Végre színes ruhákban nyomulnak a celebek

Zanza!

A fekete-fehér bár sikkes, egy idő után unalmas – főleg, ha 3-4 szezonon keresztül tartják körforgásban a divatházak. Bár télen mindenki inkább a semleges színeket preferálja, talán pont emiatt van az, hogy amint tavasszal először kisüt a Nap, rögtön a feltűnőbb árnyalatok után nyúlunk – ezzel is kicsit jobb kedvre derítve magunkat. Ezért is nem értjük, miért kell a melegebb (és vidámabb) hónapokra is monokrómba öltöztetni az embereket. Szerencsére vannak olyan celebek, akik fittyet hánynak erre a trendre és inkább a színek mellett teszik le a voksukat.

Cate Blanchett vs. Elettra Wiedemann

Kinek áll jobban?

  • Cate Blanchett 439
  • Elettra Wiedemann 55

Cate Blanchett a Dubajban megrendezett 10. Nemzetközi Filmfesztiválra érkezett ebben a Valentinóban, amihez egy aranyszirmokból álló statement nyakláncot vett fel. A kreatív színpárosításért eleve piros pont és azért is, hogy mindehhez nem fekete vagy fehér, hanem aranyozott platformos magas sarkú cipőt vett fel. Ékszerek közül csak egy órát viselt – kitalálhatják, hogy milyen színben pompázott. A smink teljesen természetesre sikeredett, a haja egy kicsit eltűnt, de így is csinos.

A Jennifer Anistont lenyomó Elettra Wiedemann a The New York Observer újrainduló partijára volt hivatalos, ahol hasonló ruhában jelent meg, mint Blanchett. Igaz, ő egy jóval diszkrétebb, apró színes kövekkel kirakott nyakláncot vett fel hozzá, cipők közül pedig egy piros lakkbőrből készült, nyitott orrú magassarkút vett fel hozzá. A nyakláncon kívül csak egy karkötőt viselt, a sminkje pedig – főleg a szemhéjpúder miatt – kicsit „nénis” hatást keltett.

Naomi Watts vs. Natalia de Molina

Kin mutat jobban a Kors?

  • Natalia de Molina 325
  • Naomi Watts 163

Naomi Watts a Diana című film New York-i premierjére látogatott el ebben a Michael Kors-ruhában. Ez a tengerészkék szín tökéletes alternatíva a fekete helyett, így ha ön is unja, nyugodtan váltson erre. A tavaszi-nyári kollekció ruháját nem meglepő módon fehér virágok díszítik. A szettet Watts egy narancsos kézitáskával és egy kövekkel kirakott karkötő-gyűrű-fülbevaló trióval egészítette ki. A hullámosra beszárított haj és a smink abszolút dívás külsőt kölcsönzött a színésznőnek.

Mivel se Watts, se Natalia de Molina cipője nem látszik, így mindenképpen egyenlő feltételekkel indulnak az ön kegyeiért. De Molina szintén egy köves gyűrű-fülbevaló párost vett fel a ruhához, amikor a 17. Malaga Filmfesztiválra látogatott el. A fehér-arany színekben pompázó clutch tökéletesen passzol a szetthez. Az ő esetében a smink szemhangsúlyos volt, a haja pedig – ombre ide vagy oda – szép.

Alesha Dixon vs. Gillian Jacobs

Ki jobb?

  • Gillian Jacobs 259
  • Alesha Dixon 221

Következő ruhaiker párosunk a parfümöt reklámozó Alesha Dixon és a PaleyFestre érkező Gillian Jacobs. Hogy mi a közös bennük? Mindketten a House of Holland ugyanazon ruháját választották – igaz, máshogyan stylingolták. Dixon az illatpremierre egy rózsaszín lakkbőr, fűzővel és pántokkal ellátott magassarkút vett fel, ékszerek közül pedig csak egy kisebb karikafülbevalót vett fel. Bár a ruha nyakrésze kiált egy csinos nyakláncért, úgy tűnik, Dixon nem szerette volna elterelni a figyelmet a legújabb illatáról, a Rose Quartz-ról.

Gillian Jacobs biztosra ment és egy fekete bokapántos magassarkú szandált húzott lábaira, viszont több karkötőt és gyűrűt is felvett – nem is beszélve a csillogó kövekkel kirakott kézitáskájáról. Az ombre haj itt is befigyel, a sminkje pedig rendkívül bájosra sikerült. Ön mit gondol: kinek állt jobban?

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra