“Hullott a hajam és folyamatosan szédültem”

Zanza!

Úgy tűnik, hogy a Vogue átlátszó egészséges testkép projektje és a párizsi modellügynökségek erőltetett szigorításai ellenére továbbra is van olyan modell a szakmában, aki az ipart hibáztatja extrém étkezési rendellenessége illetve alkohol- és drogfogyasztási problémai miatt. A visszavonult 19 éves Kayley Chabot sztorijáról még többet megtudhat a hajtás után!

Az egykori Vogue címlaplány 15 évesen szerződött le a neves New York-i Ford modellügynökséghez, aki olyan szupermodelleket fedezett már fel, mint Naomi Campbell, Christy Turlington vagy Christie Brinkley. A Kanadából származó modell azt állítja, hogy még a vízivás is félelemmel töltötte el, mást pedig nem is igazán mert bevinni a szervezetébe, mert még úgy is “kövérnek” érezte magát, hogy mindössze 500 kalóriát fogyasztott el naponta.

Kayley Chabot a Valentino 2013-as kifutóján.
Kayley Chabot a Valentino 2013-as kifutóján.Fotó: Victor VIRGILE / Getty Images Hungary

“Annyira izgatott voltam, hogy New Yorkba megyek. De amikor megérkeztem, az ügynökségen ledöbbentek a méreteimen. A csípőméretem 95.25 cm volt és nekik legalább 6.35 cm-vel kisebbre volt szükségük. Közölték velem, hogy le kell fogynom és az a dolgom, hogy vékony maradjak. Hallottam, ahogy lekövéreznek, ezért szinte teljesen leálltam az evéssel” – mondja a csábítónak hitt modellszakmáról Chabot.

“Hullott a hajam és folyamatosan szédültem” – emlékszik vissza a modell, akinek azt mondták, hogy a vékony alak megtartása érdekében minden reggel és este két és fél órát kell lehúznia az edzőteremben. De a folyamatos koplalás, szélsőséges táplálkozás és a kemény edzések negatív hatással voltak az egészségére. Olyannyira, hogy előfordult, hogy az anyjának kellett elmennie érte az iskolába, mert teljesen legyengült vagy éppen túlzásba vitte a hashajtót.

fun day, happy summer **

Una foto publicada por Kayley Chabot (@kayleychabot) el

“Senki sem mondta, hogy ezt hagyjam abba. Azt gondolták, hogy ezt az áldozatot meg kell hoznom annak érdekében, hogy sikeres modell legyek. Az ügynökségnél állandóan kérdezték, hogy megvan-e már a megfelelő alakom, de én még mindig túl nagynak láttam magam. Csak 15 éves voltam és haldokoltam” – emlékszik vissza a modell, akinek időközben 15,2-es lett a testtömegindexe, súlyosan lebetegedett és az öngyilkosságon gondolkodott. A testtömegindex szerint a 16-os szám a súlyos soványságra utal, 18,5-24,99 kg/m² között beszélünk normális testsúlyról.

Hat hónappal később a modell teljesen összeomlott és bevallotta az anyjának, hogy ő már nem akar tovább élni. Az aggódó család azonnal kórházba vitte Chabotot, ahol profi szakemberek segítettek neki a felépülésben. A pszichiáter arra kérte, hogy hagyja abba a modellkedést és ne menjen vissza New Yorkba. De Chabot kétségbeesett, ezért elhitette a családjával, hogy meggyógyult és meggyőzte őket arról, hogy vissza kell térnie.

10th consecutive migraine since Monday. #art

Una foto publicada por Kayley Chabot (@kayleychabot) el

“Híres akartam lenni, azt akartam, hogy az emberek tudják, hogy ki vagyok. Fontosnak akartam érezni magam. Úgy tettem, mintha ettem volna, de valójában mindig mindent kihánytam. Az ügynökség rám adott egy bikinit, amitől rettegtem, mert még mindig kövérnek éreztem magam.De mindenki mondta, hogy milyen vékony vagyok és hogy ez milyen csodálatos” – vallja be a ma már egészséges Chabot.

“Nagyon is betegnek tűntem, de mégis azt mondták, hogy ez így jó. Vágytam rá, hogy ezt halljam. Olyan ez, mint a drog, szerettem, ha az emberek azt mondták, hogy milyen sápadt vagy vékony vagyok“ – emlékszik vissza a modell, aki szerint igencsak hátráltatta a gyógyulást, hogy tíz másik rögeszmésen vékony kamaszkorú modellel kellett együtt élnie New Yorkban.

*: my eating disorder story, link in profile **

Una foto publicada por Kayley Chabot (@kayleychabot) el

“Egész nap diétás kólát ittunk és dokumentumfilmeket néztünk az elhízásról. Naponta pár száz kalóriát leadtam a gyakorlatok elvégzésével“ – emlékszik vissza az egészségtelen életre Chabot, aki alkohollal és kábítószerekkel tompította a hiányzó tápanyagok által okozott érzelmi és fizikai fájdalmakat. Sőt, a folyamatos ivászat és droghasználat miatt az egyre keményebb drogokra is rácsúszott, majd állítása szerint eljutott egy pontra, amikor már el sem tudta képzelni az életét nélkülük. Kayley Chabot 2014-ben mégis úgy döntött, hogy a párizsi divathét után hazamegy Kanadába és onnan soha nem tér vissza. Bár maga is tudja, hogy ez volt a leghelyesebb döntés, állítása szerint mégis nagyon nehéz volt elhatároznia magát.

*

Una foto publicada por Kayley Chabot (@kayleychabot) el

“Az ügynökség emaileket és üzeneteket is küldött, de nem tudtam rávenni magam, hogy visszamenjek. A táplálkozás mára nagy szenvedélyemmé vált. A mániákusan egészségtelen életmódból átváltottam a mániákusan egészségesbe” – mondja az exmodell, aki már nem stresszel be azon, ha felszed pár kiló súlyfelesleget. Chabotot a családja is támogatta abban, hogy maradjon otthon és gyógyuljon meg, az idei nyarat pedig Balin töltötte, egészségvédelmet tanított kisgyerekeknek – írja a Dailymail.co.uk.

“Azt hiszem, hogy ha idősebb lettem volna, akkor nem fordultak volna ilyen rosszra a dolgok. Csak 13 éves voltam, mikor bekerültem a szakmába és mindent elhittem, amit mondtak nekem. És a legtöbb fiatal lánynak ez a legnagyobb problémája ezzel a szakmával” – fejti ki véleményét Chabot, aki annak ellenére, hogy milyen reménytelenül sötét harcot vívott az anorexiával és a depresszióval, el tudja képzelni, hogy egészségesen is lehet modellkedni. Történetével pedig reméli, hogy óvatosságra tudja inteni azokat a fiatal lányokat, akik modellkarrierről álmodoznak.

Blogmustra