Teszt: lesújtó az üveges olajbogyó-felhozatal

Zanza!

Az olajbogyó egy olyan műfaj, amiből sokkal jobb ízű a magos változat, mégis a legtöbben a magozottat választják, pusztán kényelmi szempontok miatt. Mivel mi is gyakran így teszünk, beszereztünk kilenc különböző márkájú üveges, zöld, magozott olívát és megkóstoltuk őket.

Ráadásul az olívabogyó is szerepel a világ 50 legegészségesebb étele között, érdemes rászokni. Mi mindenesetre kedveljük, salátában, tésztaételekben, de akár magában is. Most a zöldeket céloztuk meg, de ha van rá igény, természetesen a feketéket is felvesszük a listánkra. Ami biztos, az itthon üvegben kapható olíváknak nem sok köze van például a mediterrán országokban (vagy a jobb magyar delikateszekben) kapható kimért változathoz, ha egyszer adódik lehetősége, kóstolja meg azokat is.

DSC2807
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Az összetevőket utólag megnéztük, nem sok különbség van közöttük, tulajdonképpen az lenne a fura, ha nagyon eltérnének. Ezt leszámítva nem tudományos alapon vizsgáltuk őket, kizárólag íz és állag alapján pontoztunk.

A maximálisan elérhető pontszám 30 volt és hát még a húszat is alig sikerült elérnie egy terméknek, a többi meg csak utána kullogott. Kár, mert az olajbogyó finom és elég jó lenne, ha itthon is lehetne kapni jó pár zamatosat az üveges változatok között is.

Utolsó helyezett: Kofa, 5,5 pont

Összetétel: ivóvíz, olajbogyó, étkezési só, tejsav, citromsav, aszkorbinsav.

Elég érdekes ez az olívabogyó, puhák a szemek az üvegben, savanyúak és pluszban még valami förtelmes mellékízük is van. Ne büntessen vele senkit, mondjuk ha direkt tenné, az más. Akkor ajánljuk.

DSC2800
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
„Édes, igazi illata van, ehető, hasonlít.” „Na, ez nagyon rossz, olyan mellékíze van, mintha barikkolt lenne.”

Nyolcadik helyezett: Happy Frucht, 7 pont

Összetétel: 50% Hojiblanca olajbogyó, 41,2% víz, 8% só, 0,8% tejsav.

Savanyú is, de ez még nem lenne akkora baj, viszont förtelmesen sós. Annyira, hogy a són kívül túl sok mindent nem érezni a bogyókon sajnos.

DSC2804
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
„Illatra meg sem kostolnám, de hát tesztelünk.” „Mindennél savanyúbb, nekem ez nem finom.”

Hetedik helyezett: Fragata, 10,5 pont

Összetétel: víz, Manzanilla olajbogyó, étkezési tengeri só, tejsav.

Ropogósak a szemek, de nem kellemesen, hanem karcosan. Olyan, mintha azonnal a fáról enné őket az ember, de még éretlen állapotban. Mellékíze is van, szintén nem ajánlatos a fogyasztása.

DSC2803
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
„Kiköptem, borzalmas.” „Ropogós, túl savanyú.”

Hatodik helyezett: Auchan tuti tipp, 12 pont

Összetétel: ivóvíz, olajbogyó, étkezési só, aszkorbinsav.

Nyers, zöld íze van az olajbogyónak, szárazak a szemek, és nem is sós.

DSC2798
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
„Kemény-az jó benne-, illata nem jó, utóíze van.” „Száraz, nem nagyon van íze, ami van, az vajas.”

Negyedik helyezett: Hola oliven, 14 pont (Aldi)

Összetétel: zöld olívabogyó, víz, étkezési só, tejsav, citromsav.

Ez a termék megosztotta a kóstolókat, volt, hárman nagyon bírták, hárman nagyon nem. Szóval ha szereti a savanykás és kesernyés olajbogyót, ezt is bírni fogja.

DSC2796
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
„Keserű, összehúzza a szám.” „Hát, ez is nagyon rossz, semmi íze, de az a kevés, ami van, roppant bántó.”  

Negyedik helyezett: Baresa, 14 pont

Összetétel: zöld olívabogyó, ivóvíz, étkezési só, citromsav, aszkorbinsav.

Megosztott helyezésben lett negyedik, jó olíva íze van, amihez társul egy enyhén avas érzet is sajnos, mellette meg még savanyú is.

DSC2799
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
„Keserű, régi, savanyú, tartósítóízű.” „Puha, viszont végre nem vészesen savanyú.” „Platty, össze van menve és rossz.”

Bronzérmes: DESPAR, 16 pont

Összetétel: ivóvíz, olajbogyó, étkezési só, citromsav, aszkorbinsav.

Egészen jó az íze ennek a terméknek, csak annyi vele a gond, hogy egyáltalán nem ropognak a szemek. Jó, tényleg, ha csak ennyi a baja, ezt megbocsájtjuk, látva, hogy milyen a mezőny többi versenyzője...

DSC2802
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
„Jó, nincs tartósító íze, jó állagú, nem szívott még semmit egyéb ízt, anyagot magába.” Pörköltízű, de miért???” „Ez konzerv? Mert olyan a mellékíze.”

Ezüstérmes: Seville Premium, 19,5 pont

Összetétel: olajbogyó, ivóvíz, étkezési só, citromsav.

Jól ropognak az olajbogyók, nem szárazak és kicsit savanykásak is. Nincs vele gond, pontosan azt kapja, amit ettől a műfajtól várni lehet.

DSC2805
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
„Jó illatú, ehető de nyers nagyon.” „Kiázott az íze, a maradék egyenízű.” „Nagyon friss ízvilág.”

 Aranyérmes: Sun Grown, 21 pont

Összetétel: ivóvíz, zöld olajbogyó, étkezési só, tejsav.

Bár szöveges értékelésekben senki nem magasztalta az egekbe a terméket, mégis ez kapta a legtöbb pontszámot, a maximális 30-ból 21-et. 

DSC2801
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
„Puha, túlságosan  sós, keserű utóíz, az illata nem a legjobb.” „Nagyon savanyú, kicsit keserű.” 
 
Termék neve Ára (Ft) Fajlagos ára (Ft/kg) Pontszám (max. 30) Itt vettük
Sun Grown 245 1725 21 Tesco
Seville Premium 399 5700 19,5 Auchan
DESPAR 399 3069 16 SPAR
Baresa 349 2053 14 Lidl
Hola oliven 599 1871 14 Aldi
Auchan tuti tipp 775 1409 12 Auchan
Fragata 429 3796 10,5 Auchan
Happy Frucht 379 5414 7 SPAR
Kofa 319 3038 5,5 Auchan
Blogmustra