OFFLINE

Őszi divathetek: még mindig kevés a fekete modell

2013. szeptember 25., szerda 09:53

Pár héttel ezelőtt a New York-i divathét előestéjén egy ismert aktivista, Bethann Hardison kampányt indított azért, hogy véget vessen a kifutókon elburjánzó rasszizmusnak. A divatszervezetnek címzett nyílt levelet elküldte a New York-i, londoni, milánói és a párizsi divatsajtónak is. Levelében név szerint szólította meg azokat a tervezőket, akik az elmúlt években egyáltalán nem szerződtettek színes bőrű modelleket bemutatóikhoz.

Rasszizmussal vádolják a divatházakat

A Hardison által megemlített divatházak a problémára reagálva jelentősen megnövelték a színes bőrű modellek számát kifutóikon; a Rag&Bone nyolc, a Calvin Klein, a Proenza Schouler, a Rodarte és a Narciso Rodriguez pedig hat színes bőrű modellel érkezett a New York-i divathétre. Londonban is figyelembe vették az aktivisra kérését, Marios Schwab öt, JW Anderson pedig hat színes bőrű modellt szerepeltetett a szezonban – írja a fashionista.com.

„Most fejeződtek be a New York-i bemutatók, ahol hatalmas különbségek voltak az elmúlt évekhez képest. A Calvin Klein shown például hat színes bőrű modell is volt. Ilyenre nem volt példa az elmúlt időszakban” – nyilatkozta Naomi Campbell a brit Channel 4 News riporterének.

„Ha már egy pár divatház javít a statisztikán, az azt mutatja, hogy végre tesznek erőfeszítéseket az ügy érdekében. De még korántsem beszélhetünk győzelemről. Harminc modellből két, három, négy színes bőrű modell jó arány. Nagyon elégedett vagyok a javulással és ezt most tisztelettel és őszintén mondom. Ez egy hosszú folyamat. Én egy hosszú távú fejlődést szeretnék látni. Nem csak azt, hogy az elkövetkezendő egy-két szezonban láthatjuk ezeket a lányokat, aztán újra dobjuk őket" – mondja céljáról Hardison.

„A faji sokszínűség évszakonként nagyon változó. A tavaszi-nyári kollekciók bemutatóira mindig sokkal több színes bőrű lányt válogatnak be. Ilyenkor az emberek is sokkal jobban preferálják a színeket. Éppen ezért választottam ezt a szezont. Itt az ideje annak, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a jelenségre” – mondja Hardison, aki úgy gondolja, hogy olyan városokban, mint Milánó vagy Párizs, sokkal rugalmatlanabbul alkalmazkodnak a felmerült problémához, mint New Yorkban vagy Londonban.

Párizs és Milánó a legkeményebb dió

„A milánói divathéten szinte egyáltalán nem látni fekete modelleket. Pedig javarészt itt dolgoznak a legerősebb divatházak, melyek nemzetközi márkának számítanak a piacon. A párizsiakat egyáltalán nem értem, hiszen alapvetően a lakosságot elnézve olyan, mint Detroit. Rengeteg a bevándorló. De történelmileg és mentalitásban teljesen más. Párizs a lesz a legkeményebb dió” – beszélt tapasztalatairól az aktivista, aki a témát a CFDA-val (Amerikai divattanács) és a BFC-vel (Brit Divattanács) is megvitatta a közelmúltban.

„A tervezők trendeket teremtenek, amit mások szívesen követnek. Ha közülük néhányan elkezdenek színes modelleket alkalmazni, azt remélhetőleg mások is követik majd. A divat napról-napra változik. Trendek jönnek és mennek. Remélem ez befut és végérvényesen megmarad” – mondja Hardison.

Az egykor modellügynökséget is vezető Hardison nyílt levelére a Brit Divattanács szóvivője, Gemma Ebelis egy kissé sablonos hangvételű emailben reagált, melyet a wwd.com is nyilvánosságra hozott a napokban.

„A Brit Divattanácsnak nem feladata modelleket castingolni a Londoni Divathétre. A bemutatókon résztvevő tervezőknek kell felismernie, hogy London az egyik legnagyobb multikulturális város a világon és figyelembe vennie az ezt tükröző demográfiai adatokat a bemutatóikon. A modellek képviselete és ügye számunkra is rendkívül fontos, nagyon örülnék, ha a továbbiakban személyesen is megvitathatnánk a dolgokat” – nyilatkozta a hatékonyságra törekvő aktivistának a szóvivő.

Az aktivistaként tevékenykedő egykori modellhez, Bethann Hardisonhoz csatlakozott Naomi Campbell és Iman is, akik az egyik legnézettebb reggeli műsorban, a Good Morning America-ban vitatták meg a témát a közelmúltban.

Még a hetvenes években is több fekete bőrű modell dolgozott

A szupermodellek a műsorban csalódottságukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy ennyire kirívó a fekete modellek hiánya a kifutókon. Szerintük a tervezők nem szeretnek egynél több fekete modellt felkarolni, de leginkább egyet sem. David Bowie felesége, a veteránnak számító, szomáliai származású modell, Iman szerint még a hetvenes években is több fekete bőrű modell volt a kifutókon, mint napjainkban.

„Van egy pont, amikor már nincs helye a hallgatásnak. És ha ezt nem lehet megvitatni az iparággal, akkor eleve valami baj van a szakmával” – nyilatkozta a négy évtizede modellkedő Iman a reggeli showban.

Az aktivista és a hozzá csatlakozó modellek többek között Victoria Beckhamet is azzal vádolják, hogy a Chanelhez vagy Marc Jacobshoz hasonlóan figyelmen kívül hagyja a színes bőrű modelleket a bemutatóin. Iman és Campbell szerint azonban más rangos divatházak is bűnösek az ügyben, mint a Calvin Klein, az Armani, a Gucci, a Saint Laurent, Roberto  Cavalli, Jill Stuart, a Lacoste, a Band of Outsiders vagy Donna Karan.

Beckhamnénél egyébként nem egyértelmű, hogy következetesen száműzte volna a színes bőrű modelleket kifutójáról. Fő vonalának bemutatóján valóban nem lehetett látni egynél több fekete modellt, ezzel szemben diffúziós vonalának showján inkább a fehér bőrű modelleket kellett nagyítóval keresni a kifutón. Az egykori Spice Girls tag szóvivője elutasította, hogy reagáljon a Diversity Coalition nyílt levelére, melyben faji előítélettel gyanúsították meg a divatipart.

A modellek 80% még mindig fehér

Azzal a ténnyel a legtöbb divatszakértő egyetért, hogy a fekete modellek száma nőtt az elmúlt években és a számok javulóban vannak, de abban azért mindenki egy véleményen van, hogy még mindig a fehér modellek uralják a kifutókat a divathéten.

A jezebel.com szerkesztői 2008 óta végeznek kutatást annak alapján, milyen volt a faji sokszínűség a New York-i divathéten. A sasszemű csapat idén is kiszámolta, hogy milyen mértékben voltak jelen fehér, fekete, latin és ázsiai modellek a bemutatókon.

A magazin munkatársai összesen 142 showt ültek végig a New York-i divathéten. A 2014-es tavaszi-nyári kollekciók bemutatóján összesen 4637 darab ruhát mutattak be, melyek 80 százaléka fehér bőrű modellen volt látható. Bár ez első hallásra soknak hangzik (és az is) de valamivel jobb, mint a tavalyi, 83 százalék volt.

A kis különbség valószínűleg a nagy nyilvánosságot kapó Diversity Coalition nyílt levélnek tudható be, nem hinnénk, hogy  divatházak egyszerűen csak meggondolták volna magukat a modellekkel kapcsolatban. Az idei szezonban a fekete modellek aránya 6 százalékkal nőtt a tavalyi adatokhoz képest, míg a latin amerikai modellek 3,19 százalékos arányban vehettek részt a divathéten a tavalyi 2 százalékos részvételhez képest. Ezzel szemben az ázsiai modellek foglalkoztatottsága 9,1 százalékról 8,1 százalékra csökkent az idei évben.

„Úgy látom, hogy ez egy pozitív lépés, függetlenül attól, hogy csak apró, pár tizednyi eltérés van a tavalyi bemutatókhoz képest. Tény, hogy a dolgok pozitív irányba kezdenek el változni” – mondja Hardison a New York-i divathétről, ahol például Zac Posen, Rachel Comey és Diana von Fürstenberg bemutóján 30 százalékkal több színes bőrű modell volt látható, mint a tavalyi évben. „Nem fogunk a babérjainkon ülni. Tudom, hogy a gázon kell tartani a lábunkat. Ahogy mindig is mondtam – az aktivizmus megköveteli, hogy aktívak legyünk” – mondja Hardison.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta