A Golden Globe és Jennerék vitték el 2015-öt

Zanza!

Lassan hagyománnyá válik, hogy összegezzük az év Kinek áll jobban posztjait és megmutatjuk, önök kiket kedveltek a legjobban, ugyanis tavalyelőtthöz és tavalyhoz hasonlóan idén is elkészítettük a minielemzésünket. Ha valamilyen csoda folytán lemaradt a hétfőnként megjelenő sorozatunkról, akkor elmondjuk, hogy általában háromszor két celebnőt mutattunk teljesen olyan vagy hasonló ruhában, önöknek pedig egy szavazóbox segítségével kellett eldönteniük, hogy melyikük néz ki jobban. A mostani eredményekből megtudhatja, hány celebnőt vettünk sorra, ki szerepelt a legtöbbször, kire érkezett a legtöbb voks és hol született a legnagyobb különbség.

Idén 50 posztot készítettünk – olyanokat, ahol a celebek vagy egymással, vagy a rajtuk lévő ruha kifutós (modellen szereplő) verziójával csaptak össze. A 198 szereplő közül 188 volt a híresség és 9 esetben mutattunk be manökeneket – utóbbiak többek között a Rodarte, az Ungaro és az Oscar de la Renta kifutóiról kerültek ki. Volt egy rendhagyó cikkünk is, ahol egy sült krumplihoz hasonlítottuk egy híresség szettjét, de erről majd később.

A legtöbbet látott celebnő Beyoncé volt, ő 8-szor szerepelt. A második helyen hármas holtverseny van és mindenkinek Jenner a vezetékneve: Kris, Kylie és Kendall Jennerről van szó – őket 6-6 alkalommal láthatta 2015-ben. Összesen 142 ezer szavazatot adtak le és tavalyhoz hasonlóan idén is egyre inkább elfáradtak a poszt vége felé haladva: az első párosokra/triókra összesen 52, a másodikra már csak 45, a harmadikra pedig kicsivel több mint 44 ezerszer szavaztak.

Helyezés Celeb neve Összes rá adott szavazat 2015-ben (darab)
1. Kendall Jenner 4924
2. Kate Hudson 4829
3. Heidi Klum 4764
4. Kris Jenner 3751
5. Amal Clooney 3276
6. Beyoncé 3272
7. Shailene Woodley 2971
8. Kylie Jenner 2942
9. Diane Kruger 2786
10. Reese Witherspoon 2700

A legek..

Míg tavaly az egyszeri legtöbb szavazat Katalin hercegnére érkezett (3855 darab), addig idén Kate Hudsonra (4829) – egészen pontosan a dekoltált Golden Globe-os szettjére. Ehhez a párbajhoz kapcsolódik egyébként a legnagyobb szavazatkülönbség is: Hudson egészen pontosan 4600-zal többet kapott, mint ellenfele, Rosamund Pike. A legszorosabb verseny is év elején következett be: a fekete köpenyes Katy Perry és Kim Kardashian között mindössze egyetlen szavazatnyi különbséggel dőlt el a meccs (egyébként előbbi javára). A legkevesebb szavazatot Tracey Emin kapta (44), ő Madeleine Stowe-val szemben maradt alul.

A rendhagyó posztok

Idén is akadtak olyan posztjaink, amelyek valamilyen szempontból különlegesek voltak: ilyen volt az, amikor Chloe Sims szettjét egy mekis sültkrumplihoz hasonlítottuk, vagy amikor összeöltözött celebnőket és királynékat mutattunk önöknek, vagy amikor kivételesen magyar hírességek voltak porondon.

Az abszolút kedvencek

Összesítettük a celebekre érkező szavazatokat, így megtudtuk, hogy kik voltak 2015-ben az önök kedvencei. Jól mutatja a Kardashian-klán feltörését, hogy míg tavaly Kate Middletonra érkezett a legtöbb szavazat, addig idén Kendall Jenner végzett az élen (4924) – igaz, ő ezt 6 posztból szedte össze. Őt követi Kate Hudson a már említett fölényes győzelmével (4829), a harmadik helyen pedig Heidi Klum áll (4764), akit négyszer láthattunk idén.

Az összesített celebrangsor első tíz helyezettjét a fenti táblázatban találja, a lenti galériában pedig megnézheti azt a 10 összeállítást, amire a legtöbb voks jött önöktől – a szavazóbox segítségével pedig elmondhatja, ezek közül melyik volt a kedvence és ezzel az év abszolút győztese!

Ki 2015 legjobban öltözöttje?

  • Kate Hudson 72
  • Rosamund Pike 43
  • Shailene Woodley 36
  • Heidi Klum 33
  • Michelle Obama 26
  • Reese Witherspoon 22
  • Genesis Rodriguez 18
  • Diane Kruger 15
  • Catherine Zeta-Jones 10
  • Kris Jenner 2
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra