Ön is simán elkészítheti Cannes legjobb sminkjeit

Zanza!

   

Bár a francia filmfesztivál hivatalosan véget ért, a vörös szőnyeges megjelenések kapcsán bőven van még miről beszélni. Például a legjobb sminkekről, melyek közül egy-kettő annyira egyszerű, hogy akár ön is elkészítheti magának. Csak azt döntse el, hogy a klasszikus vörös rúzs- fekete füstös szem, vagy a celebek által preferált természetes sminkeket választja-e. Összegyűjtöttük a fesztivál legjobb sminkjeit, csak győzzön válogatni.

Cannes-ban a filmeken kívül a legnagyobb felhajtás kétségtelenül a celebvendégek, főként a nők körül van, mivel a filmes díjak kiosztásán kívül még egy nagyon fontos dolog történik: a trendépítés. Ilyenkor ugyanis – mint egyébként minden más jelentősebb díjátadón – a vörös szőnyegen végigvonuló celebek határozzák és mutatják meg az éppen aktuális szezon trendjeit nem csak ruha, de smink- és hajtrendekben is.

A felhozatalt elnézve az idei szezonból sem maradhatott ki a klasszikus vörös vagy burgundi rúzs és a fekete füstös szem kombinációja, viszont az arányokat tekintve úgy tűnik, jóval több celeb választott inkább természetes, főleg csak bronzosítóval megspékelt natúr sminkeket, mint például Hilary Swank vagy Rosie Huntington-Whiteley. Ha kíváncsi, milyen sminktrendekre számíthat a következő szezonban, nézze meg, milyen sminkben jelent meg Palvin Barbara, Jennifer Lawrence, Cara Delevingne, Julienne Moore vagy Cate Blanchett a dél-franciaországi gálán! Galériánkban óriás-összeállítás várja.

Kié a legjobb Cannes-i smink?

  • Egyértelműen Palvin Barbaráé. 426
  • Ez tényleg kérdés? Persze, hogy Blake Lively. 137
  • Rosie Huntington-Whiteley bronz sminkje. 69
  • Aishwarya Rai klasszikusa. 53
  • Jennifer Lawrence - mert bár unom, de a sminkje jó. 47
  • Cate Blanchett a legjobb, de ő smink nélkül is jól néz ki. 38
  • Conchita Wurst, mert férfiként szebb arca van, mint egy két nőnek. 38
  • Julienne Moore, mert bevállalós volt. 35
  • A vörös Jennifer Chastainé. 25
  • Cara Delevingne, mert nem is volt pufók! 9
  • Hilary Swank natúr sminkje a befutó. 9
  • Marian Cottilard és az igazi francia sikk. 9
  • Kristen Stewart és a frucsa hajszín. 8
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra