OFFLINE

Fetás-spenótos rétesek - gyorsan finomat

2014. november 19., szerda 16:56

A sós réteseket szerettük ( zöldségesen és sonkával is), ezúttal kicsit más formában tálaltuk, tekercselve spenóttal és fetával. Egy jó nagy pohár tejföl dukál mellé, amibe akár mártogathatjuk is a kis csigákat.

DSC 2618akicsi
Fotó: Katuci

A spenót-feta párossal is volt már receptünk, a klasszikus tésztaétel illetve bolti leveles tésztás batyuk is.

Hozzávalók:

15 dkg réteslap (8 lap)
20 dkg feta sajt
20 dkg bébispenót
10 dkg olajbogyó
5-8 dkg vaj

  1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
  2. A vajat megolvasztjuk. Egy edényben felhevítjük a vajat, rádobjuk a spenótot, egy percig pároljuk, épp hogy csak felére összeessen, majd levesszük a tűzről.
  3. Egy réteslapot vékonyan bekenünk az olvasztott vajjal, ráillesztjük a másik réteslapot. Ezt is vékonyan bevajazzuk. Elmorzsoljuk rajta a sajt egyedét, eloszlatjuk rajta a spenótlevelek negyedét, végül egy kevés olajbogyót. Feltekerjük, öt részre vágjuk, egy kivajazott sütőformába ültetjük. Megismételjük a folyamatot a maradék hozzávalókkal is.
  4. A kimaradó vajat a tekercsekre csöpögtetjük, 20-25 perc alatt készre sütjük.
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta