Meghalnék, ha rá kéne írni a ruháimra, hogy SALE

Zanza!

Augusztus 9-ig kedden, szerdán és pénteken 17 és 19 óra között a Deák téri 581 Designer Pop Up Store-ban tart stílustanácsadást Hegedűs Zsanett, az AIAIÉ márka tervezője. Mi is ellátogattunk, hogy beszélgessünk Hegedűssel márkájának történetéről, hogy mit takar az art concept és hogy mit gondol a magyarok divattudatosságáról.

Mesélj kicsit magadról és az AIAIÉ-ról. Kik állnak mögötte?

Gyerekkorom óta érdekel a divat, tizenkétévesen kezdtem el szabással foglalkozni.Hét év után, 1995-ben érkezett az első megrendelés, ezt tekintem a márka születésének. Egy ismerősöm keresett meg azzal, hogy a húga érdekes ruhákat szeretne, ezért összekötött minket. Négy éven át csak neki terveztem – igazán különleges ruhákat. Így csöppentem bele a személyre tervezett,vagyis bespoke ruhák világába, idén pedig már 20 éves lesz a márka. Szerencsére szüleim végig támogattak és örültek is neki, hogy viszonylag hamar kitaláltam, hogy mi szeretnék lenni. Nagymamám nagyon sokat kézimunkázott, segített varrni – először természetesen a Barbie-babáknak készítettünk ruhákat. Aztán saját magamnak is – igaz, több méter anyagot elrontottam, mire belejöttem. Idővel letisztult a stílusom és nem én lettem fontos, hanem a munkám.

Fotó: Maurer Klimes Ákos

A csapat kicsi: van egy lány, aki a PR-ért és kisebb marketinges feladatokért felel, rajta kívül pedig nagyon jó szalonvarrónőim vannak. A tervezés, anyagbeszerzés és szerkesztés mindig az én feladatom.

Mennyivel volt más vagy nehezebb akkor? Hogyan folytatódott a történet?

Teljesen más volt minden. Nem volt Facebook, gyerekcipőben járt az internet és a marketing sem volt ennyire hangsúlyos a divatban itthon. Teljesen máshol tartott a divatipar: nem jöttek még be a fast fashion márkák, és olyanok sem, ahonnan egy vezérigazgató fel tudott volna öltözni. Egyedül csak a Mexx volt elérhető,azonban ha valaki jól megfizette a titkárnőjét, az onnan öltözött, neki pedig ki kellett találnia ettől jobbat. Arról a korról beszélünk, amikor a bespoke Zoób Katti-t, Nárayt, Lucia szalont vagy a Maniert jelentette, utána pedig a szabóságok jöttek.

Később egyre több magasabb beosztású megrendelőm lett, évekig csak nőknek dolgoztam. Ami mostanára átfordult, mert úgy hozta a sors, hogy főleg férfi megrendelőim vannak. Ha nőknek tervezek és dolgozok, akkor semleges nemű vagyok a kommunikációban és férfi szemmel nézem őket. Ugyanez fordítva is igaz. A szakmában elég ritka a női férfiszabó vagy egy tervezőnő, aki férfiaknak tervezne közvetlenül, hiszen meg kell nyílni, le kell vetkőzni magunkat – szó szerint. Szeretem a munkámban azt a „kaméleonságot”, ahogy egyre jobban megismerem a megrendelőt, és egy idő után a stílusában tudok tervezni. Az is központi szerepet játszik, hogy amikor színes ruhát próbálunk, aznap semleges színeket vegyek fel, hogy ne én domináljak.

Hol végeztél?

A MOME-n, szövöttanyag-tervezőként és design menedzserként. Sajnos pont azután, hogy lediplomáztunk, bezártak a legjobb szövőgyárak. Ezután elnyertem egy hároméves Moholy-ösztöndíjat, ahol vállaltam, hogy a főleg az iparban használt ezüst- és rezezett anyagokat adaptálom hétköznapi felhasználásra. Az első eredménye ennek az ezüstszálas kesztyű lett, majd az ezüstszállal átszövött pamut ágynemű. Az ösztöndíjat a gyártásba forgattam és minden évben kitaláltam valami újat. Az utolsó évben a pacemakereseknek készítettem egy zakót, ami tulajdonképpen Faraday-kalitkaként működik rajtuk és bárhol átmehetnek a kapukon (például reptéren) anélkül, hogy azok problémát okoznának a testükben.

Milyen gyakran készítesz kollekciókat?

Talán furcsa, de kollekciókat főleg akkor tervezek, amikor túl sok a munka, s szükségem van másfajta inspirációkra. Ez a márkám „art concept” vonala, egy konceptuális divatvonal,ami nem akar megfelelni a piacnak. Ettől függetlenül benne van minden,amit a trendekről gondolok, de elsősorban egy jól kitalált koncepció vezérli. A mindennapi bespoke munkámban komoly kompromisszumokkal dolgozom az ügyféllel: fontos, hogy amennyire ő, annyira én is ott legyek a ruhában. Ezért klasszikusabb vonalról beszélhetünk, mivel 5-10 évre tervezek valamit, legyen szó alapruhatárról vagy alapdarabokról.Ez a slow fashion.

Fotó: Maurer Klimes Ákos

Van bevett anyaglelőhelyed?

Az anyagokat nem fix helyről szerzem be: ha olyan brand lennék, aki egy ruhából többet is legyárt és emiatt minimum 60 méterre van szüksége, akkor itthon nem tudnám megvenni, csak külföldről. Nekem elsősorban pont olyan anyagra van szükségem, ami az adott munkához kell. Így nem mindig elég, amit a hazai boltokban találok, főleg, hogy minden méteráru stockokat tart, emiatt valószínűleg lesz benne anyaghiba és ott áll egy ideje. Erre jó megoldás, hogy egyre több cégtől tudok katalógusból rendelni, csak kiválasztjuk, és pár nappal később itt is van a tökéletes anyag. Persze ez sok esetben drágább és a megrendelőtől függ, hogy belefér-e neki.

Hogyan álltok neki a közös munkának? Mi volt az eddigi kedvenced?

Először skiccet készítek, ami mindkét nemnél máshogy néz ki: a férfiaknál a részletek adják a tervezés lényegét (például hány gomb legyen a zakón, stb), míg a nőknél fontosabb az, hogy pontosan lerajzoljam az alkatukat és el tudják képzelni, hogy fog kinézni rajtuk az adott ruha. Fontos megjegyezni, hogy a divatrajz az nem egy gesztusrajz: ugyanolyan arányú, mint a megrendelő. Itt meg tudom mutatni, hogyan lehet egy molett alkat előnyös részleteit is kiemelni – tulajdonképpen ez a személyre szabott ruha lényege. Nem kell kompromisszumot kötni, hogy például jó anyaga van, de annyira nem áll jól. Az első darabok elkészítése kicsit tovább tart, míg lesz egy tökéletes szabásminta – ezért is fontos, hogy visszajöjjön a vevő, mert a következők már gyorsabban elkészülnek.

Főleg a középkorú nőknél figyelhető meg, hogy többdarabos kollekciót rendelnek: kosztümöt, nadrágot, szoknyát ugyanabból az anyagból, amit aztán különböző blúzokkal fel tudnak majd dobni. Az viszont igaz, hogy aki időtálló darabokat tervez, akkor kicsit maga ellen is dolgozik.

Kedvenc? Bármelyik azok közül, amik a honlapon találhatók. Nemrég elkezdtem feltölteni az egyszerűbb darabokat is, ne higgyék azt a látogatók, hogy csak különleges ruhákat lehet nálam terveztetni, illetve felismerjék azt is, hogy az egyszerű is lehet gyönyörű.

Fotó: Maurer Klimes Ákos

Vannak, akik fotóval jönnek, hogy ugyanilyen ruhát szeretnének. Kénytelen vagyok ilyenkor pontosítani, hogy nem varrónő vagyok, hanem tervező. Lehet inspirálódni, de akkor nagyon át kell folyatnom magamon. Az, aki tervezőként lop, az saját magát nem tiszteli.

Milyen egyéb szolgáltatásaid vannak még?

A tervezés mellett ruhatárépítéssel is foglalkozom. Több oka lehet, hogy valaki felkeres engem: az egyik az, hogy rengeteg ruhája van, mégsem tud mit felvenni. A másik pedig az, hogy eddig farmer-pólóban járt, majd hirtelen öltönyös munkája lett, viszont utál vásárolni. Ilyenkor a megrendelő kap egy kérdésfürdőt, amiből kiderül, hogy milyen szokásai vannak, mi fontos a ruházkodásban, hova jár vásárolni, mit nem talál meg a boltokban, majd elkezdem a stílusát is megismerni. A ruháinak átválogatása után (akár szóban is) megnézzük, mi maradt a szekrényben és hogy mekkora ruhatárat szeretne. A legfontosabb látnom, hogy hova tart: mik a céljai és milyen kultúrával érez lelki rokonságot (pl. olasz, angol, francia). Szeretek rendszerben gondolkodni és a gardrób kialakításánál is erre törekszem. Ha valakinek terveznék valamit, amit aztán nem tudna semmivel sem felvenni, az azt jelentené, hogy rossz munkát végeztem.

Mi az, ami egyedivé tesz téged a piacon?

Évek óta kutatom a férfi zakókészítés hagyományait, s ezek alapján tervezek, készítek olyan fúziós zakókat, amik ötvözik a különböző szabászati iskolákat, technikákat, így még tökéletesebben idomulnak a megrendelő stílusához és alkatához. Nagyon sok tapasztalat van ezekben a munkákban,például, hogy nem lehet egy olasz anyaggal úgy dolgozni, mint egy angollal, s nem érdemes megerőszakolni, inkább választani kell másikat. Az olaszok vékonyabb, fényesebb gyapjút használnak, az angolok pedig inkább testesebbet. Az is fontos, hogy kinek mi él a fejében a zakóról: ha elképzelünk egy bespoke és egy nagyipari darabot, az egyik le van vasalva, a másikban vannak gyűrődések, ráncok. Ha valaki nem tudja, hogy egyébként (a kézi tűzés és munka miatt) az utóbbiként kéne kinéznie egy normális darabnak, akkor húzni fogja az orrát.

Fotó: Maurer Klimes Ákos

Lehetőség van arra is, hogy méretre készíttessen bőrkesztyűt az, akiknek nem "sztenderd" a keze. A szabvány egyébként a kiskezűeknek kedvez és csak kevesen gyártanak az új párizsi minta szerint – ami a hosszabb ujjúaknak tökéletes. Egy bőrkesztyű amúgy ajánlott a férfiaknak, ahogy egy jólszabott fehér ing, illetve egy fekete elegáns bőrcipő is. Mindegy, milyen márka, csak legyen igényes, makulátlan, ez mindig fontos.

Ez a fajta stílustanácsadás egyszeri alkalom vagy működik egyébként is?

Ha valakinek problémája van a stílusával vagy a ruhatárával,tudok abban segíteni,hogy a céljainak megfelelően megoldjuk ezt. Ennek például egyik része az, hogy reggel az ügyfél átküldi a tervezett összeállításának a fotóját, amit összhangba hozok, ha kell. Van viszont egy külön kurzus, ahol textilekről mesélek, s megtanítom a résztvevőket anyagot választani. Ezt a tudást a megrendelőim automatikusan megkapják az évek alatt, viszont, ha összegyűlik 10-12 érdeklődő, akkor már külön is indítok anyagismereti kurzust.

Hogyan találnak rád a megrendelők?

Szinte mindenki ajánlás útján érkezik. Ritkább az, hogy az internetes megjelenések miatt jönnének. Változó, kinek mekkora a büdzséje, akad, aki gyűjt rám, de vannak, akiknek ez teljesen belefér. Egy közös: mindenki értékeli azt, amit nyújtok. A honlapom oldalsávjában találhatóak elejtett, boldog félmondatok, ezek engem rendkívül motiválnak. A legfontosabb az, hogy a megrendelő elégedetten, mosolyogva távozzon,s vissza is jöjjön.

A megrendelőket a privát showroomomban fogadom, ami egy igényes műhellyel van összekötve. Itt van egy hatalmas anyaggyűjteményem is, amit folyamatosan duzzasztok: más műtárgyakat, én gombokat és anyagokat gyűjtök. Vannak kedvenc lelőhelyeim is, ahova mindig szívesen visszatérek, de szeretek újakat is felfedezni. A londoni indiai negyedben például rengeteg csodára bukkanni.

Mit gondolsz a magyarok divattudatosságáról?

Nagyon nehéz megtanulnia az embernek, hogy más egy multi, ahol 400 forintba kerül egy ruhadarab, aztán fizeted a marketinget, a modellt, a fotóst és még így féláron is profittal tudják eladni a terméket, és más egy magyar tervező, akinél ezek a költségek fajlagosan sokkal magasabbak. Előbbinél érdemes megvárni a leárazást, a másiknál pedig ne fájjon kifizetni az árat, mert jó helyre megy.

Én meghalnék, ha rá kéne írni a ruhadarabjaimra, hogy sale. Annyi munkát teszek bele és 5-10 évre tervezem őket. Ráadásul a régebbi, viszontlátott darabokon sem érzem azt, hogy ez a blézer 2008-as. Minőségi anyagokkal dolgozom, mert egy "gagyi"anyagot nem lehet felnemesíteni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra