Az igazi dőzs: garnéla gyömbéres répával

Zanza!

Az osztrák főzőisolában megtanult ételekből már szinte mindent megmutattunk. Olvashatták a sütőpapírbatyuban sült halat és a sonkába tekert borjút rókagombás rizottóval.

Utoljára maradt egy igazán menő párosítás, pirított rák és egy extravagáns, de egyszerűen elkészíthető, finom köret.

Garnéla - ha dőzsölnénk

A garnéla finom, viszont nem olcsó. Néha azért érdemes venni, akár fagyasztva is, bár frissen értelemszerűen jobb, a beszerzése is jóval nehezebb. Fejenként számoljunk 8-10 deka garnélával.

Hozzávalók

fejenként 8-10 dkg garnéla
fokhagyma
friss rozmaring
friss bazsalikon
kevés finom száraz fehérbor
kevés olaj/vaj

rak
Fotó: Dívány

1. A garnélákat forró olajba tegyük, és addig pirítsuk, amíg egészen enyhén meg nem barnul itt-ott. Nem kell túlsütni, mert kiszárad és gumiszerű lesz, ami ilyen drága alapanyagnál igazán nagy öngól.

2. Utána tegyük hozzá az apróra vágott friss fűszereket, és egy kis bor is kerüljön hozzá. Pároljuk együtt pár percig, és már kész is a vacsora.

Gyömbéres vaníliás répa

Hozzávalók:

1 kg sárgarépa
hüvelykujjnyi friss gyömbér
1 vaníliarúd vagy 1-2 tk vaníliakivonat
egészen kevés méz
olyan olaj, ami nem ég könnyen, pl szőlőmag, mogyoró

shutterstock 93500146

1. Az apró darabokra vágott répát az olajban pirítsuk, amíg megpuhul, kissé megbarnul, karamellizálódik.

2. Eközben mossunk meg egy gyömbérdarabot, hámozni nem kell. Reszeljük le a gyömbért a négyoldalú reszelő sajthoz is használt oldalán, és ha ez kész, csavarjuk ki a levét a kezünk között, rá a répára.

3. Majd mehet hozzá a hosszában felhasított vaníliarúd és egy kevés méz. Ebben hagyjuk még egy kissé karamelizálódni a répát, majd vegyük le a tűzről, és tálaljuk.

Blogmustra