Pataki Éva az Oscar-zsűriben: „Egyáltalán nem számítottam rá”

Zanza!

A Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró Pataki Éva is tajga lett az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémiának. Telefonon értük el az írót, akinek nemrég, az 88. Ünnepi Könyvhéten jelent meg a Még egy nő című regénye, és, akinek ősszel kerül a boltokba Törőcsik Mari színművésszel és az Akadémia szintén új meghívott tagjai között szereplő Mészáros Márta filmrendezővel közös beszélgetőkönyvük. Szintén októberben kerül a mozikba a könyv ötletét és egyben címét is adó másik közös alkotásuk, az Aurora Borealis.

„Tegnap nagyon későn kapcsoltam be a telefonomat, ami után nem sokkal hívott az Athenaeum igazgatója (A még egy nő című regényének a kiadója) Szabó-Tibor  Benjamin, és Szpisják Blanka sajtós kolléga, hogy gratulálnak a hírhez. Fogalmam sem volt, miről beszélnek. Ők világosítottak fel arról, hogy én is tagja lettem az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémiának. Először azt hittem ugratnak, egyszerűen nem hittem el, hogy ez megtörténik velem. Egyáltalán nem számítottam rá, ez olyan, mintha neked azt mondták volna, hogy nyertél egy házat az Antarktiszon. Még azt hiszem nem dolgoztam fel a hírt” – mesélte Pataki a Díványnak.

unnamed
Fotó: Athenaeum Kiadó

Összesen 774 új tagot hívott meg soraiba az az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia. Pataki Éva mellett hét magyar filmes is szerepel a névsorban: Enyedi Ildikót (Testről és Lélekről) és Mészáros Mártát (Napló gyermekeimnek, Aurora Borealis: Északi fény) rendezőként és íróként is meghívták, de a magyar meghívottak között van még M. Tóth Géza filmrendező (Maestro, Bogyó és Babóca), Rófusz Ferenc animációsfilm-rendező (A légy), Deák Kristóf filmrendező (Mindenki), és Udvardy Anna producer (Mindenki). Pataki elmondása szerint a tagság gyakorlatban annyit jelent, hogy az év vége felé, november, december környékén a zsűritagok megkapják a kategóriák öt Oscar-jelöltjeinek alkotásait, amelyekre aztán le kell adni a szavazataikat.

Az Akadémia munkásságából egyik alkotásként A hetedik szoba című filmet emelte ki, aminek Pataki nagyon örült, ugyanis ez az ő személyes kedvence azok az alkotások közül, amelyeket Mészáros Mártával közösen készítettek. "A másik film, amit szintén kiemeltek, Napló szerelmeimnek, ami szintén nagy kedvencem, de A hetedik szoba egy olyan film, aminél minden összejött, pozitív értelemben, és a mai napig nagy rajongótábora van."

A Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró – Mészáros Márta filmrendezővel közösen – olyan filmek alkotója, mint a Napló szerelmeimnek, az említett A hetedik szobaKisvilmaA temetetlen halott, vagy az Utolsó jelentés Annáról. Munkássága alatt születtek saját rendezésű alkotások is, ilyen például a Bébiszitterek, Kiutazása közérdeket sért, A Nékosz-legenda, de írt színházi adaptációkat és színdarabokat is, ezek közül a leghíresebb az Edith és Marlene, amelyet nemcsak az itthoni, hanem a külföldi színházak is játszanak.

Patakinak sűrű hónapok ezek, a 88. Ünnepi Könyvhéten jelent meg a Még egy nő című regényének átdolgozott, felújított kiadása (ez volt az első regénye), és októberben kerül kiadásra, szintén az Athenaeum gondozásában Törőcsik Mari színművésszel és az Akadémia szintén új meghívott tagjai között szereplő Mészáros Márta filmrendezővel közös beszélgetőkönyvük, az Aurora Borealis. A könyv ötlete egyébként a film forgatása alatt született meg, 

„Törőcsik Mari az átállások és a forgatási szünetek alatt sokat és mélyen beszélgetett Mártával (Mészáros Márta, a szerk.). Ahogy hallgattam őket, egyszercsak bevillant, hogy ezeket a diskurzusokat másnak is hallania kéne, hiszen ez a két nő rengeteget tud a világról, életről, filmről, családi kötelékekről, politikáról és hatalomról. Úgy voltam vele, ha már elfelejtettem a beszélgetések alatt bekapcsolni a diktafonomat, akkor leültetem ezt a két bölcs nőt egymással és megörökítem, ahogy körbejárnak különböző témákat.”

Törőcsik Mari, Aurora Borealis – Északi fény
Törőcsik Mari, Aurora Borealis – Északi fényFotó: Vertigo Média

A beszélgetések alatt Pataki egyfajta mediátor szerepet töltött be, de semmiképp sem szerette volna az eszmecsere spontaneitását megölni, de nem lett volna nagyon erre lehetősége, mert ahogy mondja „két ilyen erős nőt nem is lehet irányítani”. A könyv tehát nem interjúkból fog állni, hanem élő beszélgetéseiket dolgozza fel amelyek olyan témák köré rendeződnek, mint a család, a háború, a fiatal diákévek, a politika, vagy a művészet.

„Hatvan éve vannak a pályán, döbbenetes mennyiségű tudás és tapasztalat áll a hátuk mögött, rengeteg fontos eseményt megéltek, és rendkívül magas szinten teljesítettek és teljesítenek a mai napig a szakmájukban. Fantasztikus volt látni őket együtt forgatni. Márta alapvetően olyan rendező, aki kapcsolatteremtés és beszélgetés eszközeivel rendez, ez pedig különösen jól működött Törőcsikkel” – meséli.

A film, mely a 26. alkotása lesz a forgatókönyvíró-rendező párosnak, október 19-én kerül a hazai mozikba. A forgatókönyvíró elmondása szerint  az Aurora Borealis - Északi Fény egy fordulatokban gazdag családtörténet, amely egy anya-lánya kapcsolatát boncolgatja, és amely őszintén beszél a hazugságok és elhallgatások leleplezésének felszabadító erejéről. A főszerepekben olyan színészeket láthatunk Törőcsik Mari mellett, mint Tóth Ildikó és Törőcsik Franciska. A forgatókönyv szerint a Bécsben élő sikeres ügyvéd, Olga (Tóth Ildikó) idős anyja, Mária (Törőcsik Mari) váratlanul kómába esik. Amíg Mária élet és halál közt lebeg, Olga egy mélyen elhallgatott családi titokra bukkan. A fiatal lány kutatni kezd, és egészen az 1950-es évekig jut, ahol egy nagy meglepetéssel és felismeréssel szembesül. 

Aurora Borealis – Északi fény
Aurora Borealis – Északi fényFotó: Vertigo Média

A személyes történel mellett arra is rámutat, hogy a történelmi események miként határoznak, változtatnak meg emberi sorsokat, milyen lenyomatot hagynak családokon. Mindemellett olyan társadalmi traumákat és tabukat is feszeget, melyek szembenézés és a kibeszélés híján problémát jelentenek a mai napig nálunk is.

„Remélem, hogy a film segíteni fog a szembenézésben és nem kizárólag történelmi, társadalmi vonatkozásban.. A film fő üzenete ugyanis általános érvényű, miszerint a hazugság és a hallgatás megbetegít. társadalmi és egyéni szinten is”.

Blogmustra