Gyerekkorom középpontjában mindig a kisautók álltak. Hónapokig gyűjtögettem a zsebpénzemet, hogy megvehessek egy-egy új darabot a Deák téri Hobby-boltban, amely az ország legjobb játéküzletének számított. Az áhított pillanatok örökre belém ivódtak, amikor kezembe foghattam a polcról levetetett fényes Matchboxot, melyet az angol Lesney gyártott. Ezek a játékok szinte mesebeli világot teremtettek – olyat, amely csak ritkán érintkezett a szocialista valósággal.
Ilyenek voltak a szocializmus gyerekjátékai
A szoba hirtelen élettel telt meg. A puha szőnyeg lett a város dzsungelének útvesztője, a kalandok terepe. A Ford Galaxie először kanyart vett az ajtókeret irányába, majd megállt, hogy a képzelet parkolóját birtokba vegye. Ujjaim gondosan igazították a kerekeket, és az autó apró koccanással állt meg a ceruzából épített sorompónál, ahol meg kellett várni a fantázia szülte vonat elhaladtát. A csak a fejemben hallható motordübörgés elnyomott minden más zajt a lakásban, ahol az álmok hídja ott feszült a szék lábai és a kanapé között. De mindig volt egy pillanat, amikor a szoba falai eltűntek, és csak a játék öröme létezett. A kinti világ – legyen ott szocializmus vagy akármi – gyerekfejjel semmit nem számított.
A kelet és nyugat szembenállása
Jól látszott ez a törekvés abból is, hogy hányféle Škodát, Wartburgot és Barkast lehetett venni, és ehhez képest milyen kevés Mercedes, Fiat vagy Citroën szerepelt a kínálatban. Persze nem csupán négykerekű járművekben gondolkodtak: a lendkerekes autók mintájára sorra jöttek a Lendület motorkerékpárok és helikopterek. Még ütősebb volt a holdrakéta, amely, ha orrával nekiütődött valaminek, máris talpra állt, és kinyílt az ajtaja. Az 1980-as szovjet–magyar közös űrrepülés után még az Interkozmosz logója is felkerült rá.
De volt olyan űrhajó is, amiben egy kézzel felhúzható szerkezet beindította a belső szikragenerátort, és ahogy az elindult, csillagszórózápor villant fel a csillagokba tartó utat idézve, a kilövés hangját imitáló zörejek kíséretében.
Mivel a szovjet kozmonauták csak az űrig jutottak, és a Holdat csak amerikai riválisaiknak sikerült meghódítaniuk, a hazai készítésű, mini holdautó már nem a valódi járművet jelenítette meg, sokkal inkább a korabeli sci-fi álmokat idézte, ahogy még az űrkorszak előtt képzelték a bolygóközi utazásokat. Ezek sorába illeszkedett a robotfelderítő is.
Metalbox, Metalcar, Metal Playmobil
Nemcsak arról volt szó, hogy a térség játékkultúráját meghatározta a Szovjetunió, hanem arról is, hogy a keleti blokk Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) néven alakult kooperációja keretében a tagországok mindegyike specializálódott egy-egy területre, így lettünk mi fröccsöntésben a nyerők. Na persze innováció már kevesebb jutott, úgyhogy jobbára abból állt a gyártás, hogy megfigyelték, mi a menő a vasfüggöny túloldalán, aztán azokat egyszerűen lekoppintották. Így született a Matchbox után a magyar Metchy, a Corgi mintájára a Metalbox, a felhúzható motoros Darda másolataként a Szélvész Autó, a Siku replikájaként pedig egydarabosan a Metalcar, dupla csomagolással a Rexi.
De olyan is volt, ahol a jól menő nevet tartották meg egy kis fazonigazítással, viszont teljesen más terméket gyártottak, például a Metal Playmobil név alatt nem a klasszikus figurák jöttek ki, hanem szintén Lesney-utánérzetű kisautók.
Ezeknél a másolás úgy indult be, hogy néhány típusra megkérték a licencet, több másikról viszont csak a mintát vették le, ami alapján öntőforma készült, és csak úgy ontotta a gép a játékautókat. Igaz, nem az eredeti diecast minőségben, hanem full műanyagban, de a magyar gyerekeknek ez is jó volt, főleg, hogy szinte minden trafikban lehetett kapni, nem úgy mint eredeti angol felmenőit, amikből jó, ha karácsony előtt érkezett egy adag a Triálhoz.
Érdekes volt az is, hogy a magyar Matchboxok buborékfóliás csomagolásának a kartonján Zastava és Lada Niva is szerepelt, mintha ilyen autók is léteztek volna a sorozatban, pedig keleti típus még véletlenül sem volt köztük.
Mivel ekkoriban még nem volt internet, ahol lebukhattak volna a másolatokkal, a kelet-nyugati szomszédolás pedig annyira nem járta, a hazai gmk-k jó darabig háborítatlanul forgalmazhatták az engedély nélküli utánzatokat, amelyek sokszor még felirataikban is majmolni próbálták a külföldi cégeket, még ha tört angolsággal vagy németséggel is: így született például a magyar keresztségben a „Doppel auto”, ami ugyan hajaz a német elnevezésre, de több sebből vérzik.
A szocializmus valósága piciben
Az autók mellett a játékvonatok is nagyszerű példái voltak annak, hogyan keveredett a gyermekek világa az aktuális politikai narratívákkal. A kreativitásnak nem túl sok helyet hagyó, egy aprócska pályán balról jobbra, majd jobbról balra oda-vissza közlekedő Rakodó Vonatot minőségben és használhatóságban egyaránt felülmúló „PV Előre” nem sokkal az igazi Úttörővasút átadása után jelent meg, így a mintaképe aligha lehet kétséges: a nevében még az úttörők köszöntése is helyet kapott. A PV már bővebb magyarázatra szorulhat: ez a Magyar Pénzverő rövidítése, ahol a forintérmék verésének szüneteiben a kapacitás jobb kihasználása érdekében kezdték el a játékvasutak gyártását.
Az akkori rendszer nem egyszerűen játékokat gyártott, hanem üzeneteket is. A figurák formájában és a játékok dobozán megjelent az építőmunkások, a hősies forradalmárok vagy a jövőbe tekintő űrhajósok alakja, akik a szocializmus értékeit szimbolizálták. Egyetlen kisvonat sem gurult anélkül, hogy ne emlékeztette volna az apró képeken keresztül a gyerekeket az internacionalista összefogás erejére. Az apró gyerekfigurák – úttörőnyakkendővel és széles mosollyal – mind a szovjet mintát mutatták üdvözítőnek.
Ha a pedálos játékautók története is érdekel, ide kattintva azokról is olvashatsz.
