SZÜLŐSÉG

Ciki a határról visszafordulni

2007. június 22., péntek 17:15

Aki a nyáron külföldre tervezi a nyaralását a gyermekkel, nem árt, ha már most utána néz, érvényesek-e az útlevelek. Sokan csak röviddel az utazás előtt ellenőrzik az úti okmányokat, és akkor veszik észre, hogy lejártak, emiatt a napokban ugrásszerűen megnőtt az útlevélkérelmek száma az okmányirodákban, írja az Index.

A Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartási és Választási Hivatal főosztályvezetője, Pongrácz Tamás elmondta, hogy a napokban rengeteg kisgyermekes útlevélkérelem érkezett. Ennek az oka az, hogy a szülők csak a saját okmányuk érvényességét ellenőrzik, míg a gyerekek útlevelét, (amely a négy éven aluliaknál csak két évig érvényes), már nem. Ha korábban egyszerre állították ki az okmányokat, az nem jelenti azt, hogy az érvényességük is egyszerre jár le, figyelmeztetett a főosztályvezető. Kitért arra is, hogy sokan csak a határon veszik észre, hogy lejárt útlevelük érvényessége, így nekik vissza kellett fordulniuk.

Nem minden esetben szükséges az útlevél kiváltása, mert a magyar állampolgárok személyi igazolvánnyal (14 éves kortól kérhető) is kiutazhatnak az összes európai uniós országba, valamint Norvégiába, Izlandra, Lichtensteinbe, Svájcba vagy Horvátországba. A 14 év alatti gyermekek azonban csak útlevéllel hagyhatják el az országot.

Útlevél iránti kérelmet az ország bármelyik okmányirodájában be lehet adni, a lakóhelytől függetlenül. Az okmány kiállításának a határideje 30 nap, de általában már a harmadik hétre elkészül.

A 4 év alatti gyerekeknek 2 évre, míg a 18 év alatti fiataloknak 5 évre érvényes fényképes útlevelet adnak. A 18 év felettiek 5, illetve 10 évre érvényes okmány között választhatnak. A kiskorúak útlevele, illetve az eljárási illeték 1 500 forintba, míg a felnőtteknél öt évre érvényes okmány 6 000, a tíz évre érvényes 10 000 forintba kerül.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.06.24 09:32:24erősbors

    SOS!

    Ha már szerencsére megint van egy utazós topic, kérnék egy kis segítséget.

    Tudtok ajánlani itthon olyan nyaralóhelyet, szálláshelyet, ami bababarát? Nekem elég, ha annyira bababarát, hogy van gyerekágy, a többi nem számít.

    Kerestem a c-travelen, de többnyire 4-5 csillagos hoteleket ajánlgat, ami megfizethetetlen. Kb. 5-8e/fő/éj árban gondolkodom, ezek meg 15-20e/fő/éj szállások.:-(

  • 2007.06.24 12:36:27koneko

    Szia!

    Most tanulmányi szabin vannak az utazási irodás ismerőseim, de

    a turizmus.lap.hu oldalon van olyan, hogy turisztikai régiók, és minden régiónak van keresője. Ha beírod, hogy bababarát, akkor jóóóó sok találatot kapsz.



    Ha nem szállodát, hanem falusi vendéglátóhelyet vagy magánszállást keresel, az sokkal olcsóbb lesz. És pici gyerekkel kényelmesebb, mivel általában ilyen helyeken küln lakrészt kaptok. Sok helyen vállalják, hogy főznek, ha kéritek.



    Bocs, hogy most többet nem tudok segíteni :(

  • 2007.06.25 10:18:01erősbors

    Köszönöm!

Blogok, amiket olvasunk

STÍLER 4 ruhadarab, aminek nincs helye egy stílusos nő ruhatárában

A nagy őszi gardróbcsere remek alkalom arra, hogy megszabaduljunk néhány olyan holmitól, ami csak a megvásárlás pillanatában tűnt jó ötletnek. A divat változik, trendek jönnek-mennek, de biztos lehetsz benne, hogy a most következő cuccok nélkül igenis, lehet élni. Ráadásul egy magabiztos, stílusos életet.

KERTÉSZ Így gondozd ősszel a csónakorchidádat

Most, hogy ránk rúgta az ajtót az ősz, egyre jobban figyelünk a szobanövényekre. Az orchideák különösen népszerűek. ennek oka lehet különleges szépségük, szokatlan megjelenésük, vagy éppen az, hogy a meleg trópusi tájak hangulatát hozzák közel, ami télen különösen jóleső érzés.

OTTHONTÉRKÉP Elfogytak a zuglói garázsok

Fizetős övezetté vált a XIV. kerületben az Örs vezér tere és a Felvonulási tér környéke is. Ráadásul nem csak hétköznap, hanem szombat-vasárnap is. Gondoltuk, megnézzük, milyen a garázshelyzet a kerületben. Aztán koppantunk.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta