OFFLINE

Az amatőr borszakértők ugyanannyira menők, mint a profik

2016. december 26., hétfő 19:16

A Vox magazin egy rendkívül hosszú és rengeteg adatot elemző kutatás után bebizonyította, hogy az amatőr borszakértők pontosan ugyanannyira képesek értékelni a borokat, mint azok, akik ebből élnek. Ehhez a Cellar Tracker nevű közösségi borértékelős oldal eredményeit vetették össze profi borszakértős oldalak véleményével, majd összehasonlították egymással a profik véleményét is. 

Bort lehet kapni már néhány száz forintért is, a felső határ pedig a csillagos ég. Jó borért kicsit mélyebben a zsebbe kell nyúlni, de vajon igazán megérik a sokszor rendkívül borsos árat a méregdrága borok? Elvileg arra vannak a képzett borszakértők, hogy mindezt megmondják, de mióta elindult a Cellar Tracker nevű közösségi borértékelő oldal, gyakorlatilag bárki kifejtheti a véleményét egy adott termőterület borairól.

Persze ezen a profik kiakadtak, hiszen az amatőr borszakértők nem tanultak a borokról, nem vettek részt megfelelő képzéseken és egyáltalán nem ismerik annyira a borokat mint ők. Legalábbis ez áll a legtöbb profi szakértő kirohanásában, amit a Cellar Tracker indulásakor elmondtak a szaklapokban. 

A Vox azonban kíváncsi volt arra, hogy mi az igazság, tényleg ennyire bénák lennének az amatőrök? Előfizettek három profi borértékelős oldalra és az onnan nyert több ezernyi, a kaliforniai borvidék borairól származó értékelést összevetették a közösségi borbírálók szintén több ezernyi véleményével.

A vizsgálat elején még úgy álltak hozzá, hogy az sem baj, ha az jön ki, hogy valóban nagy az eltérés, hiszen ez sem feltétlenül azt jelenti, hogy az amatőr értékelők nem értenek a borokhoz, csak azt, hogy más az, amit az amatőrök jónak tartanak és más az, amit a profik. Ehhez képest az jött ki, hogy gyakorlatilag teljesen ugyanúgy értékeltek az amatőrök, mint a profik. Az eltérés olyannyira nem volt jelentős, hogy gyakorlatilag kijelenthető: a két vizsgált csoport ugyanúgy vélekedik a borokról és hasonlóak az értékeléseik. A rendkívül összetett elemzésről  itt olvashatnak részletesebben azok, akik szeretnek elmélyülni a statisztika módszertanában. 

És a végére egy duplacsavar

A profi szakértők pontjait egymással is összevetették, amiből kiderült, hogy ők viszont sokkal kevésbé értenek egyet egymással, ugyanis itt sokkal nagyobb volt a szórás a véleményeket illetően. A szakemberek az adatokat elemezve gondoltak arra, hogy a profik és az amatőrök nagyon hasonló eredményei azért születtek, mert esetleg az amatőrök először a profik véleményét olvasták és ez befolyásolta őket, de a minta nagysága miatt ezt elvetették, hiszen bár néhány esetben ez valószínűsíthetően tényleg előfordult, azért vannak eltérések, amik viszont nem támasztják alá ezt a teóriát. A szakértők közti ellentmondásokról pedig úgy nyilatkoztak, hogy a személyes szakértői preferencia nagy segítség lehet bárki számára, ha megtalálja azt a szakértőt, akivel a leginkább egyezik az ízlése. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta