OFFLINE

Nagy lábbal élni maga a pokol

  • hightower
2013. december 20., péntek 13:13

Miközben a nők arra panaszkodnak, hogy alig találni cipőt a túl kicsi lábfejre, és a túl szélesre is nehéz, az emberiség és a divatvilág hajlamos megfeledkezni azokról a férfiakról, akik hatalmas lábbal élnek, de mégsem kosárlabdáznak. Magyarországon a legtöbb boltban jó, ha találni 45-ös férfi cipőket, a 47 már ritkaság, afölött pedig szinte teljesen esélytelen rendes lábbelit vásárolni, ha az ember nem direkt az erre specializálódott boltokat keresi föl. Hol találok cipőt, ha 50-es lábam van?

Leginkább sehol. Nagyjából a 47-es számnál húzodik az a határ, amikor az ember kénytelen hozzászokni az alábbi igen lehangoló beszélgetéshez:

-Jó napot, miben segíthetek?

- Mekkora a legnagyobb cipő, amit árulnak?

- 47-es.

- Köszönöm, viszlát.

Jobb esetben az empatikus eladó előtúr valami hat-hét kollekcióval korábbról ott ragadt szörnyeteget a leghátsó polcról, de ezekről általában kiderül, hogy túl kicsik így is, vagy egyszerűen csak borzalmasan néznek ki. Egyedül a sportcipők piacán van bővebb választék, de mondjuk a szerda esti randimra nem szívesen veszek fel Nike stoplist, ahogy piros-kék kosaras holdjáróban sem illik temetésre járni. Bár kétségkívül nagyon menő lenne.

Budapesten mi két boltról tudunk, amik kifejezetten azokat a szerencsétleneket célozzák meg, akiknek minden cipővásárlás felér egy magyar válogatott meccs előtti fogadkozással, majd az elmaradhatatlan totális csalódással. A különleges választék mellett még van egy fontos közös vonása a két boltnak: már nevükben utalnak arra, hogy a társadalom fizikai mutánsai vagyunk, akiknek megkülönböztetett figyelemre van szüksége deformációjuk leküzdése érdekében.

Mr. XL

A Dohány utcában található Mr. XL-t 1994-ben alapították, ezt pedig senki sem merheti kétségbe vonni, miután megnézte az alapítás óta valószínűleg nulla változtatáson átesett honlap dizájnját. Mint a név is sejteti, alapvetően a kövér emberek a bolt célcsoportja, szóval még az is érezze magát szarul, aki ide indul. Ha ezt az olvasó túlzásnak érzi, nézze meg maga a honlapot, ahol az oldal közepén terpeszkedő szumóharcossal jelzik, hol van a helye mindenkinek, aki extra méretekkel rendelkezik, legyen szó szélességről vagy hosszúságról.

Az ismert márkákat úgy kell keresni, de akadnak olyan alkalmak, hogy egy-egy Reebok vagy Nike utcai cipővel találkozik az ember. Persze egyiknek sincs köze 2013-hoz, de az már a vevő problémája. Viszont az elegáns bőrcipők terén nagyobb a kínálat, szóval a még mindig a póló-farmer infantilis kombóban gondolkodó kolosszusoknak ideje megkomolyodni, és hozzávágni a Converse-tornacipőt az első holland fesztiválozóhoz.

Apropó Converse.

A tornacipőiről elhíresült cégnél nemrég még lehetett 50-es cipőket találni, de ennek az aranykornak valamiért vége. Azt hallottuk, kivonultak az országból, de ennek sehol nem leljük nyomát a neten, szóval tanácstalanul állunk az előtt, hogy míg eddig jó esetben a színek között is lehetett válogatni a plázákban – bár ez mindenhol a piros-kék-fekete hármast jelentette –, most már az interneten kell nézelődni annak, aki négy hónap alatt rongyosra szakadó dorkóra vágyik.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem! Ha már ott jár, írja meg nekünk, legyen szíves, hogy hol kapunk nagyméretű férficipőt! Előre is köszönjük!

Óriás-Shop

Amíg a Mr. XL viszonylag elegánsan utal arra, hogy Japánban Godzilla-folytatást forgatnának rólad, addig az Óriás-Shop egyenesen az arcodba kiabálja, hol van a helyed egy Grimm-mesében. A zuglói bolt honlapjának sikerült az a bravúr, hogy még a Mr. XL-nél is igénytelenebb, ráadásul semmi információval nem szolgálnak a ruhákkal kapcsolatban, így csak a saját emlékeimre támaszkodhatok. Itt is rengeteg bőrcipő van, az utcai választéknál viszont csak Khloe Khardashian látványa szomorúbb Lamar Odom kosaras mellett.

Egy-egy Nike utcai cipő még akadhat, azonban ha az ember valami aktuális fazonra vágyik, meg kell ismerkednie a Romika márkanévvel. Ez a fájdalmasan szocialista ízű márka az egyetlen, ami legalább próbál szerencsétlen nagylábúaknak azzal segíteni, hogy ha éppen a slip-on cipő a menő a fiataloknál, akkor gyárt egy hasonlót nagyméretben, csak azzal a gusztustalan logóval kell megbarátkozni (kis ízelítő a Romika stílusából itt). Ezeken kívül más nagyon nincs, a honlap pedig ugye semmit sem árul el, a leglényegesebb adatokon kívül.

Alternatívák: cipőkészítés

A bátrabbak, és akik hajllandóak kicsit többet költeni a szokásosnál, esetleg megpróbálkozhatnak külön cipőkészítővel. Két sírógörcs és három félbehagyott lábcsonkítás után végül rávettem magam, hogy megpróbálkozzak azzal a Siberia Shoe Shoppal, amiről korábban az Index is forgatott videót. Anna Zabojeva cipőkészítő és asszisztense nagyon kedvesen álltak ahhoz, hogy egy fejlett bölény életét áldozzák az én lábbeli vágyaimért. Több hetes szenvedés, újraszabás, majd rendelés után végül viszonylag olcsón, 28 ezer forintért (a hosszú késedelmi idő és az előre nem látott komplikációk miatt került csak ennyibe a bőrcsizmám) készítették el a cipőmet, amivel pillanatok alatt a Chicago Bulls Clint Eastwoodjának éreztem magam.

Azonban pár hónap viszonylag rendszeres hordás után kiderült, hogy ez inkább alkalmi viselet, mintsem utcai. Először az egyik talp, majd a javítás után a másik talp szakadt le, amit több apróbb roncsolódás követett, így az alig egy éves csizmát alig hordtam három-négy hónapot a rengeteg javítás és a nyári hőség miatt. Sajnos a legtöbb cipőkészítő egyszerűen nincs hozzászokva ehhez a mérethez, ami nagyobb terheléssel és olyan kaptafával jár, amit külön kell beszerezni több napos utánjárással.

Sportboltok

Ha az ember nagyon szereti a hiphopot és fehér 50 Centnek képzeli magát, akkor a cipőproblémát lazán áthidalja valami csiricsáré Jordan-kosarascsukával. Azonban én nem érzem magam se 50 Centnek, se Eminemnek, de még Geszti Péternek sem, így marad a szerencsejáték. Egyes boltokban találni elvétve 47-esnél nagyobb utcai cipőket, de ez az esetekben túlnyomó többségében kizárólag a Nike termékeire igaz. Ha valakit zavar a bazinagy pipajel a csukája szélén, még mindig ott van a Lánchíd teteje. Köztes megoldás lehet még a gördeszkásboltok választéka.

A DC, a Vox és az Ipath például egészen 50-ig gyárt cipőket, ezek közül sokat meg lehet találni a József körúti Criminal Skateshopban, aminek már van boltja Szekszárdon, Egerben, Veszprémben és Szolnokon is. A lazább öltözködéshez még úgy ahogy elmegy egy-két deszkás cipő, de ezekkel általában az a baj, hogy alapvetően nagyobbak, mint egy átlagos lábbeli, 50-es méretben pedig egyenesen életveszélyesek lehetnek kisnövésű emberekre vagy gyerekekre.

Rendelés

Szerencsére ma már az egész probléma áthidalható az online rendeléssel. Csak ez így rohadtul nem igaz. A posta enyveskezűsége csak az egyik rizikófaktor, a másik viszont a méretezés pontatlansága. Például egy Vans-cipő általában fél-egy számmal kisebb, mint amit ráírnak, míg egy ötvenes lábú embernek bőven kényelmes a 49-es Converse is. Az átlag ember erre persze annyival válaszol, hogy majd kitapossa, felveszi vastag zoknival vagy legrosszabb esetben eladja. Na, mutasson nekem bárki olyan embert, aki megkockáztat harmincezer forintot egy 49-es cipőért, hogy aztán potyogó könnyekkel könyörögjön később az eBay istenéhez. Ön tud még olyan boltot Budapesten, ahol kifejezetten nagy lábmérettel rendelkező férfiaknak árulnak cipőt? Írja meg nekünk!

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta