Minden egyes belövés látványa megviselt

Várhelyi Panni közelről ismeri, milyen amikor a drogfüggőség bekúszik a család hétköznapjaiba és ott is marad húsz évig. Az ő fia ugyanis Gergő, a Dizájneren című dokumentumfilm egyik főszereplője. A film néhány, hosszú évek óta drogfüggő fiatal férfi mindennapjait mutatja be, hogy milyen sikerrel, arról itt már írtunk. Várhelyi élete első interjúját adta a témában nekünk, arról mesélt, milyen a drogfüggőség a hozzátartozók szemszögéből, és anyaként hogyan próbált megbirkózni a fia szenvedélybetegségével.

Amíg kihozták a kávénkat, Várhelyi Panni bevallotta: eléggé izgult az első (és tervei szerint egyben az utolsó) interjúja miatt, de ennek nem sok nyomát láttam rajta. Bár most találkoztunk először, és általában a drogfüggőség kapcsán szokás finomkodni a témával, mi úgy döntöttünk, nem udvariaskodjuk túl az interjút. Aztán hosszan beszélgetünk arról az állapotról, amely mind a függőnek, mind a hozzátartozóknak sokszor egyenértékű egy lidércnyomással.

Amikor pár hónapja láttam a filmet, egyes jeleneteinél arra gondoltam, ha én lennék Gergő egyik közelebbi hozzátartozója, nem biztos, hogy végig tudnám nézni ezeket. Önnek sikerült?

Végignéztem. De kilencven perc rémálom volt. Nehéz volt azzal szembesülni, hogy ebben a filmben most tényleg a saját fiamat látom. Minden egyes belövés látványa megviselt, de kényszerítettem magam, hogy ne bújjak el a kabátomban. És közben végig arra gondoltam: hogy tudott így élni?

Mit lehet most tudni Gergőről?

Jelenleg előzetesben ül. Októberben volt egy éve, hogy bevitték. Nem nagy dolgokért, de ez mindegy is. Összesen 12 ügyben indítottak ellene eljárást, jelenleg ezeknek a tárgyalásai folynak. A felépülése szempontjából szerintem fontos, hogy szembesüljön a tettei következményeivel.

Egy családtag függősége közös történet!

Szerettük volna, ha egy anya mesél a függőségről, ugyanis a szenvedélybetegség egyik fontos aspektusa, hogy mindig érinti a hozzátartozókat is.

A szakemberek nem véletlenül tekintenek úgy a szenvedélybetegségre, mint a család betegségére, hiszen a függőség egyrészt összefüggésbe hozható a családi kapcsolatok diszfunkcionális működésével, másrészt az egyik családtag függősége mindig súlyos kihatással van a hozzátartozók életére is.

Hogy segítsük a tájékozódást, az édesanya tapasztalatai mellett a cikkben szakértő, Orsolics Zoltán Zénó, az MRE KIMM Fiatalkorúak Drogterápiás Otthon programvezetője is reflektál az egyes kérdésekre. Az ő kiegészítéseit keretes formájában szúrtuk be a kapcsolódó részekhez.

A filmben látjuk, ahogy elkíséri az elvonóra. Az elmúlt húsz évben hányszor tettek meg hasonló utat?

Sokszor. Nem is tudom, hogy van-e olyan rehab az országban, ahol nem jártunk. Minden egyes helyre elkísértem, volt hogy együtt vittük az apjával.

Ha valaki soha nem élt együtt szenvedélybeteggel, nehéz lehet elképzelni, hogy annyi számos sikertelen leállási kísérlet után hogyan tudnak a hozzátartozók még mindig hinni a függőknek?

Érdekes dolog ez. Valahogy a remény mindig képes újraéledni, de bevallom, már én sem tudok abban száz százalékig hinni, hogy tiszta marad. Keményen hangzik, de már annyiszor reménykedtünk feleslegesen – ami persze nem volt teljesen felesleges, hiszen a remény sosem az –, és annyiszor csalódtunk, hogy emiatt nehéz úgy állni hozzá, hogy "majd most biztos sikerülni fog”.

Vajon mennyi idő után tud visszaépülni a bizalom?

Én is tele vagyok kérdéssel. Nem tudom, mi lesz, ha kijön a börtönből, ha elkezdi megpróbálni a saját életét élni, drog nélkül. Mikor lesz, amikor beengedjük a saját lakásunkba, amikor nem azt figyelem árgus szemekkel, hogy vajon tényleg tiszta-e? Azt már észrevettem, hogy ha megyek látogatóba hozzá, már nem nézem a pupilláját, de ez annyira még nem mérvadó, hiszen most védett közegben van, ahol reményeim szerint tényleg nem juthat droghoz. De minden bizonytalan, nem tudom a választ, a férjem például azt mondja, hogy a bizalom már sosem fog teljesen visszaépülni.

Sok függőnek egy halálközeli élmény adja meg a kellő erőt és motivációt ahhoz, hogy aztán hosszú távon is tiszta tudjon maradni. Gergőnél is volt egy ilyen pont, amikor eltávolították a tüdejének egy részét. Mire gondolt, amikor felhívták a hírrel, hogy a fián életmentő műtétet kell végezni?

Az első ijedtségen túl, arra gondoltunk, hogy ez talán lesz akkora pofon neki az élettől, amitől majd ha felgyógyul, könnyebben tiszta tud maradni. Ehhez képest olyan gyorsan visszaesett, amire álmunkban sem mertünk gondolni. Január elején műtötték, és február közepén már újra az utcán volt. Szinte felfoghatatlanul rövid idő telt el aközött, hogy majdnem meghalt és aközött, hogy újra az utcán lőtte magát. De mindennél fontosabb, hogy él, mert amíg él, addig megvan az esély arra is, hogy egyszer még lesz neki normális, tiszta élete.


Gergő és a film egyik közreműködője, Kubiszyn Viktor (aki azóta sikeresen leszokott drogfüggő, emellett a Drognapló, a Foglaltház és az Oroszrulett című könyvek írója - a szerk.) a Ráckeresztúri
Drogterápiás Otthonban ismerkedtek meg. Viktornak sikerült a leállás, Gergő viszont visszaesett. Szokott azon gondolkodni, hogy a fia miért nem tudott tiszta maradni?

Gondolkodni szoktam, a kétségbeesés szintjén, de ez inkább régebben volt rám jellemző. Ma már eljutottam arra szintre, hogy tudom és el is fogadom, hogy mindez kizárólag Viktoron és Gergőn múlott. Már nem marcangolom magam.

Régebben másként gondolta?

Persze. Sokáig kihúztuk a bajból Gergőt, kifizettük a tartozásait, kárpótoltuk a meglopott ismerősöket, családtagokat, elhittük az ígéreteit... Utólag be kell hogy lássam, hogy ezek nem voltak jó stratégiák. De akkoriban azt gondoltuk, hogy azzal tudunk neki a legtöbbet segíteni, ha eltakarítjuk a szemetet, amit maga mögött hagyott.

Ma a szenvedélybetegség még nagyrészt tabu, és ez baj.

Olyan dolog, amiről gyakran csak suttogva vagy szégyenkezve beszélnek az érintettek. Nem meglepő, hogy sokan vannak a hozzátartozók között is, akik kellő naprakész információ híján csak régi sztereotípiák szerint gondolkoznak a szenvedélybetegségről, ezzel saját hozzátartozóikról is.

A téma tabusítása közrejátszik abban is, hogy sok eset nem kerül a szakértők fókuszába, ezáltal pedig a családtagok elesnek olyan lehetőségektől, mint például a hozzátartozók támogatói csoportja.

Pedig ezek a terápiás ülések sokat jelenthetnek a hozzátartozóknak, ugyanis itt szembesülhetnek többek között olyan fontos információkkal is, amelyek megkönnyíthetik az idomulást egy olyan problémához, amelyhez alapvetően nem léteznek egyértelmű és mindenkire használható megoldási sémák. Itt nyílik arra is lehetőség, hogy a tapasztalatokat cseréljenek sorstársakkal, szakmai tanácsokat kapjanak aktuális dilemmáikra, kérdéseikre, és ami nagyon fontos, arra is, hogyan viselkedjenek szenvedélybeteg hozzátartozóikkal.

A filmben látjuk, ahogy tiszta ruhát és ételt vitt neki, mikor az utcán élt. Előfordult olyan, amikor azt mondta, elég, nem segítek többet?

Több ilyen döntést is meg kellett hoznom, A legnehezebb az volt, amikor el kellett tiltanom a háztól, mert mint a legtöbb szenvedélybeteg, jóformán mindent pénzzé tett, amit otthon talált. Legyen az egy CD, egy fényképezőgép, tévé, bármi, amit mozdítani lehet. Szinte nem volt olyan a környezetünkben, akit ne lopott vagy ne károsított volna meg, állandóan hazudott, becsapott és manipulált. Annyiszor és annyira visszaélt a támogatásunkkal, hogy egyszerűen nem hagyott más választást, mint hogy eltiltsam a házunktól. Ráadásul a bátyjának van két pici gyereke, akik szintén ott élnek velünk, ott a férjem, ott a nagyobbik fiam, és ott vagyok én is. Egy ponton szerettem volna a családomat megvédeni a függőségével járó őrülettől.

Mivel még ma is segít Gergőnek, feltételezem, hogy néha nehéz volt tartani magát az elhatározásához.

Persze, de anyaként nem is lehet ezt a döntést teljesen feldolgozni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy lemondtam Gergőről, vagy hogy választottam a két gyerekem között. Mindkettő fiamat nagyon szeretem, csak Gergővel a függősége miatt másként kell bánni, mint a testvérével, aki dolgozik, van neki egy családja és még sorolhatnám. Egyszerűen nem lehet egy szenvedélybeteghez úgy viszonyulni, mint egy egészséges emberhez, akit nem a szer irányít.

Normális esetben soha nem tiltanám el a gyerekemet otthonról, de egy ilyen helyzetben nincs más választás, annak ellenére sem, hogy az ember tudja, a lopás, a hazudozás nem más mint a szenvedélybetegség velejárója. Egy kívülállónak talán nehéz elképzelni, de ők tényleg mindent megtesznek a szenvedélyükért, olyat is ami egyáltalán nem vall rájuk. Ha kell a drog, akkor már nem tudják figyelembe venni, hogy mi a helyes és a helytelen, kit bántanak meg, vagy milyen módszerekkel manipulálnak.

Lényegében széthullik a személyiségük...

Teljesen. Én, és még szerintem a legtöbb "rutinos” függőnek a hozzátartozója, megtanultam kettéválasztani Gergő drogos és tiszta énjét. Felismertem, amikor a zombi állt előttem, és azt is, amikor a tiszta Gergő. Nem volt kérdés, hogy amikor a zombival találkoztam, nem Gergő diktált, hanem a drog, így én is ehhez képest viszonyultam hozzá. De ezek nagyon nehéz játszmák. Ha érzelmi manipulációról van szó, akkor meg még inkább nehéz nemet mondani. Ráadásul a szenvedélybetegek tudják, hogy kiket érdemes puhítani, ha segítségre van szükségük. Nálunk egyértelműen én vagyok a leggyengébb láncszem, sokszor törtem meg és segítettem végül. És ez így van a mai napig.

Ahogy Ön is mondta, a szenvedélybeteg nemcsak a saját, hanem a szűk környezetének az életét is megváltoztatja. Önöknél ez mennyire volt igaz?

Talán furcsán hangzik, de Gergő drogfüggése sok mindent tönkretett, és közben sokat is adott. Egzisztenciálisan mindenképp padlóra vágott minket, hiszen úgy tudtuk csak kifizetni az adósságait, ha mi magunk is hiteleket vettünk fel. De néha nem is volt más választásunk, hiszen mindenféle alak jelent meg nálunk, követelve a pénzét. Gergő bevallása szerint több családi ház árát drogozta el, és ebben így vagy úgy, de a mi pénzünk is benne van. Természetesen nem tudtuk úgy élni az életünket, mint más családok, Gergő függősége mindig ott lebegett és sok konfliktust is szült családon belül. És az is biztos, hogy könnyebb munkát is végezhettem volna a takarításon kívül.

Hogyan kapcsolódik a takarítás és a drogfüggő gyerek?

Egy drogfüggő anyjának lenni állandó készültséget jelent. Rengetegszer kellett megkeresnünk, utánamennünk az apjával, volt amikor napokig jártuk az autóval a várost. Ezt pedig hosszútávon nagyon kevés munkahelyen tolerálják. A takarításnak rugalmas az időbeosztása, ez pedig nagy kincs volt számomra.

Ilyenkor azért keresték Gergőt, mert aggódtak érte?

Sokszor előfordult, igen. Volt, amikor hónapokig nem tudtuk róla, hol van, kikkel van. Egyetlen dologban lehettünk csak biztosak: hogy épp kárt tesz magában. Aztán volt olyan is, amikor nem feltétlen azért kerestük, mert eltűnt, hanem mert valamelyik családtagunktól ellopott valamit, és azért eredtünk a nyomába, hogy még időben meg tudjuk akadályozni abban, hogy túladjon rajta.

A legtöbb párkapcsolatban, ahol a szülőknek drogos a gyereke, nem tudnak megbirkózni egy ilyen jellegű teherrel és végül elválnak. Önöknek hogyan sikerült átvészelni ezt a férjével?

Bár Gergő drogfüggése komolyan befolyásolta és befolyásolja ma is a család működését, a férjemmel való kapcsolatunk mindig mélyebb volt annál, hogy a nehézségek tönkretegyék. Persze akadtak nehéz periódusaink, és még ma is vannak vitáink, főleg azzal kapcsolatban, hogy mennyire kell támogatni egy harminc pluszos, felnőtt férfit, de ezeken túllendülünk és elfogadjuk, hogy eltér a véleményünk. Én úgy vagyok vele, hogy most legalább tudom, hol van, és amit tudok, megteszek érte. Ebben nincsen semmi mártíromság, egyszerűen csak a kötelességemnek érzem, hogy segítsek, hiszen ő is a gyerekem. A férjem néha ugyan próbál ebben visszafogni, de ezzel együtt ő az első, aki megkérdezi, hogy van a Gergő.

Az ilyen érintett családok sokszor szembesülnek azzal, hogy a sok zűr miatt elkopnak mellőlük a barátok, de még a rokonság is távolságot tart. Önöknél ez mennyire volt jellemző?

Szerencsére a családunk nem fordult el tőlünk, sőt, végig támogattak érzelmileg. Az pedig teljesen érthető, hogy az érzelmi támogatáson kívül mással nem patronáltak minket vagy Gergőt, aki így vagy úgy, de szinte mindenkit megkárosított. Azt hiszem főleg Gergő ismerősei között oszlanak meg a vélemények. Amikor megosztottam Viktornak azt a cikkét, amelyben a filmjéről és Gergőről ír, az egyik volt osztálytársa, akivel egyébként tartom a kapcsolatot, továbbosztotta a saját oldalán. Na, ott kapott Gergő hideget-meleget. A legtöbben nem akarták őt bántani, de érezhető volt, hogy sokukban rengeteg a düh a fiam irányába. Egyfelől aggódtak és elrémültek, mások azt írták, hogy nagyon haragszanak rá a korábbi tettei miatt.

Kubiszyn Viktor egyszer azt mondta nekem, hogy az egyik legnehezebb dolog a leállásban, amikor a függő elkezd szembesülni azzal, miket csinált függőként, hány embert bántott, károsított meg.

Ezt én is látom Gergőn. Néhány ügyére egyszerűen nem is emlékszik. Nála most tart a szembesülés időszaka, ami azért nagyon kemény lehet. Rájönni, hogy miket tettél, amikor valaki más voltál a drogoktól. Amikor a testvéréről beszélünk, akivel jelenleg nincsen semmi kapcsolata, mindig azt mondom, hogy hosszú időnek kell eltelnie, hogy egyes emberek megbocsássanak neki és rendeződjenek a kapcsolatai.

Többször említette, hogy "most legalább Gergő biztonságos helyen van". Jól érzem, hogy egyfajta megkönnyebbülésként éli meg, hogy a fia börtönbe került?

Soha nem csináltam titkot abból, hogy van egy drogfüggő fiam. Még egy egy blogot is írtam, ahol őszintén beszámoltam a tapasztalataimról. Ennél fogva sok ember tudja a környezetemben a történetünket, és amikor meghallották, hogy Gergő börtönbe került, többen azt írták, hogy "legalább már nem kell aggódnod azért, hol van és mit csinál.” És igen, ebben van egy nagy adag igazság. Ugyanis tébolyító, amikor nem tudod, hol a gyereked, csak annyit, hogy valahol, valamilyen lehetetlen körülmények között épp árt magának. Előfordult, hogy azt mondtam, már azt sem bánnám, ha meghalna, mert akkor legalább tudnám, hogy hol van.

Mennyire engedte be a tudatába a gondolatot, hogy bármikor elveszítheti a fiát?

Úgy nem lehet élni, hogy folyton erre gondol az ember, abba tényleg be lehetne őrülni. Persze, mindig ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy "Jézusom, mi van, ha azért csörög a telefon, mert meghalt?" És minden egyes alkalommal bedobbant a szívem, amikor rendőrök csöngettek be hozzánk.

Volt olyan pont, amikor azt gondolta, bármikor bekövetkezhet a legrosszabb?

Sokszor. A börtön előtt rettentő állapotban volt, nem is merek belegondolni, mit történt volna, ha nem fogják el. De az elmúlt húsz évben rengetegszer láttam úgy, hogy azt gondoltam, a következő órát sem fogja megélni, nemhogy a holnapot. Régen, amikor még mindkét fiunk nálunk élt, egyszer valamiért bementem hozzá, pedig amúgy nem szoktam a szobájukban zavarogni. De akkor valamiért bementem, ő pedig ott feküdt az ágyon, a karjából kilógott a tű és eszméletlen volt. Ha akkor nem megyek be hozzá, nem hívok rá mentőt, akkor ma már nem élne.

Önök, mint családtagok kaptak valahonnan szakmai segítséget az évek alatt?

Sokat segítettek, főleg amikor Gergő Ráckeresztúron volt. Ott volt egy hozzátartozói csoport, amire mindig eljártam. Volt, hogy jött ő is, de volt, amikor csak mi, hozzátartozók voltunk jelen. Sokat beszélgettünk egymással, a Gergőhöz hasonló srácokkal, és a lelkésszel.

Mi volt a legfontosabb, amit ezeken a foglalkozásokon megtanult, vagy amit kapott?

Leginkább abban segítettek, hogy megtanuljam elfogadni Gergő helyzetét, és megtanuljam, hogy nem tudok helyette nem drogozni. Ott végre megértettem, hogy neki kell meghoznia a végső döntést és nemet mondani a drogra. Nehezen, de felfogtam, hogy nem tudom helyette élni az életét.

A kapcsolatra figyeljen, ne a jelekre!

Ha arra gyanakszik, hogy hozzátartozója, gyereke esetleg drogokkal került kapcsolatba, érdemes az alábbi módon megközelítenie a problémát:
  • Ne vizsgálgassa: ez a fajta viselkedés inkább eltávolítja a gyereket, aki azt élheti meg, hogy a szülő folyton bizalmatlan, bizonytalan és fél valamitől. Ha kiderül a szerhasználat, az még nem azt jelenti, hogy függő a gyerek.
  • Legyen tisztában vele, hogy tinédzserkorban gyakori a kockázatkereső, a kortársaknak megfelelő viselkedés. Fontos, hogy ne szidja le, ne legyen túlzó a reakciója szülőként.
  • Próbáljon rájönni az okára. Amennyiben úgy érzi, hogy ez a helyzet meghaladja a kompetenciáját, úgy mindenképp érdemes szakemberhez fordulni.


