Drága ruhák, biciklik, mangalicák - gyerekdizájn-boltok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ezekben a boltokban a csodás árukészlet mellett a legjobb talán, hogy mindegyiket anyukák nyitották.

A gyerekdizájn-bolt onnan ismerszik meg, hogy az ember bemegy, és legszívesebben mindent felvásárolna. (Ugyanez például a felnőtteket megcélzó dizájnboltokra nem igaz.) Valószínűleg a színek teszik, mindenesetre öröm látni, hogy a sok mindenféle dizájn mellett egyre nagyobb hangsúly terelődik a gyekeknek szóló dolgokra.

Ezekben a boltokban, a csodás árukészlet mellett a legjobb talán, hogy mindegyiket anyukák nyitották, akik saját porontyaikat terelgetve gondolták ki, milyen dolgokkal gyarapíthatnák még a gyerekvilágot, és a gyes után úgy döntöttek, saját vállalkozásba fognak. Mindegyik bolton érződik a finomság és a lelkesedés.

Volt már eddig is csinos gyerekbolt Budapesten, Például a Gogoo kids, aminek két ismertetőjegye van, az egyik, hogy tele van vonzó, ötletes és finom dolgokkal, a másik pedig, hogy sajnos nagyon drága. Ez is egy anyuka boltja, akinek fő koncepciója a szép, eddig itthon elérhetetlen skandináv gyerekruha-márkák behozatala. Tudjuk, hogy a skandináv dolgokkal nehéz mellélőni, nekem mondjuk ezek a ruhák még leértékelési szezonban is drágák, de tény, hogy mindig szívesen megyek ide be. Az élénk színű ruhák, újrahasznosítot műanyagból készült esőkabátok és szép tündérjelmezek mellett nagy a játék- és könyvkínálat is. Emellett találunk itt angol és skandináv bútorokat, szöveteket is. (V. Atany János utca 7.)

A Liliputiról már megemlékeztünk itt a Porontyon, de nem hagyhatjuk ki most sem. Lövőház utcai üzletükbe egyszerűen jó bemenni, annyira kellemes. A hangsúly természetesen a vidám, varrott puhatalpú bőrcipőkön van, de van itt minden: fa játékok, Waldorf babák, hordozók, mosható pelenkák. (II. Lövőház utca 29.)

Legújabb kedvencünk pedig a nemrégiben nyílt Nami. Szintén két anyuka ötlete, koncepciójuk szerint kizárólag magyar iparművészek munkáit árulják. A már bejáratott márkák – Figurka, Nyúlgyár – mellett a Naminak saját márkája is van, melynek legjelesebb képviselője a „hazai válogatott”. Ezeknek a figuráknak eredeti, magyar népi háziszőttes és hímzés a nyersanyaga, ezekből készülnek a túzokmadarak és a magalicamalacok. Hogy a sok maci mellé legyen egy kis izgalom is az otthoni állatkertben. A boltban kaphatók táskák, párnák és könyvek is. (XII. Dolgos u. 2)

És nem lenne igazságos, ha az internetes üzletekről nem emlékeznénk meg: a Mamazon az egyik legrégebbi vállakozás (szintén egy anyukáé) amelyik a szép gyerekdolgokban utazik. Kedvenceink a horgolt játékok (még horgolt teáskészlet is van), de kapunk itt takarót, lábzsákot, pelenkázótáskát, de még biciklit is. A termékek többsége a Mamazonon is kézzel készült, vonzó, színes gyerekdolog. (www.mamazon.hu)

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?