Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Budapesti Zsidó Filmfesztivált november 17-20. között a Művész Art Moziban és a Kino Cafe Moziban. A 15 filmből álló program célja, hogy minél sokrétűbb képet adjon az érdeklődők számára a zsidóság színes és a többség számára ismeretlen világáról, és bemutassa mai állapotát. És igen, a zsidók életére a mai napig rányomja a bélyegét a Holokauszt. De képzelje, nem csak erről szól az életük: emellett - sőt, ennek ellenére is - szeretnek, küzdenek, önmegvalósítanak, sőt még nevetni és nevettetni is tudnak. Összesen 15 film szerepel a programban, mi pedig segítünk egy kicsit a szelektálásban.
A törvény
Azért különleges ez a film, mert megtörtént eseményeket dolgoz fel, és azért aktuális a története, mert napjainkban is nagyon szélsőséges diskurzusok zajlanak az abortusz kérdéskörével kapcsolatban (gondolhatunk itt akár a Lengyelországban jelenleg is zajló eseményekre az abortusz legalizálásáért küzdő mozgalom és a konzervatívok között, de a hazai próbálkozásokra is a szigorítással, sőt az amerikai elnökválasztás által veszélybe sodort női szabadságjogokra). Ezek a harcok különösen azért szomorúak, mert most, 2016-ban is pont úgy meg kell vívni őket, mint ahogy például 1974-ben Franciaországban, ahol a film játszódik, megtették - és azóta eltelt több mint 40 év. Hogyhogy még mindig itt tartunk...?
Mr. Gaga
Szereti ön a kortárs táncot? Ha igen, ez a film érdekelni fogja, mert az egyik legismertebb, nemzetközi hírnevű, zsidó születésű táncművész-koreográfusról, Ohad Naharinról szól rengeteg zenével és tánccal. Ha nem szereti a kortárs táncot, akkor azért érdemes megpróbálkoznia vele, mert tudjuk, hogy szép a Hattyúk tava, de higgye el, azon túl is van élet, és érdemes megismerni. Például Ohad Naharinét, akinek hatvan évéről egy igazán sodró lendületű, több országon átívelő dramaturgiájú, izgalmas és látványos filmet sikerült összehozni.
Kizárólag öttől hétig
Elsőre talán sablonosnak hathat a Kizárólag öttől hétig film cselekménye: adott egy fiatal fiú, aki feltörekvő író, és adott egy idősebb, kifinomult házas és gyerekes nő, és kettejük titkos viszonya. Bár mindkét fél törekszik arra, hogy ebből ne legyen semmi komoly, de elmélyülnek az érzelmeik. A kevésbé sablonos bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor a szerelmes Brian többet szeretne a hotelben eltöltött egy-két pásztoróránál, és ezt nemcsak a nő házassága nehezíti meg, de az is, hogy kapcsolatukat rossz szemmel nézik a fiatalember hagyományos értékrendet valló szülei.
Hallgass ide, Philip!
Amikor Woody Allen kijön a legújabb filmjével, ami szép meg látványos, csak épp maga Woody Allen spiritusza hiányzik belőle, akkor az ember igazán megörül egy olyan mozinak, ami méltón folytatja a rendező helyett az általa alapított hagyományokat. Például hogy hogyan lehet humoros egy neurotikus művész (Jason Schwartzman) küszködése a valósággal és önmagával. Alex Ross Perry vígjátéka az elmúlt évek legjobb függetlenfilmes darabja, és azért vonzó, mert a fesztivál oldalán épp Woody Allent emlegetik a kapcsán. Meg mert Jason Schwartzman amúgy is vonzó.
Kedves szavak
A Kedves szavak egy család életét és annak egy sorsfordító fejezetét mutatja be. A film főszereplői három testvér, akik viszonylag korán elvesztették az édesanyjukat. Az ő halála után azonban sokkoló hírrel szembesülnek: alig ismert apjuk muszlim volt. Az Izraelből Párizsba és Marseilles-be vezető váratlan utazás során nem csak családjuk múltjának titkai kerülnek felszínre, de önazonosságuk és saját maguk eddigi élete is teljesen más fénybe kerül. A film bemutatja azt, hogy mennyire fontos a család egysége, és hogy a váratlan fordulatok az életben tudnak azért jók is lenni.
+1: Igen, egy Holokauszt-film: Tagadás
Mert természetesen készülnek filmek a Holokausztról is (ezen a fesztiválon sem ez az egyetlen), és ez érthető, hisz ez volt a modern történelem egyik legnagyobb, egy jól meghatározható népcsoport tudatos kiirtására irányuló akciója. Nem csoda, hogy akiket leginkább érintett, azokat a mai napig foglalkoztatja.
A Tagadás azonban nem direktben a Holokausztról szól: feszült és fordulatos dráma, de témája a Holokauszt-tagadás. Adott egy amerikai történész, aki megírta mindazt, amit a zsidók szervezett kiirtásáról tudni lehet, és adott egy ismert brit holokauszttagadó, aki bepereli őt hamis állításokra hivatkozva, és díjat ajánl fel annak, aki cáfolhatatlan bizonyítékot tud felmutatni a gázkamrák létezésére. A film nézése közben mindenkiben önkéntelenül felmerülő kérdések: mit jelent ma a szólásszabadság és meddig terjednek a határai? Mi motiválhat valakit a történelem egyik legjobban dokumentált népirtásának tagadására? A film szereposztása is különleges: Rachel Weisz, Tom Wilkinson és Timothy Spall játsszák a főszerepeket.
És ha valaki azzal jön, hogy na, tessék, hát már megint egy Holokauszt-film, arra az a válasz: amíg vannak, akik képesek kétségbe vonni egy ilyen tömeges népirtásnak a megtörténtét (legyen szó akár zsidókról, akár cigányokról, örményekről, vagy bármely más népcsoportról vagy kisebbségről), esetleg helyeslik is azt, sőt kifejezetten úgy gondolják, épp itt volna az ideje egy újabbnak, addig van létjogosultsága a Holokauszt-filmeknek is. Mert nem felejthetjük el, milyen könnyű és mivel jár, ha az emberiség enged a zsigeri ösztönöknek. Kár, hogy épp ők nem fogják megnézni ezt a filmet.