Azt gondolná az ember, hogy könnyű felismerni, ha a gyereknek drogproblémái vannak, de a tapasztalatok nem ezt igazolják. Önöknél hogyan történt a felismerés?

Már hetedikes korában megszólalt a vészcsengő, ugyanis rengeteget csavargott, láthatóan zűrös srácokkal. Próbáltuk otthon tartani, de ha tiltottuk, akkor egyszerűen megszökött. Ahogy telt az idő, egyre inkább éreztük mi is, hogy komoly baj van, még talán azt is sejtettük, hogy drog van a dologban, de nem tudtuk, nem akartuk elismerni. Mint sok szülő, mi is abban reménykedtünk, hogy csak rémeket látunk, és hogy ez velünk nem történhet meg. Hol voltunk még attól, hogy szembesítsük magunkat?! Kegyetlen nehéz volt elfogadni, tudomásul venni, egyáltalán beengedni a lelkünkbe, a tudatunkba, hogy mindez velünk, a mi fiunkkal történik.

Amikor hazaérkezett a csavargásaiból, sosem látták furcsának a viselkedését?

Az elején odafigyelt arra, hogy haza már viszonylag rendben érkezzen. De biztos volt olyan, hogy nem vettük észre, hogy valamit beszedett vagy felszívott. És akkoriban nagyon nehéz is volt vele beszélni.

Emlékszik, amikor először kellett szembesülniük a ténnyel, hogy a fiuk drogfüggő?

Egyszer a keresztlányom barátjához ment le a vidékre. Ekkoriban már otthagyta a középiskolát és rengeteget csavargott. Később a sógornőmék hívtak, hogy ott van náluk a Gergő, és annyit mondtak, hogy szerintük ittas. Amikor elmentünk érte, furán viselkedett, és beismerte, hogy valójában drogozik már egy ideje. Egyből mentünk vele a drogambulanciára, a Kék Pontba, rángattuk magunkkal mindenhova, ő pedig felháborodottan hangoztatta, hogy neki nincs erre szüksége, hagyjuk békén, magától is abba tudja hagyni. Piszok hosszú idő volt, míg rájött, hogy segítség kell neki. De nekünk is kellett idő, hogy elfogadjuk, nem tudunk rajta segíteni.

Ha függő a gyerek, ne szégyelljen segítséget kérni!

  • Kerülje a szélsőséges cselekvést, a túlgondoskodást vagy a teljes elszigetelődést, elhidegülést.
  • A csalódottság, megdöbbenés meghatározhatja a cselekvési tervet is, ezért ezzel érdemes foglalkozni. Fontos tudatosítani, hogy mivel a család egy folyamaton keresztül jutott az adott helyzetbe, ezért az ebből kivezető út is egy folyamat lesz. Ebben az esetben érdemes szakember véleményét kikérni. Még abban az esetben is ha gyermeke nem akar pozitív változást elérni!

Hibáztatták magukat?

Először nem akartam elfogadni, hogy ebben van saját felelősségem is, aztán meg arra volt nehéz rájönni, hogy mi az én szerepem benne. Arra jutottam, hogy talán lehettem volna érettebb is, amikor gyereket vállaltam. Talán túl fiatal voltam. 18 éves koromban már férjnél voltam, 19 évesen szültem Gergő bátyját. Szerettem őket, rendesen gondoskodtam róluk, de mindeközben rengeteget dolgoztam. Igazából még ennyi idő után sem tudom, mit kellett volna jobban tennünk, máshogy csinálnunk, csak azt érzem, hogy van benne szerepem.

A férje mit gondol erről?

Ő elhatárolódik a nyilvánosságtól, én meg nem szeretnék helyette beszélni. A férjem régi vágású ember, mindig becsületesen dolgozott és jó példát mutatott a fiainak. A Gergőnek pedig más a személyisége, benne mindig túltengett a szabadságvágy. Amikor elkezdett kamaszodni, ez a különbség még inkább érezhető lett.

Amikre érdemes odafigyelni már gyerekkorban is:

Vannak tipikusnak mondható jelek, amelyekre érdemes odafigyelni: ilyen például a traumák elbagatellizálása, a fel nem dolgozott krízisek, a szélsőséges nevelési elvek, túlgondoskodás vagy korai felnövés. Szintén hathatnak a negatív családi minták, szokások, a családon belüli erőszak, és az is, ha van a szenvedélybetegségnek előzménye a családban.

Gyakori jelenség, hogy amikor a gyermek még kisebb korú, és a szülők sokat dolgoznak, az emiatt felmerülő lelkiismeret furdalás miatt anyagiakkal kompenzálnak. Az anyagi jólét közben viszont komoly mentális hiányoktól szenved a gyermek, amelyre jó válasznak tűnhet a kábítószer. A szakemberek szerint szülőként törekedjen az érzelmi biztonságra, a nyílt és őszinte kommunikációra, és biztosítson hiteles jelenlétet a gyermekének.

Sokan úgy gondolják, hogy aki drogfüggő lesz, azzal biztos már gyerekkorában is sok gond volt. De ez a szakemberek szerint egyáltalán nem így van.

Gergő egy átlagos, kíváncsi kisgyerek volt, akivel nem volt különösebben semmi gond. Ahogy említettem, hetedikes korában, amikor elkezdett kamaszodni, akkor csúsztak el a dolgok, egyszerűen nem találtuk meg vele a hangot. Gergő mindig szeretett társaságba járni, ide-oda elmenni, sportolni. Talán ha akkoriban a sportot komolyabban vesszük, és erélyesebbek vagyunk a sportiskolával kapcsolatban, vagyis nem engedjük meg neki, hogy a testvére miatt egy másik általános suliba menjen, akkor esetleg nem kezd el csavarogni. De ezt már nem lehet innen megmondani.

A fia az évek során sokáig heroint használt, majd átállt a sokkal olcsóbb, ellenben kiszámíthatatlanabb dizájner drogokra. Észrevett valami különbséget Gergőn?

Az új szerek sokkal látványosabban, gyorsabban pusztították fizikailag. És azt hiszem, más a leállás mechanizmusa is ezeknél, ugyanis míg a heroinnál tudtuk, hogy meddig tart a fizikai elvonás, addig a dizájner drogokkal kapcsolatban csak tapogatózni lehet. Ugyan már egy éve tiszta, de még ma is van, hogy remeg, izzad. Hogy mentálisan lett-e maradandó következménye a dizájner drogoknak, meg úgy egyáltalán a húsz éves drogozásnak, azt egyelőre nem tudjuk. Most még azt sem lehet igazán látni, hogy hová csúszott el az ő személyisége. Mindezt akkor fogjuk megtudni, ha kiszabadul a börtönből.

Mire számít, mi lesz ha Gergő újra kint lesz?

Nagyon remélem, hogy végre megtapasztalja, milyen valójában élni. Mert az nem volt élet, amit eddig csinált. Ha minden jól megy, lesz egy saját mentora, akivel elkezdik tervezni a börtön utáni életet. Van egy olyan terv is, hogy Balázzsal (Horváth Balázs, a film rendezője - a szerk.) majd előadásokat, beszélgetéseket fognak tartani a filmmel kapcsolatban. Abban reménykedek, hogy ez majd ad neki annyi motivációt, mint Viktornak a könyvírás.

Gondolom, a film kapcsán sok hasonló sorsú szülő keresi meg. Így van?

Egyre több ilyen van, de sejthető is volt, hogy lesz egy ilyen jellegű utórezgése a filmnek. Legutóbb egy ismerősöm keresett meg az interneten, hogy van egy anyuka, akinek a gyereke elkezdett drogozni, kéne a segítségem. De hogyan adhatnék tanácsot, amikor gyakran én magam sem találom a válaszokat ? Persze, szívesen beszélgetek vele, át tudom érezni a kétségbeesését, mert mi is végigcsináltuk ugyanezt, de addig, amíg a függő azt nem mondja, hogy ezt nem lehet tovább csinálni, addig nincs jó tanács és segítség.

* A Dizájneren még fellelhető a Cirkó Gejzír műsorán.

Oszd meg másokkal is!
Mustra