SZÜLŐSÉG

Vigyázz, kész, iskola!

2007. augusztus 22., szerda 12:17

Tényleg már csak néhány nap és egyetlen, kettetlen, hármatlan gyermekünket beeresztjük az oroszlán barlangjába. Hiába járt lelkesen (vagy kevésbé lelkesen) a ded oviba, érezzük mi, hogy ez azért más. Elérkeztünk egy komoly vízválasztóhoz, a gyerekünk megmérettetik. És valahol ezzel mi is.

Először is, ide ugyebár minden nap be kell őt vinni. Ha esik, ha fúj, ha bérletünk van a Szecskába, ha Pötyi nénihez mennénk látogatóba, egyszóval a gyereknek nyolc óra nulla nullakor az iskolában a helye. És ahhoz, hogy nyolc órára betoljuk a gyermeket az osztályterembe, el kell indulni, földrajzi adottságokhoz igazodva, jóval előbb és Uram, Atyám, fel is kell kelni valamikor.


De kedves olvasóm, ma még ezt csak elképzelni tudom, meg valamikori halovány emlékeim derengenek csak arról, hogy a nappal együtt kelek. Az óvoda ugyanis rugalmasan kezelte a mi késői biológiai óránkat. Tehát gyúrunk lelkileg szeptember elsejére, ami idén konkrétan harmadika. Könnyezve elbúcsúztunk az óvó nénitől és a nyarat arra szenteltük, hogy gyermekünket lépten nyomon figyelmeztettük: na, majd az iskolában. Erre a népi játékra különösen felhívta a tanító néni a figyelmünket, hogy ne tegyük, mert a gyerek elretten az előtte álló feladattól, de ez nekünk nehezen megy.

Mert az iskola az a hely, ahol nem locsoghat egyfolytában, ha szólni szeretne, jelentkeznie kell, ahol egy seggel kell legalább 4x45 percet, figyelemmel végigülnie és ahol jelentősen elszakadhatnak egymástól a képességeik alapján.

Aztán elgondolkodhatunk azon, hogy lassan megtanul írni, olvasni, és jönnek az olyan kérdések, hogy mikor adunk zsebpénzt a gyereknek a fizetős büféhez, mikor olvassa el a monitoron hagyott msn-ünket, vagy kér saját hozzáférést és saját mobiltelefont.

Bedolgozzuk a gyerekünket tehát abba a masszába, ahová innentől kezdve, attól függően, hogy később merre tart, járni fog sokáig. Mert már nem az a kis dundi praclijú tündérbogár (persze nekünk az), hanem Kiss István első bé. Mikor volt az, amikor magzatmázasan ránk tették és mi örömittasan puszilgattuk? S érezzük mi is, hogy öregszünk.

Sorozatunk következő részében az iskolához beszerzendő dolgok listáját járjuk körül.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.08.22 12:46:14Pelikan

    Jaj win, ez tenyleg ennyire lehangolo? Nekem meg csak 5 honapos a lanyom, de osszeszorult a gyomrom. Nincs az iskolaba jarasnak valami jo oldala is?

  • 2007.08.22 13:19:51panka

    de van, nem kell többé ezredszer is elolvasnod neki a Pom-pomot, mert egyedül is tudja :)

  • 2007.08.22 13:32:30Alvomacko

    Még nem mondtam ilyet egyik cikkre sem, de ez most túl dramatizált. Fel is kaptam a fejem rá.



    A gyerekek szeretik az iskolát, a közösséget és az iskolában jó nekik. Biztosan akad majd valaki, aki megcáfolja, hogy az ő gyerekének micsoda kínszenvedés volt stb. OK. Rossz pedagógust ki lehet fogni, de legtöbb esetben az alsós pedagógusok nagyon jók.



    Mi már az óvodát is "komolyan" vettük. Igaz, nem is lehetett másképp, mert dolgoztam. Be kellett érni időre. Enyémkék már 7 órakor az oviban voltak.

    Az iskolakezdés nem okozott problémát, ott fél 8-ra jártak, mert akkoriban már 15 percre dolgoztam az otthonunktól.

    Az iskola meg csupa új élmény volt. Új barátok, új szabályok, új ismeretek, új élmények, új pasik. :-)

    Én mindig büszke voltam fejlődésük minden egyes mozzanatára. Soha nem akartam "konzerválni" őket, de azon sem keseregtem, hogy öregszenek vagy én öregszem. Nem, nem öregszem, én minden nappal bölcsbb leszek. :-)

    Mindig az épp aktuális teljesítménynek örültem. A legelső megnyert szavalóversenynek, a kitűnő bizonyítványoknak, a közösségi munkáért kapott dicséretnek, a megnyert töriversenynek, a sikeres átvételi vizsgáknak, az idei felvételinek.

    Ma a Nagy elment olyan gólyatábor félébe és nem jutott az eszembe, hogy milyen örgek is vagyunk, hanem az jutott az eszembe, hogy megcsinálta. Felvették oda, ahová vágyott. Persze én is riogattam azzal, hogy na, majd az új suliban. De ő már elrettenthetetlen. Csak legyintett, hogy "ugyan, anyu". És nem vágyom arra, hogy kisbabák legyenek, hanem nap, mint nap csodálom, hogy milyen nagyok, mindjárt utolérnek mindenben. Már a konyhámat bitorolják, de ezt sem bánom. Mert fantasztikus, hogy milyen ügyesek, hogy önállóak. Nem riaszt meg az sem, hogy önállóak, hogy már nincs szükségük rám. Dehogyisnem! Csak más formában. És már csak azért sem bánom, mert most végre van időm a saját dolgaimmal foglalkozni, nincs is időm azon keseregni, hogy hovatűntek az én kicsi babái. Van helyette két gyönyörű, okos, vidám, kiegyensúlyozott nő körülöttem, akiket én formálgattam nevelgettem és akik folyton fiatalon tartanak. :-)



    A zsebpénz és a többi kérdésében meg tántoríthatatlannak kell lennünk. Nem szabad, hogy levegyenek azzal a lábunkról, hogy "de a többieknek már van". Nem baj, majd a miénknek is lesz, de majd akkor, amikor meg tudja becsülni, tud vigyázni rá és nem kerül végveszáélybe a családi kassza, mert lépten nyomon pótolni kell valamit.

    Nálunk egy éve számítógépeznek a lányok.

    Zsebpénzük mind a mai napig nincs, de ha kirándulni, színházba, moziba mennek akkor mindig kapnak pénzt. És be is tudják osztani. Mindig hoznak haza valamennyit. Uzsonnát meg minden nap kapnak, saját készítésű gyümölcs teával. Nagyon ritkán előfordul, hogy a büfében szeretnének enni, ilyenkor kapnak pénzt hozzá, de mindig előre szólnak, hogy ne csináljak aznap uzsonnát.

    Mobiltelefonjuk 2 éve van. Feltöltés 3 havonta jár, ha lefogyott a kértya, így jártak. De akkor is van valami ingyen sms, amivel jelezni tudnak, hogy beszélni óhajtanak velem. Ilyenkor én hívom őket. :-)



    A beszerzendő dolgok listájával meg csak csínján. Megvetetnek mindent a szülőkkel, aztán a fele sem kell. Sajnos. :-(

  • 2007.08.22 14:04:44subidubidu

    Alvómackó,



    "Mindig az épp aktuális teljesítménynek örültem. A legelső megnyert szavalóversenynek, a kitűnő bizonyítványoknak, a közösségi munkáért kapott dicséretnek, a megnyert töriversenynek, a sikeres átvételi vizsgáknak, az idei felvételinek."



    No de neked két okos, alkalmazkodó lányod van. Én is az voltam (vagyok), nem is volt különösebb gond velem az iskolában.

    No de nekem pillanatnyilag három fiam van, a jövőre iskolás meg éppenséggel hiperaktív, viszont írni, olvasni tud (na jó, a nagyobbik öccse is). És ha unatkozik, hát lefoglalja magát, csak annak nem biztos, hogy a tanerő örül.



    Vajon én mire leszek büszke? Arra, hogy egy ellenőrző elég volt egy évre, mert nem telt be a beírásoktól??



    (Most keresem már a megfelelő tanítót neki, aki elég erélyes, de empatikus is, és tudja kezelni. Juhé, ha minden gyerek majd máshova jár és nekünk kell oda eljuttatni! :-((

  • 2007.08.22 14:22:08Alvomacko

    subidubidu: hááát, igen. Nem minden gyerek egyforma. De biztos, hogy neked is lesznek, amire büszke lehetsz. Tuti biztos. Biztos lesz egy szép rajz, egy jó eredmény a tornaversenyen, technika órán valami ügyes kis mű. Amúgy meg te legalább tisztában vagy fiaid "hibájával", nem vársz el tőlük extra teljesítményeket, ismered őket és próbálod ezt az egészet mindenkinek a lehető legjobb módon megoldani. Szerintem néhány év múlva már nem is lesz semmi gond.



    Ááááá, most nem is tudok semmi okosat írni, mert azon szomorkodom, hogy vajon nem tesz-e egy kicsit gőgössé vagy netán szűklátókörűvé engem az anyai elfogultságom. :-(

  • 2007.08.22 14:37:50Tish

    Win, aktuális a téma:)



    Pici lányom szeptemberben megy iskolába, de semmi szorongást nem érzek emiatt, sőt:) Az óvónénik nem tudták már lefoglalni, unatkozott benn.

    Nagyon várja a sulit, mert tanulni szeretne:)

  • 2007.08.22 15:02:19noi

    Szerintem az igazság az,hogy minden korszaknak megvan a maga szépsége!Van némi igazságtartalma a cikknek,de ugyanakkor egyetértek alvómackó véleményével is,miszerint mindíg büszkék lehetünk a gyermekeinkre valamiért és ez minket is elégedettséggel tölthet el!Három gyermekem van,egy 16 egy 14 és egy 2 és fél éves...:)Sokmindenen átmentünk már és tudom hogy mi vár még ránk...!

  • 2007.08.22 15:46:18Los Alamuszi

    win, én csak annyit, hogy, ha TE így állsz hozzá, azt a gyerek is megérzi, és sokkal nehezebb lesz neki a kezdet meg a beszokás.

    Én sem vagyok nagy barátja a változásoknak, konkrétan emléksem, mennyire nehezen viseltem, amikor a gyerek negyedik után sulit váltott (kellett, ráadásul egy már meglévő osztályba ment egyedüli "újként"). Látva az elkeseredésem, a gyerek még rá is rátett, és én már az idegösszeomlás szélén voltam, és alighanem jobban utáltam az új sulit, mint őurasága....

    Aztán az idén júniusi ballagásán (nyolcadikos volt, most kezdi a gimit), csak a szép emlékek jutottak eszünkbe, szinte megsirattuk a négy évet, amit itt töltött.

    Ebből tanulva a mostani kezdéséhez a gimiben már úgy állok hozzá, hogy tudom, elmúlik az idegenkedés, még, ha nem is könnyű az eleje semminek.

    Mert, az is eszembe jutott, hogy végülis hány ilyen teljes fejreállással, az életünk teljes újragombolásával járó változáson vagyunk túl?

    Mikor a ciciről áttért a szilárd kajára? Mikor megtanult járni, és minden veszélybe került a lakásban? Mikor először töltött nélkülünk egy hetet a nagyinál? Mikor bölcsibe, oviba ment?



    ...és, mit tesz Isten, a gyerek is ebben a szellemben várja a szeptember 3.-át.



    Szóval, tényleg ne drámaként éld meg a dolgokat, mert igenis átmegy a félelmed, és neki is rosszabb lesz.

  • 2007.08.22 16:21:06Alvomacko

    Délelőtt óta ez motoszkál a fejemben.

    El kell tudnunk engedni a gyermekeinket. Mert ha nem, akkor majd mi is belépünk az oly sok bánatot okozó szülők táborába. Akik miatt itt is oly sokan szenvednek.

    Mert szerintem a mi szüleink nem tudtak elengedni bennünket. Azért van, hogy mind a mai napig megpróbálnak irányítani bennünket és ezért a sok kéretlen jó tanács, mert maguk sem hiszik el, hogy felnőttünk.

    Soha nem arra kell gondolni, hogy "óóóó, jajjaj, hol az én pici babám", hanem arra, hogy "micsoda ügyes gyerekem van".

    Nálunk ma a Nagy nem akarta, hogy elvigyem a Keletibe, hanem csak félútig kellettem neki.

    Megtehettem volna, hogy este a párnába bőgök, hogy jaj, már nincs szüksége rám, már csak a pénzem kell neki, óóóó jajjaj mi lesz most, ha felnő. De nem tettem. Hanem arra gondoltam, hogy tök jó, hogy bátor, nem fél egyedül a Keletibe kimenni és micsoda jó dolog, hogy az útvonalat is ő tervezte meg magának. Tegnap beszéltem egy másik anyukával, hogy aggódik a kicsi fia miatt (ugyanabba a táborba megy!), mert olyan kis önállótlan és még nem volt ilyen helyen egyedül. Nem is mertem mondani, hogy az én lányom teljesen egyedül csomagolt be, elcipelte a mamát, hogy megvegyék az enni-innivalót, amivel ma vacsiig kibírja.

    De azóta már háromszor hívott. Először, hogy elindult a vonat, aztán, hogy fél óra múlva megérkeznek, végül, hogy megérkeztek. Nem igaz, hogy nincs rám szüksége, csak másképp. És boldog, hogy néha azt és úgy teheti, ahogy ő akarja, hogy el tudom engedni, hogy megbízok benne.

    Nagyon fontos, hogy az életkoruknak megfelelően el tudjuk engedni őket és ebben mi is megtaláljuk a boldogságunkat!

    Ez is egy apró lépés a TA-hoz. :-)

  • 2007.08.22 17:20:39tigrincs

    Win! A hozzászólásokból úgy tűnik kétfélék vagyunk. Mi, az aggódók az egyik típus, és a bátran előre, vissza se nézek a másik típus. Hát én is jót mosolyogtam a cikkeden, de csak azért mert magamat láttam épp egy évvel ezelőtt.

    Először is hönapokig hezitáltam, hogy vigyem suliba a gyerekem, vagy maradjon még egy évet otthon. Januárban született és ahol mi lakunk 7,5 évesen mennek inkább, nem pedig 6,5 évesen. Aztán úgydöntöttünk menjen, mert már így is annyi mindent tud, hogy unalomból fog rendetlenkedni.



    És kicsit megnyugodtam ugyan, hisz amikor a beíratkozáson túl voltunk akkor már nem volt kérdés, hogy mi lesz, de nyár végén megint elővett a par, hogy mi lesz az én kicsi fiammal, aki olyan szép és okos, csak sajnos sokkal többet beszél a kelleténél.



    Subidubidu: Mi bizony nagyon örültünk, hogy "csak" 1 beírásunk, meg 3 feketepontunk lett

    évvégére. Ez jelentette a magatartását. Viszont rengeteg csillagot jelentett az okossága meg úgyessége, még oklevelet is. Én pedig bízom benne, hogy ahogy nő és belátóbb lesz, jobban viseli, hogy nem mondhatja mindig ami eszébe jut, sőt még a választ sem, ha épp nem őt kérdezték :-))

  • 2007.08.22 17:28:24Los Alamuszi

    Alvomacko!

    Azért, az elengedést sem kell siettetni ;-)

    A gyerekem sokáig nem igazán szeretett, tudott táborozni, legyen szó valódi táborról, vagy akár csak egy két napos erdei iskoláról.

    Negyedikes volt, amikor egy vitorlás táborba MINDEN este mentünk látogatni és lelket önteni belé (szerencsére "csak" Agárdon volt). Meló után, holt fáradtan, negyven fokban, a feltúrt M7-esen autózgattnk a szentemhez: ma is kiver a víz, ha rágondolok, annyira jól esett, de persze, megtettük.

    Pedig, nem én erőltettem, hogy menjen, ő találta magának, és két osztálytársa, ezek közül a legjobb barátja is ott volt. És a nagyiéknál mindig gond nélkül elvolt nélkülünk, de ez más volt.



    Utána, néhányszor viszont bármilyen "ottalvós" tábort nézett ki magának (mert napközis rendszerűbe járt aért), elmondtam, hogy oda megy, ahová csak jól esik, de az a kérésem, hogy csakis akkor menjen, ha biztos benne, NEM kell mégegyszer naponta szülői támogatás neki, hogy kibírjon egy éjszakát.

    Így hát nem ment két évig semmilyen táborba, én meg bűvészkedhettem a vakáció kitöltésével ;-), de tavaly már bevállalta, és ekkorra tudott ő elengedni engem, minket... Az a tábor már tényleg önfeledt nyaralás volt, neki is, és nekünk is.

    Sőt, az idén meg már eljutottunk odáig, hogy voltak napok, amikor haza sem telefonált, vagy, ha mégis, éreztem rajta, hogy rohanna dolgára, és csak azért hívott, mert "szokott" ;-))) (úgy beszéltük meg, hogy ő hív, mert programok vannak, meg ő tudja, mikor "kellek")

    Szóval, pont ebből tudtam, hogy jól érzi magát, és szerencsére kinőtte az anyuci szoknyának szorongatását ;-)))

  • 2007.08.22 17:38:26lc

    Ha azt érzi rajtad, hogy parázol, ő is elkezd, legyen az bármi (tábor, iskolakezdés)

    Hagyni kell időt, amíg mindenki belerázódik az új élethelyzethez. Az iskolában is hagynak időt nekik első osztályban, és mire elfáradhatnának jön a pár napos őszi szünet :)

    Nálunk a fiatalember most megy 2. osztályba, és 1 sarokbaállással megúsztuk az évet. Nulla fekete pont, több száz piros pont és kismackós jel, évvégén könyvjutalom...

  • 2007.08.22 19:33:33peppermint

    Hahó Win!

    Azt hiszem, teljesen normális, amit érzel a dologgal kapcsolatban. Ha meg valaki csepegteti a szorongásnövelő szert (ti.: vigyázz, mert megérzi...)gondolj csak nyugodtan arra, hogy úgyis mindent megérez rajtad, azt is, ha másnak mutatod magad, mint ahogy valójában érzed. Én abban hiszek, hogy jobb a tapintatos őszinteség. És a suli valóban nagy váltás, és ezt nehéz megszokni - mindkettőtöknek. Épp most olvasgatom Vekerdy Tamástól az Iskolák, óvodák, gyerekek c. könyvet, nagyon érdekes. Én kedvelem a gondolkodását, nagyon tisztelem a tudását. (Tudom, hogy valaki nagyon ócsárolta valamelyik posztban, de engem ez nem zavar, üzenem.)

    És ugyan messzinek tűnik még az a pillanat, amikor a miénk is - hátán billegő tatyóval - bandukol a suliba, de attól félek, túl hamar elfut az idő. És majd én is hipp-hopp titokban pityergek a fürdőszobában, meg amikor már bement a terembe.

    Együttérzek veletek.

  • 2007.08.22 19:37:16peppermint

    Alvómackó, érzésekkel nincs mit vitázni. Ha ő így éli meg, akkor így. Ahogy olvasom, magyon sokféleképpen viszonyulhatunk a dologhoz. Szerintem mindegyik történet anyai érzelmekről szól, csak széles a paletta.

  • 2007.08.22 19:41:17Brumibaby

    Akkor jöjjön a harmadikutas Brumibaby, aki semmit de semmit nem érez az iskolával kapcsolatosan. Megvette a füzeteket, stb., be is fogja kötni, de nem parázik, nem emlékezteti a gyereket arra, hogy iskolás lesz (mert igazán eszébe se jut). Talán mert a Brumibaby-ivadék tanítónénije tavasszal nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy az elsős az gyerek, kéretik otthon nem gyakorolni vele az írást-olvasást, hanem játszani, mesélni, ölelgetni. Ez meg eddig is ment Brumibabyéknál, szóval nem lesz nagy változás, és nem érzi Brumibaby az elszakadást (igaz, a fia első kiesett fogát tegnapelőtt megkönnyezte).

    (olyan nyugis vagyok, lehet, hogy ezért majd később nyújtják be a számlát?)

    Ja, és sziasztok, mindenki. Nyáron nem Porontyoztam

  • 2007.08.22 19:43:22peppermint

    Hahó Brumibaby! Isten hozott ismét itt!

  • 2007.08.22 19:54:33subidubidu

    Okoska,



    Nem azért írtam, hogy "mire leszek büszke", mert az a célom, hogy büszke legyek a gyerekemre, hanem mert Alvómackó pár sorára reflektáltam.

    A párom ugyancsak hiperaktív volt, és ma egy nagy cég középvezetője, kiváló főnök, jó apa és nagyszerű társ. De őt majdnem kicsapták elsőben.



    Szóval lélekben készülök arra, hogy az én gyerekeim nem olyanok, mint én vagy az öcséim voltak (egyik öcsémmel sem voltak magatartási gondok, abszolút szolid, megbízható hármast fogott ki anyukám). Önámítás lenne nem készülni rá.

    Aztán ha pozitívan csalódnék, éljen.



    És persze továbbra is érdekel, ha bárki jó sulit/tanítót tud ajánlani jövő szeptemberre. :-)

  • 2007.08.22 21:56:10Los Alamuszi

    peppermint!

    Naná, hogy nem éri meg simán megjátszania magát az embernek, mert az átmegy és a kis közönség megérzi ;-)))

    Na, de azért van középút: a felnőtt, egyet s mást már tapasztalt ember azért meg tudja magát nyugtatni egy kicsit, és nem még pluszban heccelni magát, nem?

    Szóval, naná, hogy lehet mindenkiben egy jó adag drukk, ha iskolába megy a gyereke (vagy ezer más okból), meg izgulhat is, de nem kell benne vájkálni, elképzelni, hogy na, ez most majd fenekestül felforgat mindent stb.

    Ráaádul tényleg nincs semmi jelentősége (a lá subidubidu), hogy hogyan is teljesít a gyerek a suliban, sőt!

    Ajánlott olvasmány ;-))) (kár, hogy csak urban legend)

    www.urbanlegends.hu/2004/07/12/az-oracle-vezetoje-es-a-diplomas-luzerek/

    Persze, nem ilyen sarkos az élet, de, ha erre gondol az ember, mikor a poronyt egy intővel állít be, máris kevésbé látja tragikusnak az ördögfióka viselkedését ;-))))

  • 2007.08.22 22:06:11eszter

    peppermint, nemtom ki ócsárolta Vekerdyt, de az általad említett könyv zseniális. Úgyhogy Egyeske Waldorf ovi után húz 2 hét múlva Waldorf suliba. No para. Nem mintha ez lenne az egyetlen üdvözítő megoldás, mert ha vki nem hisz benne, akkor nagyobb kár tehető. Így viszont vigyorgós nálunk a sulikezdés. Csak nem érti a szokásos kérdéseket: megvettétek már a könyveket, hány órátok lesz egy nap, kihegyezted-e már a ceruzáid, izgulsz-e, hogy sok pirospontod legyen...stb.



    Mondtam neki, hogy mondja, hogy ezt nem tudom, de megvarrtuk a kézimunka zsákot, bebatikoltuk a tornazsákot, anyukám kihímezte a viaszkrétatartót, és vettünk egy iskolatáskát. Ennyi. És nem tudom, hogy mi az a pirospont, és nem is fogom megtudni. Nyugodjon meg, a felnőtteknek jobban kerekedik majd a szeme, mint neki.

  • 2007.08.23 01:40:39Nilufar

    Az Én fiam most kezdi majd a 2. osztályt. Tavaly az iskolának annyi figyelmet szántunk, hogy leültem vele és megdumáltuk, hogy miben különbözik a suli az ovitól. Elmondtam neki, hogy a suliban már felnőtt méretű a wc, nem kapnak 10 órakor gyümölcsöt, nincs ebédutáni alvás viszont vannak ugynevezett órák,ezek olyanok mint az oviban a foglalkozások, mikor pölö rajzolnak, amiken oda kell figyelni mit mond a tanítónéni, mert azt fontos lesz megjegyezni, lesznek új cimbókák és hozzáfűztem, hogy ott fogják megtanitani írni-olvasni és akkor azt a csillagokról szóló (égitestek)könyvet, amit nagyon szeret, már egyedül tudja majd böngészni.

    A wc-s dolgot a tanár mondta, mert sok gyerek kifordult a mosdóból azzal a felhanggal, hogy az a felnőtt illemhely, nameg azért is mondta, hogy érzékeltesse milyen apró dolgokat (számunkra jelentéktelen és egyébként is nyilvánvaló) is másképplátnak és élnek meg a gyerekek:)

    Biztos lesz, aki ezt megvétózza, hogy az Ő gyereke nem olyan "dinka", hogy a wc méretét kelljen ecsetelni neki, de Én ezt így elmondtam a fiamnak:)

    Egyedül a gyümölcsöt sajnálta, de megdumáltuk, hogy minden nap visz magával:)

    Ha kérdezett a suliról őszintén válaszoltam neki. Nem volt egyikünkben sem stressz az iskola miatt.

    A kezét viszont nem tudom mikor fogom tudni "elengedni". Most rokonnál van már 2 hete, mert mindenki olyan okos, hogy nekem szülés előtt álló anyukának kell a pihenés és nem értik meg, hogy szarul érzem magam, ha nincs velem. Tudom, hogy valahol igazuk van és azt is tudom, hogy egyszer el kell engedni a kölköket, de Én még nem vagyok kész rá:S kizárólag azért engedtem el mégis, mert nem akarom, hogy "anyuci szoknyája" mellől menjen nyugdíjba.

  • 2007.08.23 07:46:43Alvomacko

    Brumibaby: Welcome back!

    Csatlakozom hozzád, én sem éreztem semmit. Talán az utolsó héten a gyerek izgalma ragadt át rám, de ennyi.

    Én elvittem őt nyílt napra, végig ült 2-szer 2 órát a második osztályban és nagyon élvezte. Délben alig tudtam elhozni az iskolából. Meg ismerkedett a gyerekekkel is. A suliba megy úgy ment, hogy neki már vannak nagyobb barátai (a régi 2. osztályosok) és majd ők segítenek neki, ha valami gondja van. De ő így van összerakva. Extrovertáltan, ismerkedősen. Tegnap este is hívott, hogy ő a szobaparancsnok a táborban.

    A Kicsi nem ilyen. Őt is vittük nyílt napra, az neki is tetszett, de neki meg az adott biztonságot, hogy ott lesz a tesója a suliban. Az elején sok időt töltöttek együtt a lányok a szünetekben. Aztán a Kicsi is megtalálta a maga társaságát.

    Most a gimi előtt rengeteget kérdezett a Nagy tőlem, mert én 6 évet dolgoztam a mostani sulijában. Mindent tudni akart. Persze egy csomó mindenre nem tudtam válaszolni, de olyan édes, ahogy nagy izgalommal várja a sulit. :-)

  • 2007.08.27 14:32:11tigrincs

    Eszter!



    Biztos, hogy jobban érzi magát egy gyerek a waldorfban, mint egy hagyományos suliban, de nekem elég sok rossz tapasztalatom van vele kapcsolatban.

    Minden évben hoznak át hozzánk egy-két gyereket és elképesztő hiányosságokkal küzdenek.



    pl: mindent síma füzetbe írnak, így aztán megkülönböztethetetlen az a és o, vagy a v és u betű mert nem tudja meddig is kéne húzni a szárát.



    A számírásuk is ronda épp emiatt. A négyzetrács segítené, de az ugye sima füzetbe nincs.



    Nincs kötelességtudat, mert pl. leckét csak az ír aki akar. Mivel ott semmi sem kötelező, így aztán egy mondat leírása után már elfárad, és nem érti, hogy mit jelent az hogy haladni kell.



    Mivel semmilyen könyvük sincs amiből tanulnának, egy ötödikes gyereknek fogalma sincs a mondatfajtákról (arról, hogy van kérdő, kijelentő stb.)és azt hogy a kijelentő pontos j-vel írjuk nem látta ezerszer a könyvben, így le sem tudja írni. (és még egy csomó példát tudnék)



    Ez nyilván nem jelenti azt, hogy minden gyerek olyan, mint amilyennel mi találkozunk, de azért mégiscsak megdöbbentő, ha egy hetedikes nem boldogul a négy alapművelettel, és a központi felvételit nekik is meg kell írni.



    Remélem boldogok és sikeresek lesznek ott a gyerekek, és sikerül felkészülniük az életre. Nyilván a sok negatívum mellé, más meg rengeteg pozitívumot tudna írni, csak egy normál suliban mi csak ennyit látunka waldorfból.

Blogok, amiket olvasunk

STÍLER 4 ruhadarab, aminek nincs helye egy stílusos nő ruhatárában

A nagy őszi gardróbcsere remek alkalom arra, hogy megszabaduljunk néhány olyan holmitól, ami csak a megvásárlás pillanatában tűnt jó ötletnek. A divat változik, trendek jönnek-mennek, de biztos lehetsz benne, hogy a most következő cuccok nélkül igenis, lehet élni. Ráadásul egy magabiztos, stílusos életet.

KERTÉSZ Így gondozd ősszel a csónakorchidádat

Most, hogy ránk rúgta az ajtót az ősz, egyre jobban figyelünk a szobanövényekre. Az orchideák különösen népszerűek. ennek oka lehet különleges szépségük, szokatlan megjelenésük, vagy éppen az, hogy a meleg trópusi tájak hangulatát hozzák közel, ami télen különösen jóleső érzés.

OTTHONTÉRKÉP Elfogytak a zuglói garázsok

Fizetős övezetté vált a XIV. kerületben az Örs vezér tere és a Felvonulási tér környéke is. Ráadásul nem csak hétköznap, hanem szombat-vasárnap is. Gondoltuk, megnézzük, milyen a garázshelyzet a kerületben. Aztán koppantunk.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta