném, vagy rögtön verném, nyilván roncs lenne, fel sem merül bennem, h ez a járandó út, de mégis, hogy lehet elérni valakinél, h elérje az ingerküszöbét, amit mondok neki??? mert ezek nem a konnektorba nyúlós, troli elé kirohanós dolgok, ott nem dillemázom, ha nem értené szép szóból-szerencsére érti-, akkor nincs más választásom, és ebből lelkiismereti kérdést sem csinálnék. de, h a napi nevelésben hogy tudnak működni szép szóval a dolgok "normális" családokban, azt nem tudom. merthogy igazából a kék vonal nem terjed ki a gyerekkel való ordibálásra, pedig nyilván lelkileg ez is nyomot hagy bennük.

  • 2007.10.03 15:18:11boribon

    Igen, nekem is rögtön a második gondolatom az volt, hogy istenem, csak az én kicsi lányomat ne érje soha semmi hasonló... De nemésnem, mondjuk idézzük ide is, hogy az idealizmus, vagy nevezzük inkább optimizmusnak, fiatalon tart.

  • 2007.10.03 15:31:16wish73

    2cica!

    nem túl nagy matematikai képességekkel, te fiatalabb vagy nálam. szóval nem az 50-es években jártál suliba. hogy a bánatban nem derült ez ki, nem mesélted el otthon? és a többi osztálytárs sem? nem hiszem, h ez megtörténhet a te gyerekeiddel/én gyerekeimmel. az én elsős gyerekem szerint soha semmi nem történik a suliban-már oviban sem volt soha semmi, akkor sem, ha bábszínházban voltak, vagy valakit a mentő vitt el, mert betörte a fejét-, de, ha a dadus, vagy az ebédeltető tanár hangosan szól(t) rá, azt mindig elmeséli. szóval egész apró sérelmeket megoszt velem, hát, nehezen tudom elképzelni, h egy sallert szó nélkül lenyeljen. azért a 80-as években sem volt ez már divat. sok lehetőség nem volt ugrálni, ha mondjuk a párttitkárnál volt nexusa az illetőnek, de azért iskolát váltani lehetett akkoriban is.

  • 2007.10.03 15:38:582cica

    wish73 Ez nálunk természetes volt! Én egy kis falusi suliba jártam, ahol (a szüleim még ma is így gondolják) a tanár félisten, ha szóltak volna attól kellett volna tartaniuk, hogy azért is én kapok. Egy másik tanítóbácsi 4-ben miután "megrángatott", hogy az ember karja majd kiszakadt, mindig mondta is, hogy "most pedig mehet anyuci panaszkodni Kádár bácsihoz"

    Egyszerűen nem volt mit tenni.

    A hugom is járt ehhez a tanítóbácsihoz egy évet, ő minden reggel hányt a félelemtől.

    Én a fiamat alapból (tapasztalatból) féltem az ovónénitől pedig tényleg angyalok, a fiam imádja őket, de valahogy bennem van a félsz, ott van velük egész nap, azt tesznek vele amit akarnak.

  • 2007.10.03 18:40:13cantaloupe

    Guruljka, koszonom a magyarazatot. Termeszetesen en sem dobom egy fazekba a neha elcsattano pofont, meg a szisztematikus gyerekbantalmazast. Es igen, en is ugy tartom, hogy a szulo a tekintely megtestesitoje, nem legjobb haver, ezert igenis jogod van visszanyomni a gyereked a babakocsiba. De szerintem ez a megoldas nem faj, hanem szuksegszeru. Mint az uttestrol, konnektortol valo eltavolitas.



    Amugy en a kiabalast sem sorolom az abuzushoz feltetlenul, mert van kulonbseg, hogy azt orditod: Allj meg, jon az auto! vagy azt hogy Minek szultelek, te atok! Nyilvanvalo, hogy az elso esetben egy veszhelyzetet akarsz elkerulni, masodik mondat meg lelekrombolo hatasu.



    Nem tudom, felrugom-e majd az elveimet, idegen gyerekeknel eleg volt a testi folenyemet bantas es fajdalom nelkul alkalmazni, pl. labak-kezek lefogasa, olbe kapas, terdem koze beszoritas, szoval a mozgas korlatozasa valamilyen modon, ha a gyerek nem birt magaval es rugott, csipett, nem hagyta magat pelenkazni stb.

  • 2007.10.03 18:52:28Guruljka

    cantaloupe, remélem nem kell majd felrúgnod az elveidet:))) Meg remélem nekem sem kell;)

  • 2007.10.03 20:34:47marcangoló

    A BBC Prime-on most már rendszeresen nézem a Kisangyalok c. sorozatot, és ott is van aztán mindenféle szülő, ordítozós, verekedős is- és hát a gyerekek sem piskóták. Viszont nagyjából ugyanazokat az elveket alkalmazzák a nekik segítő pszichológusok.

    - A szülő legyen nyugodt, ne húzza fel magát. Ha mégis, akkor menjen távolabb, próbáljon lehiggadni, mielőtt nekiesik a gyereknek és szóban vagy tettleg bántalmazza.

    - Legyen ő a főnök, ne engedje ki a kezéből az irányítást.

    - Büntesse a nem kívánt viselkedést (pl. annyi ideig kell ülnie a gyereknek egy széken, ahány éves, ha feláll, megy a szobájába, és nem jöhet ki adott ideig, vagy egyszerű figyelemmegvonással büntetnek),

    - viszont a helyes viselkedést sosem szabad figyelmen kívül hagyni, mindig dicsérni, jutalmazni kell.

    Elég egyszerű dolgok, de úgy tűnik, beválnak. Kedden este héttől van két rész, amit szerdán délelőtt fél tíztől megismételnek.

  • 2007.10.03 20:37:31marcangoló

    Azért tanulságos, hogy az anyukák (vagy a gyereküket egyedül nevelő apák) többnyire azért borulnak ki, mert túlterheltek, rajtuk van a család összes gondja, baja. A párban élő anyák mellett aztán szokott lenni egy olyan apa, aki abszolút nem fegyelmez, hanem a legjobb haverja akar lenni a gyereknek. Aztán a kölykök nagyon meglepődnek, mikor a változás következménye, hogy apuci is elkezd rájuk szólni. De öröm látni, hogy kisimulnak a mamák, amikor az apjuk is beszáll a nevelésbe. :-)

  • 2007.10.03 21:18:05fecske

    Elmondom a dilemmáimat. Mindig arra gondolok, ha ilyen esetet látok, hogy nem a gyereknek teszek-e rosszat, ha az utcán rászólok az anyjára/apjára? Nem fog-e kapni még egyett, csak azért is. Kicsi esélyét látom annak, hogy a szülő a hatásomra elgondolkodik, majd bocsánatot kér a gyerektől, megpuszilja, nekem meg megköszöni az észrevételemet. Szerintem valószínűbb, hogy a gyereken áll bosszút az általam okozott rossz érzéseiért is, mutatva, hogy igenis, azt csinál, amit akar vele.

    Volt egy megrázó élményem tavaly. A Nyugatinál mentem föl a villamoshoz, előttem egy anyuka egy kb. 5 éves kisfiúval. Egyszer csak az anyuka elkezdte húzni a lépcső széle felé a gyereket, aki erre panaszos hangon elkezdte kérlelni: "Anyuci, nem akarok leülni, anyuci ne üljünk le" és ezt elmondta sokszor. Megálltam, mert nem tudtam mire vélni, az anya nem volt durva, csak fásult és határozott. Aztán leesett, hogy koldulni jöttek, a kisfiú egyértelműen már sokszor átélte ezt. Na, én személy szerint a gyerekkel való koldulásra szuper érzékeny vagyok, és mindenkinek levágnám a karját, aki ad, mert ők tartják fent a helyzetet. Annyira bepipultam, hogy rendőrt akartam hívni (merthogy ez törvényellenes is), de nem volt mobilom, a Nyugati aluljáróba meg hiába mentem le, persze akkor egy sem járt arra. Úgyhogy annyi maradt, hogy elmondtam a véleményemet, ami édes kevés. Aztán amikor elgondolkoztam az eset után, megint elbizonytalanodtam. Azt hallottam szakértőktől, hogy még a rossz anya is jobb, mint ha nincs anya (ugyanez áll az apára is), és mi van, ha az én áldásos tevékenységem következtében egy nehéz sorban élő gyereket találnak, akiről úgy gondolják, jobb, ha elszakítják a szüleitől.Tényleg jobb? Addig legalább szülei voltak....

  • 2007.10.03 22:11:05cantaloupe

    Marcangolo: igen, jok az ilyen musorok, de en mindig elgondolkodok, hogy pl. 2 honap mulva, immaron kamerak nelkul ugyanugy megmarad-e ez a pozitiv valtozas, legalabb nyomaiban, vagy visszaesnek-e.



    Fecske: en nem annak vagnam le a karjat, aki ad, hanem az anyanak, aki a gyereket eszkoznek hasznalja fel, kihasznalva az emberek empatiajat. Az, hogy valaki koldul es a sajat boret viszi a vasarra, maganugy, de aki a gyereket ilyen megalazo helyzetbe hozza, az undorito...:( De jogos a kerdesed, hogy jobb lenne-e ugy, ha meg ilyen anyja sem lenne.

  • 2007.10.04 21:52:15wish73

    sikerült átesni a ló túloldalára ebben is. sztem egy csomó helyzetben igenis jobb az "államiban", mint az ún. családban. hiszen, ha a család azt jelenti, h anyu koldul, apu iszik, elszedi a zsetont, megveri anyut és egy komfort nélküli putriszerűségben alszanak, gyerek ovit-sulit nem lát, játékokról, mesékről nem is szólva, akkor mégis mi a bánat az, amit kap??? az utcai koszt,a félelmet, az éhséget ,stb. hát, ennél nevelőszülőknél, vagy családot immitáló intézeti csoportokban minden szempontból jobb helyzetben van egy kisgyerek. ha anyu télleg annyira szereti, akkor lehet látogatni, ha meg tojik rá, akkor csak vérségi kötelékről beszélhetünk, azt meg a hajára kenheti szegény kiscsóka, ha analfabéta marad, ha asztmával, élősködőkkel kell megküzdenie és eleve esélytelen arra, h valaha is másképp alakuljon a sorsa.

  • 2007.10.05 10:33:44Nilüfer

    Végigolvastam,14 évest feljelenteni, a gyereket azonnal pszichológushoz, nehogy azt mondhassák, fantáziált, ja, és az tutter hogy én annak a buzeráns pöcsnek letépném a tökeit...ja, jogász volnék/és nem a melegeket utálom, hanem bármiféle erőszakolókat/, de ilyenkor tigris anya..a világítóst meg felnyomnám a gyámhatóságon, rokonság ide vagy oda.Aki így bánik a gyerekkel, az szadista állat, nem anya, és szégyellje magát az az apa, aki ezt elviseli:(

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta