SZÜLŐSÉG

Egy lány helyett három fiút szült

2007. január 22., hétfő 09:05

Egy coloradói négygyermekes anyuka szeretett volna még egy kislányt egy szem meglévő leány- és három fiúgyermeke mellé. A dolog nem egészen úgy sült el, ahogy tervezte. A kislány helyett három fiúcskát hozott a gólya.

Amikor Erika elment az első ultrahangvizsgálatra, az orvos azt kérdezte, előfordult-e már a családjában ikerszülés. A nő azt válaszolta, hogy az unokatestvérének ikrei vannak. A négygyerekes szülők megdöbbentek az orvos válaszán, aki elmondta, hogy az ultrahangon három magzatot lát.

A bébik öt héttel a kiírt dátum előtt, január elején születtek meg két kilogramm körüli súllyal, egészségesen. A szülők csak ekkor tudták meg nemüket. Erika három kisfiúnak adott életet.

Annak az esélye, hogy a párhoz hasonlóan valakinek beavatkozások nélkül hármas ikrei foganjanak, egy a nyolcezerhez.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta