OFFLINE

Farmert venni férfiként: valóra vált rémálom

2015. március 23., hétfő 14:16

Mivel kolléganőim nemrég feltérképezték, hogy mit kaphat az, aki nem skinny farmerre vágyik, úgy gondoltam, nekem is időszerű megnéznem a hazai boltok kínálatát. Összesen 10 üzletben jártam (H&M, Marks&Spencer, GAP, Springfield, Massimo Dutti, Pull&Bear, Scotch&Soda, GAS, Levi's és C&A) – volt, ahol sikerrel jártam és akadt olyan is, ahol egy nadrágot sem találtam.

Szempontok

Bár többnyire fazontól függ, de azért elmondható, hogy sztenderd 29-es a farmerméretem. A 2000-es évek közepén (mint mindenki más) bővebb szárú farmernadrágokat hordtam, aztán elragadott a skinny-láz – ebből nemrég kezdtem el kimászni. Nem szeretem a straight fazonú nadrágokat, mert a vékony derekam miatt farönknek nézek ki benne, de már azt sem szeretem, ha teljesen rátapad a lábamra és úgy nézek ki, mint aki jeggingst visel. Az alacsony derekúaktól általában igyekszem távol tartani magam, mivel bringával járok, így nem akarom közszemlére tenni a hátsó felem, továbbá a letolt nadrágos-alsónadrágos fiatalok jutnak eszembe róla.

A körkép során a fazonok közül igyekeztem elkerülni a túlzottan mélyülepűket – nem is értem, miért akar bárki úgy kinézni, mintha pelenkát viselne. Szerencsére ez a trend már lecsengett, bár ez sajnos nem jelenti azt, hogy jobban járnánk a többi fazonnal. Ugyanis hiába hívják ugyanúgy őket, minden üzletben más-más szabás párosul hozzájuk – sőt, van olyan is, hogy egy üzletben nincs nagy különbség a slim és skinny vagy a straight és a slim között. Fura. Farmernél a lélektani határ nálam 10 ezer forint (e fölött már minimum mosogasson is el ebéd után), de ez nem befolyásolt a teszt során, hiszen minden árkategóriából válogattam.

H&M – Sok fazon, alacsony ár

A H&M egész jó áron kínálja a farmereket: már 3990-ért vehetünk (igaz, csak straight változatban), de sokat kapni 5-6 ezer forintért is – a legtöbb azonban 9-10 ezerbe kerül. A tanácstalan vásárlókat korrekt fazonleírások és mérettáblázat várja (ha ön sincs tisztában azzal, hogy melyik kifejezés pontosan mit is takar, nézze meg itt). Két slim és két straight nadrágot vittem be próbálni (ezeket egyébként a galériában láthatja felvéve is), meglepődtem azon, hogy az egyenesszárú is egész jól néz ki – ha szükségem lenne most nadrágra, 4 ezerért nem hagynám ott. Ha önnek megtetszik, azért sietni nem kell: már szezonok óta kapható ez az árkategóriájú nadrág. Slimek közül az enyhén szaggatottat választanám: a másiknál ugyanis furán ráncolódik az ágyékrész.

Marks&Spencer – Esélyem sem volt

A Marks&Spencerhez főleg a leárazások során érdemes benézni (egyébként most is -30%-kal fut egy-két termék), mert akkor egész jó dolgokat lehet kifogni. Sajnos én nem jártam szerencsével, mert bár több fazon és szín is kapható az üzletben, 30-31-estől kezdődnek (az amúgy is bővebb) méretezések, így próbára esélyem sem volt. Azért az árakat megnéztem: átlagosan 10 ezertől indulnak és még 20 ezer forint alatt megállnak. Azoknak ajánlanám a kínálatát, akik zömök felsőtesttel rendelkeznek és bár a lábuk nem túl vastag, mégsem akarnak úgy felöltözni, hogy a lábuk fele olyan szélesnek tűnjön.

GAP – Magasaknak reménytelen

A GAP-ben már az elnevezéseket illetően is összezavarodtam. (Egyébként piros pont az eladóknak, amiért tanácstalanságom láttán rögtön oda is jöttek segíteni – igen, tudom, hogy ez a dolguk, viszont más üzletekben szépen elcsevegtek egymással amíg én huszonharmadszorra is megtettem ugyanazt a kört) Végül egy straight, egy standard (ez kicsivel bővebb az előzőnél), egy real straight és egy slim fazont próbáltam fel. A legnagyobb baj az volt, hogy viszonylag magas vagyok (189 centiméter), így általában 32-34-es hosszúságú nadrágokat veszek, itt viszont az én derékméretemhez csak 30-as volt.

Az árak egyébként változóak: 20 ezer körül kaphatóak nadrágok, de most – egészen véletlenül – a kezembe akadt egy akciós darab is, amit feleennyiért hozhatunk el. A szaggatott térdűt (galériában az utolsó a GAP-nél) simán elhoztam volna, de jóval a bokám fölé ért. A többi pedig nemcsak rövid volt, de a belső combnál is furán elállt.

Springfield – Egy jó opció

A Springfield egy fokkal drágább, mint a H&M, de nekem ugyanúgy beletartozik a kedvenc boltjaim közé: valahogy pont olyan ruhadarabokat árulnak, mint amilyeneket mostanában kedvelek. Viszont nadrágot még soha nem vettem náluk, ezért is lepődtem meg, hogy kettesével ugranak a méretek: hiába kezdődnek már 28-as méretnél a nadrágok (ami egyébként jó hír a vékonyaknak!), a 29-es kiesik, így akit hozzám hasonló adottságokkal áldott meg a természet, annak trükköznie kell. Hogyan? Vagy vesz egy bővebb fazont a kisebből, vagy egy szűkebbet a nagyobból. Viszont én úgy vagyok vele, hogy ha 10-11 ezer forintot (ennyibe kerülnek a farmerek a Springfieldben) kifizetek egy termékre, akkor az álljon is úgy, ahogy kéne és ne kelljen kompromisszumokat kötnöm.

Végül 6 nadrágot vittem be, ami igazából 4-et jelentett (2 regular, 2 slim): kettőből 28-asat és 30-asat is próbáltam. Végül előbbiek (talán nem meglepő módon) nem jöttek rám, és egy olyan sem volt a 4 közül amit nyugodt szívvel megvettem volna.

Massimo Dutti – Egyedi igények

A Massimo Duttiban (Inditex-üzlet lévén) csupán kétféle "nem skinny" nadrág van, viszont mindkettőből 30-as volt a legkisebb (ami nem is volt kint a boltban, csak az eladóhölgy hozott), így nem tudtam őket felpróbálni. A hosszt illetően pedig egyfajta méret van: viszont igény szerint méretre igazítják az üzletben. Becsapós amúgy, mert több farmert is ajánlottak a dolgozók, ami nekem már majdnemhogy len kategóriába csúszik és egyáltalán nincs farmeranyaga. "Azért, mert ez már a tavaszi-nyári kollekció" – indokolták. Attól nálam a farmer még farmer és a vékony divatgatya teljesen jó opció annak, aki a melegebb hónapokra keres valamit, de én nem csak egy szezonon keresztül szeretnék viselni valamit, amiért 20 ezer forintot fizetek.

Pull&Bear – Csak pálcikáknak

Bár a legutóbbi farmervadászatomon végül a Pull&Bearben találtam meg azt, ami a legjobban áll és egész jó áron, a mai napig csodaként tartom számon. Az üzlet ugyanis hemzseg a suprskinny, skinny és slim (sok esetben a spanyol márkánál ez is inkább a lábra tapadós és nem lábkövető fazon) nadrágoktól, nagyon nehéz olyat találni, ami a kicsit vastagabb lábúaknak is jó.

Három különbözőt vittem a próbafülkébe (slim, regular, loose fit) – előbbiről itt lent láthat is egy képet. Ezek után elképzelni nem tudom, milyen vékony láb kell egy két fazonnal kisebb (superskinny) nadrághoz. Az árak egyébként barátságosak: 6-7 ezertől indulnak, a felső határ pedig valahol 15 ezernél van.

Scotch&Soda – Félsiker

Nagy kedvencem a Scotc&Soda: leginkább a Springfieldhez tudnám hasonlítani, csak kétszer annyiba kerül. Ezért leginkább csak sóvárgok a termékek után, most viszont úgy döntöttem, itt is körbenézek. Nem skinny nadrágok közül csak kettő darabot tudtak hozni az eladók, abból az egyik nagyon csúnya volt, így fel sem próbáltam. A másik viszont tökéletesen állt – igaz, hasonlót találni kevesebbért is, mint 30 ezer forint. Fotózni sajnos nem tudtam, ugyanis a próbafülke függönnyel elkerített részében nem volt tükör. Most egyébként érdemes benézni: elég sok dolog kapható féláron.

GAS – Milliónyi fazon

A GAS-ben is hamar segítségemre siettek, majd amikor megkérdeztem, milyen fazonok vannak, megmutattak három ruhaállványt, amik roskadoztak a mintadarabokból. Ha valaki nem lábra tapadó nadrágra vágyik (és van elég pénze), akkor annak a GAS maga a paradicsom: mindössze néhány skinny nadrág van, kicsivel több slim, a nagy részük viszont straight. Én utóbbiból egyet, a lábkövető slimből pedig kettőt vittem próbálni: ami viszont a legjobban tetszett (talán az egész körképből), az 30 ezerbe került, így nem vettem meg.

Levi's – Jó, jó, de ennyiért?!

A Levi's-ben is segítőkészek voltak az eladók: két fazont ajánlottak, ha nem szeretnék jeggingshatású alsóban mászkálni: az egyik nem meglepő módon a slim lett (511-es), a másik pedig a regular/straight (504-es). Volt egy harmadik fazon is (tapered), arról viszont a hölgy lebeszélt, mondván az már túl bő lenne a derekamra. Az egyenesszárú rajtam borzalmasan mutatott (bár akinek a sporttól vastagabb a lába, annak szuper lehet), a slim fit pedig ugyanúgy nézett ki rajtam, mint amiben aznap elindultam otthonról (és amit a Zarában vettem 1,5 évvel ezelőtt 5 ezerért). Az árak itt is borsosak, 2-essel és 3-assal kezdődnek és sajnos nem négy számjegyűek.

C&A

A C&A-ban bár nagyon sok fazon van, egyáltalán nincsenek a helyükre pakolva (volt, hogy a slim oszlopban csak straight volt, és így tovább), illetve az üzletben is több helyen találhatóak meg a farmerek. Így ha valaki szeretné a teljes kínálatot megnézni, annak jó pár kört kell megtennie – ráadásul sokszor árcímke sincs már a terméken és nehéz beazonosítani a polcon található adatok alapján, hogy éppen az most mennyibe kerül. Egyébként 5-8-9-10 ezer forint környékén mozog a legtöbb ott található farmer, szóval egész megfizethető kategória.

A H&M-hez hasonlóan itt is szépen illusztrálták az egyes fazonok közötti különbséget, mondjuk nem értjük, hogy a leírás alapján miben más a straight, regular és a relaxed. Végül hármat vittem próbálni, abból a 28-as straight fel sem jött, a másik kettő közül viszont az egyik annyira megtetszett, hogy ha legközelebb farmerre lesz szükségem, itt veszem meg.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta